Életminőségünket nagyban meghatározza, hogyan szólítjuk meg magunkat, milyen szavakkal illetjük önmagunkat, illetve hogy milyen a kapcsolatunk a körülöttünk lévőkkel. Kapcsolataink jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hogyan érezzük magunkat, vagy hogy épp miben szenvedünk hiányt.

Dr. Gregory Jantz szakember szerint az életben betöltött szerepünket folyamatosan romantikus, baráti, családi, munkahelyi kapcsolataink alapján határozzuk meg. Ezért is olyan fontos, hogy egészséges kapcsolatokat ápoljunk, valamint esetenként próbáljunk javítani azokon a kapcsolatainkon, melyek kevésbé egészségesen működnek. Hiszen építkezünk azokra, akik fontosak számunkra, akik közel állnak hozzánk, akikkel gyakran és hosszú időt töltünk. Számít nekünk a véleményük, és erre alapozzuk azt is, hogy mit gondolunk magunkról, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz.

Miről ismerhető fel az egészségtelen kapcsolat?

• Úgy érzem, nyomás van rajtam, hogy meg kellene változnom.

• Elhanyagolom saját igényeimet, mert előtérbe helyezem a másik igényeit.

• Úgy érzem, mindent meg kell osztanom a másikkal, nem maradhat olyan információ, amit nem osztok meg.

• Egyenlőtlen az erőforrások ellenőrzése, megosztása (pl. pénz).

• A másik ellenőrzi vagy megpróbálja ellenőrizni a viselkedésem, öltözködésem stb.

• Kritika éri azt, hogy mit csinálok, kivel találkozom.

• Félek megosztani, hogy mit gondolok.

• Nem érzem, hogy méltányos lenne a kapcsolat.

• Úgy érzem, kötelező időt együtt töltenünk.

• Kerülöm a másikat.

• Jellemző a kiabálás és a fizikai erőszak.

Kiemelendő, hogy bizonyos nehézségek lehetnek átmeneti jellegűek is. Ezeket önsegítő módszerekkel vagy mentálhigiénés szakemberekkel konzultálva lehet egyénileg vagy közösen kezelni. Amikor azonban hosszan fennálló, súlyosabb problémákról, például visszaélésről, fizikai erőszakról van szó, elsődleges a biztonság megteremtése és megőrzése! A tartósan fennálló toxikus viselkedés gyakran azt jelzi, hogy az egészségtelen kapcsolatnak véget kell vetni.

Miről ismerhető fel az egészséges kapcsolat?

Egy egészséges, egyenlőségre épülő kapcsolat azt jelenti, hogy mindkét fél beletesz valamit. Szükséges hozzá a kölcsönös tisztelet, megértés és elismerés. Viszont nem elég hozzá, hogyha két ember csupán együtt teremt értéket. Az is szükséges, hogy egyénileg is helytálljanak a kapcsolat tagjai, egyénként is nyitottak legyenek az értékteremtésre, a fejlődésre. A fejlődéshez pedig kapcsolatokra van szükségünk, hiszen kapcsolataink közben találunk bátorításra, támogatásra, segítségre, illetve kapunk visszajelzéseket magunkkal kapcsolatban.

Az egyéni fejlődéshez tehát nagyban hozzájárulhat egy kapcsolat, azonban csupán a kapcsolat okozta boldogság nem elég az egyéni boldogságunkhoz. 

Egészséges vagy már nem fér bele?

Olykor nehézséget okozhat annak felismerése, hogy vajon egy egészséges vagy inkább egy egészségtelen kapcsolatban vagyunk épp. Ez főként akkor jelenhet meg, amikor rendkívül bevonódunk egy-egy kapcsolatba. Ez a nagyfokú összefonódás megnehezíti, hogy megítéljük, felmérjük, hogy mennyire egészséges az adott kapcsolat.

Másrészről, kapcsolataink az idő múlásával is változhatnak. Egy kapcsolaton belül is lehetnek egészségesebb és egészségtelenebb időszakok. Különösen nagyfokú stressz idején jelenhet meg az egészségtelenebb viselkedés. A kapcsolatot magát akkor tekinthetjük egészségtelennek, ha a maladaptív, egészségtelen viselkedésmódok száma meghaladja az adaptív, egészséges reakciók számát, vagy ha bizonyos viselkedésmódok károsan hatnak az egyik félre, netán mindkettőre.

Annak megítélésében, hogy kapcsolatunk egészséges-e, segíthet a Dr. Gregory Jantz által összegyűjtött tíz fogalom. Minél több fogalom jellemzi a kapcsolatunkat, annál nagyobb az esély arra, hogy a megfelelő, egészséges irányba halad.

1. Kölcsönös bizalom – A bizalom fejlesztése mindenképp közös munka, és hiánya, a vele történő visszaélés az egészségtelen kapcsolatok jele lehet.

2. Kölcsönös hitelesség – A hitelesség azt takarja, hogy félretesszük az ítéletességünket, és inkább értékeljük az egyéniséget és az egyediséget.

3. Kölcsönös őszinteség – Fontos kiemelni, hogy az igazságot szeretettel, együttérzéssel és gyengéden szükséges megfogalmazni, a megfelelő időben, helyzetben. Egy egészséges kapcsolatban az igazság nem fegyver, sokkal inkább a gyógyulást segíti elő.

4. Kölcsönös megértés – Egymás megértéséhez szükséges egymás életének – azoknak a bizonyos háttérinformációknak is – az ismerete. Ezek tekintetében beszélhetünk megértésről.

5. Kölcsönös elfogadás – A közeli kapcsolatokban olykor megjelenhet a fájdalom, hiszen nem mindig ugyanazt szeretnénk, akarjuk, mint a másik. Az egészséges kapcsolat tagjai azonban ezt a fájdalmat a kapcsolat elfogadható következményeként ismerik el.

6. Kölcsönös haszon – Egy egészséges kapcsolatban fontos megbizonyosodni arról, hogy igazságos-e az adok-kapok. Ennek krónikus irányú eltolódása könnyen egészségtelen kapcsolathoz vezethet.

7. Kölcsönös tisztelet – A tisztelet hiánya erősen mérgező irányba tolhatja el kapcsolatunkat, a csalás, hazugság útjára vezethet bennünket.

8. Kölcsönös önzetlenség - Ha a kapcsolat másik tagja kevés figyelmet fordít a véleményünkre, gyakran a saját akaratát érvényesíti velünk szemben, akkor valószínűleg előbb-utóbb a kapcsolat egészségtelen irányba halad.

9. Kölcsönös szeretet – A kapcsolat középpontjában autentikus szeretet szükséges, hogy álljon. Egy egészséges kapcsolatban a felek kedvelik, szeretik egymást, szeretnek együtt lenni, mert jól érzik magukat egymással.

10. Kölcsönös örömteliség – Fontos, hogy egy egészséges kapcsolatban mindkét felet örömmel tölti el a másik társasága, keresi a másik társaságát.

Ha hasonló kérdések foglalkoztatnak, bizonytalan vagy, vagy úgy érzed, hogy nem tudsz változtatni egészségtelen kapcsolataidon, érdemes lehet szakember segítségét kérni. A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központ szakemberei pszichológiai tanácsadás keretében elfogadó és biztonságos közegben segítenek neked a problémák megoldásában!

Felhasznált irodalom:

Dr. Jantz, G. (2020). Create and Maintain Healthy Relationships. Retrieved 21 July 2020, from https://www.psychologytoday.com/intl/blog/hope-relationships/202007/create-and-maintain-healthy-relationships

Cherry, K. (2020). Are You In a Healthy Relationship?. Retrieved 21 July 2020, from https://www.verywellmind.com/all-about-healthy-relationship-4774802