Ahány nemzet, annyi konyha, annyi nyelv, annyi szokás, annyi ünnep, annyi táj… annyi lelki betegség!? Gondoltad volna, hogy léteznek olyan pszichés rendellenességek is, amelyek még az egyik legátfogóbb pszichiátriai kézikönyv, a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (vagyis a DSM) legújabb kiadásainak kategóriáiba sem férnek bele? Cikkünkben olyan érdekes, kultúraspecifikus szindrómákat mutatunk be, amelyeket még ez a professzionális szakkönyv is külön függelékbe sorol!

A klinikai- és egészségpszichológia egyik legalapvetőbb kérdése, hogy mégis hol húzódik testi-lelki problémáink világának határa? Hol végződik a „még egészséges”, s hol kezdődik a „már beteges” kategóriája? Létezik egyáltalán tiszta választóvonal e két fogalom között? A szakemberek szerint korántsem ilyen egyszerű a helyzet! Hiába tér ugyanis el valaki valamilyen szempont szerint jelentős mértékben az átlagostól, a normálistól, a hétköznapitól, egy másik nézőpontból szemlélve teljesen szokványos lehet az illető. Emlékszünk még? Ami nagyszüleink megítélése szerint engedetlenség, lázadás és deviancia volt, az szerintünk csak a szüleinktől való függetlenedési és önérvényesítési vágyunk kifejeződése.

A „rendellenességek” fogalma

éppen ilyen képlékeny!

A pszichopatológiában és a patopszichológiában mindezek miatt létrejött egy olyan szociokulturális irányzat is, amely szerint kultúránk és társadalmunk egyaránt szerepet játszik elménk „üzemzavarainak” kialakításában, értelmezésében, fenntartásában, súlyosbításában és gyógyításában. Eszerint embertársaink, közösségeink, hagyományaink, sőt akár nemzetünk is felelős lehet lelkünk betegségeiért! Miként? Nos, úgy, hogy közösen határozzák meg számunkra azokat az alapvető normákat, amelyeket követnünk kell – különben furcsává és abnormálissá válunk, ha mégsem tesszük! Csakhogy ahány nemzet, annyi norma ugyebár… Lássunk hát néhány olyan elmezavart, amelyek csak bizonyos kultúrákban léteznek, s amelyeknek így mifelénk egyáltalán nincsenek, vagy csak részben vannak megfelelőik!

Ámok

Talán mindenki hallotta már az „ámokfutó” kifejezést. Azokra az emberekre használjuk ezt a megnevezést, akik eszüket vesztve, vandálok módjára randalíroznak és pusztítanak. (Vagy legalábbis nagyon veszélyesen viselkednek.) Valójában azonban az „ámok” vagy „ámokfutás” nemcsak egy átmeneti, őrült pillanat, hanem egy Malajziában, Laoszon, Pápua Új-Guineaban, Puerto Ricoban, a Fülöp-szigeteken és a navajo indiánok körében mind a mai napig előforduló betegség. A maláj „meng-âmok” szóval jelölt zavar lényege, hogy az érintett előbb egy különös merengő állapotba kerül, amelyet aztán hirtelen üldöztetéses téveszmék és hiperagresszív magatartásformák váltanak fel. Ez az aktív pszichotikus epizód végül kimerüléssel és emlékezetvesztéssel zárul. Az „ámok” elsősorban csak a férfiakat érinti, ám könnyen krónikussá válhat a körükben!

Ki is akkor az igazi ámokfutó?
Ki is akkor az igazi "ámokfutó"?

Ataque de nervois

Ennek az elsősorban Latin-Amerikában honos rendellenességnek a jelentése „idegroham”. Olyan szindrómáról van ez esetben szó, amely során egy megrázó családi esemény (pl. egy válás, egy baleset vagy egy haláleset) következtében kontrollálhatatlan remegés, féktelen ordítozás, rohamszerű sírás, valamint testi és szóbeli agresszió lesz úrrá a betegen. Az érintettek a mellkasukból a fejükbe felszálló hőséget tapasztalhatnak, könnyen elájulhatnak, s átmenetileg még az emlékeiket is elveszíthetik. Noha az „idegroham” sokban hasonlít a nálunk is ismeretes pánikrohamhoz,

a két zavar valójában nem ugyanaz!

Kísértetbetegség

A „kísértetbetegség” (vagy angolul: „ghost sickness”) egy, az amerikai indiánok körében elterjedt betegség. Az őslakosok úgy tartják, hogy amikor egy boszorkány megátkoz vagy egy szellem megszáll valakit, akkor az illetőnél rövid időn belül jellegzetes tünetek ütik fel a fejüket. Ilyen lehet az általános gyengeség, étvágytalanság és veszélyérzet, amelyet pedig szédülés, fulladásérzés és eszméletvesztés egészít ki. Az érintett sűrűn él át különféle rémálmokat és hallucinációkat is. Felhívjuk a figyelmet, hogy a „kísértetbetegség” az indián hiedelemvilág számunkra idegen elemei ellenére is létező probléma!

Koro

A szintén maláj eredetű „koro” szó jelentése „összezsugorodik”, „összemegy”. Ez az elnevezés tökéletesen összefoglalja ennek a Malajziában, Kínában és Thaiföldön őshonos rendellenességnek a lényegét. A „koroban” szenvedő betegeket ugyanis hirtelen erőteljes félelem taglózza le amiatt, hogy (férfiak esetén) a péniszük vagy (nők esetén) a szeméremtestük és a mellbimbóik váratlanul visszahúzódnak testükbe, s halált okoznak. Ez a pánikszerű epizód rendszerint csak néhány óráig tart, ám könnyen elhúzódhat!

moai-207669_1280
A "koro" furcsa betegségnek tűnhet ugyan, ám semmivel sem különösebb a klasszikus fóbiáknál!

Latah

A maláj „latah” szóval jelölt betegség elsősorban Kelet-Ázsiában, ott is a középkorú nők körében terjedt el. A zavar lényege, hogy az érintett egy meglepő esemény következtében hirtelen transzszerű állapotba kerül, s attól kezd rettegni, hogy valaki vagy valami hamarosan ráhozza a frászt. Ezt a megijedéssel szembeni túlérzékenységet ugyanakkor gyakran az echoláliához és az echopraxiához hasonló tünetek kísérik. Az előbbi lényege, hogy a beteg kényszeresen elismétel minden egyes szót, amit csak hall, míg az utóbbi lényege pedig, hogy lemásol minden egyes mozdulatot, amit csak lát.

Susto

A „susto” Mexikó, valamint Közép- és Dél-Amerika egyik jellegzetes rendellenessége. A spanyol kifejezés egyszerre jelent „rémületet” és „lélektelenséget”. Ezekben a kultúrkörökben úgy hiszik ugyanis, hogy abban az esetben, ha valakit nagyon megijesztenek, akkor az illető lelke rémületében elhagyhatja testét, amaz pedig így könnyen megbetegedhet. Ezt a „lélek nélküli állapotot” éppen ezért rémálmok, alvászavarok, étvágyzavarok, gyomorfájás, fejfájás, izomfájás, levertség, motiválatlanság, koszosság érzet és alacsony önértékelés kíséri. Az itt felsorolt tünetek a poszttraumás stressz zavar, a szomatoform zavar és a major depresszió furcsa elegyére emlékeztetnek.

Taijin kyofusho

Ez a japán eredetű betegség a megnevezése szerint egyfajta „személyközi kapcsolatoktól való félelemi zavar”. A „taijin kyofusho” ennek ellenére nem tévesztendő össze a szociális fóbiával! A szóban forgó rendellenesség lényege ugyanis egyfajta intenzív félelem attól, hogy az érintett ember testének egésze vagy valamelyik része erőteljes nemtetszést kelt másokban, s így zavarba hozza vagy egyenes megsérti őket.

Jelen patológia a hivatalos japán diagnosztikai rendszer része!