Fehérgalléros bűnözők – kik is ők valójában?

Mi jut eszünkbe, ha meghalljuk a bűncselekmény szót? Gyilkosság, rablás, esetleg egy jelenet a kedvenc nyomozós sorozatunkból? Legtöbbünk valóban ezekre asszociálhat elsőként, azonban nem csak az erőszakos bűnelkövetés létezik a társadalomban. Csalás, megvesztegetés, sikkasztás, pénzmosás, hamisítás. Ezek mind olyan erőszakmentes bűntettek, amelyeket a bűnelkövetők egy speciális csoportja, a fehérgalléros bűnözők követnek el, habár kilétük gyakran a köd homályába vész el. De kik is ők valójában? Mi jellemző rájuk? Mi a titkuk? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. 

A fehérgalléros bűnözők definíciója

A fogalmat Edwin Sutherland amerikai szociológusnak köszönhetjük. Sutherland meghatározása szerint a fehérgalléros bűnelkövetők magas társadalmi státusszal rendelkező egyének, akik olyan illegális tevékenységet folytatnak, amely szorosan kapcsolódik a törvényes foglalkozásukhoz. Habár sok kritika érte ezt a definíciót, mai napig ez a legjobb meghatározása a fehérgalléros bűnözőknek. Tulajdonképpen ennek a fogalomnak a segítségével próbálta Sutherland elválasztani a felsőbb osztály bűncselekményeit az átlagos, általános bűntettektől. Emellett többször kiemelte, hogy a fehérgalléros bűnelkövetők egy igen szűk réteget alkotnak, ugyanis szükséges hozzá a magasabb szociális státusz és a társadalmi elismertség is. Az alacsonyabb státuszú, kisebb elismeréssel rendelkező személyeknek ezáltal nincs lehetősége ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetésére.

A szociológusok és kriminológusok gyakran nevezik ezt az „elit devianciájának”. A XXI. századra ezek a bűntettek egyfajta üzleti normává váltak a fehérgallérosok között, amivel „burkoltan” a felső vezetők és politikusok kiváltságának tekintik.

Ezek a személyek mind legálisan férnek hozzá azokhoz az eszközökhöz vagy módszerekhez, amellyel később a szabálysértést elkövetik.

Sokan ennek tulajdonítják azt, hogy nagyon nehéz megelőzni a bűnözésnek ezt a fajtáját, hiszen a kimenetele közel sem annyira feltűnő az átlagember számára, mint egy erőszakos bűncselekmény következményei.

Fehérgalléros bűnözők profilja

A fehérgalléros bűnözés egyre nagyobb teret hódít magának az egész világon. A New Hampshire Egyetemen végzett felmérés szerint a fehérgalléros bűncselekmények száma exponenciális növekedést mutatott az elmúlt évek folyamán. Amíg 2002-ben havonta körülbelül 750 regisztrált bűncselekmény történt, addig 2011-re ez a szám elérte a 9000-et. Ez az Amerikai Egyesült Államok kormányának közel 250 millió többletköltséget generált. Azonban nem csak az amerikaiak számára jelentenek hatalmas kiadásokat ezek a bűntettek. Norvégiában a 2015-ben közzétett adatok szerint a fehérgalléros bűnözés évente 12 milliárd norvég korona (körülbelül 1,5 milliárd dollár) értékben károsítja meg a skandináviai ország költségvetését. Ilyen adatok mellett elengedhetetlen, hogy a bűnüldözési szervezetek megismerjék a fehérgalléros bűnözők jellemző kriminológiai és viselkedéses elemeit. Ennek pedig az egyik legjobb módja a bűnügyi profil létrehozása.

A „profilalkotás” kifejezést az FBI viselkedéselemző szervezte vezette be, de története egészen a 19. század végére nyúlik vissza. A módszert eredetileg csupán a sorozatgyilkosokra alkalmazták, viszont az idő előre haladtával kiterjesztették az összes erőszakos bűncselekményre is. A profilalkotás célja az, hogy az elkövetőkről egy személyiségképet tudjunk alkotni. Ennek segítségével a nyomozók újabb és újabb forgatókönyveket tudnak felállítani, amelyek közelebb vihetik őket a tettes felkutatásához. A profilkészítés során elengedhetetlen bizonyos standardok betartása. Ezek közé a meghatározott elemek közé soroljuk a demográfiai információkat, az iskolázottságot, az intelligenciaszintet, a kriminális rekordot, a katonai szolgálatot, a családi jellemzőket, a kapcsolatokat, a helyszíni bizonyítékokat, a jármű jellemzőit, a személyiségjellemzőket, patológiás vonásokat, illetve a javasolt kihallgatási technikákat.

A profilozók felismerték, hogy a fehérgalléros bűnözők több demográfiai jellemzőben hasonlítanak.

Az elkövetők többnyire idősebb kaukázusi férfiak, akik egyetemet vagy főiskolát végeztek, vezetői beosztásban dolgoznak és minimális bűnügyi előélettel rendelkeznek.

Főleg középosztálybeli családból származnak, és első fehérgalléros bűntettüket a 30-as 40-es éveik körül követik el. Annak ellenére, hogy ez egy elég hasznos és a gyakorlatban jól bevált demográfiai leírás a lehetséges elkövetőkről, nem szabad azt elfelejtenünk, hogy ugyanúgy, ahogy nincs két egyforma sorozatgyilkos, nem lehet minden fehérgalléros bűnözőt sem egy kalap alá venni.

Jelenleg még nincs sok eredmény a fehérgallérosok pszichológiai hátteréről, személyiségük összetételéről. Robert Hare szerint azonban a pszichopátiával hozható leginkább összefüggésbe ez a koncepció. Többnyire ezek a személyek empátiás készség, gondolkodás és lelkiismeretfurdalás hiányában képesek lehetnek kihasználni másokat. Az iskolázottságuknak és magasabb intellektusoknak köszönhetően sokkal kifinomultabb módszereket alkalmaznak az üzleti életben. Hare úgy gondolja, hogy olyan területeken mozognak otthonosan, ahol a bizalomépítés segítségével könnyedén és gyorsan tudnak magas pozícióra és befolyásra szert tenni. Sokáig ideális üzlettársnak tűnnek, könnyen férkőznek be mind a munkatársak, mind a partnerek bizalmába, ambiciózusak és mindent megtesznek a sikerért. A mindannyiunk által jól ismert munkahelyi pletykák is tőlük indulhatnak, és rendszerint manipulálják kollégáikat. Emellett a fehérgalléros bűnözők gyakrabban élhetnek a verbális megfélemlítés eszközével, mint nyílt agresszióval.

Sikeres pszichopaták?

Mindazonáltal az előző bekezdés során taglalt tulajdonságok hasznosak bizonyulnak a vállalati világban. Ezeknek köszönhetően eredményesebbek az üzleti szférában és hamarabb kerülnek vezető pozícióba, mint vetélytársaik. Emiatt sokan használják rájuk a sikeres pszichopata jelzőt. A sikeres vagy funkcionális pszichopata fogalmát először Widom alkalmazta 1978-ban. Widom olyan személyeket értett ezalatt, akiknél pszichopátiás vonások figyelhetők meg és hajlamosak antiszociális cselekedeteket elkövetni. Hare modernebb megfogalmazása – a szubkriminális pszichopata – azonban hangsúlyozza, hogy ezektől az egyénektől távol áll az antiszociális megnyilvánulás. A fehérgalléros bűnözők annak ellenére, hogy pszichopátiás vonásokkal rendelkeznek, képesek a társadalom normális tagjaiként működni. A vezető szerepük fenntartásával, és a vállalatok irányításával könnyedén el tudják fedni a korábban már említett vonásaikat.

Valójában valamilyen társadalmilag elfogadott tevékenységen keresztül képesek kamatoztatni a képességeiket.

A sikeres pszichopatáknál gyakrabban előfordulhat, hogy egyes pszichopátiás tünetek gyengébbnek, míg mások erősebbnek bizonyulnak. Emiatt történhet meg az, hogy valaki semmilyen empátiás készséggel nem rendelkezik, egyáltalán nem szorong, mégis a felelőtlenség távol áll tőle. Több kutató úgy tartja, hogy ennek a minimális ellensúlynak köszönhetik azt, hogy képesek különböző területeken vezetőpozíciót betölteni.

Azonban nem mindenki marad meg „sikeresnek”. A fehérgalléros bűncselekményekért egyes országban igen komoly büntetéseket is kiszabhatnak. A legikonikusabb talán Sholam Weiss esete, aki befektetési tanácsadóként csalt ki nagyobb összegeket ügyfeleitől. Az amerikai büntetés-végrehajtás végül csalás és pénzmosás vádjával 845 évre ítélte el Weisst. Ez valóban egy szélsőséges esetnek számít, de jól mutatja, hogy a fehérgalléros bűnözők is hibázhatnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden vezető pozíciót betöltő személy fehérgalléros bűnöző, vagy sikeres pszichopata, illetve nem is jelenti azt automatikusan, hogy ezek a személyek csak vezető pozíciót töltenek be. 

Hogyan tovább

Habár a fehérgalléros bűnözés fogalma 1940 óra létezik, mégis egy méltatlanul alulkutatott terület világszerte. Még kevésbé vizsgálták a fehérgalléros bűncselekmények hátterében meghúzódó pszichológiai folyamatokat. Pedig ahogyan azt a nemzetközi adatok is mutatják, a fehérgalléros bűnözők igenis komoly károkat tudnak okozni a társadalomnak, mégis sokkal kisebb arányban kerülnek a bíróság elé, mint az összes többi bűnelkövető. Ennek tudatában feltehetjük magunknak a kérdést. Vajon a bűntettek „rangsorában” hol helyezkednek el a fehérgalléros bűncselekmények? Ez a kérdéskör sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, mint amennyit jelenleg most kap. A közeljövőben érdemes lenne a pszichológiai folyamatok vizsgálatára nagyobb hangsúlyt fektetni annak érdekében, hogy még közelebb kerülhessünk a fehérgalléros bűnözők világához.