Mi az az intelligencia? Műveltség? Okosság? Ravaszság? Kreativitás? Gyors észjárás? Mindegyik és egyik sem. Ez a probléma a mai napig zavarba hozza a pszichológusokat. Annak ellenére ugyanis, hogy értékelni, kategorizálni, diagnosztizálni és előrejelezni is tudnak általa, még most sem értik pontosan, hogy mi is az. Vajon velünk születik? Mennyiben tud változni? Lehet rajta módosítani? Vagy egy az egyben meghatározza a jövőnket?
A két legismertebb intelligenciateszt (a WAIS és a WISC) kidolgozója, David Wechsler 1958-ban úgy vélekedett, hogy az intelligencia lényegében „az egyén olyan halmozott vagy globális képessége, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen cselekedjen, racionálisan gondolkodjon és környezetével hatékonyan bánjon”. Ez talán a legelfogadhatóbb, ugyanakkor még mindig meglehetősen tág definíciója az intelligenciának. Egy olyan mentális képességre vagy a kognitív képességek egy bizonyos halmazára kell tehát gondolnunk, amely a speciális papír-ceruza tesztekkel igen jól mérhető.
Na de mennyiben örökölhető?
Az egy- és kétpetéjű ikerpárokkal végzett genetikai kutatások lényegében mind arra az eredményre jutottak, hogy az IQ egy nagyon is örökletes emberi sajátosság. Az intelligensebb szülőknek tehát intelligensebb gyermekeik születnek, akiknek ráadásul annál hasonlóbb lesz az IQ-pontszámuk, minél jobban hasonlít egymásra a génállományuk. Ez azt jelenti, hogy két ikertestvér között sokkal nagyobb lesz az egyezés, mint két hétköznapi testvér között. Az intelligenciának tehát egyértelmű genetikai, ennélfogva pedig fiziológiai és neurológiai alapjai is vannak. Na de vajon mennyire korlátoznak ezek bennünket? Felül tudjuk írni őket?
Egy felettébb tanulságos történet
Tommy 1856 decemberében született az amerikai Virginia államában. Szülei egyszerű életet élő, ugyanakkor tanult és művelt emberek lévén rendkívül fontosnak tartották fiuk megfelelő taníttatását. Tommynak azonban hamar meggyűlt a baja az iskolával: egyszerűen nem ment neki az olvasás. Szülei mindezek miatt később egy speciális iskolába íratták át, ahol azonban a fiú még ezen személyre szabott figyelem ellenére is csak 10-11 éves korára tanult meg rendesen olvasni. A sok segítségnek és a nagy elszántságnak köszönhetően Tommy végül bejutott a New Jersey Főiskolára, ám valójában itt sem emelkedett ki semmiben.
Vajon az eddig megismertek alapján joggal hihetjük azt, hogy történetünk főszereplőjéből tulajdonképpen sohasem lett sikeres ember? Nos igen, ezt az iskolában nyújtott teljesítménye alapján könnyen valószínűsíthetjük. Ha csak a tényeket vesszük, akkor kijelenthetjük, hogy Tommy intelligenciája az átlagosnál valamivel alacsonyabbnak látszott. Nem számított ugyan különösebben problematikus gyermeknek, ám a kortársainál mentálisan mégiscsak éretlenebbnek, elmaradottabbnak tűnt. Amíg ugyanis a legtöbb kisdiák sikeresen megtanul olvasni 6-7 éves korára, addig neki ez csak 10-11 éves korában sikerült.
Vajon tényleg megpecsételődött Tommy sorsa?
Nem egészen. A fiú teljes neve ugyanis Thomas Woodrow Wilson volt, aki 1913 és 1921 között az USA huszonnyolcadik elnökeként tevékenykedett. Az olvasási nehézségekkel küszködő Tommy az időközben Princeton Egyetemmé keresztelt iskola elvégzése után még két másik egyetemen is sikeresen lediplomázott – politikatudományból pedig még doktori fokozatot is szerzett. Mindezek után a Bryn Mawr College, a Wesley Egyetem és a Princeton Egyetem tanáraként kilenc könyvet írt, nem mellesleg pedig esszéíróként is ismertséget szerzett magának. Mindez azonban még csak a kezdet volt!
Wilsont 1902-ben a Princeton elnökévé választották, 1910-ben pedig elsöprő győzelemmel vette át New Jersey kormányzói posztját. 1913-ban aztán az Egyesült Államok elnöki székét is elnyerte. Politikai munkásságának nyolc esztendeje alatt Wilson nemcsak, hogy sikeresen átvezette országát az első világháborún, de harcba szállt a tartós európai béke megteremtéséért is. 1919-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki őt a Népszövetség megalapításáért tett erőfeszítéseiért. Sikeres ember vált tehát a gyermekként még nem túl intelligensnek tűnő Tommyból? Igen. De hát hogyan?
Mitől függ az intelligencia? Mi függ az intelligenciától?
Mielőtt a dolgok közepébe vágnánk, előbb még tegyük fel magunknak a kérdést: vajon akkor is ilyen kiemelkedő eredményeket ért volna el Wilson felnőttként, ha gyermekkorában nincs valaki, aki fejleszti őt és segít neki? Vajon akkor is elnökké vált volna, ha nincs benne akkora teljesítménymotiváció és fejlődés iránti vágy? Valószínűleg nem. A kis Tommy esetének ezen két sajátossága ugyanakkor igen jól rávilágít az intelligencia örökletességének és korlátozó erejének problémáira. Az intelligencia ugyanis a pszichológia mai állása szerint kevésbé meghatározó és sokkal rugalmasabb természetű, mint azt korábban gondolták.
Stephen J. Ceci bioökológiai elmélete szépen foglalja össze az IQ ezen különös „viselkedésének” tudományos hátterét. A kutató szerint ugyanis az emberi intelligencia nem egy, hanem számos különféle kognitív képességből tevődik össze, amelyek mindegyike biológiai alapokon nyugszik. Ez a fajta megalapozottság ugyanakkor nemcsak az intellektus örökölhetőség biztosítja, hanem egyfajta fizikai korlátot is jelent az érintett mentális folyamatok fejlődése terén. Az intelligencia genetikai háttere azonban korántsem mindenható! A kritikus kognitív képességek fejlettségi szintjének alakulásába ugyanis
a környezetnek is jelentős beleszólási joga van.
Ceci úgy gondolja, hogy az intelligencia teljes körű kibontakozásához az a kontextus is elengedhetetlen, amelyben az egyén él. Kontextus alatt nemcsak azt az áltános társadalmi-gazdasági közeget érti a kutató, amelybe az emberek beleszületnek, hanem a családi hátteret, a nevelési gyakorlatot, az iskolai oktatást, az elérhető technológiai eszközöket, az egyén számára kiszabott feladatokat, valamint az illető rendelkezésre bocsátott erőforrásokat is. De legalább ilyen fontosak az emberek olyan további sajátosságai, mint például a motivációik vagy a személyiségvonásaik.
Azt természetesen Ceci is elismeri, hogy az intelligenciát nem lehet a végtelenségig növelni vagy épp csökkenteni. Súlyos értelmi fogyatékosság esetén például lehetetlen átalagos szintre felhozni az érintettek IQ-ját, annak elvégre nyilvánvaló biológiai korlátai vannak. Ugyanez igaz a zsenik csoportjára is: őket sem lehet csak úgy „elbutítani”. A környezet tehát bizonyos racionális korlátok között tudja csak növelni vagy épp csökkenteni az intelligencia öröklött szintjét. Mi a tanulsága akkor Thomas Woodrow Wilson történetének? Elsősorban az, hogy a feltételezett IQ-ja alapján senkit se címkézzünk fel és senkiről se mondjunk le. Sosem tudni, milyen fantasztikus dolgokra lehet képes az, akire kicsit is odafigyelnek!
Felhasznált szakirodalom: Wechsler, D. (1958). The measurement and appraisal of adult intelligence. Baltimore: Williams. Ceci, S. J. (1990). On intelligence… more or less: A bio-ecological treatise on intellectual development. Prentice Hall. Atkinson, R. L., Atkinson, R. C., Smith, E. E., Bem, D. J., & Nolen-Hoeksema, S. (2005). Pszichológia. Osiris-Századvég.
