Földet-érés – vadonterápiával a természetkapcsolat újraépítéséért

Csupán három, a vadonban eltöltött nap szükséges ahhoz, hogy a civilizációval való kapcsolatunk fellazuljon, és elkezdjünk kapcsolódni a természethez. De miért jó, ha kiszakadunk a kényelmes mindennapokból, és vállalva a nehézségeket a nyakunkba vesszük a vadont?

Az ember és a természet viszonyának pszichológiai vonatkozásaival foglalkozik az ökopszichológia, ami ennek mentén egy új egészségmodellt is bemutat: az egyén ezer szálon kapcsolódik a természethez, így testi és lelki jólléte is függ tőle. Ez nem is meglepő, hiszen az ember eredeti otthona a természet. Ha az emberiség történetét egy kilométer hosszú egyenesen szeretnénk ábrázolni, akkor

ennek 99,97%-án az ember vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, szoros kapcsolatban a természet nyújtotta lehetőségekkel és veszélyekkel.

Csupán az utolsó két méteren lett az ember letelepedett földműves, és a legeslegutolsó 2,5 centiméter jelenti azt a modern életmódot, amit ma élünk – legalábbis itt, a világ északi féltekéjének nyugati felén. Így már könnyű belátni, hogy alapvetően a természetben való helytállásra fejlődtünk, az elmúlt néhány száz év nem tudta felülírni az előtte elnyúló hosszú időszakot. Az egyre súlyosbodó mentálhigiénés krízis is intő jel, hogy hiába élünk nagyobb kényelemben, mint valaha, nem jelent ez automatikusan boldogabb életet.

Vadonterápia

Ökoterápiának nevezzük az ökopszichológia alkalmazott formáit, amelyekben a természettel interakcióban javítjuk mentális egészségünket. Több különböző módszer tartozik ide, többek közt az erdőfürdőzés, a természetkapcsolati séták, az állat-asszisztált terápiák bizonyos formái, az ökopszichológiai szemléletű pszichológiai tanácsadás és pszichoterápia, és egy fontos vonalat képviselnek a vadonterápiák, amik a cikk legelején emlegetett vadon hatáson keresztül fejtik ki hatásukat.

A vadonterápiák olyan szervezett túrák, amelyek során a résztvevők jellemzően legalább egy, de akár két hetet is folyamatosan a természetben töltenek, minél távolabb a civilizációtól. A résztvevők az egyszerűség jegyében viszik magukkal mindazt, amire szükségük lesz a táborozáshoz, étkezéshez, esetleg egyéb tevékenységhez, a túra során nyomot nem hagynak maguk után. A felkészülés mellett a helyszín kiválasztása is gondos mérlegelést igényel: fontos, hogy nagy kiterjedésű legyen, valóban a civilizációtól távol essen, ahol az emberi behatások kevéssé érvényesülnek, viszont mégis adottak a feltételek a biztonságos időtöltéshez. Ezért a vadontúrát általában legalább két ember, egy képzett túravezető és egy mentálhigiénés szakember vezeti,

akik képesek megteremteni fizikai és lelki értelemben is azt a biztonságos teret, ami szükséges ahhoz, hogy egy ilyen élmény valóban segítse a természetkapcsolat mélyülését és a személyiség fejlődését.

Skandináviában és az Egyesült Királyságban több program és oktatási intézmény is szervez vadonterápiás túrákat serdülők számára, amik jótékony hatásait kvalitatív és kvantitatív adatok is bizonyítják. Többek között:

1. javuló testi egészség a szív- és érrendszer tekintetében, csökkenő testzsír és növekvő izomarány
2. stressz-, szorongás- és feszültségcsökkenés, alvási problémák csökkenése
3. növekvő önbizalom, önbecsülés, önkontroll és személyes tudatosság
4. javuló megküzdési módok, érzelemszabályozás és -kifejezés, felelősségvállalás
5. csökkenő negatív viselkedés, ideértve a szerhasználatot is
6. az emberi kapcsolatok terén növekszik a valahova tartozás érzése, a kommunikáció, a közös problémamegoldás, a felelősségvállalás, a kölcsönös tisztelet, a csapatmunka és a bizalom.

A vadonterápiás túrákon a résztvevők megélhetnek egy olyan fajta önállóságot, ami a modern ember életéből nagyrészt kiveszett: azt, hogy képesek arra, hogy helytálljanak a természetben, hogy megépítsék saját menedéküket, táplálják magukat, megtalálják a helyes utat, és testük erejével eljussanak egyik pontból a másikba. Megtanulhatnak együttműködni társaikkal és a természettel, és még olyan, önmaguk határain túlmutató tapasztalást is átélhetnek, amit az ökopszichológia „jelentőségteljes természeti élménynek” hív. Hasonló ez a maslow-i csúcsélményhez, a felébredés élményéhez vagy egy transzcendens élményhez, azzal a különbséggel, hogy ebben kifejezetten a természettel való kapcsolódásunkba merülhetünk el, élhetjük át teljes valójában érzékeinkkel és érzelmeinkkel. A vadonterápiák résztvevői közül sokan még évekkel később is úgy tekintenek vissza a túrára, mint életük meghatározó pontjára.

Civilizációnk mélysége

A vadonterápiás túrák során gyakran dolgoznak a résztvevők az álmaikkal. A tapasztalat azt mutatja, hogy 3-4 éjszaka után egészen kivesznek az álmokból a modern élet elemei. Ekkortájt következik be változás a túrák hangulatában, dinamikájában is. A mindennapokra annyira jellemző zsizsegés, szétszórtság lecsillapodik, és átadja a helyét egy érettebb, mélyebb kapcsolódásnak, ami a résztvevők viselkedésében és kommunikációjában is megmutatkozik. Greenway amerikai pszichológus ezt nevezi vadon hatásnak,

amikor a résztvevők elkezdik megérezni, hogy a természet nem egy rajtuk kívül eső, különálló valami, hanem valójában ők és a természet egységet alkotnak.

Ennek alapján kezd bizonytalanná válni, hol vannak kettőnk között a határok, mennyire kezelhetjük magunkat külön a természettől, sőt, megérthetjük-e egyáltalán az ember működését a környezeti kontextus figyelembevétele nélkül. Gene Gendlin amerikai filozófus és pszichoterapeuta egészen odáig megy, hogy szerinte a testünk maga a folyamatos interakció a környezettel.

Sorsfordító élmény vagy egyéjszakás kaland a természettel?

Aki most kétkedve húzza fel a szemöldökét, az jól látja, hogy ezek az ökofilozófiai gondolatok korántsem veszélytelenek, hiszen alapjaiban rengetik meg mindazt, amit jelenlegi kultúránk a fejlődésről vagy a boldogságról tanít számunkra, és ami alapján a jelenlegi társadalmunk és életmódunk felépül. Bár a természettel való újrakapcsolódás bizonyítottan segíti testi és lelki jóllétünket, érdemes vigyázni, milyen gyorsan vetjük bele magunkat a vadonterápiás élményekbe, mert megfelelő feldolgozás nélkül nehéz helyzetben találhatjuk magunkat.

A talán „látomáskeresésnek” fordítható vision quest vagy vision fasting ceremónia is a vadonterápiás megközelítések közé sorolható, és a törzsi közösségek beavatási rítusain alapul. Lényege, hogy a résztvevő 3-4 napot tölt étel és ital nélkül egyedül a vadonban, igyekezve útmutatást, tisztánlátást keresni az életére vonatkozóan. Egy ilyen élmény valóban sorsfordító lehet, de megvan a veszélye is: Martin Jordan ökopszichoterapeuta ahhoz hasonlítja a nem megfelelően lekövetett látomáskeresés élményét, mint egy „egyéjszakás kalandot” a természettel, és személyes tapasztalat alapján a súlyos depresszió veszélyét is kilátásba helyezi. Ugyanis látomáskeresésből visszatérve az urbanizált környezetbe gyakran nehéz az élményeket feldolgozni akár személyes, akár kulturális szempontból, és integrálni ezeket a mindennapokba. A látomáskeresés emiatt kizárólag tapasztalt szakember(ek) által megfelelően vezetett felkészülés, feldolgozás, majd utánkövetés mellett javasolt.

Vadonterápiát a mindennapokba!

Lehet, hogy sokak számára egyelőre távolinak tűnik, hogy két hétre elvesszenek például a skót felföld érintetlen tájaiban (még ha amúgy vágynának is rá), de ez nem jelenti azt, hogy a vadonterápia élménye távoli és elérhetetlen álom kell hogy legyen. A 20-5-3 szabály szerint érdemes évente legalább 3 napot eltöltenünk a természetben, minél távolabb a civilizációtól – most már látható, hogy milyen áldásos hatásai lehetnek, ha tényleg hagyunk magunknak elég időt elmerülni a természettel való összekapcsoltság élményében. Nem kell ezt tökéletesen csinálni. Elsőre elég, ha néhány napot túrázunk, esetleg elmegyünk horgászni, vagy a családi nyaralást hotel helyett sátorban töltjük. Ezek során a hangsúly ne a megtett kilométerek számlálásán, kifogott halak méretén vagy a táborépítés gyorsaságán legyen, hanem vegyük észre magunk körül a többi élőlényt, figyeljünk tudatosan a jelenlétünkre, tapasztaljuk meg a világot magunk körül minden érzékszervünkkel – hamarosan fel fog tűnni az a sok-sok szál, ami összeköt minket a természettel.

Ha még többet megtudnál az ökopszichológiáról, várunk szeretettel e cikk szerzőjének, Michaletzky Lucának a „Klímaszorongás helyett – ökopszichológiával a testi és lelki egészségért” című előadására október 17-én 19:30-tól az óbudai Esernyősbe!