Ha elharapózott a helyzet – mit kezdjünk a gyermekkori agresszióval?

„A fejemre nőtt!”, „Mit csináltam rosszul?”, „Sikerült az apja temperamentumát örökölnie!” – számos indulatokkal telt mondat szülőktől, akiknek gyermekei vaskos akarattal rendelkeznek. „Otthon se tudnak vele mit kezdeni!”, „Terhelt óvodai csoportunk van…” – hangzik az óvodapedagógusok szájából, akik mindennap vagy kezelik, vagy nem azoknak a gyerekeknek a dühét, akiknek érzelmei már agresszióba csapnak. Nem megy a frusztrációtolerancia, a kudarckezelés, az empátia vagy az önkontroll? Ne legyintsünk rá! Kun Anett pszichológus írása.

Beszélhetünk-e agresszióról 3-7 éves kor között? Tudományos megfogalmazás alapján eszerint a gyerkőcök szándékosan okoznának a másiknak sérelmet, kárt vagy fájdalmat. Tény, hogy esetükben kevésbé tudatos az ártó cselekedet. Sokszor annak eredménye egy játszótárs lerombolt vára, egy barát lábát ért rúgás vagy épp a saját buksi ütögetése, hogy érzelmeiket, indulataikat, vágyaikat nem tudják megfékezni. Ha nem tudnak késleltetni, várni, akkor elszabadulhat egy karmolás a kiszemelt játékért az oviban. Ha sose volt lehetőségük megtapasztalni, hogy nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék, érkezik egy hisztiroham a cukorért. Haragszunk rájuk, hiszen a viselkedésük megnehezíti a dolgunkat, pedig segítséget igényelnek. Szó szerint sokszor ordítanak érte – arra van szükségük, hogy megmutassuk, hogyan bírják el saját problémáikat és hogyan küzdjenek meg velük.

Világosítsuk ki a fekete bárányt

Lássuk be, az agresszív gyereket nem büntetnünk kell azért, amit még nem tud elég jól, hanem megtanítanunk rá! Gyakran elfordul, hogy a gyerekeknek arra a kérdésre, hogy mit csinálnak, mikor rossznak mondják őket, nincs konkrét válaszunk. Csak érzik,

és az önbeteljesítő jóslatok mechanizmusa szerint azt teszik, amit elvárnak tőlük,

hiszen ők „ilyenek”. Meg kell értenünk, hogy oka van, ha egy fiatal agressziókezelési nehézségekkel küzd. Ezek lehetnek:

• Családi hatások. Anya és apa hasonlókat vár-e el a gyerektől? A gyereknek nyilvánvaló, következetesen alkalmazott szabályokra és kiszámíthatóságra van szüksége a biztonságérzethez. A túlzott engedékenység vagy túlzott szigor is fenyegető a gyermek lelki egyensúlyára. Ha bármit szabad, fájni fog a korlátozás. Ha semmit se, dühít a szorítás. Az elhanyagolás, érzelmi vagy fizikai bántalmazás pedig szinte sikít – „vegyétek már észre az igényeimet!” Nem beszélve a mintakövetésről – amilyen példát látunk, amit tapasztalunk, csak azt tudjuk továbbadni.
• Egyéni tényezők. A gyermek veleszületett temperamentumának része-e a lobbanékonyság, impulzivitás? Fennáll-e bármilyen gyógypedagógiai probléma, aminek korlátai frusztrációt kelthetnek, például hallásproblémák? Van-e csírája valamilyen mentális zavarnak, amire figyelmet kell fordítanunk?

• Krízisek. A gyermekek még különösen ragaszkodnak a megszokotthoz, főleg, ha az kellemes. A nagyobb változások, mint egy költözés, egy testvér születése, egy válás, egy óvodaváltás vagy egy haláleset új alkalmazkodást követel meg a gyermektől is.
• Digitális impulzusok. Nagyon fontos, mit, milyen gyakran, mennyi ideig és hogyan fogyaszthat a gyermek az okoskütyük által kínált játékrengetegből és online tartalomból! Szomorú, mikor egy óvodás gyermek zombikról, csapdákról, és fegyverekről zagyvál, és egyszer csak azt mondja: „Mindig zakatol a fejem, nem tudok megnyugodni.” Pedig tudjuk, a valóságtól túlságosan különböző és túl sok és intenzív inger ez az emberi agynak!

Figyelemzavarok, függőség, szociális problémák és szorongás, és még az iskolaérettségnél sem jár a gyerek.

Tippek és trükkök a hétköznapokra

Tisztán kell látnunk tehát, honnan fakad a probléma. Ezek tudatában empatikusabban tudunk fordulni a galibát okozó gyermekek hibái felé, ami már önmagában hat. Viszont ahhoz, hogy tartósan megváltozhasson a gyermek viselkedése, apró technikák rendszeres használatát is bevethetjük.

• Agresszív cselekedetre ne reagáljunk agresszióval, még verbálisan se! A határozott közbeavatkozás nélkülözhetetlen, sosem fogadhatjuk el az agresszív viselkedést. Viszont stílusunkban, hangerőnkben és szóhasználatunkban példát kell mutatnunk.
• Maradjunk minél higgadtabbak! A mi nyugalmunk húzóerő a gyereknek a lecsillapodáshoz.
• Fejlesszük a gyermek érzelemkifejezését és -megértését. Beszélgessünk vele minden nap: hogy érzi magát, mi történt vele, minek örült, mi szomorította el, mi újat tapasztalt? Meséljünk neki minél többet magunk és mások érzéseiről – persze azon a szinten, amivel még képes bánni.
• Mikor konfliktusba kerül, kérjük meg, mondja el, mi dúl benne, és segítsünk körvonalazni, ha egyedül nem megy. Fogalmazzuk meg, hogy érezheti magát a másik fél! Ha módunk van rá, beszéljük át a történteket az összes érintettel, és keressünk megoldást a tett jóvátételére.

• A negatív állítások, tiltások kiemelik a nem kívánt viselkedést – kérjük és szólítsuk fel a kívántra! Adjuk pozitív visszajelzést, dicsérjünk érte, főleg, ha a gyermek spontán, magától teszi azt!
• A visszajelzéseket a gyermek viselkedésére irányítsuk, sose a személyére! Ezzel lehetőséget ajánlunk fel neki a változásra, bizalmat fejezünk ki felé.
• Tanítsuk meg arra, hogy felelősséget kell vállalni a viselkedésünkért. A következmény nem a büntetés – mert akkor annak elkerülése lesz a cél. Hanem az, hogy a barátunk szomorú lesz, vagy nem akarnak majd velünk játszani többet.
• Röviden indokoljuk, miért helyes vagy káros egy cselekedet. A hosszas magyarázatban elveszítik a fonalat.

Magyarázzuk el: természetes dolog negatív érzéseket átélni, de nem szabad azokat ártó módon kifejezni!

• Mindenféle feszültségoldó stratégia beválhat. Szimbolikusan megjeleníthető a feszültség bábokkal, plüssökkel, rajzolással. Kiereszthető a gőz sporttal, tánccal, énekkel, párnapüföléssel. Segíthet a megnyugvásban a relaxáció, természetjárás, légzőgyakorlatok, gyerekjóga, gyöngyfűzés, zenehallgatás, az érintés.
• Tanítsuk a gyereket elfogadásra! Egy tevékenység az örömről szóljon és az együttlétről, ne a teljesítményről. Mutassuk meg, hogy az eredménytől függetlenül élvezni lehet a tevékenységeket. „Tök jó, hogy harmadik lettem, hisz az a kedvenc számom!”

Akár szülőként vagy nevelő szakemberként, nagy öröm a pozitív változás nyomon követése. Az életkori szinten túlmutató indulatosság hosszú távú hátrányokat okozhat. Az agresszív gyermekeket a közösség tagjai legtöbbször visszautasítják, így környezetüket ellenségesnek élik meg. Serdülőkorra változás híján megérik a „mindenki ellenem van” illúziója, folyamatos félreértéseket generálva mások szándékait illetően.

A gyermek társas érdeke is tehát, hogy az agresszív megoldások helyett valódi önérvényesítésre tanítsuk.

Fogadjuk el a gyerekeket, hogy ők is elfogadják magukat, és adjunk kereteket, szabadsággal és korlátokkal együtt! Szükségük van a szeretetteljes és határozott felnőtt irányításra, ne féljünk vagy vonakodjunk ezt megadni nekik. Türelmetlenebb napjainkon pedig, ha nyűgös a gyermek, gondoljunk arra: néha mi is nyűgösek vagyunk!