A felelősség mindennapjainkat átszövő, meglehetősen tág fogalom. Beszélhetünk politikai felelősségről, polgárjogi felelősségről, büntetőjogi felelősségről, stb... Felelősségteljes viselkedést várnak el tőlünk már az iskolában és később a munkahelyeken is. Felelősséget kell vállalnunk a gyerekeinkért, a családunkért és önmagunkért. Nem meglepő, hogy ezt sokan jelentős teherként élik meg. A szerteágazó felelősség súlya alatt olykor frusztráltnak, tehetetlennek érezhetjük magukat, vagy az állandósult bűntudat nehezítheti meg a mindennapjainkat. Mit tehetünk mindezek elkerülése vagy csökkentése érdekében? Cikkünkben útmutatást adunk erre vonatkozóan.
A felelősség tágan értelmezve a társadalmi normáknak, és e normák megszegése miatt kiszabható szankcióknak való alárendeltséget jelenti. Felelősségteljesen járunk el, ha megfelelünk a ránk vonatkozó társadalmi, jogi és erkölcsi szabályoknak, helytállunk a döntéseinkért, cselekedeteinkért és azok belátható következményeiért.
Magyarország Alaptörvénye külön fejezetben részletezi a szabadságra és a felelősségre vonatkozó alapvető rendelkezéseket, az O) cikke pedig azt is kimondja, hogy:
„Mindenki felelős önmagáért.”
Korábban az Alkotmányunk és a most hatályban lévő Alaptörvényünk is egyértelműen rögzíti az alapvető emberi jogok között az emberi méltósághoz való jogot, amelyből – többek között – az egyén önrendelkezési joga is származtatható. Az életvitelünkre, viselkedésünkre vonatkozó felelős döntéshozatal, a felelősségvállalás önmagunkért és a tetteinkért tehát alapvető jogunk és kötelességünk is egyben.
Testi és lelki egészségünk megőrzésében szintén fontos szerepe van a felelősségnek, hiszen bizonyos mértékig felelősek vagyunk az általános állapotunkért, az erőnlétünkért, a gondolkodásmódunkért egyaránt.
Pszichológiai szempontból a legtöbb problémát rendszerint a felelősséghez való szélsőséges viszonyulás jelenti, azaz ha mindenért magunkat hibáztatjuk, vagy épp ellenkezőleg, főként mások hibáztatására vagyunk hajlamosak. Ha valaki túlzottan fél a felelősségvállalástól, nem mer a saját életére vonatkozóan döntéseket hozni, könnyen a tehetetlenség állapotába kerülhet.
Kopp Mária több tanulmányában is kifejtette, hogy ha az egyén tartósan nem képes a helyzete feletti aktív kontroll kifejtésére, az jelentős veszélyeztető tényező az egészségre nézve. A tanult tehetetlenség ugyanis pszichológiai stresszhelyzetet jelent, amelyben fokozódik a szimpatikus idegrendszer aktivitása, nő a szöveti átáramlás, ami nagyobb mértékű energiafelhasználást tenne lehetővé, azonban a tehetetlenség állapotában nincs tényleges, aktív cselekvés, nem következik be izommunka. A szimpatikus idegrendszer fokozottabb működése révén a zsírszövetekből felszabaduló szabad zsírsavak nem használódnak fel az aktív cselekvés energiaforrásaként. A felesleges zsírsavak trigliceriddé, majd lipoproteinekké alakulnak, amelyek – egyéb rizikó tényezőkkel együtt hatva – érelmeszesedést, szív- és keringésrendszeri betegségeket okozhatnak.
Mint minden szélsőséges állapot, a személyes kontrollhoz való túlzott mértékű ragaszkodás, a saját felelősségünk szükségesnél intenzívebb firtatása ugyancsak jelentős pszichés leterheltséggel jár.
Első lépésként érdemes tehát megvizsgálnunk:
hogyan is viszonyulunk a felelősséghez?
Könnyen felvállaljuk, esetleg inkább kihátrálunk alóla? Gyermekként milyen mintákat kaptunk erre vonatkozóan, és most milyen példák vannak előttünk? Az életünk mely területein okoz problémát a felelősségvállalás, illetve hol megy könnyebben? A felelősség kapcsán érzünk-e túlzott frusztrációt, önvádat, bűntudatot? Vannak-e nehézségeink a saját életünk feletti aktív kontroll gyakorlásában?
Ha a felelősséghez kapcsolódó attitűdünkben szélsőségre utaló hajlamot fedezünk fel az „arany középút” megtalálásához az
emberi méltóságunk szem előtt tartása
jelentheti a vezérfonalat. Ha méltóságteljesen, a saját életünk feletti kontrollt a megfelelő mértékben megtartva éljük az életünket, más emberek jogait, jogos érdekeit nem sértve gyakoroljuk az önrendelkezési jogunkat, bátran felvállalhatjuk a felelősséget önmagunkért és a cselekedeteinkért egyaránt. A fontosabb élethelyzetekben szükséges döntések meghozatala során a szorongás és a frusztráció mellett helyet adhatunk a saját életünk vonatkozásában érzett kompetencia élménynek is, hiszen
a felelősség egyben jogosultság is.
Feljogosít minket arra, hogy a rendelkezésünkre álló keretek között éljünk a választási lehetőségeinkkel. Ennek során tájékozódhatunk, információkat gyűjthetünk, bővíthetjük az ismereteinket, azaz számos lehetőségünk van a fejlődésre. Az időnkénti rossz döntések, a kudarcok szükségszerű elemei az életünknek, nélkülük a sikereink is értelmezhetetlenek lennének. Önmagunkért, a tetteinkért – még az esetleges felelősségre vonás folyamata során is – helytállhatunk kellő tudatossággal, elfogadással és az emberi méltóságunk megőrzésével.
