Érzelmek nélkül nem megy – A demiszexualitás nyomában

Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdődtek el a tudományos vizsgálódások a szexuális orientáció kérdéskörének feltérképezésére, és ennek nyomán egy olyan nézőpont elfogadására, ahol nem minden fekete vagy fehér. Jelen cikkünk célkitűzése, hogy bemutassa, milyen életet élnek azok, akik egy ilyen erotikától túlfűtött világban nem zárkóznak el teljesen a szexualitástól, de talán egy szokatlannak mondható módon élik meg azt.

Mi micsoda? Tegyük tisztába a fogalmakat!

Az általánosan elfogadott definíció szerint az aszexuális személy egyáltalán nem érez szexuális vonzalmat. Fontos viszont kiemelni, hogy itt nagy szereppel bír az önbevallás, mivel a magukat aszexuálisnak vallók nem ugyanazok, mint akik orvosi értelemben véve lettek aszexuálisnak nyilvánítva, például mentális betegségük vagy testi fogyatékosságuk okán, esetleg egyszerűen már elérték azt a kort, mikor a szexuális mozgatóerő lecsökken.

Ezzel szemben a demiszexualitás egy olyan szexuális orientáció, melyben

az egyén csak azokkal szemben érez szexuális vonzerőt, akikkel érzelmi kötődése is van.

Az ilyen egyének nem élnek át elsődleges – a fizikai megjelenéshez kapcsolódó – vonzerőt, hanem egy másodlagos, mély érzelmi vonzódást megtapasztalva tudnak csak vágyat érezni.

Ezen felül azt figyelhetjük meg, hogy bár a demiszexuális közösség el akarja határolni magát a szexuális konzervativizmus képétől – mely szerint az elfogadható és példaértékű szexuális aktus nem mentes az érzelmi elköteleződéstől –, gyakran mégis összefüggés figyelhető meg a demiszexualitás és a hagyományosan nőkre rótt szexuális elvárások között.

Talán furcsa lehet első olvasatra, hogy valakinek az érzelmek ennyire kiemelt jelentőségűek, ám egyáltalán nem ritka, hogy valaki egy elvontabb fogalom mentén éljen meg vonzalmat. A szapioszexuálisok a magas intelligenciát tartják a legattraktívabb tulajdonságnak, viszont fontos kiemelni, hogy nem a lehetséges előnyök miatt, amit megtapasztalhatnak egy ilyen partner által (például jobb munkalehetőségek vagy biztonságosabb kapcsolati háttér), hanem önmagában az intelligencia izgatja őket.

Talán érdemes lenne máshogy gondolkodnunk?

Hajlamosak vagyunk a romantikus és a szexuális vonzalmat összemosni, mivel kultúránk azt sugallja – például a romantikus filmek cselekményein keresztül –, hogy a szexualitás, a vágy és a romantikus szerelem annyira szorosan összekapcsolódnak, hogy szinte lehetetlen számunkra elkülöníteni őket egymástól.

Amennyiben tekintettel vagyunk arra, hogy a két vonzódás két különböző spektrum, helyet hagyunk a még pontosabb meghatározásoknak. Bár a „címke” szóval óvatosan kell bánni, jelen esetben hasznos lehet, ha el tudunk különíteni adott kategóriákat a romantikus vonzalom mentén (például heteroromantikus, biromantikus, homoromantikus vagy pánromantikus), és ehhez hasonlóan a szexuális vonzalom oldalán is megjelenhet egy szex-orientáltabb aspektus (mondjuk az általános szexualitás, az aszexualitás vagy a jelenleg vizsgált demiszexualitás).

Ha kiterjesztjük a jelenleg meglévő keretünket ezekkel a címkékkel, elkezdhetjük megérteni azt az új keletű gondolatot, hogy az életben egy adott személy több lehetséges konfigurációval rendelkezhet számos paraméter mentén, és nem csak egyetlen monolitikus szexuális irányultság létezik.

A szexuális orientációk között könnyen el tudunk veszni, ha nincs elég információnk és tapasztalatunk.

Egy tanulmányban fiatal monogám párokat kértek fel a jelenlegi partnerükhöz és a hozzá kapcsolódó érzéseikhez kapcsolódó kérdőív kitöltésére. A vizsgálat alatt a párok tagjait egy szobában helyezték el, de megfelelő távolságra, és olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, mint hogy milyen problémák vannak a kapcsolataikban, milyenek voltak a korábbi párkapcsolataik, de előkerültek felszínesebb témakörök is, mint például a flörtölés, incselkedés egymás között, végül pedig az első randevújukat kellett felidézniük.

Amikor a párokat és a testbeszédüket elemezték, az interakciók alatt azt találták, hogy különböző testi gesztusok halmaza jelent meg a romantikus szerelemhez kapcsolódva (randevúra való visszaemlékezés) és a szexuális vágyra vonatkozva (flörtölés). Azok a résztvevők, akik inkább a romantikus kapcsolatot élték meg, többet mosolyogtak, billentették meg a fejüket vagy többször hajoltak a párjuk felé. Ezzel szemben a másik csoportba sorolható személyek a szájukat harapdálták, az ajkukat nyalogatták vagy érintették meg, esetleg nyújtogatták a nyelvüket. Az a megállapítás, hogy a testünk ennyire máshogy képes reagálni a két érzésre, azt bizonyítja, hogy

valójában a romantika és a szexualitás mennyire természetesen válik el bennünk.

Interjúkkal a világosabb képért

Mivel a legjelentősebb akadémiai tárhelyekben nem találhatók kifejezetten a demiszexualitással foglalkozó cikkek, elmondható, hogy a kutatások még hiányosak, és leginkább interjúkból következtethetünk az ezen csoportba tartozó személyek élményeiből és tapasztalataiból táplálkozva. Így lehet a legpontosabban körüljárni, hogyan élik meg a vizsgált személyek a másságukat úgy, hogy sokszor még sötétben tapogatóznak. Másságról beszélünk, hiszen nem pusztán arról van szó, hogy túlságosan válogatósak lennének, hanem egyszerűen

nem ugyanazok az tényezők aktiválnak bennük izgalmat, mint a társadalom egy viszonylag nagy részében.

Eli a 20-as évei elején azonosította magát demiszexuálisként, és így nyilatkozott tapasztalatairól:

„Már nagyon korán éreztem azt az elvárást, hogy legyenek kiszemeltjeim (chrush). Azért, hogy be tudjak illeszkedni, megpróbáltam beazonosítani, kiket is tartok vonzónak, milyen az esetem. Kifejezetten magas szexuális hajtóerő volt bennem, ám mikor találtam valakit, aki iránt őszinte érzéseim voltak, a partnerem gyakran nem tartozott bele a konvencionálisan elfogadott „vonzó” típusba. Emiatt sokszor kinevettek vagy piszkáltak, főleg úgy, hogy a szerelmeim is sokszor kifejezetten furcsa természetűek is voltak különleges megjelenésük mellett.”

Az interjúból az is kiderül, hogy identitásának pontos felderítése komoly terhet rótt mentális egészségére, mivel a kapcsolatai központi témája ennek a bizonytalan érzésnek a felderítése lett, valamint szorongást élt meg amiatt, hogy a barátai iránt ébredt fel benne vágy, mivel velük már kialakított korábban egy szoros kapcsolatot.

Elizabeth szintén a fiatal felnőttkor kapujában tudatosította magában, hogy neki soha nem fognak menni az egyéjszakás kalandok. A barátnőivel beszélgetett egyik este, és valósággal letaglózta, hogy míg a többieknek teljesen természetes, hogy ilyen aktusokba belemenjenek, neki ez nehézséget okoz. Bár megpróbálkozott vele, hogy csak és kizárólag szexuális viszonyba keveredjen, képtelen volt akár megközelítőleg ugyanannyira belevetni magát az aktusba, mint a partnere.

Alex sokszor érezte azt, hogy kimarad valamiből tinédzserévei alatt, és úgy vélekedik, hogy a demiszexualitás frusztráló, mivel teherként jelenik meg az elköteleződés, amivel fel tudna lobbanni a szikra is. Ezt különösen megnehezíti a „barátok nem randiznak barátokkal” szabály, pedig csak olyan emberekhez vonzódik, akikkel már korábban baráti kapcsolatot alakított ki.

Végezetül nézzük meg Aly esetét, aki folyamatosan csak várt és várt arra, hogy felébredjen benne a vonzódás, és hogy valamilyen formában testet is öltsön, ahogy az megtörtént az ismerőseivel. Neki viszont semmi ilyesmiben nem volt része egészen addig, amíg el nem kezdett randevúzni az akkori legjobb barátjával, akivel azóta már 9 éve alkotnak egy párt. Alynak több olyan személy is volt az életében, aki tetszett neki, ám ez inkább egyfajta csodálat volt. Arra gondolt:

 „Bárcsak olyan lennék, mint ő!”, nem pedig arra, hogy „De jó lenne vele kapcsolatban lenni!”.

Annak ellenére, hogy kifejezetten szex-pozitív nézeteket vall, nehezére esett kényelmesen éreznie magát a szexualitást tartalmazó élethelyzetekben. A válaszadók közül ő volt az egyetlen, akinek párkapcsolatát is megviselik múltbéli élményei, pontosabban az élmények elmaradása. Mivel ő és partnere Mike, elsők voltak egymásnak, mindig volt egy olyan érzése, hogy kimaradt valamiből, nem élhette meg az fiatalság adta lehetőségeket, hogy elég szexuális tapasztalatot gyűjtsön. Sőt, azzal, hogy nem tudta magát a laza kapcsolatokban és az ismerkedésben komfortosan érezni, kifejezetten dühös volt magára, hogy bár minden lehetősége meglenne, megvonja magától ezt az élvezetet.

Tévhitek, melyek a demiszexualitást övezik

A társadalom gyakran értelmezi félre a demiszexualitást, és úgy vélekedik róla, hogy egy „csodálni való választás” ebben a túlszexualizált világban, pedig valójában nagy különbség van aközött, hogy valaki egyszerűen megválogatja a partnereit, vagy kifejezetten ez a szexuális orientációja.

Ezen kívül az ilyen irányultságú személy gyakran találkozhat olyan megjegyzésekkel, mint például:

-    még nem találkoztál a megfelelő emberrel, aki elcsavarná a fejed
-    talán csak későn érő típus vagy
-    esetleg nem bántalmaztak kiskorodban?
-    valami probléma van a hormonjaiddal?

Ez a hozzáállás azt mutatja, hogy az emberek többségének nehezére esik tudatosítania magában, hogy néhány ember, bár kifejezetten szeretné megismerni az alkalmi partnerek adta felszabadító érzést, valójában képtelen rá. Nem azért, mert túl magasak az elvárásaik, hanem mert az elvárásaikba beletartozik az érzelmi kötelék is.

Összességében elmondhatjuk, egyáltalán nem arról van szó, hogy a demiszexuálisok ne élveznék a szexet, hanem csak más komponensek kellenek hozzá, hogy valójában fel tudjanak benne oldódni. Vannak olyanok is, akik soha nem érezték, hogy valójában „coming outolniuk" kellene, mivel régóta úgy gondolják, ha ez egy kapcsolat alakulása során releváns lesz, majd elmagyarázzák. Talán pont ez a kulcs: a tudományos életnek kézzelfogható anyagokkal kellene szolgálnia, egyre bővíteni az ismereteket a témában, hogy megértse a demiszexualitást, a társadalomnak pedig elég lenne ezt pusztán elfogadnia.