Hogyan ismétlődnek újra negatív kapcsolati élményeink? – A sémák szerepe a párválasztásban

„Megint átvertek. Pedig azt hittem, ő normális.” „Túl rendes hozzám. Minden tökéletes lenne, de valami mégsem stimmel.” Ha nem is a saját életünkben, de a közvetlen környezetünkben valószínűleg mindannyian találkoztunk már hasonló gondolatokkal. A férfi, akinek minden kapcsolata két hétig tart, vagy a nő, aki mágnesként vonzza a nárcisztikusokat – sztereotipikus, mégis sokan felismerni vélünk ilyen mintákat önmagunkon, barátainkon, ismerőseinken. Nézzük meg kicsit közelebbről, mi okozhatja önsorsrontó kapcsolódási stratégiáink folyamatos újraismétlődését!

A téma mélyebb megértéséhez érdemes először kitérni Jeffrey Young amerikai pszichológus séma fogalmára. Young meghatározásában 

a sémák olyan gondolkodási, érzelmi minták, melyek gyermek- illetve serdülőkorban alakulnak ki, és jellemzően önmagunk, valamint kapcsolataink észlelését befolyásolják.

Egy-egy séma aktiválódása meglehetősen intenzív érzelmekkel jár, működésbe lépésüket azonban ritkán éljük meg tudatosan. Jól szemlélteti ezt a jelenséget a következő példa: két hal beszélget a tengerben. Az egyik megjegyzi, hogy szokatlanul hideg ma a víz. A másik hal pedig értetlenül kérdez vissza: mégis mi az a víz? Hasonlóan kell elképzelni a sémáinkat is. Úgy funkcionálnak, mint egy puzzle vagy kirakós játék: bizonyos formájú elemek beleillenek, másokat akárhogy forgatom, erőltetem, nem fognak illeszkedni az adott helyre.

Például van egy sémánk, mely szerint mi nem vagyunk szerethetőek. Az ehhez illeszkedő visszajelzéseket könnyedén észrevesszük: ha valaki kritikával illet, akkor megbizonyosodunk róla, hogy tényleg igazunk volt, és minket senki nem kedvel. A sémával ellentétes információkat azonban vagy egyáltalán nem, vagy olyan módosított formában érzékeljük, mely már belefér a kirakós adott helyére. Egy barátunk például elmondja, mennyire szeret velünk lenni. Ezt a következőképp reagálhatjuk le: a barátunk biztos hazudott, hogy is merte volna az igazságot a szemünkbe mondani. Vagy elintézzük a dolgot annyival, hogy ez a személy valószínűleg ő maga sem teljesen normális, így a visszajelzése tulajdonképpen nem is számít.

Visszatérve az önsorsrontó kapcsolati mintákra: néhány séma aktiválódása alapvetően meghatározza, hogyan működünk egy-egy kapcsolatban. Ilyen például

az elhagyatottság, a könyörtelen mércék, a csökkentértékűség vagy a behódolás sémája.

Mindegyik erősen befolyásolja, milyen típusú kapcsolódást keresünk, és milyen kapcsolatban maradunk benne. Mivel a sémák működésbe lépése jellemzően negatív érzelmi reakciókkal jár, ezek leküzdésére különböző stratégiákat használhatunk. Nézzük meg néhány példán keresztül, hogyan néz ki ez a gyakorlatban!

Nem tud elhagyni, ha én hagyom el előbb

Az elhagyatottság sémája szorongató érzéseket vált ki. Ez olyan alapfeltevésekben mutatkozik meg, melyek szerint mások úgysem képesek biztosítani a megfelelő érzelmi támogatást, vagy előbb-utóbb elhagynak valaki értékesebb kedvéért. A sémával járó elutasítottság, illetve magány érzésével többféleképpen is meg lehet küzdeni. Egyrészt, ha biztosra megyünk, akkor nem mélyedünk el érzelmileg egy kapcsolatban, vagy olyan partnert választunk, aki jobban ragaszkodik hozzánk, mint mi hozzá, valószínűleg elkerülhetjük az elhagyatás élményét. Másrészt előfordulhat, hogy a séma aktiválódása során keletkező erőteljes érzelmek egyszerűen megbénítanak, és ellehetetlenítik a sémával való aktív megküzdést. Ez esetben az eredmény a séma passzív elfogadása: beletörődünk, hogy minket úgyis el fognak hagyni. Így tudattalanul olyan partnert választunk, aki képtelen elköteleződni egy kapcsolat mellett.

Ha nem szenvedek, akkor ez nem is szerelem

A behódolás sémájának lényege, hogy a személy szükségesnek érzi saját igényeinek, érzelmeinek elnyomását ahhoz, hogy a másik vele maradjon, vagy ne haragudjon meg rá. Ez az elnyomás azonban jellemzően érzékenységgel is együtt jár: a túlzott szolgálatkészség mellett megjelenik a sértődékenység is. Ez sokszor passzív-agresszív viselkedéshez, dühkitörésekhez vagy pszichoszomatikus tünetekhez vezethet. A sémával együtt járó intenzív érzések azonban itt is hajlamosak ismétlődni és fenntartani magukat.

Ekkor ugyanis számunkra az jelenti az igazi kapcsolódást és megerősítést, ha önmagunk alávetésével átengedjük a kontrollt a másiknak.

Ez esetben egy olyan partnerrel, aki nyitott saját érzéseink befogadására, és visszaadja nekünk életünk irányításának lehetőségét, sokszor egyszerűen nem tudunk mit kezdeni. A behódolás séma ugyanis olyan erősen beivódhat működésmódunkba, hogy egy egészséges kapcsolódási helyzetben szinte eszköztelenek leszünk. Olyannyira nem lesz ismerős a szituáció, hogy valószínűleg keresni fogjuk a hibát és a lehetőséget a kilépésre.

Van egy szint, ami alá nem megyek

Ha a könyörtelen mércék sémája társas helyzetben aktiválódik, partnerünknek igencsak igyekeznie kell, hogy megfeleljen hiperkritikus elvárásainknak. Ezek általában „kellene” állítások formájában nyilvánulnak meg. Vonatkozhatnak irreálisan magas kulturális, vallási vagy morális követelményekre, de lehetnek sokkal egyszerűbbek is, mint például a következő állítások. „A páromnak magasabbnak kell lennie nálam." „Csak az jöhet szóba, akinek van diplomája". „Minden este vacsorát kell tennie az asztalra." Ugyanez a működésmód azonban nem csak a könyörtelen mércék sémája, hanem a csökkentértékűség érzésével való megküzdés eredményeképp is létrejöhet, egyfajta túlkompenzálásként. Ez leginkább nárcisztikus személyekre jellemző, akik

partnerüktől folyamatos csodálatot és magasztalást várnak el, alacsony és instabil önértékelésük ellensúlyozására.

Párjuk azonban ritkán tudja biztosítani számukra azt az állandó pozitív megerősítést, ami kielégíthetné a különleges bánásmód iránti igényeiket. Mivel a másik szempontjának átvétele, érzéseinek figyelembe vétele nehezükre esik, személyes sérelemként élik meg, ha partnerük ellentmond nekik. Ha a felsőbbrendűség és a folyamatos csodálat iránti igényük már nem teljesül, hajlamosak újabb kapcsolatot keresni, melyben a partnerük újra kielégíti ezen szükségleteiket.

Aktiválódott sémáink olyannyira áthatják észlelésünket és befolyásolják érzéseinket, hogy nehéz a hatásuk alól kikerülni. Sokszor csak azt érezzük, hogy valami nem stimmel, a keletkezett rossz érzésektől pedig természetesen szabadulni szeretnénk. Ezeket az érzéseket nem mindig tudjuk megfogalmazni. Ahogy a példákban is láttuk, az elhagyatástól való félelem megjelenhet az elköteleződés kerüléseként, vagy a szerethetőségünkről alkotott negatív meggyőződésünk kiválthatja a mások igényeinek való túlzott behódolást. Ezek a sémák kiváltotta negatív érzésekkel szembeni megküzdési módok azonban paradox módon azok fenntartásához vezetnek.

Az első, és legfontosabb lépés, hogy kikerüljünk sémáink hatása alól az, ha felismerjük működésbe lépésüket.

Ez nem könnyű feladat. Mindannyiunk életében lehet néhány olyan séma, melynek hatásait felismerni véljük, mások viszont teljes homályban vannak. Ha már tudjuk, mivel állunk szemben, megfigyelhetjük más perspektívából is a dolgokat. Valószínűleg könnyebben állunk ki saját érdekeinkért, ha tudatosítjuk, hogy ennek nem lesz katasztrofális következménye, mint ahogyan a behódolás sémánk láttatta eddig velünk. Vagy ha felismerjük az elhagyatástól való félelmeinket, lehet, hogy választ kapunk arra a kérdésre, miért nem tudtunk elköteleződni valaki mellett. A sémákkal való munka azonban meglehetősen érzékeny és óvatosságot igényel. Sok séma létezik, és ha egyszerre több aktív, nehezebbé válik mind felismerésük, mind feldolgozásuk. A sématerápia kifejezetten ezzel foglalkozik; a terapeutával való közös munka fókuszában a sémáink és megküzdési stratégiáink felismerése és átdolgozása áll, mely nagy fejlődési potenciált rejt magában.