Félelemtangó – Hogyan tudjuk hasznunkra fordítani negatív érzelmeinket?

A társadalom nagy része retteg a félelemtől. Eltussolja, átnevezi, eltitkolja, nem hagyja érezni és érvényesülni. Nem szívesen ismerjük be, hogy vannak olyan dolgok, emberek vagy épp szituációk, amelyektől inunkba száll a bátorságunk. Ne félj! Legyél bátor! – mondjuk és tanítjuk. De hogyan lehetne bátor az, aki semmitől sem fél? Cikkünkben a félelem pszichológiáját taglaljuk Al Ghaoui Hesna: Félj bátran című könyve segítségével.

Mivel már maga a félelem szó is negatív képeket vált ki belőlünk, nem szívesen merülünk el ebben az érzésben. Ahogy lehet, igyekszünk elkerülni és kizárni az ilyen jellegű helyzeteket. Pedig ez az érzelem akár iránytűként is szolgálhat számunkra. A félelem rávilágít arra, amin még dolgoznunk kell, megmutatja, merre induljunk, ha ki akarunk lépni a komfortzónánkból, és jelzi, az életünk mely területén van szükségünk egy kis „átalakításra”.

Ha nem riadunk meg tőle és táncba hívjuk, elképesztő fejlődési lehetőségeket tartogat magában.

Üss vagy fuss!

Ha olyan szituációba kerülünk, amely veszélyérzetet, félelmet vált ki belőlünk, a szervezetünk egyből beindítja az „üss vagy fuss” programot, amely során a testünk felkészül a minket érő megpróbáltatásra és eldönti, hogy megküzdjön vagy elmeneküljön. Azonban ezért a reakcióért az agyunk legősibb területe, a hüllőagy felel. Ilyenkor nem mérlegelünk, nem tervezünk, nem gondolkodunk, csak ösztönösen cselekszünk, hiszen a szervezetünk a lehető leggyorsabb reakcióra törekszik – minél hamarabb fel akarja készíteni a testünket a vészhelyzetre. Így vagyunk evolúciósan programozva. A félelem tehát fontos, szükségünk van rá, hiszen ez tartott minket életben, ez segítette az emberiség fennmaradását. A világunk azonban mára jelentősen megváltozott, és nem minden esetben optimális, ha a veszélyesnek érzékelt helyzetekben rögtön bekapcsol a félelmi válasz, ami által minden racionalitást mellőzve, ösztönösen reagálunk bizonyos helyzetekben.

Láss fölé!

De mit tehetünk azért, hogy az ilyen szituációkban az agyunk tervezésért felelős része is aktivizálódjon? Érdemes kívülről rátekinteni a helyzetünkre: mintha felrepülnénk a saját fejünk fölé és helikopter-perspektívából szemlélnénk a történteket.

Ez a szemléletváltás gátolja a félelmi választ, amelyet a hüllőagyunk indít be.

Mindezt persze csak akkor tudjuk megvalósítani, ha előtte felismerjük a félelem tüneteit magunkon és ráébredünk, hogy félünk.

Félelem mint hajtóerő

Amint idáig eljutottunk már képesek lehetünk a félelmet hajtóerőként, üzemanyagként használni, megtáncoltatni. Mégpedig úgy, hogy elfogadjuk, hogy félünk, átérezzük a bennünk dúló érzéseket és tudatosítjuk, hogy ez mind értünk van. Így képesek leszünk még több erőt kifejteni, még jobban összpontosítani és megküzdeni az előttünk álló akadállyal. Át kell helyeznünk a fókuszt a félelemről és erre a célra összpontosítani.

Nincs bátorság félelem nélkül. Ne elmenekülni akarjunk az érzéstől, hanem ismerkedjünk meg vele közelebbről, derítsük fel, legyünk rá kíváncsiak.

Félelmeinkkel ugyanis csak akkor tudjuk felvenni a harcot, ha farkasszemet nézünk velük és beleállunk a megterhelő helyzetekbe. Ha ezt nem tesszük meg, hanem inkább elkerüljük az ilyen jellegű szituációkat, sokkal nehezebb lesz pozitív érzésekkel társítani és felülírni a traumáinkat.

Kellő tudatossággal és őszinteséggel egyre hamarabb felismerjük majd, ha félünk és így tudatosan dönthetünk arról, hogyan reagálunk az ijesztő helyzetekben. Tudni fogjuk, hogy a félelem mellett vagy annak ellenére cselekedjünk. Ahelyett, hogy pánikba esnénk és átengednénk magunkat a negatív érzéseink sodrásának, elfogadjuk, hogy félünk, és ennek ellenére megpróbálunk hűek maradni az értékrendünkhöz és a józan eszünkhöz.

Komfortzónán innen és túl

A félelem útján megtett kis lépések és sikerélmények szép lassan felépítik majd az önbizalmunkat és idővel a félelmetes szituációkat sokkal kezelhetőbbnek, magunkat pedig kevésbé kiszolgáltatottnak érezzük majd. Ezen az úton segíthet minket, ha végiggondoljuk,

melyek azok a dolgok, szituációk, körülmények az életünkben, amelyekre nincs ráhatásunk és melyek azok, amelyeken tulajdonképpen képesek vagyunk változtatni.

Ki kell derítenünk, merre van a komfortzónánk határa, és át kell lépnünk rajta. Feldmár András szerint sokan azzal kísérletezünk egész életünkben, hogy hogyan tudnánk táncolni egy kis területen anélkül, hogy beleütköznénk a falakba. Pedig csak ki kéne próbálnunk, meddig tudunk elmenni. Lehet, hogy a módszer sérülésekkel járna, de bele nem halnánk és a mozgásterünket is tágítaná.

Hívjuk tehát el tangózni a félelmet! Nem az érzéssel van ugyanis a gond, hanem azzal, ahogy időnként reagálunk rá. Hiszen a nem tudatosított félelem, vagy éppen a félelemtől való félelem képes pánikba torkollani. Ezzel a kontrollvesztéssel pedig gyakran nehéz megbirkózni, sokan ezért zárják le a komfortzónáik határait. De ha a kihívásokra, a bizonytalanságra, a kiszámíthatatlanságra fejlődési lehetőségként gondolunk, ha nyitottan és kíváncsian állunk hozzá, akkor egyre kevésbé érezzük magunkat a körülmények áldozatának és a félelem is sokkal megszelídíthetőbbe válik majd. Legtöbbször ugyanis attól félünk, hogy elveszítjük a kontrollt, pedig a kontrollnál sokkal fontosabb, hogy megtanuljunk bízni magunkban, abban, hogy a kiszámíthatatlan helyzeteket is megfelelően tudjuk majd kezelni.

Ezen az úton pedig akkor leszünk képesek végigmenni, ha először apró, majd egyre látványosabb sikerélményekkel tudatosan építjük az önbizalmunkat.

Persze talán először, másodszor vagy sokadszor sem sikerül úgy reagálnunk a félelemre, ahogyan szeretnénk, talán bizonyos helyzetekben az értékrendünktől teljesen eltérő módokon nyilvánulunk majd meg, talán nem sikerül időben tudatosítanunk, hogy félünk, talán ösztönösen reagálunk majd. Ez egy hosszú fejlődési folyamat, amely sok tudatosságot és gyakorlást igényel. Azonban sosem szabad azonosítani magunkat a félelmünkkel, hiszen azzal kijelentjük magunkról, hogy ennyire vagyunk képesek, eddig terjedt a tudományunk.

Pedig a félelem csak a fiziológiai és mentális reakciónk egy adott helyzetre, a félelem nem mi magunk vagyunk.

Al Ghaoui Hesna szerint a félelem remek iránytű. „Ha tudatosan elindulunk az általa jelzett irányba, fejleszthetjük a különböző helyzetek legyűréséhez szükséges képességeinket, készségeinket, akár egy izmot. A szerzett sikerélményeket az önbizalmunkba építve pedig egyre inkább kihívásként éljük meg a korábban félelmetesnek gondolt helyzeteket.”

Útravalóként tudatosítsuk magunkban: „Csak a félelem elfogadása esetén leszünk képesek feszülés helyett ellazulni, megőrizni az improvizációs készségünket, és átvenni a félelem ritmusát.” Akkor pedig indulhat a tangó!

„Ne bánd, hogy félsz! Csak félj bátran!”

Ha úgy érzed, hogy szorongással küzdesz, ami már a mindennapi tevékenységek elvégzésében is gátol, mindenképp fordulj szakemberünkhöz! Jelentkezz be és segítünk!