„Egy életem, egy halálom, megpróbálom!” – A magyar népmesék lélektani háttere

„Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl…” „Menj édes fiam és járj szerencsével!” „Te az enyém, én a tied.” „Tán még most is élnek, ha meg nem haltak…” Ki ne hallotta volna ezeket a híres népmesei fordulatokat? Hiszen a legtöbben ezeken a meséken nőttünk fel. De vajon milyen forrásból erednek a magyar népmesék? Milyen egyetemes témákat járnak körül? És hogyan lehet értelmezni őket? Jelen cikkünk ilyen kérdésekre keresi a választ.

A magyar népmesék bepillantást engednek őseink mágikus-vallásos hiedelemrendszerébe, az ősmagyarok tradícióiba, mitológiánk és népművészetünk fontos részét képezik. Népmeséink az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, úgy mint a világ teremtése, az alsó és felső világok, a jó és rossz szellemek, valamint a halál és a halál utáni lét gondolatköre.

A mesék értelmezési lehetőségei

A mesék kutatása és értelmezése nem egzakt tudományterület, ezáltal érdemes figyelmet szentelni a mesékben fellelhető és gyakran visszatérő egyetemes szimbólumokra, valamint az összefüggések megértésére.

A népmesék alapigazságokat fogalmaznak meg, bölcs válaszok és útmutatások érhetők tetten bennük.

Összességében tehát a világról és az emberekről szerzett tapasztalatok gyűjteményének tekinthetjük őket.

A magyar népmesék olyan filozofikus kérdéseket feszegetnek, mint hogy „Miért vagyunk a világon? Mi az élet és mi a halál? Hogyan lehetünk boldogok? Hogyan lehet kapcsolódni a látható és a láthatatlan világokhoz?"

A népmesék szimbolikus nyelvének megértéséhez el kell kicsit távolodnunk a mindennapokban használt racionális gondolkodásmódtól és kellő érzékenységgel, valamint nyitottsággal hallgatni és meghallani a tanításukat.

A népmesék eredete

Boldizsár Ildikó kutatása nyomán megállapíthatjuk, hogy a népmesék eredetével kapcsolatban több nézet él párhuzamosan. Vannak mesekutatók, akik azt vallják, hogy a mesék őshazája India. Más nézet szerint mesék mindenhol keletkeznek, nem egyetlen nép szellemi tulajdonáról van szó. E szemlélet szerint a mese az emberiség általános és közös tulajdona.

Időtlen, általános, morális tételeken alapszanak és úgy tekinthetők, mint a legrégibb kultúra maradványainak hazai lecsapódásai.

Egy harmadik nézet szerint a mesék hazája a lélek. E nézet szerint a meseteremtő lelki folyamatok az egész világon egyformák. A pszichoanalitikus megközelítés központi gondolata szerint

a mesék a kollektív tudattalanból erednek és ősképeket, archetípusokat tartalmaznak. 

A mesék e nézet szerint vágyaink, kívánságaink és ösztöneink megtestesítői. Szintén más szemlélet szerint a mese az álommal rokon, tudattalan képzetek és szimbolikus történések színtere. Továbbá vannak, akik azt vallják, hogy a mesék mítoszokból keletkeztek, mely nézet a Grimm testvérektől eredeztethető, akik az alaptémák és motívumok ismétlődésére helyezték a hangsúlyt.

Samanisztikus őshagyomány

A magyar népmesék nagyban merítettek a samanisztikus őshagyományunkból, erre példa lehet a holdas-napos világfa, a madaras csúcsú fa, az alvilágra vonatkozó nézetek, a táltos kiválasztása, a szarvakkal ékesített fejdísz vagy éppen a kettőslélek-hit. Olyan gyakran felbukkanó témák utalna erre a hagyományra, mint az égig érő fa, a próbatételek, a halál és újjászületés gondolatköre, az élet-halál vize, valamint az Üveghegy motívuma. A népmesékben is nagy hangsúly van a függőleges dimenziókon, az alsó, a középső és a felső világok megkülönböztetésén. A sámán és a mesehős karaktere között hasonlóság fedezhető fel, hiszen mindketten kiválasztottak, akik olyan világokba jutnak el, ahová mások nem.

A főhős általában képes az átváltozásra, gyakran beszéli az állatok nyelvét és mindig jó marad. A világi-anyagi szintről a hangsúly a szellemi szférába helyeződik át.

A népmesék a mesebeli próbák, nehéz feladatok révén beavatási rítusként is felfoghatók.

A beavatásnak ilyen értelemben az egyén életének megváltoztatása, a lét mélyebb összefüggéseinek megértése, valamint egy magasabb létezési mód szerinti újjászületés a hozadéka.

A magyar népmesék jellemző vonásai

A magyar népmesékre jellemző egyfajta logikus fantázia, a fantázia és az értelem sosem válik ketté teljesen, végig harmóniában vannak egymással. A népmesék szereplőit általában józan gondolkodás és következetesség jellemzi, akik az értelem törvényei szerint cselekednek. Másik fontos jellemvonásként említhető, hogy

népmeséinkben minden rendelkezik lélekkel, mely kapcsolódási pontokat nyújt a környezetünkhöz és az élet teljességének megélését segíti elő.

A mesékben a hangsúly a cselekvés erején, a mágikus tetteken van, a megváltás sosem kívülről érkezik, azért meg kell dolgozni.

Mit tanulhatunk a mesehősöktől?

Kádár Annamária szerint a mesehősök számos tekintetben pozitív példával szolgálnak számunkra. Ilyen többek között a komfortzóna elhagyása, az életbátorság, a perspektívaváltás, a rugalmas alkalmazkodóképesség, az erőforrások aktiválása, a kitartó küzdelem, valamint a csodákba vetett hit, mely mind olyan tulajdonság, ami kiteljesíti személyiségünket.