Hogyan hozzunk meg nehéz döntéseket?

Lehet hozni jó döntést úgy, hogy nem ismerjük a következményeket? Mi történik akkor, ha az élethelyzet, amiben éppen vagyunk leginkább csak sodródás a körülményekkel, miközben nem látunk benne valódi, új perspektívát? Életkrízisek, dilemmák, döntések. Segítünk meghozni őket!

Kezdhetnénk azzal, hogy minden csakis rajtunk és a belső elhatározásunkon múlik, ami részben igaz is lenne, ám az összkép ennél jóval árnyaltabb. Az aktuális helyzetünket nevezhetjük komfortzónának is abban az esetben, ha ragaszkodunk az adott körülményeinkhez. Nem valódi ragaszkodás ez, inkább az elmozdulás nehézsége, amely nem csak abból fakad, hogy képtelenek vagyunk erőt gyűjteni a továbblépésre. Legtöbbször az a probléma, hogy nem láthatjuk előre, mi lesz a következménye döntéseinknek. Egy életkrízist nyilvánvalóan nem lehet megváltoztatni pár mikrodöntéssel, nagy lépésekre viszont csak ritkán határozzuk el magunkat.

Úgy kell tekintenünk magunkra és az emberekre általános értelemben, mint valamiféle motivált taktikusokra, akik a legkevesebb információ birtokában akarják meghozni a legjobb döntést, a legkisebb erőbefektetés mellett. Azt kell megértenünk, hogy valójában evolúciós haszna van annak, hogy ragaszkodunk a biztoshoz és az általunk megismerthez, így a kiszámíthatóság egyenlővé válhat a túlélésünkkel is. Azonban, mára már megváltozott körülöttünk a materiális világ, így ehhez is alkalmazkodnunk kellene, de a berögzült sémákat nehéz felülírni. Miért is nem megy ez kapásból mindannyiunknak, mik a nehezítő tényezők?

1. A szociális nyomás.

   Társadalmi szinten olyan prés alatt vagyunk, melynek megfelelően a hibázást nem tartjuk megengedettnek. Ha valamelyikünk ront a mindennapjaiban, igyekszik pszichés értelembe véve elsumákolni magában, vagy túlzott önostorozással felelni a belső konfliktusra.

2. Azt sugallja felénk a média

   - és minden médiumra gondolunk ebben az esetben (Instagram, Facebook, stb.) -, hogy mások tökéletesen cselekszenek, így mi elégtelenek vagyunk akkor, ha nem rendelkezünk az összes, kívánatosnak ítélt jellemzővel.

3. Végletes gondolkodás.

   A fekete-fehér léptékkel az a fő probléma, hogy torz. Ellehetetleníti a hosszútávú tervezést, mert általa úgy véljük, hogy csak spekulációink lehetnek a jövőre nézve. Így nem hozunk meg olyan apró döntéseket, melyek később vezethetnének egy nagyobb jóhoz, csak hatalmas rizikóval, vagy gyakorlatilag elhanyagolhatóval.

4. Kontrollérzet hiánya.

   Meglepően sokan érzik azt, hogy életük külső tényezők eredménye. Ez egyfajta mágikus gondolkodáshoz is vezethet, ami sok esetben kikapja a kontroll érzetét az emberek kezéből. Például, ha egy diák arra apellál, hogy az oktató hangulatán, vagy kérdéseinek minőségén fog múlni vizsgaeredménye, akkor önmagát teszi ki annak, hogy a külső tényezőkön dőljön el a kapott osztályzat. Épp emiatt végül kevesebbet készül (esetleg nem is olyan elánnal), vagy a végtelenségig halogatja a felkészülést.

Ezek mind gondolati kódok. Azért szerencsés így nevezni őket, mert az életünkbe begyűrűzve alakítják saját gondolatainkat és cselekedeteinket egyaránt. A fentiekből következne, hogy majdhogynem lehetetlen olyan döntést meghozni, ami majd ideális eredményre vezet. Ebben olyan szinten igazunk van, hogy egyikünk sem rendelkezik a jóslás képességével.

Mégis lehetőségünk van arra, hogy közel optimális döntéseket hozzunk meg saját életünkben.

Tételezzük fel, hogy valaki megéli azt a belső dilemmát, mely szerint pék legyen belőle, vagy inkább űrhajós? A két terület nagyon szélsőséges és eltérő, hiába soroljuk fel a pozitív és negatív faktorokat, végül csak két terjedelmes listát kapunk egyszerű, semmitmondó változókkal. Így telepakoltunk két serpenyőt egyforma súlyú elemekkel, ám ezekből nem következik az, hogy végül közelebb kerülünk a megoldásunkhoz. Az alábbiakban kísérletet teszünk arra, hogy megkönnyítsük ezeket a folyamatokat. Ahelyett, hogy a pro és kontra listaírást alkalmaznánk, más eszközökhöz is nyúlhatunk végső esetben. Amit ilyenkor tehetünk, hogy

1. vagy egy harmadik, szimpatikus irányt választunk,

2. vagy a két, teljesen eltérő területet illetően belátásos döntést hozunk.

Ami lényeges számunkra az az, hogy hagyományos értelembe vett jó döntés nem fog születni. Az első stratégia azért bizonyulhat megfelelőnek, mert kilép az előző dilemmakörből és eltéríti a gondolatokat. Ezáltal, képesek lehetünk arra is, hogy újraértékeljük a kezdeti tépelődésünket! Az előző példánál maradva, ha hősünk úgy dönt, hogy gyöngyhalásznak áll, akkor a gyöngyhalász szemszögéből már

könnyebben fog tudni dönteni a korábban ideálisnak ítélt alternatívák között.

Ha ugyanis a választott harmadik irány idegenebb a döntéshozó számára, akkor a többi lehetőséget akaratlanul is kecsegtetőbbnek fogja látni. Így máris könnyebb meghozni egy viszonylag jó döntést, mert idő közben átértékelődtek a választási lehetőségek. Röviden, két azonos értékű lehetőség közül akkor tudunk megfelelően választani, ha egy harmadik, kevésbé megnyerő opció tükrében jutunk eredményre. A második esetet vizsgálva abból kell kiindulnunk, hogy nehéz döntések során teljes helyzetcsokrot is választunk egyúttal, azaz

körülményeket teremtünk!

A tudatosság tehát itt válik szükségessé igazán. Elképzeljük a jövőbeli énünket, amint kenyeret dagaszt. Életkörülményeket és kríziseket, megoldásokat vizualizálunk és társítunk a döntésünkhöz, így próbálhatjuk meg bejósolni, hogy mit kaphatunk az egyik, vagy a másik döntéstől. Az ilyen jellegű gondolati technikák azért tudják átbillenteni véleményünket valamelyik irányba, mert új nézőpontot vezetnek be az eddigi, jelen idejű döntéshozatalba. A legtöbb kutatási eredmény a témában egyébként arról szól, hogy az anyagiak nem jelentik zálogát a helyes döntéseknek, így nem érdemes csak ezt állítani a fókuszpontba. Követéses vizsgálatokból kiderült ugyanis, hogy azok lesznek igazából boldogok évtizedek múltán is, akik belső késztetéseikre hallgatva, intuitív módon válaszolnak a dilemmával járó helyzetekre.

Bárhogyan is cselekszünk, az általunk meghozott választás helyzetfüggő lesz, és kevésbé múlik majd a személyiségünkön. Részben ezért is fontos, hogy megértsük, egy-egy döntést nem igazán éri meg a személyiségre támaszkodva meghozni, próbáljuk meg a fenti gondolati stratégiákat alkalmazni! A szociálpszichológia alapvetése, hogy a helyzetek befolyásolják cselekedeteinket, számtalan kísérlet igazolja is ezt az állítást. A gondolati és képzeleti tudatosság olyan elemei a döntéshozatali témakörnek, amiket kicsiben is gyakorolhatunk, így felkészülve a jelentőségteljesebb élethelyzetekre.

A felvetett kérdésre válaszolva tehát jó döntéseket nem tudunk hozni választási helyzetben, mert ahhoz tudnunk kellene az események kimenetelét. Mielőtt a nyilvánvalóság csapdájába esnénk, meg kell említenünk, hogy a kulcs nem magában a döntésben rejlik, hanem a tettlegességben. A fenti stratégiákkal lehetőségünk nyílik arra, hogy észszerűen értékeljük át a körülményeket és ne egy helyben toporogjunk, külső hatásokra várva.