Élvezd az estéd, légy kipihent holnap! – Avagy mi alapján válasszuk meg szabadidős programjainkat?

„Napról napra fáradtabb vagyok, munka után nem tudom kipihenni magam. Mit tegyek?” – merül fel sok munkavállalóban a kérdés. Örökös dilemma, hogy az esti óráinkat passzívan, a televízió előtt ülve, aktívan, otthonról kimozdulva vagy esetleg a munka hevében maradva túlórákkal töltsük. Vajon mi járul hozzá leginkább a feltöltődésünkhöz? Cikkünkből kiderül.

Ma van a leadási határidő, tornyosul a munka a fejünk fölött, egy megbeszélés vár ránk a főnökkel és még számos példát említhetnénk arra, ami dolgos mindennapjaink során stresszt okozhat számunkra. Stresszhormonunk, a kortizol ilyenkor kifejti hatását: mozgósítja energiáinkat, izgatottá tesz, fokozza szívünk és agyunk aktivitását.

Ez a készenléti állapot azonban sokszor a munkaidő vége után is kitart, gátolva a pihenést, a feltöltődést.

Kimerültségünk napról napra fokozódik, az újabb kihívások pedig csak jönnek és jönnek. Ebből a végtelennek tűnő körből való kiszakadást a jól megválasztott szabadidős tevékenységek jelenthetik. Ezek egyik fontos célja az, hogy a nap során keletkezett stresszt, a pihenést hátráltató kortizol-szintet a lefekvés idejére olyan szintre mérsékeljék, hogy az ne gátolja a hatékony éjszakai regenerációt. Tekintsük hát át, mit javasolnak ennek érdekében a kutatók!

Kutatási eredmények

Sonnentag (2001) száz tanár munkaidőn túli tevékenységét vizsgálta meg. Eredményei szerint a kis erőbefektetéssel járó szabadidős elfoglaltságok (például tévénézés), a társas és fizikailag aktív programok hozzásegítették a személyeket a feltöltődéshez. Ugyanakkor a munkával kapcsolatos tevékenységek hátráltatták azt. Eszerint a kutató arra a következtetésre jutott, hogy nem a programok minősége (aktív vagy passzív) számít, hanem

az a fontos, hogy pihenőidőnket ne munkával töltsük.

Tucker, Dahlgren, Akerstedt és Waterhouse (2008) vizsgálata azonban ezt a képet tovább árnyalja. Tizenkét személyt kértek meg arra, hogy négy munkanapon át töltsenek estéikből legalább három órát különféle tevékenységekkel. Az első csoportba kerülők feladata az volt, hogy akár otthonukban, akár az irodában tovább bent maradva munkával foglalkozzanak. A második csapat tagjai a kísérlet idején otthonukon kívüli, aktív pihenési formák közül választottak. A harmadik csoportba tartozók könnyed, pihentető tevékenységeket végeztek (olvasás, tévénézés, fürdés stb.) otthonaikban.

Az adatok elemzése után a kutatók egy olyan kulcstényezőt azonosítottak, amely erősen befolyásolta a regeneráció szintjét. Ez a változó nem más, mint az elégedettség. Azok a résztvevők ugyanis, akik elégedettek voltak az esti tevékenységükkel (attól függetlenül, hogy a három feltételből melyikbe kerültek) jobbra értékelték az esti alvásuk minőségét, inkább érezték magukat kipihentnek, mint azok, akik programjukkal elégedetlenkedtek. Mindez azt bizonyítja, hogy nem a végzett tevékenység természete, hanem sokkal inkább

az a lényeges, hogy az adott időtöltési mód mennyire van összhangban az egyén preferenciáival, igényeivel, mennyire elégíti ki az egyén aktuális szükségleteit.

Hozzá kell tennünk, hogy a vizsgálatban a legelégedetlenebbek a munkaidőn túl dolgozó feltétel tagjai voltak. Ők fokozott negatív érzelmekről számoltak be: kevésbé találták megfelelőnek a munka-magánélet egyensúlyukat, kisebb mértékben értékelték magukat kipihentnek, felfrissültnek, a másik két csoporthoz képest. A túlóra, az extra munkavégzés tehát könnyen válik az elégedetlenség forrásává.

Összességében arra a kérdésre, hogy érdemes-e szabadidőnkben a munkával foglalkozni, az a válasz adható, hogy igen, amennyiben az számunkra elégedettséget okoz. Ha azonban úgy döntünk, hogy más feltöltődési módot választunk, akkor sem kell feltétlenül arra törekednünk, hogy kiverjük a fejünkből a munkát. Fritz és Sonnentag (2005) úgy vélik, hogy a munkával kapcsolatos pozitív gondolatoknak számos kívánatos hatása lehet. Ezeknek köszönhetően a munkavállaló tervei, céljai realizálódnak, motivált lesz a fejlődésre, a teljesítménye fokozására, s lelkesen vág neki a következő munkanapoknak.

Konklúzió

Nem jelölhető meg tehát egy konkrét tevékenységtípus, amely minden embernek segít a feltöltődésben. Bár mindannyian ugyanazt a pszichológiai tapasztalatot keressük regenerációs tevékenységeink mögött, jelentősen eltérünk abban, hogy mely tevékenységet éljük meg pihentetőnek. Szabadidős programunk kiválasztásakor a fent leírtak alapján az a legfontosabb, hogy

az adott elfoglaltságunkat mi magunk hogyan értékeljük ki.

Kellemesnek, pihentetőnek éljük-e meg, vagy fárasztónak, stresszesnek? Érdemes odafigyelni testünk és elménk jelzéseire, hisz feltöltődésünk foka nemcsak közérzetünket és érzelmeinket (Bindl és Parker, 2010) határozza meg, hanem motivációnkra (Schmitt, Hartog és Belschak, 2016) és munkateljesítményünkre (Sonnentag, Binnewies és Mojza, 2008) is jelentős hatást gyakorol.