“Hiszek hitetlenül Istenben” – A vallás, mint védelmező faktor a pszichiátriai kórképekben

A súlyos mentális betegséggel (pl. skizofrénia, bipoláris zavar, major depresszió, stb.) együtt élő emberek gyakran élnek át csalódottságot, reményvesztettséget és szégyent az állapotukkal kapcsolatban. Kutatások alapján többségük arról számol be, hogy a vallásosság vagy a spiritualitás kifejezetten fontos szerepet tölt be az életében. Milyen módon segíthet a vallás a pszichiátriai betegséggel együtt élőknek? Vigaszra lehet-e lelni a hitben?

A pozitív pszichológián belül régóta köztudott tény, miszerint a spirituális jóllét kifejezetten pozitív hatást gyakorol az életminőségre. A spirituális jóllét az élet olyan alapvető kérdéseihez való pozitív viszonyulást takarja, mint például a halandóság problémája, a magasabb rendű erők létezésének és az élet értelmének kérdése.

A spirituális jóllét magas szintjével jellemezhető személy fontosnak tartja mások szeretetét, a másoknak való megbocsátást, a természettel való kapcsolatot és a személyes kapcsolat megélését Istennel/a Mindenhatóval. A pozitív pszichológia egyik megközelítése szerint a vallás összekapcsolódik az érzelmi tudatossággal, továbbá érzelemszabályozási technikákat kínál a negatív érzelmek kezeléséhez, mint például a düh vagy a bűntudat.

A vallás és spiritualitás az érzelmek gyakoribb és intenzívebb átélésén keresztül kötődik a jóllét magasabb szintjeihez.

Vallás és spiritualitás – definíciós nehézségek 

A különböző kutatások sok eltérő megközelítésből vizsgálták a spiritualitás és vallásosság fogalmát. A szakirodalomban sokféle, részben egymásnak ellentmondó meghatározás született, és a tudósok továbbra sem értenek egyet abban, hogy pontosan mit is jelentenek ezek a fogalmak.

Nincs egyetlen definíció, amelyet a legtöbb kutató és gyakorló szakember elfogadott volna, emellett a spiritualitás nehezen definiálható, „mivel többdimenziós, dacol az egyértelmű határokkal, és a különböző emberek számára egyedi, személyes jelentéssel bír” (Pargament). 

Általában a kutatásokban a vallást leggyakrabban a struktúrával, a közösséghez tartozással, az istentisztelettel és a szabályokkal vagy tanításokkal hozták összefüggésbe, míg a spiritualitást a személyes hittel, a lélek keresésével, a transzcendenssel való kapcsolattal, az egységgel, a kapcsolódással és a szabályoktól vagy tanításoktól való megszabadulással kapcsolatban írták le. 

A vallás és spiritualitás szerepe a megküzdésben

Számos korábbi kutatás számol be a vallásosság/spiritualitás jótékony hatásáról általánosságban a mentális betegségekkel való megküzdésben. A spiritualitás szerepet játszik a stressz csökkentésében, javítja a jóllét érzését, és szociális támogatást nyújt a hitközösségben.

A vallás a megküzdés konstruktív eszközét nyújthatja, mivel útmutatást, támogatást és reményt ad a bajba jutott egyéneknek.

Más kutatók szerint a vallás szerepe, hogy kognitív keretet kínál az egyébként nyomasztónak tűnő események megértéséhez, előrejelzéséhez és kezeléséhez. Az olyan spirituális tevékenységek, mint az ima és a meditáció bizonyítottan stresszcsökkentő funkciót töltenek be. Végül a vallási tanok olyan életmódot támogathatnak, amely hozzájárul a jobb egészséghez, mint például a csökkentett alkoholfogyasztás. 

Azonban a kutatási eredmények nem egyöntetűen pozitívak. Mind kvalitatív, mind kvantitatív vizsgálatok is utalnak arra, hogy

a klinikai populáció negatív tapasztalatokat is átél a vallásossággal kapcsolatban, beleértve a „spirituális kétségbeesés” kialakulását.

Míg például egyes személyek a hitüket az öngyilkossággal szembeni védő tényezőként írták le, mások azt jelezték, hogy az Istennel szembeni harag, a hitből való kiábrándulás vagy a vallási közösségen belüli kapcsolatok tönkremenetele pont, hogy az öngyilkosság kockázati tényezőivé váltak. Hasonlóképpen, míg egyesek mentális betegségüket úgy írták le, mint „Isten tervének része” vagy „Isten ajándéka, amely segít a fejlődésben”, mások mentális betegségüket inkább „Isten által a bűneimért küldött büntetésként” vagy „az ördög műveként” élték meg.

A vallási közösségeket pozitív vagy negatív értelemben a társas érintkezés értékes forrásainak vagy a társadalmi elszigeteltségre emlékeztető emlékeknek is tekinthették. Az egyik tanulmány egy résztvevője így nyilatkozott: „Énekelek a kórusban. A lelkészek és a gyülekezeti tagok imádkoznak értem”, míg egy másik résztvevő így számolt be: „Haragszom a Krisztusban élő testvéreimre, mert egyáltalán nem segítettek nekem. A vallási tanítás segít nekem, de nem találtam melegséget az emberekkel való kapcsolatokban”.

Az Istent is magában foglaló megküzdési stílusokról összességében kimutatták, hogy elősegítik a megerősödést vagy javítják az életminőséget, míg az Istent teljesen kizáró (azaz önirányító), vagy Isten csodálatos beavatkozásáért könyörgő megküzdési stílusok kevésbé kedvező pszichoszociális eredményekkel korrelálnak. Különösen a könyörgést hozták összefüggésbe nagyobb tüneti distresszel. Így a vallásosság e populáció esetében sokszínű és heterogén változó, amely többféle lehetséges kapcsolatot mutat az általános mentális egészséggel. 

Egy 2018-ban készült metaanalízisben (szisztematikus szakirodalomelemzés) korábbi kutatások eredményeit foglalták össze a különböző pszichiátriai kórképek tekintetében. Úgy találták, hogy

a depresszió és a szorongásos zavarok esetében a vallásosság és spiritualitás a kutatások zömében pozitív kapcsolatban állt a pszichológiai jólléttel.

Más kórképekkel kapcsolatban azonban jóval vegyesebb eredmények születtek. A skizofrénia esetében a vallás kölcsönhatásba léphet a skizofrénia tüneteivel (hallucinációk és téveszmék). Ezáltal a vallásosság nemcsak védelmező faktora, hanem kockázati tényezője is lehet a betegségnek. Más szerzők nemzetközi mintán vizsgálták a spiritualitás és a vallásos megküzdés fontosságát skizofréniával vagy skizoaffektív zavarral élő betegek körében.

A vallás fontos az érintett betegek számára, a vallási elkötelezettség magasabb, mint a nem klinikai populációban. A vallás a résztvevők 87%-a számára hasznos volt (azaz pozitív önismeretet és a betegséggel való pozitív megküzdést biztosított), 13%-uk számára pedig káros (kétségbeesés és szenvedés forrása). A segítő vallás jobb szociális, klinikai és pszichológiai státusszal járt együtt. A vallás káros aspektusai esetében ennek az ellenkezője volt megfigyelhető. Ezenkívül a vallás néha ellentmondásban állt a pszichiátriai kezeléssel és a kezelőorvossal való együttműködéssel.

Egyes kutatók végül arra a megállapításra jutottak, miszerint az, hogy mennyire játszik a vallás pozitív vagy negatív szerepet az egyén életében, az egyéntől és a betegség értelmezésétől függ; ezért nem ajánlott a vallás általános megközelítése a kezelésben.

Az a pszichiátriai kórkép, amelyre talán legnagyobb hatással van a vallás és spiritualitás, a szuicidium. A legtöbb vallás szigorú tanokat vall az öngyilkossággal kapcsolatban, elítéli, sőt, egyenesen bűnös cselekedetnek tartja. Egy metaanalízis során úgy találták, hogy hetven tanulmány mintegy kétharmada kedvező összefüggésekről számolt be, amelyek a

vallásosságot/spiritualitást kevesebb befejezett öngyilkossággal, kevesebb öngyilkossági kísérlettel vagy az öngyilkossággal szembeni kevésbé pozitív attitűddel hozták összefüggésbe.

Az Egyesült Királyságban egy országos reprezentatív mintán végzett elemzés úgy találta, hogy az öngyilkossági gondolatok és az öngyilkossági kísérletek gyakorisága alacsonyabb volt a vallásos egyének körében, mint a nem vallásosoknál. Továbbá negatív kapcsolat állt fenn a vallásosság és az öngyilkossági hajlam között, ahol a vallásosság 20-30%-kal alacsonyabb esélyt jelentett az öngyilkossági gondolatok vagy öngyilkossági kísérletek kialakulására. A szerzők több hipotézist is felállítottak, melyek magyarázatul szolgálhatnak a vallásos egyének alacsonyabb öngyilkossági kockázatára.

Először is, a személyes problémákkal való megbirkózást megkönnyítheti az Istennel való kapcsolat, a lelki vezetés és a hitbeli meggyőződés. A vallásosság és az öngyilkosság közötti negatív összefüggés másik magyarázata az, hogy a vallásos emberek számos élettel kapcsolatos témáról, többek között az egészséges viselkedésről kapnak tanításokat, és ez védelmet nyújthat a dohányzás, az alkoholfüggőség és a kábítószer-használat ellen, amelyek mind kapcsolatban állnak az öngyilkosság vagy a befejezett öngyilkosság fokozott kockázatával.

A vallásosságnak az alkoholfogyasztásra gyakorolt hatása különösen erős az iszlám esetében, és a muszlim többségű országokban nagyon szigorúak az alkoholpolitikai előírások. A vallásosság és az alkoholfogyasztás közötti negatív összefüggést például valószínűleg a társadalmi modellezés, az alkohollal kapcsolatos negatív hiedelmek, a személyes attitűdök és a jelentős mások (rokonok/barátok) általi rosszallás közvetíti. Különösen az alkoholfogyasztás erősen összefügg az öngyilkosságokkal, és ez az alacsony szerotonin-aktivitásnak köszönhető, ami agresszivitáshoz és impulzivitáshoz vezet.

Ezenkívül az alkoholfüggőség gyakran együtt jár depresszióval és szorongásos zavarokkal, az ezek kezelésére szolgáló öngyógyításnak is az egyik formája, és ez a pszichiátriai komorbiditás jelentős hatással van az öngyilkossági magatartásra. Alternatívaként a vallás megléte erősödést, az élet értelmének érzését vagy pozitív hatásokat eredményezhet, és ezek megóvhatják az egyéneket az öngyilkos viselkedéstől.

Összességében a legtöbb eredmény arra utal, hogy a vallásosság és spiritualitás a különböző pszichiátriai kórképek nagy részénél pozitív hatással van a betegek életminőségére, megküzdési módjaira, azonban ez nagyban függ az egyén személyes megélésétől a saját hitére és Istennel/Mindenhatóval való kapcsolatára vonatkozóan.