Amint azt már oly sokszor hallhattuk, egyetlen dolog állandó: a változás. A változás azonban nehéz élethelyzeteket is okozhat. Éppen ezért született meg a The Game Changer projekt! Na, de kik azok a „Game Changerek”? Mik azok a „puha készségek”? Hogyan fejleszthetjük játékosan az önbizalmunkat, a munkakészségünket és a jóllétünket? Hogyan válhat valaki soft skill trénerré? Ezekre a kérdésekre kaphatott választ az, aki szeptember 22-én ellátogatott az Impact Hubba.

Mindennapi életünk során rengeteg változás történik velünk. Olykor azonban olyan nehéz körülmények közé kerülhetünk, amikkel egyszerűen nincs elég pszichés erőforrásunk megküzdeni. Ilyen például egy állás elveszítése, egy fontos személy halála vagy épp az önálló életben való boldogulás terhe. A The Game Changer kétéves projektjének éppen az volt a célja, hogy online játékokkal segítse elő az efféle nehézségeken átmenő felnőttek jóllétének és mentális egészségének fejlődését. Ennek érdekében speciális gyakorlatokat, valamint coachokat, pszichológusokat, pedagógusokat és egyéb segítő területeken dolgozó szakembereket tettek mindenki számára elérhetővé – egyfajta „online mentorokként”. A program további különlegessége, hogy Magyarországon kívül még négy európai országban:

Cipruson, Dániában, Csehországban és Olaszországban is tesztelve lett.

Természetesen a trénerek kiképzése is a projekt része. Számukra egy olyan eszköztárat állítottak össze, amelynek segítségével sikeres tréningeket tarthatnak az erre alkalmas online felületeken. Egy efféle tréning minden esetben tíz soft skillre, vagyis puha készségre fókuszál: az önismeretre, az empátiára, az ellenálló képességre, az önszabályozásra, a problémamegoldásra, a magabiztosságra, a motivációra, a kommunikációra, a tervezésre, és a különféle munkakészségekre. Mindezek mellett fő célkitűzésének tekinti még a digitális képességek fejlesztését, valamint a társadalmi integrációt és a szociális hálózatépítést is. A projekt egész délutános záró programjának keretében több olyan workshopot és előadást is hallhattak a résztvevők, amelyek a pozitív változásra és az életminőség javítására fókuszáltak – kissé eltérő szemszögekből.

Az esemény egy különleges „jégtörő gyakorlattal” vette kezdetét Jávorkai Judit coach vezetésével, aki elsősorban az empátia és az önelfogadás kapcsolatáról beszélt, továbbá a figyelmes hallgatás és a hatékony kommunikáció jelentőségét is hangsúlyozta. Végh Ferenc pszichológus mindezek után a pozitív pszichológia tudományos alapelveivel ismertette meg a közönséget, Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus pedig az európai és a magyar viszonylatokról beszélt a jólét és a jóllét tekintetében – egy kifejezetten objektív nézőpontot képviselve. „A felmérések szerint többek között Magyarországon a legkisebb a társadalmi mobilitás mértéke. A skandináv országok társadalmi rendszerei kifejezetten példaértékűek ezen a téren, hiszen ők jellemzőbben teremtenek esélyt társadalmuk szélesebb rétegeinek is a felemelkedésre, sőt a jövőre gondolva még a következő generációk számára is vannak tartalékaik!” – vonta le a tanulságot a közgazdász.

A résztvevők a „jégtörő gyakorlat” végrehajtása közben.

A délután meghívott előadója volt Patterman Péter pszichológus is, aki a Mindset Diagnostics & Solutions Szervezetfejlesztő Központ egyik alapító tagja. A pszichológus egy különleges megküzdési módszerről: a kognitív átkeretezés technikájáról beszélt a hallgatóságnak.

Citromból limonádét, avagy meglátni a lehetőséget a nehézségben  

Ha egy megoldhatatlannak tűnő problémával kerülünk szembe, sokat segít a vele való megküzdés sikerességén az, hogy miként is tekintünk rá pontosan: tragédiaként, lehetőségként vagy esetleg kihívásként. Amikor citromból készítünk limonádét, akkor a citromlé ugyanúgy benne marad a limonádéban, ám annak kellemetlen tulajdonságait az előnyünkre tudjuk fordítani. Ez a lényege a kognitív átkeretezés technikájának is. Úgy világít rá egy adott probléma pozitív oldalára, hogy a nehézséget magát szinte teljesen érintetlenül hagyja, azaz

nem értékeli le vagy tagadja meg, hanem részben átalakítja.

A minket körülvevő, objektív környezetet sokszor egyáltalán nem tudjuk megváltoztatni, ám rendelkezünk egy nagyon fontos készséggel: a saját gondolkodásmódunkat bármikor képesek vagyunk befolyásolni! Ennek a módszernek pont az a lényege, hogy az életünkben felbukkanó nehézségeket lehetőségekké alakítsuk át fejben, ily módon pedig aztán kontrollt tudjunk gyakorolni aktuális problémáink felett” – részletezte a pszichológus.

Patterman Péter pszichológus, a Mindset Diagnostics & Solutions Szervezetfejlesztő Központ vezetője

Nem mindegy azonban, hogyan csináljuk! A tanácsadás terén általában nincs könnyű dolguk a szakembereknek, ezzel a módszerrel azonban nagyon pozitív változásokat érhetnek el. Az előadó saját példáin keresztül mutatta be azokat a szituációkat, amikor alkalmazni tudta a szóban forgó stratégiát, sőt a közönség tagjait is megkérdezte, hogy egy-egy tanácsadási helyzetben szerintük mi lenne a legoptimálisabb reakció az aktuálisan felmerült nehézségekre. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha egy kritikus pillanatban senkihez sem tudunk fordulni éppen, akkor a kellemetlen szituáció átkeretezéséhez érdemes feltenni magunknak az alábbi kérdéseket:

  • Tényleg megéri most rágörcsölni ennyire?
  • Fogunk rá emlékezni egyáltalán a későbbiekben?
  • Vajon mit tanulhatunk belőle a saját jövőnkre nézve?

Ha kíváncsi vagy a The Game Changer projekt további részleteire, itt minden fontos információt megtudhatsz róla!