Egy testképzavar kegyetlen hatásai – a ginekomasztia

Mi az a ginekomasztia? Kiket érint? Mikor jöhet elő? Hogyan kezelhetjük? Ezekre a kérdésekre keressük a választ cikkünkben, amely egy alig ismert, férfiakat érintő problémát mutat be. A ginekomasztia görög eredetű szó, úgynevezett női mellűséget jelent, amely során megnagyobbodik a mellszövet és a mirigyek. Gyakran fizikai érzékenységgel járhat, nem beszélve a pszichés következményekről. Serdülőkorban alakul ki leggyakrabban, de ma már szinte teljesen kezelhető.

Életünk során nagy változásokon megyünk keresztül. Legyen ez pszichológiai vagy fizikai, a legnagyobb fordulópont minden bizonnyal serdülőkorunkban van. Ez az időszak számunkra előnyösen vagy hátrányosan zajlik le, attól függően, hogyan alakul testalkatunk, hangszínünk vagy akár szőrösségünk. Ekkor fejlődik ki és szilárdul meg az identitásunk, ami nagyrészt azzal van összefüggésben, hogy milyen a körülöttünk lévő társas interakciók minősége.

Ezekben az években kritikusak és érzékenyek vagyunk a változásokra. Ugyanis, ha valamilyen fejlődési szakasznak hátrányos kimenetele van (mondjuk túl mély lesz a hangszínünk), és a társas megnyilvánulások során negatív tapasztalatokat szerzünk, az nagy mértékben hathat a testképünkre is. Ilyen esetben alakulhat ki testképzavar, melynek súlyos pszichológiai és fizikai következményei lehetnek. Ebben a cikkben feltárásra kerül az egyik ilyen, kevésbé kutatott, de lényeges testképzavar, nevezetesen a ginekomasztia! Nem keverendő össze a lipomastiával, amely megnövekedett zsírréteget jelent a melleken.

A ginekomasztia tünetei

A testkép a saját testünkről való szubjektív megtapasztalás. Tehát ha szerintünk vonzóak vagy csúnyák vagyunk, akkor más emberek is ezt fogják gondolni rólunk. A ginekomasztia, egyfajta mellduzzanatként képzelhető el, amelynek a legfőbb oka az abnormálisan magas mennyiségű női hormonok termelése (ösztrogén), és a férfi hormonok alultermelése (tesztoszteron). Ugyanezek a hormontermelési abnormalitások láthatóak például anabolikus, vagyis izomtömeg-növelő szteroidok szedésekor is.

A ginekomasztia előfordulása serdülőkorban a legmagasabb (32-64 százalék), 10-16 éves kor között, amikor a legtöbb változáson megy keresztül az ember. Az pedig köztudott és sokaknál tapasztalt jelenség, hogy a serdülők kegyetlenek tudnak lenni a kortársakkal, gyakran zaklatják egymást, illetve kirekesztik a különleges vagy eltérő kinézetű személyeket. Az olyan serdülők, akiknek ezzel az elváltozással kell együtt élniük, teljesen tudatában vannak annak, hogy máshogyan néznek ki, tehát

emiatt romolhat az önbizalmuk.

Ha pedig zaklatják is őket, akkor ez táplálja a saját magáról kialakult negatív és torz testképet. Szubjektíven és objektíven is visszacsatolást kap arról, hogy különbözik a többiektől, és emiatt furcsának és csúnyának érezheti magát. Gyakran nem mernek átöltözni kortársaik előtt, és inkább kihagyják az efféle dolgokat.

Más rendellenességgel való együttjárás

A serdülők ebben a korban stabilizálják és szilárdítják meg az önmagukról alkotott testképüket és a szexuális identitásukat. A mellük fejlődésének mértéke nagy hatótényezőként léphet fel a pszichológiai fejlődésükben. Korábbi kutatások szerint más, pszichológiai és érzelmi zavarok is kialakulhatnak a ginekomasztiával párhuzamban, amelyek okozatként lépnek fel. Ilyenek például a depresszió, a szorongás, az evészavar és az agresszív viselkedés. A szorongás és depresszió például olyan hétköznapi helyzetektől alakulhatnak ki, amelyek érzelmi distresszt okoznak, mint a zaklatás és cukkolás.

Továbbá több súlyos viselkedési kórképet fedeztek fel a kutatók, amelyek tünetnek és következményes viselkedésnek tekinthetőek az abnormális mell fejlődésével együtt. Ilyenek a baktérium-fóbia, öngyilkossági gondolatok, iskola abbahagyása, bulimia/anorexia, szociális visszavonulás.

Lehetséges kezelési opciók

William Schonfeld (1961) egyik kutatásában feltárta a serdülőkori ginekomasztia pszichiátriai hatásait. Egyértelműen kimutatták, hogy az ebben érintett fiatalok visszavonulnak az olyan tevékenységektől, ahol testüket kell valamilyen formában exponálni. Schonfeld volt az első, aki javasolta, hogy a ginekomasztia kezeléséhez mind sebészeti, mind pszichoterápiai módszereket segítségül kell venni.

Farmakológiai kezelésekor a gyógyszeres eljárással az ösztrogén és androgén szintek javítását, illetve az egyensúlyhiányt igyekeznek rendbe hozni. Ezt három lehetséges módon lehet: 1. gátolva az ösztrogén hatását a mellekre; 2. androgén beadásával; 3. teljes mértékben gátolva az ösztrogén termelést.

Amennyiben nincs egyértelmű egészségügyi oka a ginekomasztikai műtétnek, mondjuk nem jár együtt súlyos tünetekkel, hátfájdalommal vagy bőrsérüléssel, az állapot kozmetikai beavatkozásnak minősül és az operációt a kliensnek kell fizetnie, ezt pedig sokaknak nehéz biztosítani (300.000 forint körül mozog a magánklinikai műtét). A TB ugyan támogatja, de ekkor sokáig elhúzódhat a tényleges segítség. Az eredmények pedig azt mutatják, hogy korrigálható orvosi ok hiányában is vannak súlyos pszichológiai következményei ennek a korrigálatlan állapotnak. A serdülőkori ginekomasztia nagymértékű pszichológiai veszélyt jelent a páciensek identitására. Fontos észrevennünk szülőként vagy tanítóként, ha valaki ilyennel küzd. Megfelelő edukáció mellett talán visszaszorítható lenne a zaklatás és verbális bántalmazás. Nem szabad elfelejtenünk: ez egy olyan állapot, ami bárkit érinthet!