Haraggal szeretni – mindent a dezorganizált kötődésről

Sokan fedezhetünk fel kapcsolatainkban időről időre bökkenőket, nehezen átugorható akadályokat vagy visszatérő mintázatokat. Jelenlegi cikkünkben a csecsemőkorba nyúlunk vissza, ahol az első számú legfontosabb személlyel való kapcsolódáson keresztül érthetjük meg jelenlegi elakadásainkat. Az igen népszerű kötődési elméleten belül a szélsőséges és ambivalens viselkedéssel járó rendszertelen kötődés témakörét vizsgáljuk ezúttal. Hogyan jelenik meg a korai években és hogyan hatja át jelenlegi viszonyainkat? Cikkünkből kiderül.

A kötődési elmélet alapja, hogy a kisgyermekkori lelki egészség egyik meghatározó tényezője a csecsemő és a szülő (vagy szülők, vagy első számú gondozói személy) között létrejövő korai kötődés. A csecsemők evolúciós eredetű, veleszületett szükséglete legalább egy, szoros, tartós érzelmi kapcsolat kialakítása az első év során.

A személyre szóló valódi kötődés szakasza nagyjából 9 hónapos kortól kezdve ismerhető fel, amikor a kisgyermek a kötődési személynél (ez leggyakrabban az anya) keres biztonságot és megnyugvást a szorongást keltő helyzetekben. Ilyen lehet például egy idegen személlyel való találkozás, a jelentős fizikai távolság, a gondozótól való elkülönítés, a betegség, fáradtság vagy ijedtség.

A gyermek sajátos módon jelzi a szülő számára a benne zajló folyamatokat, aki pedig reagál erre. Így jöhet létre a megnyugvást nyújtó közelség, és így szolgálhat biztonságos bázisként a gondviselő gyermeke számára. Ezzel az oda-vissza válaszolgatással alakul ki a csecsemő és a szülő között az a kapcsolat, melynek jellegzetességei jelentősen meghatározzák a további, akár felnőttkori kapcsolatainak minőségét is.

De mégis hogyan kötődhetünk?

A kötődéselmélet kutatói kezdetben három fő kategóriát hoztak létre, mely alapján besorolták a gyermekeket viselkedési jegyeik alapján. Ezek a biztonságos, a szorongó-elkerülő és a szorongó-ambivalens kategóriák.

A kísérletekben az anyjukhoz biztonságosan kötődő csecsemőket általában feldúlta, amikor édesanyjuk magukra hagyta őket egy szobában, sírással reagáltak távollétére. Amikor visszatért, aktívan keresték a testi kontaktust vele, és amikor megnyugodtak, újból önfeledt játékba kezdtek a szobában. Az anya akkor tölti be a szerepét „biztonságos bázisként" a gyermek számára, ha a veszélyes vagy ismeretlen helyzetekben jelen van, és rendelkezésre áll. Tehát az anya megnyugtató, biztonságot adó közelségében a csecsemő képes figyelmét a külvilágra és a megismerésre irányítani,

mert bízik abban, hogy az anya elérhető számára.

Az elérhető anya folyamatos figyelmet, gondoskodást, védelmet, érzelmi és fizikai biztonságot nyújt, így a csecsemő hozzá fordulhat szorongást okozó helyzetekben. Ennek hiányában viszont sérülhet a nyugodt és elmélyült játék és a környezet felfedezése, ezáltal a szociális és mentális fejlődés is.

A biztonságos kötődés az úgymond a „vágyott” kötődési minta, viszont a fentebb említett, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens kategóriák is gyakran előfordulhatnak. Ezekre jelenlegi cikkünkben nem térünk ki, viszont bővebben a linkre kattintva olvashattok róluk.

Mi van akkor, ha anya nem elérhető?

A negyedik kategória, melynek meghatározására az eredeti három kategória megállapítása után, később jutottak a szakemberek, a rendszertelen, azaz dezorganizált kötődés. Ez a típus nagyon különös viselkedést hordoz magában, amelynek megfigyelése és leírása igen nagy kihívások elé állította a kutatókat.

A dezorganizált kötődés esetében a csecsemő szülő felé irányuló megnyilvánulásai bizarrnak, ellentmondásosnak bizonyultak. A vizsgálatok során többek közt olyan helyzeteket hoztak létre, melyben az anya egyedül hagyta a gyermeket egy szobában, vagy egy idegennel hagyta kettesben, majd újra visszatért (a vizsgálatokban ezen kívül többféle szituációt is kipróbáltak). A dezorganizált kötődésű gyermeknél igen furcsa, ellentétes cselekvéseket véltek felfedezni. Erősen sírni kezdett, aztán úgy tűnt, elindulna a szülő felé, de valamiért mégsem képes rá, holott semmi sem akadályozza. Előfordult intenzív harag és elkerülés egyidejű jelenléte is. Rúgás, ütések a szülő felé, miközben elutasító viselkedést mutat, ezzel egyidejűleg keresi is a közelséget az anyával.

Tehát láthatóan bizarr attitűd jelent meg (düh és ragaszkodás, félelem és harag jegyei) az anya távozására és visszatérésére. Félelmet keltő helyzetben láthatóan a gyermek nem tud dönteni, hogy hogyan viselkedjen. Bekapcsol a menekülés, mint félelmi reakció és a megközelítés is, az anyai biztonságra vágyás jegyében. A gyermek belső konfliktusba kerül, így az egyik reakció sem tud érvényesülni, magatartása összeomlik.

Félelmetes kettősség

Amikor a csecsemő kapcsolatot kezd el kiépíteni az anyjával, elraktároz magában egy képet arról, ahogyan édesanyja reagál jelzéseire. Mennyire elérhető, mennyire figyel rá, a szükségleteinek megfelelően gondoskodik-e róla. Mindezek mentén megállapítja és rögzíti, hogy hogyan lehet másokkal kapcsolódni, és ezen keresztül fogja észleli önmagát is.

Ha a csecsemő azt tapasztalta meg, hogy szükségleteire érzékenyen, megbízhatóan reagált az anya (vagy az elsődleges gondozói személy), akkor az az önkép alakul ki, hogy törődésre, odafigyelésre, szeretetre méltó, és a szoros érzelmi kapcsolatokban a szociális partnerre megbízhatóan lehet támaszkodni.

A kiszámíthatatlan, következetlen bánásmód tükrében kialakuló önkép szerint

a közelség és a törődés csak akkor „jár”, ha a kapcsolatot eltúlzott és gyakori jelzésekkel igyekszik fenntartani (pl. nagyon sok sírás).

Mivel az atipikus – azaz félelemkeltő és ambivalens – gondozói viselkedés a gyermeket folyamatos aggodalomban tartja, tehetetlenség- és inkompetenciaérzés alakulhat ki ezáltal. Az énképét alacsony önbizalom és erős bizalmatlanság jellemzi majd, mely felnőttkori kapcsolataira is rányomja bélyegét. Ezt a működést, dinamikát fogja alapul venni későbbi társas kapcsolataiban is. Árnyékként fogja kísérni a legelső korai tapasztalatok emléke.

Mi okozhatja a törést?

A gondozó saját traumái, pszichopatológiai állapotai vagy bántalmazó viselkedése miatt az anyai érzékenység és odafigyelés igen alacsony mértéket ölt. A kutatók szerint ez a feltevés tűnt a legkézenfekvőbbnek a dezorganizált kötődés kialakulásának magyarázatában.

Az anya saját traumatizált múltja miatt a gyermek stresszjelzései a saját traumájával kapcsolatos fájdalmát, ijedelmét hívják elő. Gyermekével szemben ez az ijedelem vagy fenyegetettség jelenik meg valamilyen módon.

Ebben az érzelmi állapotban az anya hozzáférhetetlen és rémisztő lesz a csecsemő számára.

Ennek hatására ő ambivalensen reagál, egyrészt közeledne az anyához, mint legfőbb gondozójához, másrészt az elrettentő, félelmet keltő viselkedés miatt beindul a menekülési ösztön is.

Fontos kiemelni, hogy ez a dinamika olyan esetben is kialakulhat, amikor a család egyébként jó körülmények között él, és az anya-gyermek kapcsolat kiegyensúlyozott. Mindennapi szituációkban, melyekben nem jelenik meg különös kihívást jelentő stressz, a sérült kötődési minta ellenére is lehet önfeledt a közös játék és lehet szeretetteljes a megosztott pillanat. 

Összefoglalva atipikus anyai viselkedésnek nevezzük azt a magatartást, mely kiválthatja dezorganizált kötődési típust. Ilyen lehet például az anyai viselkedésben, érzelemkifejezésben megjelenő hirtelen lefagyás (az anyai hirtelen nem tudjon mit tegyen, mozdulatlanná, cselekvőképtelenné válik), vagy a szerepcsere (amikor az anya egyszer csak úgy kezd viselkedni, mint aki a csecsemőtől várja a megnyugtatást), illetve a távolságtartás (akár szóban, vagy fizikálisan), és ezeknek különféle változatai.

Bowlby, a kötődési elmélet egyik fő alakja arra a következtetésre jutott, hogy

a szülővel való korai tapasztalatok határozzák meg a későbbi kapcsolatok minőségét.

Ezt több elmélet is felhasználta később a borderline személyiségzavar közvetlen vagy közvetett magyarázatára is.

Akkor most hogyan tovább?

Hozzá kell tennünk, hogy természetesen nem csak az anyán múlik, hogy a gyermek milyen kötődési viselkedést alakít ki. Egy magatartás vagy pszichés állapot létrejöttét sosem egyetlen tényező hozza létre. Számos tanulmány kitér arra, hogy a gyermek veleszületett, biológiai adottságai is hozzájárulnak a kötődés egyéni különbségeihez. Ilyen szempont lehet a gyermek temperamentuma, a genetikai állománya (alapvető érzékenysége, stb) és a gén-környezet kölcsönhatás, amely szerint a hozott tulajdonságok és a csecsemőt körülvevő környezeti tényezők is befolyással lehetnek a viselkedésére.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez a kötődési típus figyelmet érdemel, mert negatív következményekkel járhat a gyermek jövőbeli kapcsolatainak kialakításában de

nem feltétlenül patológiás!

Mint mindennek, ennek is sok szintje és árnyalata van, mellyel foglalkozni kell, és ezáltal lesz korrigálható, javítható, fejleszthető. Akár gyermekünkön, akár magunkon vagy környezetünkben élők között tapasztalunk hasonló viselkedési jegyeket, nagyon fontos, hogy ne bagatellizáljuk el, ne hunyjunk felette szemet, hanem komolyan foglalkozzunk a jelekkel. A kötődési mintázatok még felnőtt korban is korrigálhatók kellő önismereti munkával, egy egészségesebb, teljesebb és egyenlőbb kapcsolódás érdekében.