Elég jó szülő vagyok?, I. rész

A lényeg, hogy egészséges legyen!, szoktuk mondani gyermekeink születésekor. Aztán ahogy cseperednek, egyre több igényt fogalmazunk meg a nevelésükkel kapcsolatban. Mik lehetnek a nevelés céljai? És mit tehetünk szülőként, hogy ezekhez a legközelebb juttassuk gyermekeinket?

A szülővé válás küszöbén vagy azt túllépve hajlamosak vagyunk komoly feszültségeket átélni a gyermeknevelés felelőssége miatt. Hiszen rajtunk áll vagy bukik, hogy a csöppségnek milyen élete lesz, és ennek során milyen készségekkel vértezi fel magát. Az urbanizáció következtében a nagycsaládokból egyre inkább nukleáris családok váltak, így a gyermeknevelés felelőssége ma teljes egészében a szülők vállát nyomja. Ezt a feszültséget csak fokozza a tény, hogy a pszichoanalízis elmélete közismerten a gyermekkori történésekre vezeti vissza felnőttkorban akadályt képező traumáink jelentős részét. Így felszabadítóan hat a Winnicott által megfogalmazott „elég jó anya” kifejezés, amelyről korábban már mi is írtunk. Ez alapján

fontos, hogy elengedjük a tökéletes szülő eszményét, és a hibázás lehetősége mellett törekedjünk rugalmasan alkalmazkodni gyermekeink változó igényeihez.

Zrinszky László nevelésfilozófus a nevelést olyan tevékenységként határozta meg, „amellyel a felnőttek úgy kívánnak hatni a felnövekvőkre, hogy azok optimálisan fejlődjenek, megerősödjenek abban, amit a nevelőik kívánatosnak tartanak, és maradandóan változzanak meg mindabban, amik a nevelőik szerint nem kívánatosak”. Ennek az optimális fejlődésnek pedig a szülő kiegyensúlyozott működése is feltétele, ami csak akkor valósulhat meg, ha félretesszük a nevelés következményeivel kapcsolatos folytonos aggodalmunkat. Így az elég jó szülővé váláshoz elengedhetetlen az önfejlesztés és önreflexiós képesség. Ennek során jó, hogyha képesek vagyunk fokozni a rugalmasságra és empátiára való képességünket, hogy megértően tudjunk gyermekünk felé fordulni, és minden élethelyzetben a valós igényeikre reagáljunk. Egy másik feltétel pedig az a szemléletmód, amellyel a gyermekneveléshez viszonyulunk. Ez fogja meghatározni a fegyelmezési elveinket és módszereinket is. Ebben nincs konszenzus és egy jó megoldás, ugyanakkor előfordulnak sok szakember által visszatérően számba vett elemek. Ilyenek például azok az életvezetési készségek, melyeket a legfontosabbnak ítélünk a mindennapok során: az önbizalom, a megküzdés, az önkontroll, az érett identitás, a döntésképesség, valamint a kötődés és szociális kompetencia.

Sokáig vita volt a neveléstudományokban arról, hogy vajon az öröklés vagy a nevelés fejti ki inkább hatását az egyénre. Ma már tudjuk, hogy mindkettőnek kiemelt szerepe van. Tanult képességeink kialakulásához jelentősen hozzájárul a minta nyújtása, valamint a folyamatos gyakorlás. Mai társadalmunk embere sok esetben a szeretetre hivatkozva mindent megtesz gyermekéért – azt is, amit már ő maga is képes lenne ellátni. Ugyanezt időnként kényelmi okokból vagy türelmetlenségből tesszük. Ilyenkor a jó szándék ellenére megfosztjuk gyermekünket attól, hogy olyan fontos képességek, mint a felelősségvállalás vagy döntéshozatali képesség kialakuljon bennük. Később sokan értetlenkedünk, amikor felnő a gyerek, hogy miért nem vállal felelősséget életéért? Azért, mert nem tanulta meg, hogyan kell. Ráadásul ezek a képességek nem alakulnak ki egyik pillanatról a másikra. Csupán hosszas megfigyelés és gyakorlás útján sajátíthatóak el.

Önbizalom

Életünk számtalan területét meghatározza, hogy képesek vagyunk-e személyes képességeinket, tulajdonságainkat határozottan észlelni és elfogadni. Képesek vagyunk-e bízni önmagunkban és másokban? Ahhoz, hogy ez kialakuljon, fontos, hogy gyermekeink számára elfogadó közeget biztosítsunk, mely kellő biztonságot jelent ahhoz, hogy reális visszajelzéseket kapjanak tőlünk. Érdemes figyelnünk rá, hogy a viselkedések helyeslése és a cselekvés biztatása túlsúlyban legyen a helytelenítéshez képest. Ha a szülő képes saját szülői szerepében megbízni, azzal gyermeke önbizalmát is megalapozza.

Megküzdés

A mindennapi problémákkal való megküzdés egy olyan képesség, melyben fontos szerepet játszik a rugalmasság, a stresszkezelés és a tévedés lehetőségének elfogadása. Ezek a szülő számára is éppoly lényegesek a nevelés során, mint a gyermek jövője szempontjából. Ebből adódóan fontos, hogy akár a gyermeknevelés során elkövetett hibáinkra is tudjunk megbocsátóan tekinteni és tanulni belőlük. Ennek megfelelően gyermekeink botlásait is kezeljük elnézően, hogy aztán erőfeszítéseikben annál inkább biztassuk őket. Tanuljuk meg feszültségeinket kezelni és segítsük ebben őket is.

Önkontroll

Személyes fejlődésünk során fokozatosan alakul ki bennünk az önkontroll képessége, amely által úgy érezzük, hogy nemcsak a világ dolgaira, de saját életünkre is hatást tudunk gyakorolni. Ennek lényeges elemei, hogy szükség esetén késleltetni tudjuk vágyainkat, és kezelni tudjuk indulatainkat. Ahhoz, hogy az önkontroll megfelelően kialakuljon, sok olyan lehetőséget kell biztosítanunk gyermekeink számára, melyek során önállóan képesek ellátni egy feladatot. Tovább megyünk: semmi olyat ne tegyünk meg helyettük, amire maguktól is képesek. A gyakorlás pedig meghozza gyümölcsét.

Érett identitás

Identitásunk olyan belső biztonságot jelent számunkra, amely segítségével képesek vagyunk megkülönböztetni önmagunkat másoktól. Ennek érettsége szükséges ahhoz, hogy önállóan, másoktól függetlenül boldoguljunk az életben.

A fejlődés természetes velejárója, hogy a gyermek önállóságra törekszik attól a pillanattól fogva, hogy elkezd egyedül járni.

Elengedhetetlen, hogy ebben a törekvésében a szülőtől támogatást kapjon.

Döntésképesség

A stabil személyiséghez és az önálló életvezetéshez döntésképességre van szükség. A világból számtalan inger érkezik, melyek közül el kell döntenünk, hogy melyek azok, amelyek érdemesek rá, hogy foglalkozzunk velük és melyek nem. Ezt követően értékelnünk kell, hogy milyen döntést hozzunk, valamint hogy döntésünket milyen cselekvés és milyen következmények követhetik. Ennek felelősségét pedig meg kell tanulnunk vállalni. Ez a képesség csak úgy alakulhat ki, ha gyermekként lehetőségünk van arra, hogy sok apró döntést hozzunk, melyekben elismerik és folyamatosan megerősítik a kompetenciánkat.

Kötődés és szociális kompetencia

A kötődés témájával már mi is sokat foglalkoztunk. A biztonságos kötődés kialakulása gyermekkorban elengedhetetlen feltétele későbbi tartós és szoros kapcsolataink létesítésének. Emellett abban is segít, hogy azonosulni tudjunk a számunkra hiteles és belső tartással rendelkező tekintélyszeméllyel, ezzel megalapozva lelkiismeretünk stabil működését is egyben.

A nevelés stílusa

Már az 1930-as évek óta tudjuk, hogy mi a különbség az autoriter, demokratikus és laissez faire vezetői stílusok között. Tudjuk, hogy az autoriter nevelés szigora produktivitást eredményez, ám elnyomja a kreatív és önálló cselekvési törekvéseket. A laissez-faire stílus túlzott szabadságával káoszt teremt, míg a demokratikus nevelő képes kibontakoztatni a bennünk rejlő potenciált. A fentiek fényében nem véletlen, hogy a nevelésben is ez utóbbi felé javasolt elmozdulni. Cikksorozatunk folytatásában a tekintély és szabadság egyensúlyán alapuló pozitív fegyelmezés szemléletéről és módszeréről írunk.