Mint minden szakmán belül a pszichológustársadalom körében is felmerülnek időről-időre olyan kérdések, melyek a szakma működését, kereteit és jövőbeli céljait érintik, ezekben azonban nem minden esetben van egyetértés a szakemberek között. A Mindset Pszichológia és a Mathias Corvinus Collegium együttműködésében megrendezett kerekasztal-beszélgetésen neves magyar pszichológusok osztották meg nézeteiket és vitáztak a pszichológia magyarországi helyzetéről. Ha érdekelnek a szakma legaktuálisabb és legégetőbb kérdései, tartsatok velünk!
A szakmai kerekasztal-beszélgetésen részt vett Demetrovics Zsolt, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja, Kozma-Vízkeleti Dániel, az MCC-Mindset Pszichológiai Iskola vezetője, kiképző család-pszichoterapeuta, Pléh Csaba, Széchenyi-díjas magyar pszichológus, a MTA rendes tagja, továbbá Vizin Gabriella pszichoterapeuta, egyetemi adjunktus. A fent említett neves szakemberek konkrét kérdések mentén osztották meg és ütköztették nézeteiket a pszichológia jelenéről, jövőjéről és nehézségeiről. Lássuk, melyek ezek!
Milyen irányba kellene fejlődnie a képzésnek ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a munkaerőpiac változatos elvárásaival?
Aki pszichológusdiplomát szerez, az olyan szerencsés helyzetben van, hogy számos út nyitva áll előtte a mesterszak elvégzése után. Habár a legtöbb ember fejében nagy valószínűséggel az a kép él a pszichológusokról, hogy fotelekben ülve elemzik a pácienseik élettörténetét, a pszichológusi végzettség korántsem ennyire egyirányú. A klinikusi vonal csak az egyik lehetséges választási lehetőség a sok közül. Számos pszichológus helyezkedik el a szervezetek, multinacionális cégek világában (legyen szó kiválasztásról vagy szervezetfejlesztésről), de nyitott az út akár a marketingszakma felé is, és akkor a kriminálpszichológia, környezetpszichológia, iskolapszichológia irányzatairól még nem is beszéltünk. A pszichológia szakon megszerzett interdiszciplináris tudás tehát más területeken is remekül hasznosítható – foglalta össze Demetrovics, majd hozzátette, hogy
„a képzés célja nemcsak az, hogy kielégítse a munkaerőpiaci igényeket, hanem egyben formálja is azokat”.
De lássuk, melyek a fejlesztendő területek a képzés terén!
Habár a fent említett, elhelyezkedésre vonatkozó adatok és információk valóban helytállóak, azt azért be kell látnunk, hogy jóval több pszichológus végez évente az egyetemeken, mint ahány betöltendő állás van jelenleg Magyarországon. Vannak olyan vidéki térségek, ahol egyáltalán nem elérhető a pszichológusi ellátás, ami hatalmas probléma az országban. Több pszichológusállásra lenne szükség, főleg ezeken a területeken.
Vizin a képzés szakmai oldalát tekintve kiemelte, hogy a pszichodiagnisztikai eszköztár fejlesztésére mindenképpen nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mert ezen a téren a nyugati országokhoz képest évekkel le vagyunk maradva, továbbá kitért arra is, hogy a szakképzésekkel együtt egy közel egy évtizedes képzésről (pszichoterapeuta esetében ez még annál is több) van szó, melyet valamilyen módon optimalizálni kellene a jövőben.
A képzés hossza mellett azonban az elméleti és gyakorlati tudás aránya felett sem szabad szemet hunynunk. Pléh arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy – habár ez nem csak hazánkban jellemző – az elméleti anyagok elsajátítása mellett a diákoknak jóval többször kellene valódi emberekkel találkozniuk, akár gyakorlati órák, akár szakmai gyakorlatok keretein belül, mert jelenleg jóval nagyobb hangsúly van az elméleti oktatáson, miközben a szakma rendkívül gyakorlatorientált. Úgy tűnik, a képzés szerencsére egyre inkább ebbe az irányba mozdul, Demetrovics elmondása szerint a gyakorlatorientáltság egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyetemeken.
Mi a helyzet az egyéb segítő szakmákkal? Hogyan pozícionálja magát közöttük a pszichológia?
Coach, tréner, motivációs előadó, jós, boldogságot ígérő „segítő szakember” (jelentsen ez bármit is), és még sorolhatnánk. Napjainkban Dunát lehet rekeszteni a különféle elnevezésű hangzatosabbnál hangzatosabb ígéreteket kínáló szakemberekből és segítő szakmákból. Ki ne szeretne jólétet, boldogságot, készen kínált megoldásokat kapni – lehetőleg amilyen gyorsan csak lehet. Sokan sokfélét ígérnek és gyakran a pszichológia az, amely ezeknek a szakmáknak a sorában alul marad. Habár komoly szakmai háttér és sokéves tapasztalat áll egy-egy pszichológus mögött. Mi állhat vajon emögött?
A pszichológiai tevékenység marketingje sajnos alapvető hátrányokkal indul. Mit is mondhatnánk az érdeklődő kliensnek? Kozma-Vízkeleti szavait idézve: „A pszichoterápia „melós” lesz, időigényes, ezáltal erőforrásigényes is, és nem hoz azonnali megoldást.” Ezzel szemben a műkörmösünktől vagy a fodrászunktól, bármikor kapnánk azonnali tanácsot, mihez kezdjünk, ha például azt gyanítjuk, a párunk máshol keresi a boldogságát. A segítő szakmák nagy kihívása, hogy amíg egy tevékenység nincs végzettséghez kötve, nem definiáltak a folyamatok, nem ellenőrizhető, hogy hatékonyak-e az alkalmazott módszerek, tehát intézményileg nincs szabályozva egy adott tevékenység, addig nincs a pszichológusok kezében semmi, amit a „kuruzslókkal” szemben tehetnének.
Pléh a coachok és egyházi segítők tevékenységének szabályozatlanságára is felhívta a figyelmet, hiszen az egyházi személyek is végezhetnek lelkigondozást (minimális pszichológiai háttérrel rendelkezve), és az akár pár hónap alatt coach-csá váló lelkes segítő szakemberek is belefuthatnak olyan problémákba, mely meghaladja a kompetenciahatáraikat. A felkészültségben lévő eltérések mellett ki kell emelni azt is, hogy míg a pszichológusi tevékenység az etikai kódexben szabályozott komoly kötöttségek mentén zajlik, addig
a kevésbé szabályozott szakmák esetében etikai problémák is felmerülhetnek.
Természetesen a különféle coaching módszereknek is lehet létjogosultsága – fejtette ki Vizin – ha nincs olyan szintű mentális zavara a személynek, amely már pszichológusi beavatkozást igényelne. A pszichológusszakma felelőssége abban rejlik, hogy megfejelően tájékoztassa az embereket arról, hogy milyen lehetőségek közül választhatnak, és ezek a választások pontosan mit takarnak.
A szakemberek szerint az egyetlen megoldást jelenleg tehát az ismeretterjesztés jelenti.
Tájékoztatni kell az embereket arról, mit is rejtenek magukban bizonyos szolgáltatások. A pszichológiai segítségnyújtás – szemben más segítő szakmákkal – definiált, és mivel bizonyítékokon alapuló, egyben számonkérhető is. Képesítéshez kötött, a hatékonyság mérhető, így a pszichológiai beavatkozások teljes mértékben szabályozottak – sorolta Demetrovics. Ezek az érvek pedig a segítséget kérő potenciális kliensek számára is megadhatják a biztonságérzetet és a pszichológia irányába terelhetik őket.
Hogyan kötelezzük el az embereket a pszichológia mellett?
Ahogy fentebb is szó volt már róla, a terápiás folyamathoz a laikusok fejében két dolog kapcsolódik: hosszú lesz és drága. Fontos felszólalnunk azonban amellett, hogy a rövid, fókuszált terápiát se vessük meg (szakmán belül sem!), mert a pszichoterápia hosszú éveivel szemben a tünetredukciós szintet akár 12 ülés alatt is el lehet érni, és sokak számára már ez is előrevivő és hatékony lehet – érvelt Vizin, majd hozzátette, hogy
egy költséghatékony ellátórendszer kialakítása is hozzájárulna ahhoz, hogy több ember számára is elérhetővé váljon a pszichológiai segítségnyújtás.
Kozma-Vízkeleti egy merőben más oldalról közelítette meg a kérdést, amely szintén releváns. Hiszen hogyan is tudnánk közelebb hozni az emberekhez a pszichológia tudományát, ha az elefántcsonttoronyból, laikus számára érthetetlen nyelven közöljük feléjük az információkat, majd elvárjuk, hogy magukénak érezzék azt. Fontos, hogy beszéljük a hétköznapi emberek nyelvét, és a klienseknek a számukra legbefogadhatóbb és legérthetőbb módon adjuk át az érvényes válaszokat. Mindezt persze úgy, hogy közben a hitelesség ne csorbuljon. Itt sem mehetünk el a szakemberek felelőssége mellett: „ez nagy felelőssége a pszichológiát népszerűsítő előadóknak, ne áldozzuk fel a hitelességet a gyorsan idézhető rövid mondások oltárán” – emelte ki Kozma-Vízkeleti.
Ezen túlmenően a stigmatizáció lerombolása is a szakma egyik nagy kihívása és feladata. A pszichológia szerencsére mára már nagyon sokakat érdekel és mindenkit érint. Mégis, ha észleljük magunkon a gondokat, az elakadásokat, vagy a környezetünk hívja fel rá a figyelmünket, hogy talán külső segítség bevonása lenne szükséges, még mindig felvillan az emberek fejében a vészjelző lámpa. „Nem vagyok bolond, nem vagyok beteg, nincs szükségem pszichológusra!”
A köztudatban még mindig jelenlévő negatív címkék miatt, sokan nem mernek pszichológushoz fordulni,
kifejezetten elzárkóznak tőle – fejtette ki Demetrovics. Hatalmas a szakma felelőssége abban, hogy a tudást közérthetően ossza meg és kiálljon a stigmatizáció ellen. Legyen természetes a pszichológushoz járás! Ebben a médiával együttműködve is komoly eredményeket lehetne elérni a jövőben.
Eljut-e a pszichológia a valóban rászorulókhoz? Vajon egy kamara segíthetne-e ebben?
A pszichológiai ellátás magánellátó rendszerben mindenképpen csak egy szűk réteg kiváltsága. Ez természetesen az anyagi oldal miatt van ez így, hiszen sokan nem engedhetik meg maguknak ezt a szolgáltatást – ami nem lenne akkora probléma, ha az állami ellátás kiszolgálná az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők ilyen jellegű igényeit és szükségleteit. Az állami ellátásban azonban nem túl rózsás a helyzet, hiszen egyes térségekben hatalmas pszichológushiány van, így az ott élőknek esélyük sincs ilyen jellegű ellátást igénybe venni. „Ez persze egy ördögi spirál, mert sokan éppen a kezeletlen mentális problémáik miatt vannak nagyon alacsony szocioökonómiai státuszban” – hívta fel rá a hallgatóság figyelmét Kozma-Vízkeleti.
Vizin szerint a költséghatékonyabb ellátáson túl a távolsági kérdések áthidalására az online, applikáció alapú lehetőségek sem elvetendők. Skandináv országokban például pont ilyen okokból kifejlesztettek erre alkalmas rendszereket, és kutatások már kimutatták, hogy hatékonyságukban az ilyen platformon zajló terápiák sem maradnak el az offline térben zajlók mögött.
„Mondjuk ki: az elérhetőséggel nagyon nagy probléma van” – folytatta Demetrovics. Nem pszichológusból van sok, hanem betöltendő álláshelyekből kevés. Az állami szférában ebbe mindenképpen invesztálni kellene. „Fontos lenne, hogy a mentális egészség vagy egészségpszichológia területén megnyíljanak olyan szakmák, amelyek segítenének, például a szomatikus osztályokon. Ha ebbe invesztálnánk, napokkal csökkenne a kórházi tartózkodás ideje, és így nagyságrendekkel spórolnánk az ellátás későbbi költségein is. A korai intervenció ugyanilyen, de ezekben nincs mozgás jelenleg.”
Egy kamara sokat segíthetne ezekben a kérdésekben, mert bőven lenne mit tenni.
Nagyon nagy lyukak vannak az ellátásban, hosszú várakozási idők akut eseteknél is, és van, aki egész egyszerűen nem tud igénybe venni magánszektort. Komoly gond ez ma Magyarországon.
A kamara abban is segíthetne, hogy támogassa a szakma elfogadottságát egyéb szakmák körében. Sok orvos például megkérdőjelezi a pszichológia létjogosultságát az egészségügyben holott bizonyított, hogy a pszichológusoknak is helyük és kiemelt feladatuk van a betegekkel való munka során. A pszichológusok jelenleg az orvosi kamarába tartoznak, melynek többek között az is hátránya, hogy a klinikusi vonalon kívül eső szakirányokat nem fogja össze szakmai, érdekképviseleti szervezet. Továbbá a szabályozottság kérdéséért is sokat tehetne: ha lenne pszichológustörvény az az egyéb szakmák helyzetét is rendezné (pl. coach) – ki mit csinálhat, milyen felhatalmazással, milyen végzettség birtokában, és ezáltal egy sokkal tisztább és átláthatóbb rendszer alakulna ki.
Milyen konfliktusok vannak a pszichológustársadalmon belül?
Kerekasztal-beszélgetésünk résztvevői egyetértettek abban, hogy a szakmán belül nincsenek nagyon megosztó kérdések, és nem jellemző a széthúzás. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy az egyes irányzatok nem győzedelmeskedhetnek egymás fölött. „Nem egy vagy-vagy rendszerben kell gondolkoznunk a különféle pszichológiai irányzatokat illetően, hanem egyfajta együttműködésnek kellene kialakulnia” – fejtette ki Pléh, aki ugyan akadémiai oldalról közelítette meg a dolgot, de gyakorló kollégái is osztották a véleményét. Vizin hozzátette, hogy vannak olyan helyzetek, amikor elegendő a tünetredukció, sok esetben pedig mélyfeltáró jellegű folyamatokra van szükség. A kulcs tehát a progresszivitási szintnek megfelelő ellátás lehetne (és itt vissza is kanyarodtunk a coach vs. pszichológus kérdéséhez, hiszen ha ennek mentén gondolkodunk, akkor látható, hogy a coach működésnek is megvan a saját létjogosultsága, amíg a szakember a kompetenciahatárain belül marad.)
Kozma szerint a konfliktusból sokszor profitálhatunk, hiszen előrébb visz minket, párbeszédre, eszmecserére sarkall, amely egy szakmán belül is rendkívül hasznos lehet. Amit ilyen esetekben mindenképp szem előtt kell tartanunk az az, hogy magunkra is alkalmazzuk a nyitottság, elfogadás és tolerancia elveit, melyet a klienseinktől is elvárunk.
Mi a 21. század legnagyobb kihívása a pszichológia számára?
Zárásként a szakma néhány kihívása hangzott el. Demetrovics arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző társadalmi kihívásokhoz hatékonyan kell tudnia hozzájárulni a pszichológusszakmának. Vizin abban látja a legnagyobb kihívást és feladatot, hogy a mentális zavarokkal szembeni stigmatizációkat csökkentsük, és ezáltal a mentális egészség javításához társadalmi szinten is hozzájáruljunk. Mindemellett a digitalizált világ által megváltozott életvitelünk komoly pszichológiai kérdéseket is felvet a jövőre nézve. Pléh szerint jóval több pszichopatológia fog ennek köszönhetően megjelenni, a klasszikusokból pedig egyre több lesz. Ehhez kapcsolódva Kozma-Vízkeleti a megváltozott életritmusunkra helyezte a hangsúlyt, kiemelve hogy az életmódunk már nem illeszkedik ahhoz, ahogy az idegrendszerünk kialakult. Egyre gyorsabban és gyorsabban éljük az életünket, egyre több feladatot végzünk egyszerre, egyre több ingerre és információra van szükségünk, mely változásokra a lélektannak érvényes válaszokat kell adni. Alkalmazkodnunk kell ezekhez a változásokhoz és lépést kell tartanunk az ezzel járó pszichológiai vonatkozású változásokkal is!
Hogy mit hoz a jövő, az senki számára nem ismert, de egy biztos: a pszichológia létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hiszen nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is nagy változásokat hozhat. Ehhez azonban szakmai összefogás, megfelelő érdekképviseleti rendszer, egészségügyi reformok és nézőpontváltás szükséges, amely mindannyiunk felelőssége!
Fotók: Gyurkovits Tamás/MCC
