Ép testben ép elme – hogyan hat a mozgás agyunk működésére?

Mind megtapasztalhattuk már, milyen az, amikor egy kellemes reggeli futás, kocogás vagy bármilyen testmozgás után frissebbek vagyunk, jobban fog az agyunk, vagy erősebben tudunk koncentrálni. Valamint az a jelenség sem ismeretlen számunkra, hogy egy kemény fizikai megterhelés után bágyadtabbak vagyunk, nehéz összpontosítanunk. Temérdek vizsgálat bizonyította be, illetve magyarázta meg e jelenségek okát, a sport agyra gyakorolt jótékony hatását, mindezt visszavezetve mamutokra vadászó őseink természetére. Cikkünkből fény derül ezen okok mellett arra is, mennyi ősi vér csörgedezik a mi ereinkben is.

Több ókori forrás, vázarajz vagy szóbeszéd szerint a görög peripatetikus, vagyis körbesétáló iskola filozófusainak Arisztotelész sokszor séta közben adta át tanait, és vitatták meg azokat. Ezenfelül, bár az öreg szakállas bölcsektől nem ezt várnánk, rendszeres testgyakorlást folytattak – miért akartak a nagy tudású filozófusok fittek is lenni?

Mind tapasztalhatjuk a kellemes megnyugvást sportolás után, a pozitív érzelmeket, melyek ránk törnek akár edzés közben is. Érezzük, ahogy a zuhany alól kilépve átjár a frissesség, és új ötletek hemzsegnek fejünkben. Nem véletlenül vizsgálták sokan azt, vajon hogyan hat a fizikai aktivitás a figyelmünkre, koncentrációnkra, memóriánkra vagy a tanulási képességeinkre. 

Vizsgálatok

Többek között Hillman is vizsgálta e jelenséget munkatársaival, és azt találták, hogy aki fittebb fizikailag, az jobb kognitív, agyi képességekkel rendelkezik. A korai eredményekből kiindulva később már egyenesen a sport kognícióra gyakorolt javító hatását tanulmányozták. A vizsgálatok során azt találták, hogy

aki részt vett a fizikai aktivitás programban, jobban teljesített a tervezési, figyelmi, illetve kontroll feladatokban, mint azok, akik nem mozogtak.

Ezek után merült fel a jogos, mindenki érdeklődésére számot tartó kérdés, hogy vajon mely mozgások, hogyan, illetve mennyire vannak hatással az agyunk működésére. Elképzelhető, hogy az izomépítés is javítana a kognitív funkciókon, holott ez ellenkezik az izmos emberek szellemi teljesítményéről szóló sztereotípiáinkkal? Lehet-e, hogyha többet, gyorsabban, erősebben edzünk, okosabbak lehetünk? Fontos-e, hogy valaki csapatsportot végez, vagy egyedül szeret izzadni?

A kutatók a mozgás intenzitásának oldaláról fogták meg ezt a kérdést, és a szívritmus, illetve pulzusszám alapján határoztak meg kategóriákat. Moreau kutatócsoportjával 4 zónát állapított meg. Az első az alacsony intenzitású, ahol a maximális pulzusunk 50-70%-ánál vagyunk. Ismertebb nevén ez a zsírégető zóna, amit könnyű kocogással tudunk például előidézni. A következő a közepes tartomány, ebben 70-80%-os a pulzusunk, ide az úgynevezett aerob mozgások tartoznak. Ezután sorolták a magas intenzitású zónát, ahol 80-90%-ánál járunk a maximumunknak. Ide az anaerob típusú mozgások sorolhatók, melyek során nem jutnak az izmaink oxigénhez. Végül pedig a nagyon magas intenzitású tartománnyal zárul a sor, ahol 90% és a halál között áll a pulzusunk, ide a legmegterhelőbb mozgások tartoznak. 

Vizsgálataik során azt találták, hogy az alacsony és a közepes intenzitású mozgások közben, illetve után – mivel az aktivitás hatására emelkedik az arousal-, a noradrenalin- és a dopaminszint – jobb teljesítményt nyújtunk a figyelmi, illetve munkamemória tesztekben. Itt eszünkbe juthatnak kedvenc sétáló filozófusaink is. Bár sokan úgy tartják, hogy a reggeli futás után azért csodálatos a napunk, mert annál rosszabb már nem következhet, valójában 

a mozgás elménkre gyakorolt serkentő hatása miatt érezzük magunkat élesebbnek. 

Fokozott testmozgás végzésekor azonban ellentétes hatást regisztráltak. A figyelmi, illetve tanulási funkciók romlását fedezték fel magas intenzitású fizikai aktivitást követően. Mivel a kemény terhelés annyira lefárasztja testünk mellett az agyunkat is, nem olyan meglepő, hogy sokkal nehezebben tudunk utána bármire figyelni. Szerencsére a kutatók további vizsgálatok során azt is kiderítették, hogy ha valaki rendszeresen végez magas intenzitású mozgást, annak sem kell félnie, hogy rontja az agyműködését. Bár edzés után romlik a kognitív kapacitásuk, azonban általánosan a nap más pontján valójában jobban teljesítenek a figyelmi, memória, koncentráció, illetve tanulási feladatok terén, mint akik nem mozognak. Mindent összefoglalva tehát azt szűrhetjük le a vizsgálatok alapján, hogy nem a sport fajtája, a mozgás milyensége határozza meg az agyra gyakorolt serkentő hatást, hanem a végzett mozgás intenzitása, illetve az edzés és a feladatok között eltelt idő.

Evolúció

A fentiek szerint tehát nem csupán együttjárás figyelhető meg a sportolás és a jobb szellemi teljesítmény között, hanem a kísérleteknek hála az ok-okozati tényezőkre is fény derülhetett. Még mindig magyarázatért kiált ugyanakkor, hogy vajon mégis miért függ össze a mozgás és a kogníció ilyen mértékben. Ennek megválaszolására egészen sok évvel vissza kell utaznunk azokra az időkre, amikor fűszoknyában kellett levadásznunk az aznapi vacsorát. Mindenekelőtt tisztázni kell, hogyan, milyen törvények szerint működik a szervezetünk. Ennek megértésére szolgál az úgynevezett adaptív kapacitás modell, mely azt mondja ki, hogy a szervezetünk minden körülmények között alkalmazkodni fog a kihívásokhoz. Így, ha egy adott szervet sok inger ér, a szervezet növelni fogja annak kapacitását. Ám a szervezetünk a túlélés érdekében az energiaminimumra törekszik.

Amely szervet nem éri elég inger, annak a kapacitását csökkenteni fogja.

Ugyanis, ha minden szervrendszer maximális kapacitáson működne, az túl sok energiába kerülne, ami a mai világban már nem okozna problémát, azonban a régi vadászó időkben az erőforrásokkal való takarékosság volt a kulcs a túléléshez. Így, ha valaki nem edzi magát, nem lesznek nagy izmai, mert a szervezet nem fog energiát fordítani a fenntartásukra. Úgy működünk, hogy amit használunk, terhelünk, az egyre jobb, kompetensebb lesz. Ha tanulunk, nő az agykapacitásunk, ha sportolunk, nő az izomzatunk, ha sokat eszünk, kitágul a gyomrunk.

Tudományos tény, hogy az agyunk a testtömegünk 2%-át teszi ki, az izomtömegünk pedig átlagosan 40%-át. Utóbbi 20%-át teszi ki az alapanyagcserénknek, az agyműködés pedig a 17%-át, vagyis közel ugyanannyit. Ebből a felvázolt aránypárból levonhatjuk, hogy

az agy a súlyához képest hatalmas mennyiségű energiát igényel.

Így, amint nem ér inger egy szervet, a szervezet boldogan csökkenti is a kapacitását, hogy spóroljon az erőforrásokkal. Ezért nagyon fontos, hogy agyunk mindig elég, és megfelelő ingerlést kapjon, hogy szervezetünk aktívan fenntartsa, s elég energiát fordítson rá. A  fentiekben bemutatott vizsgálatok eredményei azt bizonyítják, hogy a testmozgás növeli az agykapacitást. Már pedig, ha ez tényleg így van, akkor a fizikai aktivitásnak valamilyen módon ingerelnie kell az agyunkat, ha az imént leírtak fényében értelmezzük a jelenséget.

Vadászat

Képzeljük el, amint vadászunk egy gazellára például, ami minimum kétszer- háromszor gyorsabban fut, mint egy ember. Lehetetlennek tűnik, de mégis elkaptuk – mert az ember amellett, hogy eszméletlen állóképességgel büszkélkedhet, és igen kitartó, túljárt a prédája eszén. Az ember vadászat közben végig komoly agyi tevékenységet folytatott, mint a navigáció, (téri) emlékezet, tervezés, figyelem, csapatmunka, irányítás. Ezen információk tükrében már láthatjuk, hogy a vadászat révén a mozgás és a kognitív tevékenységek ősidők óta összefonódtak, egyszerűen így működünk, így lettünk megtervezve. Ez pedig azt vonja maga után, hogy mindaddig, amíg az általunk preferált testmozgást lelkiismeretesen végezzük, úgy az agyunk is megfelelő ingerléshez jut, s a szervezet ezt kapacitásának növelésével fogja honorálni. Így úgymond használaton kívül is karban tarthatjuk, persze annak adekvát, egyéb alkalmazása mellett.

Összefoglalás

A fent bemutatott vizsgálatok eredményei, és az evolúciós visszatekintés fényében kijelenthetjük tehát, hogy mivel a testmozgás és a kogníció között ilyen szoros a kapcsolat, a legjobban az fejleszti az agykapacitást, ha a testmozgást ötvözzük a kognitív kihívásokkal. Így egészen biztosan elég, és megfelelő ingerekhez jut az agyunk, melyet meghálálva még élesebben fog szolgálni minket.

Ezek után már meg is kaptuk a kérdésre a választ: a sétálgató filozófusok nem véletlenül voltak olyan bölcsek.