Eltelt már néhány hét, de még mindig nem sikerült felvenned a távoktatás ritmusát? Elveszel a tantárgyak követelményeiben? Nem érzed hatékonynak a befektetett időd és energiád? Lehet másképp! Jelen cikkünkben diákoknak, hallgatóknak gyűjtöttünk össze tanulással és időbeosztással kapcsolatos ötleteket, stratégiákat. Nézzük, hogyan érdemes otthon, önállóan tanulni!

A megváltozott helyzet új alkalmazkodási stratégiákat igényel. A Mindsetnél a Mentális akcióterv keretében segítünk megőrizni olvasóink mentális egészségét ebben a megterhelő időszakban is. Nem feledkezünk meg azonban fiatalabb olvasóinkról sem, akiknek nehézséget okoz a távoktatásra való átállás, illetve az ezzel járó új feladatok.

Első lépés: A tervezés

Egy átlátható és megvalósítható terv már önmagában a biztonság érzését adhatja, hiszen egyben láthatjuk a teendőinket, amelyeket aztán folyamatosan kipipálhatunk. De hogyan álljunk neki? Érdemes lehet felírni mindegyik tárgy nevét egy gondolattérképre, oszlopba vagy lapra. Ez lesz a terv alapja. Következő lépésként mindegyik tárgyhoz írjuk fel a követelményeket. Egyetemi hallgatóként ez egyszerűbb, hiszen tudjuk a zh-k, beadandók időpontjait, illetve azt is, hogy miből milyen jellegű vizsgára számíthatunk. Továbbá a tananyag megtalálható részletesen az adott tárgy tematikájában.

Középiskolában nem feltétlenül lehet mindig ennyire előre tervezni. Ebben az esetben érdemes kisebb egységekre bontani a tantárgyakat. Például a tankönyvek alapján nyomon lehet követni a leckéket egészen a következő témazáróig. Egy másik tervezési lehetőség talán a napirend kialakításában segíthet: Írjuk fel az adott tárgyhoz az aktuálisan feladott leckéket és a hozzájuk tartozó határidőket!

A lényeg, hogy lássuk a követelményeket az adott tárgyhoz.

Elsőre mindez ijesztőnek tűnhet, de csupán addig, amíg el nem kezdjük őket sorra kipipálni vagy kihúzni a listáról. Minden egyes feladat elvégzése után garantált a sikerélmény!

Egy átlátható és megvalósítható terv már önmagában is a biztonság érzését adhatja.

A tervezéshez tartozik még a rutin kialakítása is. A megfelelő napirend kialakítása általában nem megy elsőre, nem szabad feladni az első próbálkozás után. Ráadásul ez folyamatosan változhat is, az aktuális események és teendők függvényében. Éppen ezért néhány kérdést hoztunk, amelyek megválaszolásával közelebb kerülhetünk az ideális rutinunk kialakításához. Amennyiben nem tudsz válaszolni mindegyikre, nem baj! Figyeld meg magad a következő pár napban, és biztosan el tudod majd dönteni, mi illik hozzád jobban!

  • Mikor tudsz a legjobban koncentrálni? Inkább korán kelő típus vagy aki a délelőtt folyamán minden kötelező teendőt szeretne letudni? Vagy éjszakai bagoly, aki akkor a leghatékonyabb, amikor mások már szinte alszanak? Kutatások szerint a kronotípusod hatással van a tanulásra is. Használd ki azt az időt, amikor a leghatékonyabb vagy!
  • Mikor vannak online óráid? Érdemes lehet az adott tárgyhoz kapcsolódó feladatokat akkor elvégezni, amikor még benne vagy a lendületben, így időt és energiát spórolhatsz!
  • Van-e lehetőséged a saját szobádban bármikor tanulni, vagy esetleg osztoznod kell valamin? Ha kell, mérd fel, mikor van szüksége a szüleidnek vagy testvéreidnek csendre vagy valamilyen eszközre!
  • Ne maradjon ki a napi rutinból a mozgás sem! Figyeld meg, mikor esik a legjobban! Reggel, hogy felébredjen a tested, vagy inkább délután, amikor már végeztél mindennel? Fontos, hogy lefekvés előtt már nem érdemes megerőltető testedzést végezni, mert utána nehezebben megy majd az elalvás.
  • Ahhoz, hogy valóban az adott teendőre tudj koncentrálni, érdemes különböző rítusokat bevezetni, amelyek a kezdetet és a lezárást szimbolizálják. Ez lehet annyi, hogy kikészítesz magadnak egy pohár vizet mielőtt nekiállsz tanulni. A lényeg, hogy közben tudatosítsd magadban, hogy mit fogsz tenni. Ha pedig végeztél, nagyon egyszerű lezáró rítus lehet a laptop lecsukása és az asztaltól való felállás. Ezekről bővebben itt írtunk.

Weboldalak, programok, applikációk

Az egyik leggyakrabban felmerülő probléma tanulás közben a figyelem elkalandozása. Csak egy üzenet, értesítés, e-mail, és már azon kapjuk magunkat, hogy egy órája nem haladtunk a tanulással. Ellenben már minden ismerősünkről tudjuk, hogy éppen mit csinál, hála a közösségi médiának. Szerencsére erre a problémára már rengeteg applikációt és böngésző bővítményt fejlesztettek. Korábban már ajánlottuk is a Forest nevű alkalmazást, amely szebbnél szebb fákat növeszt miközben mi a teendőinkkel haladunk.

A szókártyák is nagy népszerűségnek örvendenek évek óta, ami nem véletlen, hiszen egy kifejezetten hatékony formája ez a tanulásnak. Tanulhatunk velük idegen nyelvet, definíciókat, vagy tehetünk fel kérdéseket az anyaggal kapcsolatban. Legyünk kreatívak! Segítségünkre lehet a tanulásban a szókártyákon alapuló Quizlet, ami számítógépen és okostelefonokon is elérhető.

A tanulás hatékonyabb, ha nem csupán passzívan olvassuk a tankönyvet, hanem aktívan dolgozzuk fel azt.

Végül pedig használjuk ki tanulás során az internet adta lehetőségeket. Rengeteg oktatóvideót találhatunk magyar vagy angol nyelven, magyar felirattal. A vírushelyzet miatt kialakult távoktatás aktív cselekvésre sarkallt több ezer egyetemistát is. Így jött létre az Oktondi, amely rengeteg online tanulást segítő weboldalt és videót gyűjtött össze a tananyag könnyebb otthoni megértésért.

Hatékony tanulási technikák

A következő bekezdésekben néhány tanulási technikát mutatunk be, amellyel a könnyebb megjegyzést segíthetjük elő. O'Brien 2012-es kutatása is kimutatta, hogy az asszociáció, azaz képzettársítás nagyon hatékony stratégia az anyag megjegyzésére. Fontos szempont, hogy

minél viccesebb, meghökkentőbb történetet tudsz kapcsolni az adott szóhoz, annál könnyebben tudod előhívni és tovább is marad meg a fejedben.

A rajzolás tovább segítheti az asszociáció mélyülését (Fernandes, Wammes és Meade, 2018). A művészi véna hiánya nem lehet kifogás! Olykor elég egy-egy piktogramszerű ábrát a jegyzet mellé firkálni, az eredmény nem marad el.

Egy lecke olvasásakor érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon az adott tanár mit tarthat fontosnak belőle. Mit kérdeznél, ha te lennél a tanár helyében? Ez a stratégia segíthet kiemelni a fontos információkat. Tovább is viheted: készíts magadnak tesztet, vagy kérd meg valamelyik családtagodat egy nagyobb dolgozat előtt, hogy ő készítsen egy tesztet, amit meg tudsz oldani. Ne aggódj, ha valamit mégis elrontottál: biztos lehetsz benne, hogy a hibáidat még jobban meg is jegyzed, mire elérkezik a valódi számonkérés.

Honnan tudhatod, hogy valóban sikerült elsajátítanod egy anyagot? Ezzel az utolsó technikával akár saját magad is leellenőrizheted:

Ha el tudod magyarázni egy nem hozzáértőnek (kistesó, plüssmaci stb.) az anyagot, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy te magad is sikeresen megértetted azt.

Kipróbálhatjátok mindezt osztály- vagy szaktársaitokkal is, így nem csak a bezártságot könnyebb elviselni, de a tananyag is jobban megmarad!

Cikkünkben néhány gyakorlatias ötletet adtunk a távoktatás megkönnyítésére. Ne felejtsük azonban, hogy nem baj, ha nem megy minden gördülékenyen! Megterhelő időszakot élünk meg, amelyben rengeteg új eseményhez és szabályhoz kell alkalmazkodnunk. Legyünk türelmesek magunkkal, értékeljük minden egyes apró sikerünket, és mindig találjunk valamit, amiért hálásak lehetünk!

 

Felhasznált irodalom: Fernandes, M. A., Wammes, J. D., & Meade, M. E. (2018). The surprisingly powerful influence of drawing on memory. Current Directions in Psychological Science27(5), 302-308. O'Brien, D. (2012). A sikeres vizsgázás titkai. Budapest. Trivium kiadó. Zerbini, G., & Merrow, M. (2017). Time to learn: How chronotype impacts education. PsyCh journal6(4), 263-276.