A kampány a finisben. Október 2-án, vasárnap a népszavazáson választ adhatunk a kormány kérdésére, miszerint akarjuk-e, hogy az EU akaratunkon kívül telepítsen be nem magyar állampolgárokat hazánkba. Az utcákat és tereket immáron második alkalommal lepték el a kormány menekültkérdésben vallott nézeteit népszerűsítő plakátok. Vajon ezek és tartalmuk növelni fogják a részvételi hajlandóságot? Valóban a félelemre alapoznak-e, és ha igen ez pszichológiai szempontból befolyásolhatja a döntéseinket?
Mint minden jól felépített kampány, úgy a népszavazással kapcsolatos kampány is igyekszik hatni az érzelmekre. Egy témával kapcsolatos értékelésünket nagyban meghatározzák az ügy iránt táplált érzelmeink, amelyek értékelő gondolatainkkal és viselkedéses tendenciáinkkal együtt határozzák meg az adott tárggyal –jelen esetben az EU-val, a menekültekkel és a kvótával –kapcsolatos attitűdünket.
De milyen eszközök hatnak a kampány során az érzelmeinkre?
Ilyen például a megszemélyesítés. A plakátokon egyértelmű az üzenet: Brüsszel akar betelepíteni bevándorlókat hazánkba. Nem az EU valamelyik szervezete, hanem személyesen Brüsszel. Az ilyen típusú, negatív felhangú megszemélyesítésnek bizonyítottan polarizáló hatása van. Az emberek veszélyesebbnek, fenyegetőbbnek ítélik az olyan híreket, amelyekben egy szervezet, közösség vagy ország, mint létező személy jelenik meg.
Pszichológiai alaptétel, hogy a fenyegető tartalmú üzenetek egyfelől növelik a szorongás mértékét, másfelől további, a tartalommal kapcsolatos információk keresésére sarkallják az embereket. Ez egy ördögi kör, hiszen a keresett tartalmak közül kiemelkedővé válik a személy számára az az információ, amely a fenyegetést alátámasztja: ezáltal hitében megerősíti és tovább nő a szorongása. Az így elért és feldolgozott információk tehát erősebb nyomot hagynak emlékeinkben és nagy hatással lehetnek a kérdéssel kapcsolatos véleményünkre is, ráadásul utólag hajlamosak lehetünk átértékelni a kétértelmű tartalmakat negatív, fenyegető irányba.
A plakátok bizonyos része explicit módon próbálja felhívni figyelmünket arra, hogy terror- és egyúttal életveszélyben élünk Európában, ugyanakkor ez elkerülhető, ha a népszavazáson elutasítjuk a betelepítést. Ebben az esetben a kampány nemcsak nemzeti csoportunkat félti, hanem a személyes halandóságunkra hívja fel a figyelmet. Érthető módon saját halandóságával senki sem néz szívesen farkasszemet, ezért igyekszik kerülni azt, például saját csoportja, kultúrája felértékelésével és más, fenyegető csoportok, kultúrák leértékelésével. Kutatások igazolják, hogy ilyen esetben
hajlamos mindenki a biztonságot és kiszámíthatóságot keresni, illetve az ismert világképet fenntartani
vagyis konzervatív válaszokat adni egy jelenségre. Az is tény, hogy a magukat politikai értelemben inkább jobboldalra pozicionáló emberek hajlamosabbak legitimálni egyrészt a saját csoportjukat, másrészt a fenyegető tényezőkkel szemben az elutasítást vagy akár az erőszakot is. Az egyéni és nemzeti szinten exponált veszély pedig elméletileg növelheti a részvételi hajlandóságot, mert az embereket több szinten szólította meg a népszavazás ügye.
Különösen hatásos módszer tehát összekötni az érzelmeinket, a fenyegetettség érzést és egy másik, deviánsnak tartott népcsoport megítélését. A kérdés azonban nem az, hogy van-e kockázat a menekültek kapcsán, hanem inkább az, hogy megéri-e ekkora teret engedni félelmeknek akkor is, ha valószínűsíthető, hogy előbb-utóbb együtt kell majd élnünk bizonyos lélekszámú nem Magyarországon született, és másik kultúrából érkezett emberrel.
