Pszichológus Szemmel – egy kiállításról, amely megmenti az időt az elmúlástól

Emberi sorsok, hétköznapi helyzetek, vizes vb, megemlékezés, tüntetések, függetlenedés. Nagyvonalakban ezek köré épülnek az idei Magyar Sajtófotó Kiállítás díjnyertes képei, kiegészülve számos dobogóról lemaradt, de mégis remek fotóval. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban jártunk, ahol a fotóriporterek munkája révén végigmentünk az elmúlt év eseményteli idővonalán. Élményanalízisünk.

A fotók nem csupán emlékeink őrzői, de lehetőséget teremtenek megállítani az időt az élet egy adott pontján. Lényegében a pillanat múlékony tulajdonságát írják felül azzal, hogy rögzítenek valamit az időben, amely sosem volt, és soha többé nem is lesz. Ahogyan saját életünk legkedvesebb jeleneteit is előszeretettel őrizzük a fényképalbumaink mélyén vagy – a digitális világhoz igazodva – a számítógépünk vagy telefonjaink memóriakártyáján, úgy néha érdemes a világ eseményeit is megfelelő módon rögzíteni.

Azért, hogy emlékezhessünk.

2017 mozgalmas évnek számít. belpolitikai, külpolitikai, közéleti, sport vagy akár művészeti szempontból is. Elsőre nehéz összeszedni, mi mindent lehetne rátűzni az elmúlt év idővonalára, de nem is feltétlenül szorulunk rá, hogy agyunkat tornáztatva az események között keresgéljünk. Elég ellátogatnunk a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításra, ahol a képek által visszaemlékezhetünk az elmúlt évre.

Nem sok a valóság

„Egy anekdota szerint, amikor Leonard Bernstein az egyik – talán az 1985-ös budapesti – koncertje után a szálloda felvonójában meghallotta a háttérben szóló halk gépi muzsikát – a Für Elise-t vagy a Török indulót –, azt mondta: sok a zene. Vajon miért gondolta ezt az ünnepelt karmester, akinek valóban mindene, az élete volt a muzsika? Alighanem úgy érezte, hogy Beethoven és a többi nagyszerű zeneszerző műveit, alkotásait méltó körülmények között, méltó előadásban kell meghallgatni, nem egy liftben, a földszinttől a hatodikig.” Ez a szövegrészlet fogad minket a kiállítás ajtajában, nem véletlenül. A kiállítás kurátorának, Szigeti Tamásnak jutott eszébe a történet a képek rendezgetése és válogatása közben. „Lehet, hogy sok a kép? Csakhogy ezek a képek elsősorban nem műalkotások – sőt, mondhatnám: mű-alkotások –, hanem

a hétköznapi valóság megörökített darabjai, pillanatai.

(…) Egy-egy szelet a valóságból” – folytatódik a köszöntő írás.

Számvetés az élettel

Sokan olvashattunk, vagy akár részt vehettünk azokon az eseményeken, amelyek a Capa Center termének falain régi ismerősként újra felidéznek bennünk érzéseket, gondolatokat, emlékeket. Ilyen például a külföldi eseményekből válogatva a katalán függetlenedés, otthoni példákból szemezgetve pedig a tüntetések, amelyek nemcsak azt mutatták meg, hogy mennyien vannak, akik kincsként értékelik a demokratikus értékrendet, hanem azt is, hogy mennyire csodálatos a városunk, amire nagyon kell vigyáznunk.

Azonban a fotók abban is segítenek, hogy kicsit többet tudjunk meg arról, milyen a körülöttünk lévő világ. Az élet olyan szeleteibe nyerünk betekintést, amelyekbe egyébként nem lenne lehetőségünk. Például Balassa László képei által, akinek a kameráján keresztül egy mélyszegénységben élő család hétköznapjaiba láthatunk.

Ezeken túl ne feledkezzünk meg a tavalyi vizes vb-ről sem, melynek hazánk szolgált otthonául. Lélegzetelállító látványt nyújtottak a műugrások a Parlamenttel a háttérben.

A kiállítás természetesen bővelkedik olyan fotókban is, melyek a fotóriporterek hivatásának lényegét mutatják meg. Ezek a fotók a világ távolabbi pontjain készültek azzal a céllal, hogy a fotóriporterek beszámoljanak az ottani valóságról. Ezáltal is kiszélesítve a világról alkotott képünket.

A pillanat múló emlékének megörökítése

„A fénykép, a művészi alkotással ellentétben nem az örökkévalóságot ragadja meg, hanem csak az időt balzsamozza be, és menti meg az elmúlástól” – írja André Bazin A fénykép ontológiája című esszéjében. Már az őskor óta szükségletünk van a látható világ megörökítésére, akár a formák szimbolizmusán keresztül, akár a legpontosabb másolás, a valóság megkettőzése által. A különféle művészeti alkotások, mint a szobrok, festmények hiába törekedtek a hasonlóság illúziójának felkeltésére, nem tudják teljes pontossággal megragadni a valóságot. Bármilyen tehetséges legyen is a művész, az adott alkotás mindig magában hordozta alkotója szubjektivizmusát. A fényképezés feltalálása azonban végleg eleget tesz a realizmus követelményeinek.

A fényképezés sikere tehát azon a pszichológiai tényen alapul, hogy a valóság megragadása iránti szükségletünket tökéletesen kielégíti egy objektív reprodukció, mely

a valóságot minden részletével együtt rögzíti az idő egy adott pontján.

A festészettel ellentétben a fotók a dolgok valóságát magára az ábrázolásra képesek átvinni. A fényképekkel lehetőségünk nyílik megállítani az időt egy bizonyos ponton, és a világot olyan formában rögzíteni, amilyen nem volt és nem is lesz soha.

Azonban a fényképek mégsem a valóság statikus leírói, hanem dinamikusan hatnak a nézőre, és bevonják az ábrázolt világba. „A művészi fotó is lehet maradandó. Azért, mert a letűnt korokat, korszakokat, érzéseket, a kor szülte művészi véleményeket a fotográfiák képesek megőrizni és közvetíteni. És azért is, mert nem száraz dokumentációként, hanem eleven, a személyiséget dinamizáló, esztétikai örömöt nyújtó formában őrizheti a fotó az információit. De leginkább azért lehet maradandó esztétikai értékű egy fénykép, mert a fotóértő néző aktív: a befogadáskor életre kelti a fényképek világát.” – írja Féjja Sándor fotó- és filmkutató pszichológus.

Élményanalízis

Flow – 5/2

A kiállított fotók révén kiszakadhatunk a valóságból, és a múlt egy-egy szeletébe juthatunk vissza, de mégsem lehet teljes a bevonódás, mivel a különféle fényképek más-más azonosulást követelnek meg tőlünk.

Intenzitás – 5/2

A kiállításon való sétálgatás nem tartozik a fizikailag legintenzívebb élmények közé, azonban egy-egy erőteljes és gondolatébresztő kép intenzíven hathat ránk emocionálisan, kiváltképp ha olyan képpel találjuk szembe magunkat, ami megszólít minket, akár személyes érintettség, akár a megörökített téma fényében.

Különlegesség –  5/3

Bár a Sajtófotó Kiállítást évről évre megrendezik, abban a tekintetben mindenképp egyedülálló, hogy ezek az események és pillanatok, amik a fényképeken megőrződtek, soha többé nem fognak bekövetkezni. A világunk sokadik fejezetének lezárásai ezek.

Inspiráció –  5/5

Ha valaki kifejezetten értékeli a fotóművészetet, akkor rengeteg inspirációt meríthet a kiállított képekből. Mindig lenyűgöző az, hogy akár csak egy apró kis hétköznapi részletet is meg lehet úgy fogni a kamera segítségével, hogy az jelentőséggel ruházódik fel.

Megoszthatóság – 5/4

Kiállításra járni akár egyedül is lehet, mégis jobb, ha van valaki mellettünk, akivel megoszthatjuk a gondolatainkat és érzéseinket, amelyeket az egyes fényképek keltettek bennünk. Valamint a minél több nézőpont rávilágíthat arra, hogy az alapvetően objektív valóságábrázolásként számon tartott fényképészet üzenete mennyire más értelmezésekben juthat érvényre.

Összegezve azoknak ajánljuk, akik:

• egy könnyed délutáni programra vágynak,
• szeretnének végigtekinteni az elmúlt egy év közös fényképalbumán,
• érdeklődnek a fotóművészet és a pszichológia kapcsolata iránt.

A kiállítás május 19-ig látogatható.