Félek tőle, tehát jó lesz – változtass a félelmekhez való hozzáállásodon!

Mindenkinek vannak félelmei, félni természetes és emberi dolog. Szembeszállni a démonjainkkal azonban már korántsem ilyen egyszerű feladat. Azt, hogy mitől félünk és mitől nem, nem tudjuk megválogatni, azonban a félelmeinkről való gondolkodásunkon tudunk módosítani. Nézzük meg, hogyan tehetjük ezt meg!

Evolúciós pszichológiai szempontból azért alakult ki a félelmi reakció, hogy az egyén túlélését szolgálja. A vadászó-gyűjtögető kultúrákban élő őseink olyan válaszmintázatokra szelektálódtak, amelyek megvédik őket a környezet fenyegető, veszélyeztető ingereitől. Előhívja az úgynevezett „üss vagy fuss” reakciót, ami segít eldönteni, hogy a félelmi ingert kiváltó helyzetet megközelítsük-e vagy pedig meneküljünk el előle. Azt mondhatjuk, a félelem hasznos, mert segít eldönteni, hogy egy adott helyzet biztonságos e vagy sem. Megkülönböztethetünk reális és irreális félelmeket is. A reális félelmek a jelenben egy valóban veszélyeztető tényezőtől való félelmet jelentenek, míg az irreálisak általában a jövőre vonatkoznak, és sok esetben a képzelet szüleményei. Ezenkívül szorosan idekapcsolódik a szorongás fogalma, ami a félelmi rendszer maladaptív (rosszul alkalmazkodó) működéseként definiálható. Meg kell említenünk még a fóbiákat, amelyek szorongásos zavart jelentenek, mely állandó, irracionális és túlzott félelem egy specifikus tárgy gondolatától is. Ha az ember félelme, fóbiája jelentősen akadályozza őt a mindennapi életvezetésében, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Azonban ha olyan fóbiáról van szó, ahol az egyén nem találkozik nap mint nap a félelmet kiváltó ingerrel, akkor nem okozhat nagy problémát az életében.

Formáld át a félelmekről való gondolkodásodat!

Al Ghaoui Hesna átfogóan kutatta a félelem témakörét, és számos háborús övezetből tudósított. Szerinte a félelmeink valamilyen elakadást mutatnak az életünkben, valamilyen gyengeségről, hiányosságról árulkodnak. Nagyban segíthet, hogyha ezt nem egyfajta hátrányként kezeljük, hanem csak egy útmutatásnak. Tudjuk, hogy az életünk azon területén még dolgoznunk kell magunkon. Mégis hogyan szüntethetjük meg ezeket az elakadásokat, és miként fogadhatjuk el félelmeinket? Szándékosan nem a „leküzdeni” kifejezést használtuk, ugyanis Hesna szerint

„a félelemtől nem megszabadulni kell… A félelmet megismerni kell, és a cinkosunkká tenni!”.

A legújabb kutatások szerint lehetséges, hogy a stressz reakcióinkat a javunkra fordítsuk, és sokkal inkább izgalomról vagy energiáról beszélhessünk helyette. Ehhez meg kell tanulnunk helyesen kezelni a stresszt. Nagyon fontos lehet még a félelmeink tudatosítása, és hogy őszintén kommunikáljunk az érzéseinkről. Hogyha elfogadjuk, hogy félni természetes dolog, és nincs benne semmi rossz, akkor magunknak is könnyedebben beismerjük, hogy bizony az az adott helyzet szorongást kelt bennünk. Ha a felismerésig sikerült eljutnunk, akkor álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg magunktól, hogy mégis mi miatt félünk, mi váltja ki belőlünk a félelmi reakciót? Ha erre a kérdésre meg tudjuk adni a választ, akkor a tudatosítás is sokkal könnyebben fog menni az adott félelemmel kapcsolatban.

Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy ahhoz, hogy szembeszálljunk a rettegéseinkkel, komoly elhatározásra van szükség, akarni kell a változást. Ha megértettük, mi vált ki belőlünk félelmet, nagyban hozzájárulhat az elhatározás megszületéséhez, ha elképzeljük, milyen felszabadító érzéssel fog járni az, ha tudjuk, meg mertük tenni azt a lépést, amitől világéletünkben rettegtünk. Esetleges kudarc esetén pedig ne a bukás lebegjen a szemünk előtt, hanem hogy annak kapcsán is megtanulhattunk valamit a szituációról és magunkról is. Minél több félelmet, szorongást keltő helyzetbe fogunk bele, annál több tapasztalatunk, rutinunk és sikerélményünk lesz, ha helyt tudtunk állni. Ezeket később is tudjuk hasznosítani, és ezáltal egyre kevesebb félelmünk is lesz.

A kutatások alapján létezik három olyan tényező, amely minden esetben stresszt vált ki belőlünk. Ezek pedig a bizonytalanság, az információhiány és a kontroll elvesztése. Nagyon sok esetben az ismeretlentől félünk. Legyen szó bármiről, amíg nem tudjuk, mi vár ránk, és nem tudjuk teljes egészében elképzelni a helyzetet, addig az agyunk kitölti az információs réseket. Ezek a fantázia szüleményei olyan elemekkel ruházhatnak fel egy egyébként teljesen ártalmatlan dolgokat, amelyek irreálisak. Fontos ezt is felismernünk, hogy a félelmeink valóban reális alapokon nyugszanak-e vagy pedig nem valóságosak.

Hogyan segíthet az optimizmus a félelmek elfogadásában?

A félelmekhez való hozzáállásunkat nagyban meghatározza a pesszimizmus vagy az optimizmus. Azaz, hogy milyen az „értelmező stílusunk” Martin Seligman fogalmával élve. Az értelmező stílusunk gyermekkorban alakul ki, és három dimenzióját különböztetünk meg. Ezek pedig a permanencia (állandóság), a pervazivitás (generalizáció), és a perszonalizáció (személyre vonatkoztatás).

Akire a pesszimista gondolkodásmód jellemző, az hajlamos a vele történt dolgokat  állandónak, általánosnak, mindenre kiterjedőnek és saját jellemvonásainak betudni a negatív következményeket.

Nézzük ezt meg egy példán keresztül a jobb érthetőség kedvéért. Ha azt gondoljuk, hogy „soha nem fogok tudni úgy festeni, mint a kedvenc festőm” az pesszimista gondolkodásmódra vall, míg ha ezt a mondatot átformáljuk úgy, hogy „időbe telik, amíg megtanulok úgy festeni, mint a kedvenc festőm”, az már sokkal inkább optimista gondolkodásra hajaz. Az első estben azt az okot, amiért nem tudunk majd úgy festeni, állandónak és megváltoztathatatlannak tartjuk, míg a második esetben csak egy ideiglenes állapot az, hogy még most nem tudunk olyan jól festeni. Egy másik példával élve, ha azt mondjuk „nem tudok főzni, mindig odaégetem az ételt” akkor a saját „szerencsétlenségünk” mögé rejtőzve vesszük el a lehetőséget más jó ételek elkészülésétől, mivel mi ilyenek vagyunk, így kell minket elfogadni. Viszont ha ezt csak a kezdeti nehézségeknek tudjuk be, és a következő főzés alkalmával nem az eddigi negatív tapasztalatainkat vesszük alapul, igazán jó szakács válhat belőlünk! Elmondhatjuk ezt a félelmek esetén is, ugyanis

ha állandó jellemvonásunknak tekintjük azt, hogy mi bátortalanok és félősek vagyunk, soha nem fogunk igazán szembenézni a démonjainkkal, hiszen nekünk nem kell, mi személyiségünkből eredendően vagyunk gyávák.

Míg ha átformáljuk kicsit a gondolkodásunkat, és úgy kezdjük szemlélni a szituációt, hogy csak ebben a bizonyos helyzetben mutattunk elfutamodó magatartást, akkor nem fogunk a „gyáva vagyok” maszk alá rejtőzni. Ennek a magatartásmódnak pedig számos oka lehet, nem kell a saját jellemzőnkként gondolni rá. Láthatjuk, hogy mennyire fontos az, hogy tudjunk optimistaként gondolkodni, és ennek elsajátítását nem lehet elég korán elkezdeni. Seligmanék kidolgoztak egy technikát a pesszimista gondolkodás megváltoztatására, ez az úgynevezett Penn Prevenciós Program. Egyaránt van gyerekeknek és felnőtteknek szóló része is, hogy a gyerekek elsajátítsák ezt a gondolkodásmódot, de át is tudják adni a jövő nemzedékének. Ami jó hír, hogy Seligman szerint az optimizmus tanulható, és ezzel a látásmóddal máris kevésbé tűnnek ijesztőnek a legsötétebb félelmeink.