Némelyek már nagyon fiatalon számtalan súlyos problémát élnek át, hányatott gyermekkort tudhatnak maguk mögött, mégis egészséges felnőttekké válnak. Ezzel ellentétben valaki „kevesebbtől is besokall”. A fejlődéspszichológia rezilienciának nevezi, amikor valaki kedvezőtlen környezetben nő fel, mégis egészséges pszichével rendelkező felnőtt lesz belőle. Számos egyéni és környezeti tényező kölcsönhatásai tesznek valakit rezilienssé, vagy éppen gátolnak meg abban, hogy azzá váljon. Az alábbiakban ezek közül vizsgálunk meg néhányat.
Kockázati tényezőknek nevezzük azon egyéni és környezeti tényezők összességét, melyek kedvezőtlen fejlődésre hajlamosíthatnak. Mi lehet kockázati tényező? Rutter és munkatársai (1975) a következőket határozták meg:
- családi konfliktusok
- szülők szociális helyzetéből fakadó nehézségek
- rossz iskolai környezet
Ezek közül azonban egyik sem jelzi előre biztosan a későbbi negatív hatásokat! Később számos kutatás igazolta, hogy a hangsúly a kockázati tényezők halmozódásán van. Ha például egy gyermek nehéz anyagi körülmények közé születik, szülei szociálisan problémások (talán mert az anya depressziós, az apa alkoholista, vagy a kettő együtt), esetleg a képességei miatt később az iskolában is problémái lesznek, akkor elég erősen kockázatos helyzetbe kerül, ha azt nézzük, mennyire pozitív irányba indulhat el az egészséges pszichével rendelkező felnőtté válás útján.
A kockázat, és ami vele jár
A kockázati tényező nem biztos előfeltétele egy későbbi nehézségnek, de elősegíthet kialakítani azt. Ha egy gyermek életében sok vagy magas a kockázati tényező, és az ő számára mégis pozitív irányba mozdul el a fejlődési mérleg nyelve, reziliensnek nevezzük. A reziliencia tehát röviden az a folyamat, amely során a negatív hatások ellenére pozitív fejlődési végkimenetel valósul meg.
Azonban több dimenziót érdemes elképzelnünk. Van, akin nem látszik, hogy sok problémával nézett szembe, mert a kogníciója például kiváló, ugyanis remekül teljesít az iskolában. Vagy: lehet, hogy otthon számtalan stressz éri, a társaival mégis remekül kijön, mert kimagaslóak a szociális képességei. Ezeken a területeken talán reziliensnek számít külön-külön, ám mégis mindig az egész képet kell látnunk.
Összességében azok tekinthetők reziliensnek, akikre a devianciák és különböző pszichés problémák hiánya, a jó kognitív képességek, szociális kompetencia, én-hatékonyság érzés és tartós párkapcsolatra való hajlandóság, valamint az élettel való elégedettség érzése egyaránt jellemző.
Reziliensnek lenni
A reziliencia egy folyamat – hatása évek alatt jelenik meg. Kisgyermekkortól kezdve a kamaszkor végéig (kb. 19 éves korig) gyűjtjük azokat a tapasztalatokat, amelyek segíthetik ennek kialakulását. Ennek ellenére nem megváltoztathatatlan képesség! Kialakulása általában lezárul a kamaszkor végén: aki reziliens, az már
felnőttkorában is megőrzi ilyen jellegű rugalmasságát,
az ellenkező irányba változás nem jellemző. Ám pozitív irányban igenis lehetséges! Főleg egy házastárs vagy egy hosszú távú partner segíthet sokat ennek a pszichológiai állóképességnek a felfejlesztésében.
Fejlődéspszichológusok már sok éve keresik azokat a tényezőket, amelyek a reziliencia kialakulását segíthetik – vagy éppen hátráltatják. A rezilienciát segítő hatások az úgynevezett protektív tényezők, melyek lehetnek személyesek (belső), családon belüli és családon kívüliek is.
Protektív tényezők az egyénen belül
A fő protektív tényezők közé tartozik a már kisgyermekkorban megmutatkozó szociabilitás. A szociábilisabb, könnyebben kapcsolatot teremtő csöppségek pozitívabb válaszokat hívnak elő a szülőből és a környezetükből, ez pedig nagyban segítheti őket a későbbiekben is a társas interakciók során. A belső kontroll attitűd szintén befolyással bír. Ily módon az egyén hisz abban, hogy van befolyása a vele történő eseményekre. A terület fejleszthető a későbbi életút során, ám a belső kontrollosság már gyermekkorban kialakulhat, amely megkönnyíti a felnőttkorban a saját kontroll érzését. A felelősségérzet szintén segíthet a reziliencia kialakulásában. A felelősség megfelelő mértéke segíthet a gyermeknek az én-hatékonyság érzésének átélésében is. Egy kisállat gondozása például nem jelent túl nagy terhet a gyermeknek, mégis kompetensnek érezheti magát általa.
A feminitás is hozzájárulhat a későbbi rezilienssé váláshoz. A fogalom ez esetben az érzelemkifejezésre való nyitottságot jelöli, mely többek között a társas hálóra való támaszkodásban nyújthat segítséget.
Az intelligencia vitatott kérdés. Több kutatás összevetett eredménye alapján jelenleg azt mondhatnánk, a magas intelligencia önmagában nem elegendő a reziliencia kialakulásához, indirekt hatása azonban megnyilvánul, például a társakhoz való hozzáállásban is.
Családon innen és túl
A családon belüli felelősségvállalás is segítheti a gyermeket abban, hogy később reziliens és pszichésen jól működő felnőtté válhasson. A kisebb testvérek gondozása erősíti a kötelékeket, a kisállathoz hasonlóan kompetencia és én-hatékonyság érzést adhat. Felmerülhet a kérdés, vajon a testvérek közötti mély kötődés kompenzálhatja-e az esetleges rossz szülői kötődést? A testvérek között lévő kapcsolat kiegészítheti, de nem pótolhatja ezt! Azonban egy 6-7 vagy akár több évvel idősebb „nagytesó” egy kisgyermek szemében már teljesen felnőttnek számít, így ez esetben megváltozhat az imént felvázolt helyzet. A 15 éves kamasz testvér a 6 éves kisebb testvére számára már valódi szülői kötődéssé alakulhat.
Különösen, ha a családban felmerülő belső problémák váltják ki a fejlődési rizikót,
az elsődleges védőfaktor a barátok és a barátok családtagjai.
Azok a gyerekek, akik nehéz családi terheket cipelnek, otthon rengeteg stressz éri őket, erőt meríthetnek, ha jó példát látnak. A fent említett egyéni tényezők közül a szociabilitás jótékony hatásai itt is tetten érhetők: egy szociális személy könnyebben köt barátságokat, szélesebb társas hálóval rendelkezik, így több barátja lesz, akire támaszkodhat az esetleges krízishelyzetek esetén.
A társas támogatás fontossága különösen jelentős a reziliencia tekintetében. Támasz lehet egy családtag, egy barát, de akár egy tanár is. Az iskola szintén nagy hatást gyakorol a fejlődésre, és a reziliencia kialakítására is. Henderson & Milstein (2002) reziliencia-kereke az iskola szerepét több területen megnyilvánuló mozgatórugóként képzeli el. Az iskola ugyanis többek között lehetőséget ad a felelősségvállalásra, a bevonódásra, elvárásokat állít, ugyanakkor ezeket reálisan értékeli – ezáltal talán azokat valósíthatja meg, amelyeket egy súlyos családi környezetben élő fiatal nem tapasztalhat meg máshol. Az iskola első sorban a törődést és a támogatást kell hogy biztosítsa a gyermekek számára, így a szellemi fejlesztés mellett fontos lelki támogatást tud nyújtani kisiskoláskorban.
