Ha a párkapcsolatunkban azt érezzük, hogy meghallgatnak és megértenek minket, és a konfliktusainkat is jól tudjuk kezelni, akkor nagy valószínűséggel nemcsak fizikailag, de érzelmileg is biztonságban érezhetjük magunkat. Mi tartozik az érzelmi biztonság fogalma alá, és mitől függ, hogy képesek vagyunk-e érzelmi biztonságot megélni és nyújtani másoknak?
Emberként evolúciós okokból is egymásra vagyunk utalva. Az eddigi évezredek alatt csak úgy tudtunk boldogulni, ha egymást segítettük a túlélésben. Persze a modern társadalmunkban már nem függünk ennyire konkrétan egymástól, mégis ahhoz, hogy igazán biztonságban érezzük magunkat, nem elég a fizikai védelem. Alapvető emberi igényünk, hogy őszintén kommunikálhassunk egymással, és biztosak lehessünk abban, hogy lehetőségünk van kölcsönösen támogatni egymást. Ezért előfordul, hogy azt érezzük, minden rendben a párkapcsolatunkban, mégsem tudunk annyira őszintén kiteljesedni, amennyire arra vágynánk. Ilyenkor érdemes azt is szemügyre vennünk, hogy érzelmileg mennyire elérhető, mennyire támogató az a párkapcsolati közeg, amiben élünk.
Cikkünkből kiderül:
- Milyen az, amikor érzelmileg biztonságban érezzük magunkat?
- Milyen jelei vannak az érzelmi biztonság hiányának?
- Hogyan építhetjük fel az érzelmi biztonságot a kapcsolatunkban?
Mi az érzelmi biztonság, és mitől függ a megléte?
Az érzelmi biztonság a kapcsolataink alapját képezi. Akkor tudjuk jól és relaxáltan érezni magunkat a kapcsolatainkban, ha tudjuk, hogy elfogadnak minket úgy, ahogy vagyunk. Ha úgy érezhetjük, hogy elfogadnak a hibáinkkal, pozitív és negatív oldalainkkal együtt, akkor képesek vagyunk megnyílni és sebezhetőnek mutatni magunkat. És minél többet tudunk magunkból mutatni, annál mélyebb intimitás alakulhat ki köztünk.
Az érzelmi biztonság egyszerre szól arról, hogy milyen viszonyban vagyunk önmagunkkal, és arról, amit a kapcsolatainkban megélünk. Egyéni szinten az érzelmi biztonság belső nyugalmat, önelfogadást,vagyis stabil önértékelést jelent, amit jelentősen befolyásolnak a korábbi tapasztalataink és a kötődési mintáink. Kapcsolati szinten pedig azt jelenti, hogy a másik mellett önmagunk lehetünk: nem kell szerepet játszanunk, sebezhetőségünket nem használják fel ellenünk, hanem inkább közelebb visz bennünket egymáshoz.
Az érzelmi biztonság tehát nem egyenlő a konfliktusok vagy a nehéz érzések hiányával, sokkal inkább szól arról, hogy mennyire merjük megmutatni a belső világunkat anélkül, hogy állandó fenyegetettséget élnénk át.
Amikor érzelmileg biztonságban érezzük magunkat valakivel, az testi reakciókban is megnyilvánul: lelassul a szívverésünk és a légzésünk, megnyugszik a szervezetünk, az izmaink ellazulnak. Kevésbé stresszelünk, így bátrabban megosztjuk gondolatainkat, érzéseinket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Ilyenkor nemcsak a kapcsolatban, hanem önmagunkban is otthon érezzük magunkat, és könnyebben indulunk neki az ismeretlennek vagy a kihívásoknak,
hiszen tudjuk, hogy magunkban is mindig van egy biztonságos pont, amihez visszatérhetünk.
Mi jelzi, ha nem teljesül az érzelmi biztonság egy kapcsolatban?
Az érzelmi biztonság hiányát talán nem is olyan nehéz felismerni – inkább az a kihívás, hogy merjük kimondani magunknak, amikor valójában erről van szó. Ha a kapcsolatban állandóan védekeznünk kell, mintha minden szó vagy gesztus támadás lenne, akkor nem tudjuk igazán önmagunkat adni. Ha a kritika túl gyakran nem a tetteinkre, hanem a személyünkre irányul, és újra meg újra azt érezzük, hogy „nem vagyunk elég jók”, az lassan megingatja a biztonságérzetünket. A megvetés – a gúny, a szemforgatás, a lekezelő megjegyzések – szinte észrevétlenül, de annál pusztítóbban ássa alá a közelséget. És ott van az elzárkózás, amikor a másik falakat húz, nem válaszol, nem hajlandó jelen lenni a nehéz pillanatokban. Ezek a minták mind ugyanarra utalnak: arra, hogy túl veszélyes ebben a kapcsolatban megnyitni a szívünket.
Hogyan építhetjük ki az érzelmi biztonságot a párkapcsolatunkban?
Tartsuk tiszteletben egymás határait: azzal, hogy kommunikáljuk, hogy mi az amit szeretnénk és hol szeretnénk határt húzni,megerősíthetjük a párunk bizalmát abban, hogy ő is megteheti ugyanezt és hogy nem verjük át egymást.
Figyeljünk a nonverbális jelekre: nem csak a szavainkkal kommunikálunk, ezért jó, ha a testi jeleinkkel is megpróbáljuk azt közvetíteni, amit valóban szeretnénk. Sokszor passzív agresszívnek hathat egy elfogadó szóbeli hozzáállás ha összefont karokkal vagy látványosan összevont szemöldökkel párosul.
Hallgassunk aktívan: amikor figyelünk a másikra, ne csak a válaszunkat készítsük elő, hanem próbáljuk megérteni, mit él át. Ha visszajelezzük, hogy értjük őt, azzal biztonságot teremtünk.
Legyünk őszinték: nem kell minden apró részletet megosztanunk, de fontos, hogy a párunk érezze: nem titkolózunk előtte, és számíthat a nyíltságunkra.
Maradjunk nyitottak: ahelyett, hogy rögtön ítélkeznénk vagy rossz szándékot látnánk a másikban, próbáljuk meg kíváncsian rákérdezni, mi állhat a viselkedése mögött. Ez közelebb hoz egymáshoz, ahelyett, hogy eltávolítana.
Legyünk következetesek: a bizalom nem nagy gesztusokban épül, hanem a mindennapi apróságokban Ha tartjuk a szavunkat, és ott vagyunk egymásnak, az lassan, de biztosan megerősíti az érzelmi biztonságot.
Kérjünk segítséget: van, hogy ketten nem találjuk a kiutat egy visszatérő kapcsolati helyzetből. Ilyenkor jó, ha felkeresünk egy párterapeutát, aki erre specializálódott.
Egyéni önismeret: végül ne felejtsük el, hogy az érzelmi biztonság bennünk kezdődik. Ha képesek vagyunk elfogadni és támogatni önmagunkat, akkor lesz erőnk és képességünk arra, hogy ugyanezt nyújtsuk másoknak is.
https://psychcentral.com/blog/how-do-you-create-emotional-safety-in-your-relationships#how-to-create-it
https://www.psychologytoday.com/us/blog/the-art-of-feeling/202301/emotional-safety-what-it-is-and-why-its-important
https://www.psychologytoday.com/us/blog/liking-the-child-you-love/202209/4-ways-to-feel-emotionally-safer-with-your-partner