Legtöbbünket már kora gyermekkorunktól kezdve arra tanítottak, hogy önzetlennek lenni jó. Számos jólléttel kapcsolatos kutatás igazolta: abból, ha előzékenyek vagyunk, nemcsak mentális, hanem fizikai előnyünk is származhat. Azonban előfordulhat, hogy a mindennapok terhei mellett túlzott elvárásokat állítunk magunkkal szemben. Feszegetjük teljesítőkészségünk határait a munkahelyünkön és a magánéletünkben egyaránt. Majd azon kapjuk magunkat, hogy teljesen háttérbe szorítottuk saját vágyainkat és szükségleteinket. Vajon milyen hibákat követünk el, ha nem vagyunk egy hullámhosszon magunkkal?
Szókratész azt tanítja: „Ismerd meg magad, és törődj magaddal!”. Szókratész és az ókori filozófusok, valamint etikusok megértették, hogy a saját magunkra fordított idő a személyes vélekedéseink, egyedi gondolkodásunk, attitűdünk kialakulását és megszilárdulását segíti elő. Ez pedig nem egyenlő az önzőséggel. Elérhetjük úgy, hogy reflektálunk önmagunkra, de akár meditálhatunk is. A cél mindenképpen egy számunkra ideális létezési állapot elérése. Ennek érdekében jó, ha fenntartunk magunk számára egy bizonyos fajta jutalmazó rendszert. Ez ugyanis elengedhetetlen a boldog és kiegyensúlyozott életvitelhez! Az alábbi gondolatok mentén bepillantást nyerhetünk abba, miért is van szükségünk elegendő mennyiségű és minőségű énidőre!
Nincs mit adnunk, ha kimerültek vagyunk
Amikor minden időnket a teljesítményhajhászás, a felelősségvállalás, és – szemben sajátjainkkal – mások igényeinek kielégítése teszi ki, akkor bizony teljesen kimerülünk. Mind emocionálisan, mind fizikailag kimerülten nem tudunk úgy adni, mint amikor feltöltődve érezzük magunkat. Biztos éreztük már a különbséget aközött, amikor kötelességből segítettünk munkatársunknak, vagy főztük meg otthon a vacsorát. Noha a feladat ugyanaz, az elvégzésének minőségét a hozzáállásunk szabja meg – ami pedig nagyban függ saját hogylétünktől. 
Feltöltődünk, ha azzal foglalkozunk, amit szeretünk
Izgatott állapotban magasabb az energiaszint is, és ha mindez pozitív cselekvésekkel függ össze, mi magunk is pozitívabban viszonyulunk környezetünkhöz. Amikor egy beosztott úgy dönt, kivesz egy szabadnapot ahelyett, hogy reggeltől-estig robotolna, vagy egy szülő a társával elmegy vacsorázni, az még nem elégíti ki az énközpontúság, azaz az egoizmus fogalmát. Mi több, saját szükségleteink kielégítése elengedhetetlen a jóllétünk fenntartásához. Ez meghatározza azt a minőséget is, ahogy társunkkal és környezetünkkel bánunk. Családunk, barátaink és munkatársaink egyaránt megérzik a viselkedésünkben megnyilvánuló különbséget, amikor boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk.
Felőrölhet a munkahelyi robotolás
„Ha egyszer belekerülünk a mókuskerékbe, nincs megállás” – tartja a köznyelv. Gyakran esünk abba a hibába, hogy szinte erőn felül küzdünk mások elismeréséért. Azért, hogy bebizonyítsuk, mennyire értékesek vagyunk. Ám ilyenkor elfelejtünk megállni egy pillanatra hogy ránézzünk arra, mit is teszünk a sikerért. Talán közben feláldozunk mindent, ami valójában érdekelt bennünket. A társas interakciókat sem élvezzük már annyira. A barátainkkal a napját sem tudjuk, mikor találkoztunk vagy beszéltünk. Ha tényleg ilyesfajta mókuskerékbe kerülünk, egy idő után úgy érezhetjük, kezdjük elveszíteni saját valónkat. Ezt pedig a körülöttünk lévők is megérzik, és már nemcsak mi, de ők is hiányolni fogják a régi énünket.
Érdemes a saját igényeinknek másokéval félúton találkozniuk
Érdekes lehet a gyerekek perspektívájából kibontani ezt a kérdést. Képzeljük el, amikor a szülők a gyermekeiknek áldozzák egész életüket, mondván „a gyerek az első”. Valójában eközben
tudattalanul olyan nyomást gyakorolnak a gyermekre, hogy töltsék ki életüket, és éljenek az ő elvárásaik szerint.
Sokkal kiegyensúlyozottabb gyermekkort biztosíthatunk akkor, ha felnőtt emberként, valamint szülőként élünk teljes életet a gyermeknevelés mellett. Ezzel jó példát mutatva gyermekeinknek ők is megtapasztalhatják, mit jelent odaadónak, de nem függőnek lenni. Ez a viselkedés nemcsak a gyermeknevelésben előnyös, hanem az összes emberi kapcsolatban kifizetődő. Amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet magunkra és szükségleteink kielégítésére, az kihat a viselkedésünkre. Kevésbé leszünk energikusak, többet panaszkodunk, bosszankodunk, kritizálunk másokat és magunkat is. Mindez elkerülhető, ha partnerünkkel hagyjuk, hogy egymáshoz közeledve fél úton találkozzanak az igényeink.
Az önkritika túlzóan mély bugyraiba süllyedünk
Fontos megvizsgálnunk, vajon mi vezérel igazából bennünket, amikor különösen produktívak vagy segítőkészek akarunk lenni. Azért csináljuk mert attól boldogok leszünk? Esetleg másokat teszünk boldoggá? Mi hajt bennünket? Sokan rendelkezünk egy olyan belső iránytűvel – Freud szerint superegoval, azaz felettes énnel –, ami időnként bizonyos cselekvésre vagy pont az ellenkezőjére sarkall minket. Mindezt teszi azért, hogy ezáltal értékesnek érezzük magunkat. Néha azonban azt is elhitetheti velünk, hogy önzők vagyunk, akármit teszünk. Ha túlságosan belesüllyedünk az efféle gondolatokba, az kihatással lesz a hangulatunkra és viselkedésünkre egyaránt. Sőt, ez akár egy irreális tökéletességre törekvésig, mások magunk elé helyezéséig is vezethet.
Nem figyelünk magunkra
Az egyik legnagyobb veszélye annak, ha a kötelezettségeink irányítják életünket, hogy megfeledkezünk saját szükségleteinkről. Egy kutató, Dr. Kristin Neff bebizonyította, hogy amennyiben kellően figyelünk saját magunkra, valamint törődünk belső világunkkal, jobban észrevesszük gyengeségeinket, miközben hibáinkat képesek leszünk jobban kijavítani, melynek köszönhetően viselkedésünkben valódi változást hozunk létre. Továbbá hangsúlyozza a mindfulness, azaz jelentudatosság fontosságát is. Magában foglalja saját
gondolataink, érzelmeink elfogadásának képességét
anélkül, hogy azok beazonosításán és megértésén fáradnánk. Érdemes gyakorolnunk a jelentudatosság módszerét, mert anélkül tanít önelfogadásra és befelé figyelésre, hogy a magunkkal töltött időt önzőségnek címkézhetnénk. Eredményeképp magabiztosabbak lehetünk, s mindezt kiterjeszthetjük a környezetünkre is.
A stressz kikészíthet bennünket és a körülöttünk lévőket is
Ha nem sikerül időt szakítanunk a számunkra fontos dolgokra, az megnövelheti a stressz-szintünket. A már említett mókuskerékbe kerülés és a folyamatos felelősségvállalás után szinte már úgy érezhetjük, ez a stresszes életmód a normális. Ám a stressz komoly megterhelést jelent a mentális és fizikai egészségünkre nézve egyaránt. Negatív hatásai gyakran meggátolják az embereket az élet élvezetében. Továbbá a társas interakciókat is feszültté és konfliktusossá teheti. Ha túlhajszoljuk magunkat, az csökkenti a teljesítményünket. Egy nagyszabású kutatás igazolta, hogy azon dolgozók, akik nem fordítottak kellő figyelmet magukra, a jóllétükre (lásd: nem aludtak eleget), gyakran nehezebben tudtak koncentrálni az adott feladatra, miközben a figyelmük is könnyen elterelődött. A projektvezető, Tony Schwartz elmondása szerint: „ha nem tesszük magunkat és szükségleteinket másoké elé, akkor következésképpen nem leszünk képesek jól végezni a munkánkat, mások szemében kiegyensúlyozatlannak és boldogtalannak tűnünk majd”. Ha törődünk magunkkal, nemcsak a magánéletünk lesz boldogabb, hanem a munkában is megerősödhetünk. Összességében ha elveszítjük a kapcsolatot a saját, egyedi életmódunkkal, azzal csökkentjük az életminőségünket. Meglehetősen könnyű valakit, aki a saját érdekeit nézi, önzőnek címkézni. Ám emlékezzünk, mennyi elengedhetetlen és pozitív hozadéka van, ha elegendő időt szánunk magunkra!
