A legtöbb sportoló újra edzésbe állhatott, azonban több sportág versenyzői nem végezhetik még ugyanazt az edzésmunkát, mint a járvány előtti időszakban. A kontaktussal járó sportolók lehetőségeit, valamint versenynaptárát továbbra is rengeteg kérdés övezi. Gercsák Szabina judóssal beszélgettünk a karantén és az újrakezdés tapasztalatairól, szóba került a női küzdősportolók helyzete, valamint jövőbeni tervei, céljai is.
Ez az írás a Mindset Sportpszichológia és a Career Sport Management iroda közös munkája alapján megalakuló cikksorozat VII. része. Cikksorozatunkban foglalkoztunk már a megfelelési kényszerrel, az edző-tanítvány kapcsolattal, illetve a koronavírus sportolókat érintő mentális kérdéseivel.
Hogyan hatott rád az elmúlt néhány hónap, mivel telt a karantén ideje?
A karantén alatt nekem ugyanúgy voltak edzések – természetesen „csak" erőnléti edzések, mivel a testi kontakt miatt a judo nem volt engedélyezett. Nekem egy perc megállás sem volt. Tudtam, hogy az idő nekem kedvez és az olimpia elhalasztása is.
Azóta már edzőtáborban is részt vettél. Mik ezzel kapcsolatban a tapasztalataid, milyen volt a „visszaállás”?
Körülbelül egy hónapja folynak a judo edzések, és volt egy válogatott tábor is Tatán. Megmondom őszintén, a tábor célja a csapatépítés volt, de mindenki úgy vélte kicsit keményebb volt a kelleténél és sok is. Napi 3 edzés, 6:50kor futás aztán még 2 edzés, amelynek a legtöbb része a küzdelemről szólt, kevés technikai résszel.
Mit jelent számodra és hogyan jelenik meg nálad a mentális felkészülés?
Általában a versenyt megelőző két hétben szoktam fejben is edzeni. Ami arról szól, hogy lefekvés előtt felkészítem magam arra, hogy a verseny napján mi hogyan fog zajlani.
Lejátszom a mérkőzéseket fejben, elképzelem az elejétől a végéig.
Szoktam közben zenét is hallgatni, ami általában szöveg nélküli, csak zene. Így tudok teljesen a gondolataimra figyelni.
Volt egy gerincműtéted az elmúlt időszakban. Ilyenkor mentális oldalról hogyan zajlik a felépülés?
Sajnos megműtötték a gerincemet tavaly, amit nehezen vállaltam, mert tudtam, hogy kevés időm marad majd a kvalifikációra. Fél év volt a teljes felépülés. Szerencsére olyan gyógytornásszal dolgoztam együtt, aki segített fenntartani a motivációmat, és teljesen rendbe jött a hátam. Utána pedig olyan erőnléti edző mellé kerültem, aki segített elhinni, hogy bármit meg tudok csinálni – ezzel a háttal is. Így egy percig sem féltettem magam és a sérült testrészemet sem. Mikor visszakerültem a szőnyegre, nem féltem attól, hogy baja lehet a hátamnak bármit is csinálok vele. Sokan tartanak egy műtét után, féltik az adott testrészüket – szerencsére velem ez nem történt meg. Minden jól ment, az első versenyt meg is nyertem. A műtét óta 3 aranyat szereztem mostanáig. Decemberben már nagyon jól mentek a küzdelmek, aztán jött a karantén…
Korábbi interjúdban beszéltél arról, hogy dolgozol a „szőnyegbiztonság” visszaszerzésén. Ez egyfajta mentális térkép a fejedben, pontosan mi tartozik ebbe bele?
A szőnyegbiztonság nagyon fontos, amelynek elsajátításához, megszerzéséhez sok versenyre van szükség. Most valószínűleg nagyon sok idő telik majd el verseny nélkül így, itthon vagy táborban kell ezt visszaszerezni, hogy a következő versenyen ne legyen nagy az izgalom. Illetve, hogy ne legyen bennem félelem, és tudjam csinálni azt, amire képes vagyok, ki tudjam hozni magamból a maximumot az ellenfelekkel szemben.
Miként látod a női versenyzők megítélését a küzdősportokban?
Szerintem azok a lányok, akik küzdősportban jeleskednek, az életben is hasonló mentalitással élnek. Van egy egészséges önbizalmuk, alázatosak, tisztelettudóak és tudják, hogy mit akarnak.
Az, hogy egy nő küzdősportot választ, nem teszi őt férfiassá, annál inkább válik belőle nő.
Küzd, harcol és ugyanolyan keményen lenyomja az edzéseket, mint egy férfi. Teljesen rendben van, ha egy nő sportol, és ha az küzdősport, akkor küzdősport.
Nemrég csapatépítő jellegű találkozón vettél részt más sportolókkal, akik ugyanazzal a menedzserirodával vannak kapcsolatban, mint te. Egyéni sportolóként hogyan tudod megtapasztalni a valahova tartozást?
Egyéni sportoló vagyok, de kiskoromban nagyon sok csapatsportágban kipróbáltam magam – így nem idegen számomra csapatban, közösségben lenni. Igazából sosem voltam közkedvelt sem a suliban, sem az edzéseken, ezért most nagyon jólesik, hogy van egy csapat, ahol mindenki sportol és tiszteli a másikat. Ráadásul nagyon jól érzem magam ebben a társaságban, mindenki poénos, jó fej, és közös téma is van rengeteg.
Mik a tervek 2020 végéig?
Valószínűleg nem lesz már idén kvalifikációs verseny, de elképzelhető, hogy lesznek tesztversenyek. Egyelőre még semmi sem biztos, ami kicsit frusztráló, mivel nem tudjuk, mire készülünk. Nagyon sokat edzünk, és kicsit kezd elmenni a motivációm. De mindenki tudja fejben, hogy mire készül igazából, és ezt kell szem előtt tartani. Ez nem más, mint az olimpia. Ha nem is most lesz, de valamikor biztosan megrendezik és én ott szeretnék lenni.
Mi a legfőbb célod a sportkarriered során?
A cél az olimpia, és hogy megszerezzem ott a legfényesebb érmet. Nekem utánpótlásban sikerült mindent elérnem, szeretném ezt a felnőttek között is elérni, ami nem más, mint
egy-egy Európa-bajnoki, világbajnoki, masters és olimpiai arany.
