A világ folyamatosan zajlik körülöttünk és mi szerves részét képezzük a körforgásnak. Lassan már csak a fürdőszobában vagyunk tényleg egyedül, de sokszor még ott sem. Egyszerűen nem maradunk kettesben a saját gondolatainkkal. Se sokat, se keveset. Vannak, akik tudatosan nem töltenek egyedül időt, mások csak fokozatosan beletanultak ebbe a helyzetbe, ám a kérdés valójában az, hogy mi történik, ha egyszer csak kényszerítve leszünk erre (akár egy esetleges karantén által)?

Manapság szinte egyetlen percet sem töltünk egyedül. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a barátainkkal és a családunkkal. Telefonálunk, chatelünk, videókat osztunk meg, live-ban közvetítjük az életünket. Sétálás közben zenét hallgatunk, a buszon pedig meccset nézünk, híreket olvasunk vagy a LinkedIn legfrissebb posztjaira reagálunk. Munkában csapatokban dolgozunk, este pedig igyekszünk időt szakítani a családunkra és a barátainkra. Sokan bevallottan tartunk az egyedülléttől, legyen az egészen rövid vagy egy életen át tartó, míg másokat megnyugtat, ha egyedül tölthetnek néhány órát vagy akár napot.

Hogy az egyedüllét megrémiszt és rosszul érezzük magunkat tőle, evolúciósan teljesen észszerű. Több ezer év alatt társas lényekké fejlődtünk, azaz normális, hogy mások jelenléte megnyugtat bennünket. Az elszigeteltség ebből adódóan igenis fájhat. Azaz bármennyire is újszerűnek látjuk, hogy a karantén idején szembesülünk az egyedülléttől való borzongásunkkal, ez a félelem évek óta ott rejtőzik bennünk, pusztán csak hajlamosak vagyunk elfelejteni (vagy sohasem tanultunk meg együtt élni vele korábban), ideértve a kellemetlen gondolatainkat és érzelmeinket is.


Az egyedüllét egy fontos skill, és bármely más képességünkhöz hasonlóan ez is tanulható.

Wilson és társai egy szemléletes kísérletben bizonyították, hogy jobban tartunk az egyedülléttől, mint gondolnánk. Választás elé állították a kísérlet résztvevőit, miszerint eltöltenének-e 15 percet csöndben, minden külső inger nélkül, vagy inkább bevállalnának egy enyhe elektrosokkot. A résztvevők közül jóval többen választották az elektrosokkot, mint gondolnánk. A legtöbb ember a cselekvést preferálja a semmittevéssel szemben – még akkor is, ha ez a cselekvés valami negatív tapasztalattal jár.

Jack Fong, amerikai szociológus szerint a egyedülléttől való félelmünket sokszor olyan dolgokkal leplezzük, mint hogy a háttérben mindig bekapcsolunk egy sorozatot vagy egymás után sorban felhívjuk a barátainkat azokon az estéken, amikor éppen nincsen semmi programunk. Ez kicsit a kultúránkból is fakad, hiszen olyan világot élünk, ahol a szociális élet elengedhetetlen, és aki az egyedüllétet választja a társas kapcsolatok helyett, azt hajlamosak vagyunk vesztesnek vagy különcnek tartani.


Sokan félünk egyedül lenni önmagunkkal, hiszen a saját gondolataink megismerése nagyon félelmetes folyamat.

Ennél könnyebb talán sosem volt elkerülni a gondolatainkba merülést, mint napjainkban, hiszen a világ legkülönfélébb ingerei csak egy kattintásra vannak tőlünk. Miért is unatkoznánk vagy foglalkoznánk a magányos, esetleg szomorú érzéseinkkel, ha megnézhetünk egy sorozatot Netflixen és HBO GO-n, vagy összeülhetünk egy Zoom-borozásra a barátainkkal? Félreértés ne essék, ezek a programok valóban nagyon hasznosak lehetnek, de mindannyiunkra ráfér néha egy kis szünet vagy a manapság sokat hangoztatott énidő.

Az egyedüllét sokak számára félelmetes lehet, azonban számos pozitív hozadéka van, így érdemes fejleszteni ezt a képességet.

Természetesen sokunknak vannak olyan időszakaik, amikor felismerjük, hogy szükségünk van egy kis magányra, amikor átgondolhatjuk a mindennapjainkat, céljainkat és terveinket. Sokszor azonban ezekben a periódusokban is megpróbálunk elmenekülni a saját gondolataink elől, ha azok túl félelmetesek vagy kiszámíthatatlanok. Az utóbbi évtized pszichológiai kutatásai bizonyították, hogy a szorongó érzelmeink elfojtása és elkerülése nagyon rossz hosszú távú stratégia, hiszen ezzel pont azt bizonyítjuk saját magunknak, hogy nem tudjuk kezelni az érzelmeinket, ezáltal a szorongásunk intenzívebbé válhat.

„A magány veszélyes projekt azok számára, akiknek megoldatlan kérdései vannak” (Fong)

Ezért javasolják a pszichológusok a fokozatos felfedezést. Eleinte csak rövid időre kell kipróbálni az egyedüllétet, egy séta, egy főzés vagy akár egy kádban ücsörgés közben. Ha ez jólesik és komfortos, akkor lehet bővíteni. Természetesen ez a jelenlegi helyzetben nehezen értelmezhető, hiszen sokan maradtak egyedül, bezárva a lakásaikban. De ebben az esetben is lehet lépésenként haladni, nem kell azonnal elzárnunk magunkat teljesen a külvilágtól, hiszen megannyi csatornán tudunk csatlakozni a szeretteinkhez. Nem utolsósorban pedig napjainkban rengeteg sorstársunk akad, akik ugyanebben a hirtelen jött elszigetelődésben tanulják meg élvezni az egyedüllétet. Bizonyos értelemben jelenleg is egy közösséget alkotunk velük.

Miért ne tehetnénk a karantén alatti kötelező magányt önkéntessé?

Számos filozófus, művész és szerzetes kísérletezett korábban az önkéntes magánnyal, így érdemes lehet az ő tapasztalataikat is átgondolnunk. A legtöbb világvallás elismeri, hogy a magány hasznos a szellemnek. A héber Biblia szerint Mózes 40 napot töltött egyedül a Sínai-hegyen, a Római Birodalomban pedig Oszlopos Simeon 37 évig élt egyedül egy egészen kis területen. Mind a hinduizmusban, mind a buddhizmusban gazdag hagyományai vannak az egyedülálló erdőlakóknak, és a kereszténység is számtalan visszatérés történettel rendelkezik.

A „sikeres” magány kulcsfontosságú eleme, hogy mindig legyen egy világos célunk, amerre haladhatunk.

Steve Cole, a Los Angeles-i Egyetem kutatója megállapította, hogy a magány csökkentésének legjobb módja a céltudatosság fokozása. Olyan kísérleti programot hozott létre, ahol idősek otthonában élő embereket kötött össze általános iskolás gyerekekkel. A fedőtörténet szerint az idősek segítik a gyerekeket a tanulásban és a házi feladat elkészítésében, titokban természetesen mindez egy idősekre irányuló intervenció volt, hiszen a gyerekek oktatásával és segítésével újabb célt kaptak az energikus életre. Éppen ezért az egyedüllét alatt is fontos, hogy találjunk magunknak célokat, lehet ez egy puzzle kirakása, egy rendszeresen végzett jógagyakorlat, javítás a napi futás eredményein vagy a palacsintatészta tökéletesítése. Nietzsche szerint, ha tudod mi a célja a szenvedésednek, akkor könnyebben elviseled a vele járó fájdalmat, így arra biztatnánk mindenkit, hogy próbáljon találni akár egészen apró motiváló célokat az otthon töltött időszakban.

A „Mars expedíció” tanulságai

Kate Green egy hawaii vulkán tetején töltött négy hónapot egy NASA által finanszírozott kísérlet hipotetikus űrhajósaként. A vizsgálat célja az volt, hogy feltérképezzék, hogyan reagálnak az emberek a Marson eltöltött idő alatti elszigeteltségre, és az itt kapott eredményeket az űrhajósok kiképzésénél hasznosították, ezzel is megelőzve, hogy a tervezett űrutazást a magányosság okozta stressz hiúsítsa meg.

Az expedíció tanulságai a következők voltak, melyeket mi is adaptálhatunk a karanténban töltött időben:

  1. Tedd az étkezéseket különlegessé. Ha egész évben szinte alig van időd a reggelire, akkor itt az ideje, hogy több időt szánj rá. Olvasd el a híreket közben vagy csak gondold át, hogyan fog alakulni a napod. Készíts vagy rendelj olyan ételeket, amiket nagyon szeretsz és teríts meg szépen, ezzel is elkerülve, hogy mindig a kanapén ülve, tálcával a kezedben ebédelj.
  2. Írj naplót/blogot, vezess videó blogot vagy csak szimplán dokumentálj minden nap pár érdekes pillanatot. Nem fogod megbánni, ha feljegyzel minden nap valami apró történést, még ha csak arról is szól, mit ettél ma vagy éppen mivel ment az agyadra a lakótársad. Hidd el később vicces lesz ezt visszaolvasni/visszanézni.
  3. Alakíts ki napi rituálékat. A rutinok teszik a hétköznapokat rendszerezetté, könnyebben telik vele az idő, és mindig van olyan rituálé, amit várhatsz (pl.: minden szerdán megnézed gyermekkorod egyik kedvenc filmjét.)

Talán a legfontosabb feladatunk az, hogy megértsük, az egyedüllétnek igenis vannak pozitív oldalai, és habár ezt most nem önkéntesen választottuk, képesek vagyunk a saját ízlésükre formálni, hogy általa ez többé ne a kötelező rossz legyen, hanem egy élvezhető állapot.

Felhasznált szakirodalom:

Coplan, R. J., and Bowker, J. C. (2014). The Handbook of Solitude: Psychological Perspectives on Social Isolation, Social Withdrawal, and Being Alone. The Atrium. Wes Sussex, UK.

Wykstra, S. (2019). The case against solitary confinement. Vox. letöltve: https://www.vox.com/future-perfect/2019/4/17/18305109/solitary-confinement-prison-criminal-justice-reform

Cheek, J. (2019). Sometimes Embracing Emotional Distress Is the Best Medicine. Scientific American. letöltve: https://blogs.scientificamerican.com/mind-guest-blog/sometimes-embracing-emotional-distress-is-the-best-medicine/

Wilson, T., Reinhard, D., Westgate, E., Gilbert, D., (2014). Just think: The challenges of the disengaged mind. Science,2014,345 (6192).