Párkapcsolataink elején sok energiát fordítunk egymásra, és könnyen, lelkesen fejezzük ki szerelmünket. Ez a lelkesedés azonban idővel lecseng, és kapcsolatainkban beköszöntenek a „szürke hétköznapok”. Hogyan élhetünk hosszú távon is boldogan párunkkal? Mit tehetünk, hogy fennmaradjon a szerelem érzése?

A szerelem kezdeti, euforikus szakaszában a másikat tökéletesnek látjuk, és ő a legfontosabb szereplője életünknek. Ilyenkor gyakran a kedvére teszünk anélkül, hogy ezt erőfeszítésnek élnénk meg. A lángolás időszakában a pár rengeteg energiát, időt és figyelmet szentel egymásnak, mert ez mindkettőjüket boldoggá teszi.

Ez az euforikus állapot átlagosan két évig tart. Egy idő után már nem csak „mi” számítunk, újra fontossá válik a világ többi része is. Így marad energiánk képességeink kibontakoztatására, lehetőségeink megvalósítására.

Ezek alapján felmerül a kérdés:

ha az első szakasznak vége, akkor már el is múlik a szerelem?

Nem múlik el, de a második stádiumban már tudatosan tennünk kell a szerelem fennmaradásáért.

Hogyan fejezhetjük ki szeretetünket?

Szeretetünket általában különböző nyelveken fejezhetjük ki. Mindenkinek megvan a saját szeretetnyelve, ami számára érthetőbben és hitelesebben fejezi ki az érzelmeket.

Ötféle szeretetnyelvet különböztetünk meg:

1. Elismerés

Dicsérő szavakkal illethetjük a szeretett személy külsejét, személyiségét vagy viselkedését. Például: „Gyönyörű vagy ebben a ruhában!” „Nagyon jó humorod van, mindig meg tudsz nevettetni!” „Fantasztikusan viselkedtél ebben a nehéz helyzetben!” Aki az elismerés nyelvét beszéli, annak az ilyen és hasonló mondatok verbális megerősítést nyújtanak, szeretetünket és törődésünket fejezik ki számára.

2. Szívességek

Vannak, akiknek a tettek sokkal fontosabbak, mert azokból érzik igazán a szeretetünket: ha főzünk, bevásárolunk, kitakarítunk. Ha a szívességek nyelvén beszélő partnernek elismerő szavakat mondunk, talán csak annyit gondol magában: „Ha olyan nagyon szeretsz, miért nem segítesz a házimunkában?” Ha neki a szívesség a fontosabb, akkor a szép szavak helyett tettekkel segítsünk neki minél többet.

frog-927769_960_720
Ugyanazok a szeretnyelveink?

3. Ajándékozás

Vannak, akik akkor érzik leginkább, hogy szeretjük őket, ha ajándékot kapnak. Ebből érezhetik, hogy párjuk gondolt rájuk akkor is, amikor nem voltak együtt. Persze az ajándék akkor jó, ha valóban személyre szabott, és aki kapja, az tényleg örül neki. Így a jól megválasztott ajándékkal azt is éreztetjük, hogy odafigyelünk a másikra és tudjuk, mire vágyik.

4. Minőségi idő

A minőségi idő annyit jelent, hogy osztatlan figyelmet szentelünk egymásnak. Így például a közösen végzett házimunka, vagy a TV nézés nem minőségi idő, hiszen ilyenkor nem csak egymásra figyelünk. Amikor minőségi időt töltünk együtt, akkor a helyszín és a tevékenység is változatos lehet: séta, közös vacsora, de maradhatunk akár otthon is, csak az a fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, végighallgassuk egymást. Vannak, akiknek a minőségi idő fejezi ki leginkább a szeretetet.

sun-loungers-1392660_960_720
Együtt töltött minőségi idő.

5. Testi érintés

A testi érintés érzelmi energiát és szeretet közvetít a másik felé. Akiknek az érintés a szeretetnyelve, azoknak egy ölelés sokkal fontosabb és kifejezőbb, mint például a dicsérő szavak, vagy, hogy elmosogattunk–e aznap.  A szerelem második szakaszában tehát akkor jelentkezhetnek problémák, ha nem beszéljük egymás szeretetnyelvét. Például, amikor a férj otthon részt vesz a házimunkában, mos, főz, takarít, de nem érti, mi bántja a feleségét, miért érzi úgy a nő, hogy ő nem is szereti. A feleség arra panaszkodik, hogy már egy dicséretet vagy bókot sem kap a férjétől. Ebben a példában a férj szeretetnyelve a szívességek, míg a feleségé az elismerés.

Hogyan ismerhetjük fel a saját szeretetnyelvünket?

Először is,

figyeljük meg, hogy mi magunk hogyan fejezzük ki a szeretetünket mások felé.

Sokan valószínűleg mind az öt nyelvet használjuk valamilyen mértékben, a kérdés az, hogy melyiket a leggyakrabban? Melyik kifejezési mód áll hozzánk a legközelebb? Az ajándékvásárlásnál mindig jó ötleteink vannak? Lehet, hogy az ajándékozás a mi nyelvünk. Amikor szeretteinkkel találkozunk, azonnal valami kedveset mondunk nekik? Lehet, hogy az elismerés nyelvét beszéljük.

Saját szeretetnyelvünk felismerésében továbbá az is segít, ha megfigyeljük mi az, amit leggyakrabban hiányolunk a kapcsolatainkból. Ha például panaszkodunk, hogy kevés időt tudunk a barátainkkal tölteni, akkor lehet, hogy a minőségi idő a mi nyelvünk.

Végiggondolhatjuk azt is, mi az, amit leggyakrabban kérünk másoktól. Ha gyakran kérünk segítséget, az utalhat arra, hogy legjobban a szívességek nyelvén értünk.

Általában olyan nyelven fejezzük ki a szeretetünket mások számára, amilyen formában mi magunk vágyjuk a szeretet felénk való kifejezését.

Kapcsolataink második szakaszában tehát úgy tarthatjuk ébren a szerelmet, ha odafigyelünk a másikra, ha ismerjük és beszéljük az ő szeretetnyelvét.