A hála érzése és annak kifejezése mindennapjaink szerves részét képezi. Tetten érhető az olyan hétköznapi udvariassági formulákban, mint egy egyszerű köszönöm, a komolyabb hálakifejező-aktusokban, mint egy köszönőlevél vagy egy kisebb – ugyanezt a célt szolgáló – ajándékban, de a főbb világvallások is a hála kifejezésére biztatják híveiket. Sok kutatás igazolta már a rendszeres hálaadás testi-lelki egészségre és élettel való elégedettségre gyakorolt pozitív hatásait, de vajon mi is ez az emocionális csodaszer? Cikkünkben erre kerestük a választ.
Noha nem túlzás azt állítani, hogy a hála évezredekig visszanyúló történettel büszkélkedhet, a modernkori pszichológia viszonylag későn fedezte fel magának. Még az érzelmekkel foglalkozó elméletalkotók is figyelmen kívül hagyták vagy mellékesként kezelték egészen a kétezres évekig, a pozitív pszichológia térnyeréséig, amikor is a pszichológusok figyelme egyszeriben az emberi erősségek és értékek irányában fordult. A hálára irányuló új keletű figyelmet ezen kívül az is támogatta, hogy a szociálpszichológusok figyelme is megélénkült a vallásosság és spiritualitás iránt, noha Emmons leszögezi, hogy fontos különbséget tenni a teista és a transzperszonális hálaérzet között. A különbség lényege abban áll, hogy a transzperszonális hálaérzet – a teista hálához hasonlóan – irányulhat ugyan Istenre, de irányulhat akár az univerzumra vagy bármely más felsőbbnek tartott hatalomra is. Hálát azonban, nem csak felsőbb hatalmak iránt érezhetünk, hanem embertársaink iránt is.
Nagy Beáta Magda írja összefoglaló cikkében, hogy a legtöbb elmélet egyetért abban, hogy hálát olyan helyzetekben élünk át, amikor úgy érezzük, hogy egy másik ember, Isten vagy éppen az univerzum cselekvése számunkra pozitív kimenetellel jár. Abban azonban már eltérnek az elméletek, hogy a hála érzelemnek vagy vonásnak tekinthető-e – fejti ki Emmons.
A hála mint érzelem
A hálát érzelemként meghatározó kutatók egyik legfőbb támaszai a kognitív elméletek, melyek egyik jeles képviselője a fentebb említett Emmons. Szerinte ahhoz, hogy hálát érezzünk, fel kell ismernünk, hogy egy rajtunk kívül eső forrásból származó pozitív esemény történt velünk. Ennek három kognitív komponensét határozza meg Crumplerrel közös munkájában. Ezek a következők: a másik tettét szándékosnak véljük, úgy gondoljuk, hogy az számára valamilyen formában költséges, illetve értékes a számunkra.
A hálának mint morális érzelemnek az a fő funkciója, hogy olajozza és erősítse a szociális kapcsolatokat. McCullough és csapata a hála három morális funkcióját írják le. Ezek a morális ösztönzés, a morális megerősítés és a morális barométer.
E morális funkciókra ad részben magyarázatot Frederickson, aki a hálát az úgynevezett gyarapítás-elméletek tükrében értelmezi, mely az evolúciós érzelemelméletek kritikájából nőtte ki magát. A gyarapítás-elméletek szerint ugyanis a pozitív érzelmekre, mint amilyen a hála vagy az öröm, nem alkalmazható az a megközelítés, hogy azért maradtak fenn, mert őseinket hozzásegítették az élet-halál szituációkban való túléléshez. Helyette inkább ahhoz járultak hozzá ezek az érzelmek, hogy biztonságos helyzetekben bővítsék az egyén mentális és szociális erőforrásait, valamint cselekvéskészletét. E funkcióknak pedig a hála mint a szociális kapcsolatok erősítője, maradéktalanul eleget tesz. A hála segít abban, hogy kialakuljon egy felfele tartó pozitív spirál, amely optimálisabb funkcionáláshoz és magasabb érzelmi jólléthez vezet. Mivel pedig a hála leggyakrabban személyközi kapcsolatokban mutatkozik meg, kihat a közösségek általános hangulatára, azon keresztül pedig annak teljesítményére is.
A hála, mint vonás
Mint Emmons írja 2012-es cikkében, a hála vonásértelmezése, vagy ahogy Nagy nevezi, a diszopozicionális hála, az arra való hajlamot jelöli, hogy az egyén felismerje: jelenlegi kedvezőbb helyzete vagy pozitív érzéseinek kialakulásában egy másik ember vagy felsőbb hatalom közrejátszott, ez pedig csökkenti a hála megtapasztalásának küszöbértékét. Vagyis míg egyeseknek a hálaérzet kialakulásához már az is elég, ha valaki kinyitja előttük az ajtót, másoknak ehhez többre van szükségük.
Az efféle vonásszintű hála Emmons szerint négy változó mentén jellemezhető. Ezek a hála erőssége, gyakorisága, tágassága és sűrűsége. E jellemzők közül talán a gyakoriság és sűrűség magáért beszél, az utóbbi kettőt azonban érdemes néhány szóban kifejteni. A hála tágassága alatt a kutatók azt értik, hogy az egyén hány különféle életterületen képes a hála megtapasztalására, míg a sűrűsége alatt azt, hogy mennyi személy iránt érez hálát valaki. Összességében pedig minél többször és erősebben, élete minél több területén és több szereplője iránt képes valaki hálát érezni, annál jellemzőbb rá a hála mint vonás.
A hála kettős élete
Mint az a fentiekből kitűnik, a hála érzelemként és vonásként való értelmezése jól megférnek egymás mellett. Sőt támogatják is egymást, hiszen a hála vonásként való értelmezése nem zárja ki azt, hogy a hála maga érzelem is legyen. Csupán annyit állít, hogy vannak, akik hajlamosabbak arra, hogy átéljék ezt a rendkívüli érzelmet, azonban ezen érzelem átélésére szinte kivétel nélkül mindenki képes. Ha pedig mi magunk sem akarunk kimaradni pozitív hatásaiból, számos lehetőség áll előttünk. A hálanapló vagy a hálalevél természetesen univerzálisan használható, akár Isten, akár ember iránt érzünk hálát, de embertársaink felé kifejezhetjük hálánkat személyesen is, míg Istennek vagy más magasabb erőnek ima formájában mondhatunk köszönetet.
Forrás: https://docs.google.com/document/d/1givruYRNYYaqkSjDYBhJhJukfRGg891Zw9kokDSmgB8/edit?usp=sharing
