Freud tudattalanja és a mi tudatalattink

Freud halhatatlan, mindenben ott van és mindenről volt és van véleménye. A tudat mechanizmusai a pszichológia egyik legalapvetőbb és legizgalmasabb kérdései közé sorolható. Sajnos észre kell vennünk, hiába tudunk minél többet róla, ugyanakkor annál kevesebbet is.

Sigmund Freud nevét mindenki ismeri, s egyre elterjedtebbek elméletei is, amik által méltán lett híres mind a pszichológia, mind a pszichiátria berkeiben. Eredendően az orvostudományoknak szentelte életét, kutatásai mégis sokkal több helyen tudnak érvényesülni a mai napig is. Elméleteivel rengeteg területen tudunk párhuzamot vonni. Szinte nincs olyan kutatás, amiben ne jelenne meg valamelyik felvetése, vagy ne támasztaná alá eredménye. Pontosan ezért olyan nagy és megkérdőjelezhetetlen a neve, holott rengeteg tézise mégis megkérdőjelezhető. Hiába látszik megdőlni több állítása, nélküle nem születhetett volna meg maga a gondolat sem, amelyen elindultak a tudomány további örökösei. Tény, hogy kizárólagos törvényeket fogalmazott meg, dogmatizmus jellemezte, mégis, forradalmi tudása, ötletei és kutatásai nélkül nem tartana ott a tudomány, ahol éppen tart.

A hisztéria

Honnan is indult mindez? Kezdetekben Freud főbb területe a hisztéria kutatása és annak kezelése volt. A hisztéria (1933) című művében pontosan kifejti, hogy milyen is egy hisztériás beteg. Jean-Martin Charcot, francia neurológus orvossal együtt állították össze a hipnózis modelljét, amivel rengeteg, többnyire nőt tudtak kikezelni a kórból. Ezen felül Freud úgy gondolta, hogy a hisztéria hátterében olyan problémák állhatnak, amit úgy tudunk csak felderíteni, ha eszközeinknek az álomfejtést vagy a szabad asszociációkat választjuk.

Ez utóbbit a következő módon alkalmazta pácienseinél: szavakat mondott nekik, amire nekik egy olyan szóval kellett azon nyomban válaszolniuk, ami rögtön, elsőként jutott az eszükbe. Több szópár alapján kialakult egy átlagos reakcióidő a hívószavak és az arra adott válaszok között. Azoknál az asszociációknál, amik az átlag reakcióidőhöz képest késve érkeztek, kezdett el kutakodni az analitikus, feltérképezte, majd értelmezte azokat. Minden apró ötletnek, gondolatnak hangsúlyt adott. Olykor az első hallásra kevésbé fontos, bagatell szavak rejtették az igazi kulcsot a lélek zárjához. Úgy gondolta, hogy ezek a késleltetések okkal jelentkeznek. Ez arra engedte következtetni, hogy ezeknél a kapcsolatoknál a páciens elnyomja, eltereli, elhárítja az igazi tartalmat. Ha nem is szánt szándékkal, de valami miatt mégis lassabban válaszol ezekre a szavakra. A másik módja annak, hogy megismerjük a problémák hátterét analitikus szemszögből, az álomfejtés. Freudot idézve:

„A tudattalan felderítésének királyi útja az álom értelmezése.”

Szerinte álmainkban jelennek meg tudattalan törekvéseink, vágyaink. Ezek itt kapnak elsődlegesen helyet arra, hogy megjelenhessenek és kiélhessük őket. Mondhatni az álom egy olyan tér, ahol bármit megtehetünk, bármit megélhetünk. Legyen az agresszív, vagy bensőséges és intim, itt biztonságos keretek között maradhatunk.

Itt emelhetjük be a tudattalan fogalmát. Freud úgy gondolta, hogy ezek az elhárítások tudattalan folyamatok. A mindennapi problémáink és az annál súlyosabb gondok uralhatják hangulatunkat, sőt életünket is. Ilyenkor „az én nem úr saját házában”, állítja Freud.

Hol van a tudat?

Mi a különbség a tudattalan és a tudatalatti között? A topografikus modellben megkülönböztetünk tudatos, tudatelőttest és tudattalant.

A legszemléletesebb módja ennek bemutatására a jéghegy-modell. A jéghegy csúcsán helyezkedik el a tudatos. Minden, amit saját akaratunk által teszünk és irányítunk, mind tudatos és aktuálisan aktív cselekedetünk, vágyunk. Az annál sokkal nagyobb terjedelmű, felszín alatti rész pedig mindaz, ami a tudatunkon kívül esik. Ezt további két részre tudjuk bontani. A víz alatti terület egy része még látszik a vízen keresztül. Ez a tudatelőttes. Ez azon tudásunk, viselkedésünk, érzelmeink, emlékeink összessége, amit akaratunkkal könnyen és gyorsan be tudunk hívni a tudatos mezőnkbe. Úgy is nevezik, mint a tudat előszobája, mert ami itt helyezkedik el, nagyon könnyen jut be a fókuszba. Például ha eddig nem gondoltunk a rózsaszín elefántra, e mondat végére már biztosan látjuk magunk előtt.

Elérkeztünk jéghegyünk legnagyobb, láthatatlan, de annál fontosabb részéhez, a tudattalanhoz. A tudattalanban tartózkodó tartalmak folyamatosan hatást gyakorolnak ránk. Ösztöneink innen indulnak, és innen jutnak el a cselekvés szintjéig. Az örömszerzés, a tetteink, amik olykor megmagyarázhatatlanok, mind innen indulnak. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy ösztönösen cselekedtünk, vagy csak úgy jött magától a cselekvés.

Ezek a fogalmak lelki minőségek, amik nem foglalnak el az agyban kifejezetten egy-egy területet.

Mivel a tudattalan sincs helyhez kötve, ezért nem hívhatjuk tudat alattinak.

Ez az elem nincs semmi fölé vagy alá rendelve, kiváltképp azért sem, mert nagyon is fontos szerepet játszik életünkben, személyiségünkben. Tudattalan, tehát nem ismerjük fel jelenlétét, nem tudatos.

A tudatalatti fogalom egy olyan elfordításnak minősül, amit mégis rengetegen használnak, tévesen. Az eredeti szót alapul véve, az „Unbewusst”, német szónál sincs helyhez kötve a lelki minőség. A „Bewusst” szó a tudatot jelenti, míg a szó előtt álló „un” egy fosztó képző. Az „un” nem határozza meg a tudat helyét. Ha tudatalattiról beszélnénk, Freud nagy valószínűséggel az „unter”, azaz alatt vagy alatta elöljáró szót használta volna, ám nem így tett.

A három összetevő alkotja énünk mozgatórugóját. Ezeket fellelhetjük mindennapi cselekvéseinkben, viccelődéseinkben, álmainkban, félremondásainkban. A mindennapi céljainkat, motivációinkat, önmagunkat ezek az elemek irányítják. Az én alkotóelemeit, az apró különbségeket ezek formálják olyanná, amilyenek vagyunk. Nem érdemes ezeket elfojtani, inkább figyeljünk rájuk, ezzel is közelebb kerülünk saját magunk megismeréséhez. Figyeljük gondolatainkat, álmainkat, vágyainkat és törekvéseinket. Önmagunkat megismerve vagy szakember segítségével megtanuljuk felismerni és értelmezni tudatunkat, hiszen fontos, hogy magunk is önmagunk szakértőivé kell hogy váljunk.