Én és a robot – Kapcsolatunk a modern algoritmusokkal

A személyre szabott filmajánlatok, a leárazásokról szóló innen-onnan felugró hirdetések, illetve a ChatGPT szintű nyelvi programok használata mind-mind arra mutatnak rá, hogy folyamatosan kapcsolatban állunk az algoritmusokkal. Cikkünkben a mai ember-gép kötelékben ásunk mélyebbre, hogy pontosabban rálássunk az egyre bonyolultabbnak és rejtelmesebbnek tűnő programokhoz fűződő viszonyunkra.

Manapság életünk majdnem minden szegmensét átszövi a technológia, amiről már korábban írtunk itt, itt és itt. Szinte egész nap a kezünk ügyében van az okostelefonunk és a csuklónkra csatolva feszül az okosóránk, miközben hűségesen zúg a háttérben a számítógépünk. Bármibe is kezdünk a virtuális térben, információt adunk magunkról az egészségügyi állapotunktól kezdve az öltözködésünkön át egészen a kedvenc filmünkig.

Ezeket az adatokat a legtöbb, szolgáltatást nyújtó alkalmazásban és webhelyen algoritmusok gyűjtik össze, hogy aztán a zanzában mintázatokat keressenek, amik alapján minél inkább a személyiségünknek és kívánságainknak megfelelő lehetőségeket ajánlanak fel. Ráadásul már a munkahelyeken is egyre elterjedtebb az algoritmusok alkalmazása – akár stratégiai döntések esetén is. Így e komplexen megtervezett programok feladata, hogy összegyűjtsék – illetve mesterséges intelligencia esetében megtanulják – a tőlünk kapott információkat, majd újra felhasználják azokat meghatározott szabályok szerint. Ezáltal lesznek egyre inkább személyre szabottak a velünk szembejövő szolgáltatások.

Buktatók és kérdőjelek

Gerd Gigerenzer, a német Potsdami Egyetem professzora szerint ezek az algoritmusok kiszámítható, megtervezett helyzetekben még jobban is működnek, mint mi, emberek, de kevésbé belátható forgatókönyvek esetén, mint mondjuk egy vírus jóslásakor már nem érdemes rájuk támaszkodni.

A pszichológus szerint viszont az algoritmusok hatékonyságába vetett túlzott hit megtévesztő lehet, hiszen hiába képesek a programok akár festményeket generálni vagy összetett szövegeket írni, korántsem tudják olyan szinten megérteni a termékeiket, mint az emberek. Éppen ezért fontos észrevenni azokat a helyzeteket, ahol az emberi döntéshozatal igenis hatékonyabb. Mindebből látszik, hogy

az ember-gép viszony még komoly összehangolásra szorul, amely során fontos, hogy árnyaltan lássuk a helyzetet.

Lényeges megemlíteni, hogy a felhasználók általában máshogy észlelik egy algoritmus működését, mint ahogyan az a háttérben lefut. A programok felfogását a mindennapokban laikus teóriák, sztereotípiák és elképzelések övezik, így már egy algoritmus jelenléte is meghatározhatja a felhasználók vele való kapcsolatát, a program eredményességétől függetlenül.

Az algoritmusok és emberek közt általában érezhető feszültség húzódik, hiszen a programok sokszor szövevényesnek és átláthatatlannak tűnnek,

illetve egyre hatékonyabbak és olcsóbbak, így veszélyeztetve az emberi munkaerő állásait.

Nem tudjuk pontosan, hogy mikor figyelnek meg minket, mennyi adatot kapnak tőlünk, és azokat hogyan használják fel. Ebben a folyamatban pedig természetesen nem elhanyagolható tényező, hogy a nagyobb alkalmazások, például a Facebook vagy az Instagram rengeteg, bonyolultan megfogalmazott oldalban összegzik programjaik sajátosságait, amelyeket valószínűleg igen kevés felhasználó olvas el. Az olyan nyelvi programok, mint a ChatGPT ráadásul sokszor még pontatlanok is és ellenőrzésre szorulnak. Általános tény továbbá, hogy a minket szolgáló programokat hajlamosabbak vagyunk elfogadni, míg a helyettünk döntéseket hozó algoritmusokat inkább elutasítjuk.

Mindezek miatt bármennyire is szeretnénk átadni a gépeknek számos, mindennapjainkat könnyítő feladatot, mégis általános gyanakvással fordulunk az algoritmusok felé. Szociálpszichológiai kutatásokban gyakran előkerül például, hogy a munkahelyeken sokan rossz szemmel nézik, ha valaki magasabb szintű, algoritmusokból álló mesterséges intelligenciával dolgozik – a kollégák ezért hajlamosak kevésbé kooperatívnak látni az illetőt. Emellett azonban a cégvezetésben is egyre szélesebb körben alkalmaznak összetett programokat.

Ám ha egy empátiát és emberséget igénylő helyzetben egy program által hozott vezetői döntés miatt valaki rosszul érzi magát, akkor inkább látja embertelennek a helyzetet, mivel úgy véli „csak egy robot értékelte”.

Az otthonainkban ehhez képest már kettős hozzáállást tapasztalhatunk: azok, akik jobban értenek az algoritmusok technológiai hátteréhez, hajlamosabbak a saját online hírfolyamuk önálló összeállítására, mivel tartanak a személyes adataik lehalászásától, ezzel pedig nagyobb kontrollérzetet nyernek. Ezzel szemben a kevésbé tájékozott felhasználók a kisebb kontroll érzése mellett is inkább használtak algoritmust.

Gigerenzer az adatokkal való óvatos bánásmódra is felhívja a figyelmet, hiszen véleménye szerint az algoritmusok annyi információt tudnak összegyűjteni, amennyire egy tekintélyuralmi rendszer már a saját, folyamatos megfigyelésen alapú uralmát építheti. A nézőpontjával nincs egyedül,

a társadalom egyes szegmenseiben általános félelem és elutasítás uralkodik a programokkal szemben, mivel a fentiek alapján sokan a hatalom szabadságot korlátozó eszközeként fogják fel az algoritmusokat.

Hűséges társunk: az algoritmus

Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy az algoritmusok és a mesterséges intelligencián alapuló programok alapvetően a mindennapjaink megkönnyítésére jöttek létre, így sok esetben valóban pozitív fényben látjuk a működésüket. A munkapszichológia területén végzett újabb amerikai kutatások szerint, ha a mesterséges intelligenciát a kollégák közti írásbeli kommunikáció fejlesztésére használják, akkor több pozitív felhangú sor kerül a két ember közti üzenetekbe, így a közös feladatokat is könnyebben tudják elvégezni.

Ezen kívül előfordult, hogy ha a munkahelyi teljesítmény megfigyelését egy algoritmusra bízták, akkor azt a dolgozók jobban elfogadták, mint ha egy személy figyelte volna meg őket, mivel ezt a módszert  objektívabbnak gondolták. A munkatársak ebből fakadóan nem tartottak az aránytalanul negatív kritikától, ezért önazonosabban, nagyobb kontrollérzettel tudtak dolgozni.

Tovább emeli az algoritmusok értékességét, hogy a háztartásokban az okos hangszórók képesek a kommunikációs képességek javítására és szociális interakciók növelésére is. Ráadásul a különféle betegségek és rendellenességek esetén is fáradhatatlan társként vannak jelen: olyan súlyos diagnóziksok mellett is, mint a demencia, ahol folyamatos kérdésekkel és feladatokkal tudják lefoglalni a beteget, így lassítva állapotának romlását.

Nem utolsó sorban a kikapcsolódásunk támogatása mellett a kognitív képességek fejlesztése és a kutatások terén is egyre kiemelkedőbb szereppel bírnak az algoritmusok.

Számos mentálisan építő virtuális játék, illetve pszichológiai kutatási terv és paradigma épült a programok mechanizmusaira, ezért sok modern vizsgálat alapját adják ma is, biztosítva a pozitív megítélést.

Összességében tehát az algoritmusok egyre burjánzóbb világát még óvatosan és némi félelemmel közelítjük meg, amely a homályos keretek miatt teljesen érthető. Viszont nem téveszthetjük szem elől, hogy az egyre digitalizálódó világunkban nem veszik el az emberi felelősség,

a programok vannak értünk, nem pedig mi értük.

Így az érme pozitív oldala saját döntéseink mentén valósulhat meg, és az új technológia megismerésével párhuzamosan közelebb kerülhetünk az ember és a gép harmonikus létezéséhez.