Génjeinkből indulnak választásaink? – Szondi Lipót hagyatéka

Harmincöt évvel ezelőtt, 92 éves korában hunyt el Szondi Lipót, a pszichológia tudomány jeles alakja. Viszontagságos életúton ment keresztül, amely számos pszichológiai elméletét inspirálta. Egyik legfontosabb ezek közül a sorsanalízis, amely szerint sorsunk, életutunk során történő választásaink a párkapcsolatunk és foglalkozásunk terén alapvetően a családi tudattalanon keresztül, génjeinkből fakadnak. Cikkünk annak jár utána, mik azok az alapok, amelyek még a mai napig érvényesek Szondi Lipót munkásságából.

Eredeti nevén Sonnenschein Lipót 1893. március 11-én született Nyitrán, amely Szlovákia területén található. Apja második házasságából, tizenkettedik gyermekként született meg. Édesanyját, aki depresszióban szenvedett, korán elveszítette. Ötéves korában Budapestre költöztek. Apja zsidó volt, vallásos ember, aki ilyen módon nagy hatással volt Szondira. Sajnos őt is korán elvesztette, éppen az érettségi előtt.

Már iskolás korától nagyon erős volt az igazságérzete, valamint szorgalma, bizonyítani akarása. Mindig is buzgott benne a másokon való segítés szándéka. Egyetemista korában tört ki az első világháború, katonai szolgálatra hívták be, és orvos-hadnagyként a frontra küldték. Háromszor került a halál közelébe, életének folytatása csak a szerencsének volt köszönhető. Kétszer is ő volt az egyetlen túlélője társaival szemben háborús támadásoknak, illetve egy alkalommal csodával határos módon éppen Freud Álomfejtés című könyve mentette meg az életét egy repesztől, amely a hátán viselt hátizsákjában lévő könyvbe fúródott. A halállal való napi szembesülés nyomán megszűnt Szondiban a haláltól való félelem.

A háború után szerezte meg orvosi diplomáját, majd a Ranschburg Jenő által létrehozott gyógypedagógiai pszichológiai laboratórium asszisztenseként elsajátította a kísérleti pszichológia tudományos módszerét. Szondi gyógypedagógiai szemléletének köszönhetően a laboratóriumban a pedagógusok, pszichológusok, biológusok és orvosok együtt, egy csapatként dolgoztak.

1944-ben Szondit feleségével és két gyermekével együtt a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták, ahol társainak lelki támaszt nyújtott, sokukat bevezette a sorsanalízis elgondolásába is. A háborút követően Svájcban telepedett le, ahol folytatta szakmai munkásságát, elméleteit oktatta, és publikációkat jelentetett meg. Később pedig megalapította a Szondi Intézetet.

Miről szól a sorsanalízis?

Szondi sorsanalízis elmélete Freud tudattalan fogalmát, és Jung kollektív tudattalan fogalmát egészíti ki a családi tudattalan fogalmával. Elképzelésének lényege, hogy választásaink örökletes tényezők, azaz a génjeink által befolyásoltak. Ha felismerjük és elfogadjuk a genetikailag irányított tulajdonságainkat, a hozzánk hasonlókat rokonszenvesnek találjuk, ha pedig nem, akkor ellenszenvesnek; de mindenképpen lesz reakciónk a hozzánk hasonló emberekre. A genetikai programozottság kihat a mentális betegségeink kialakulására, illetve személyiségünkre is. A betegséget úgy tudjuk elkerülni, ha meglévő genetikai előhuzalozottságunkat bele tudjuk ágyazni társadalmilag elfogadott munkákba vagy hobbikba. Például agresszív ösztönünket kiélhetjük sportban, extrémebb ösztönkésztetés esetén akár vadászatban vagy bűnüldözésben. Szondi szerint fogantatásunkkor eldől minden, de nagy szerepe van környezetünknek, családunknak, iskolánknak, továbbá a társadalmi és történelmi hátterünknek is. Ugyanakkor a legnagyobb szerepe „állásfoglaló énünknek” van:

ha tudatosak vagyunk, és ismerjük önmagunkat, szabad és önálló sorslehetőséget hozhatunk létre.

Azonban, ha nem vagyunk tisztában saját ösztönkésztetéseink mibenlétével, az kerülő úton, mint elsődleges sorsformáló tényező fog hatni ránk. Például olyan társat választhatunk, aki szenvedést okoz életünkben.

Szondi saját tapasztalatából ébredt rá arra, milyen fontos szerepe lehet a transzgenerációs hatásoknak párválasztásunkra. Az első világháború idején egy sebesülés után éppen egy bécsi kórházban lábadozott, ahol egy szőke, keresztény nyelvtanárnő iránt vonzalmat kezdett érezni. Egyik éjjel álmot látott: szülei egy tragikus sorsú féltestvéréről beszélgettek, aki több mint harminc évvel volt idősebb Szondinál, és szintén orvostanhallgató volt. Beleszeretett egy szőke, keresztény nyelvtanárnőbe, orvosi tanulmányait pedig nem tudta befejezni, mert meg kellett házasodnia, a házasság azonban boldogtalan lett. Amikor mindez történt, Szondi még meg sem született. Az álom tudatosította Szondiban, hogy féltestvére sorsát akarja tudattalanul megismételni. Úgy döntött, nem követi a sorskényszert, és másnap elhagyta a kórházat.

Egy magyar kutatásban, amelyben Szondi elméletét vizsgálták, negyvenöt szerelmespárral vették fel a Szondi-tesztet, akik 20-35 év közöttiek voltak, és legalább egy éve voltak kapcsolatban.

Azt vizsgálták, hogy a párok valóban a Szondi-féle genetikai választási minták szerint kerültek-e kapcsolatba egymással.

A vizsgálat része volt, hogy a sima tesztfelvételen kívül megkérték a kutatás résztvevőit, tippeljék meg, párjuk vajon mely fényképeket választotta. A kutatás alátámasztotta Szondi elméletének alapját, hogy választásainkat, akár a párválasztást öntudatlanul befolyásolhatja mélyebb személyiségstruktúránk, azaz a biológiai alaptemperamentumunk, illetve személyiségkarakterünk. És most vegyük szemügyre, mi is az a Szondi-teszt.

A Szondi-teszt

1939-re, a sorsanalízis elméletéből kiindulva fejlesztette ki Szondi kísérleti ösztöndiagnosztikai tesztjét, a genotesztet. A teszt alapjául főként családfakutatások szolgálnak. A Szondi-teszt a projektív eljárások közé tartozik, melynek jellemzője, hogy a vizsgálati személy önkéntelenül kivetíti életszemléletét, szándékait, cselekvési mintáit és főleg érzéseit. A projektív teszt ezáltal indirekt módon tapogatja le a személyiség belső szerkezetének mintázatát.

A teszt lényege, hogy negyvennyolc pszichiátriai kezelés alatt álló ember fekete-fehér fényképéből kell kiválasztanunk, ki a két legszimpatikusabb, illetve a két legellenszenvesebb arc számunkra. Szondi a képeket a korabeli német és svéd szakkönyvekből gyűjtötte ki. A képeken szereplő betegek családjában halmozottan fordultak elő adott faktorokra jellemző örökletes megbetegedések. Összesen négy öröklődési kör két ellentétes pólusába sorolhatók ezáltal az emberek, ezek a körök a következők:

• szexuális: mennyire jellemző ránk a gyengédség vagy éppen a szadizmus valamilyen formája

• paroxizmális: a finomabb érzelmek és durva indulatok közötti skálán mi jellemez bennünket

• szkizoform: az én viszonya magához és a külvilághoz, mennyire az anyagi vagy a szellemi értékekhez ragaszkodunk 

• cirkuláris: hogyan vagyunk a biztonságra törekvéssel és a ragaszkodással

Ezek a faktorok mindannyiunkban megtalálhatók, a kérdés csak az, mennyire határozzák meg életünket. Szondi szerint az ösztönök genetikailag öröklődnek, és az egyes ösztönök két ellentétes minősége közötti állandó feszültség hozza létre és határozza meg alaptermészetünket. A sorsanalitikus ösztöntan dinamikusan gondolkodik a személyiségről, amelyben a változás és az állandóság egyszerre ragadható meg.

Az idők során rengeteg bírálat érte a tesztet, van, ahol az elméleti részét sem fogadják el, pedig maga a teszt a statisztikai ellenőrzések alapján megbízható. Magyarországon pszichiáter körökben a Szondi-teszt sokkal inkább kultúrtörténeti érdekességnek számít, jellemzően inkább pszichológusok használják.

Az utóbbi évtizedek kutatásai megerősítették bizonyos személyiségjegyek örökletességének tényét. A Szondi elmélet genetikai sarokkövei azonban eredeti formájukban már nem felelnek meg a tudomány mai felfogásának. Nehéz például az ösztön fogalmát beilleszteni a mai felfogásba, ugyanakkor, ha behelyettesítjük azzal, hogy a személyiség működésének örökletes, biológiai hátterű késztetései és jellemzői, máris könnyebb vizsgálnunk napjainkban. A legújabb személyiséglélektani kutatások tárgyává vált a személyiség működésének biológiai háttere és ezzel egyidejűleg megjelentek a modern temperamentum- és karakterelméletek. Minél inkább fel tudjuk térképezni a gének hatásait személyiségünkre, annál informatívabb képet kaphatunk arról, melyek pontosan azok a következtetések, amelyek helyesnek bizonyulnak Szondi elveiben.

Szondi Lipót munkássága a pszichológia világában meghatározó, elgondolása alapként szolgál számos újabb elméletnek. Többek között a bio-pszicho-szociális, integratív szemléletű személyiségfelfogás gondolkodik hasonlóan a személyiségről, de méltó helye lehet a rendszerszemléletű, valamint a transzgenerációs koncepciókban is. Szondi emberileg is példaképként szolgálhat számunkra élettörténetén és életszemléletén keresztül. Figyelemre méltó, ahogyan az emberekről gondolkodott:

 „Mi az, hogy rossz? Engem a sorsanalízis tanított meg arra, hogy rossznak lenni annyit tesz, mint még meg nem találni az adekvát vészkijáratot abból az ösztönvészből, melybe ösztönáramlataink sodortak. Azt mondtam: még nem! Tehát azt vallom: holnap vagy holnapután már másképp lehet.”