Azok a viselkedésminták, amelyekkel szüleink neveltek minket, tudattalanul beépülnek a lelkünkbe. Saját gyermekeinknél később – ha akarjuk, ha nem – alkalmazzuk őket, még akkor is, ha serdülőkorunkban megfogadtuk: „Én a saját gyermekeimet nem így fogom nevelni.” – írja Pálhegyi Ferenc keresztény pszichológus, író. Nézzük meg tehát, ennek hátterén hogyan válhatunk igazán pozitív példává gyermekeink előtt, és hogyan tudjuk őket értékrendünk, meggyőződésünk alapján segíteni a felnőtté válásuk útján.


Nagy hatású szülői minta

A gyermekek hat és kilenc hónapos koruk körül kezdik el érzékelni, hogy kölcsönhatásban vannak környezetükkel: viselkedésükkel, reakcióikkal aktívan alakíthatják azt. Így

a fejlődés korai szakaszában az elsődleges szociális környezetnek, a családnak kiemelkedő szerepe van a gyermekek érzelmi biztonságának, kötődésének kialakulásában, valamint abban is, hogy az utánzásos tanulás révén – mely ebben a korban kezdődik – milyen példát látnak a szemük előtt.

Szülői feladataink egyike a mintaadás: amely kereteket ad a gyermeknek és segítségére van abban, hogy milyen képet alkosson a világról, szokásokról, szabályokról, hogyan lássa magát, szerepeit, valamint viselkedéses reakcióit. Szülőként ugyan törekszünk rá, hogy magunk is egyre jobbá válhassunk és a lehető legjobb mintát adjuk gyermekeinknek, gyakran követünk el hibákat, melyek miatt aggódunk, hogy elég jó szülők vagyunk-e. Elég jó szülőnek lenni azonban nem tökéletességet jelent, hanem azt, hogy aktívan alkalmazkodunk gyermekünk szükségleteihez, majd ezt igényeinek megfelelően fokozottan csökkentjük, hogy a gyermek a maga eddig megszerzett képességeivel is meg tudjon küzdeni az őt érő nehézségekkel.

Mit tehetünk?

1. Múltunk feldolgozása

Idézzük fel saját gyermekkorunkat:

  • Mi volt a legjobb élményünk szüleink viselkedésében számunkra?
  • Mi volt az az emlék, ami fájdalmas, és nem szívesen emlékszünk rá vissza?
  • Milyen pozitív tulajdonságait ismertük meg szüleinknek, és mely negatív tulajdonságokat véljük felfedezni saját magunkban is?  

Szülői nevelő munkánk során gyakran előkerülnek olyan öröklött tulajdonságaink, melyeket legszívesebben sokkal jobban szabályoznánk, vagy fejlődnénk bennük. Hogyan tudunk segíteni ezen a folyamaton?

Először is - amennyire csak lehet - próbáljunk megbocsátással közelíteni saját szüleink esetleges hibái felé, melyre a Biblia is bátorít: „Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket." (Zsoltárok 103:10-12). Ennek három alkotóeleme van, melyek a következők:

  • Döntés: cselekedeteink és érzéseink szétválasztása egymástól, melynek során mérlegeljük a másik féllel való kapcsolatunkat, tetteinket, reakcióinkat, meg tudjuk fogalmazni fájdalmunkat, és megértjük a másik fél szerepét

  • Önismeret: fontos feltérképeznünk, hogy milyen mintáink vannak a megbocsátásra, illetve megfigyelnünk, hogy hogyan viselkedünk egy olyan helyzetben, ahol "megbocsátásra van szükség"
  • Előzetes tapasztalataink ismerete: amelyek egyfajta útikönyvként szolgálnak, sokszor tudattalanul is. 

2. Jelenünk kiértékelése

Gary Chapman szerint gyermekeinkre szavainknál sokkal nagyobb hatással van az a mód, ahogyan viselkedünk. Ha e kettő összhangban áll egymással, sokkal kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb légkörben tudjuk nevelni gyermekeinket.


Ezért

tegyük fel magunknak a kérdést: "Mi lesz, ha gyermekeim felnőve olyanok lesznek, mint én?".

Mi lenne, ha gyermekem úgy fejezné ki haragját, úgy bánna szeretteivel, olyan hozzáállással végezné munkáját, úgy oldaná meg konfliktusait, vagy úgy gondolkodna Istenről, mint én? Milyen változásra volna szükség ahhoz, hogy követendő mintát mutassunk gyermekeinknek?

3. Önismeretünk fejlesztése

Amellett, hogy kiértékeljük múltunkat, és feltérképezzük, hogy jelenleg hol tartunk, fontos elmélyítenünk önismeretünket is ahhoz, hogy gyermekünk szükségleteit, igényeit is jobban megismerhessük. Ehhez tartozik az, hogy:

  • Számba vesszük, milyen erősségeink vannak, mik azok az értékes tulajdonságok, képességek, melyek egyedivé tesznek bennünket?
  • Ezen kívül gondoljuk végig, életünknek mely területei azok, ahol szívesen fejlődnénk, változtatnánk?
  • Milyen célokat szeretnénk még elérni és ehhez mik segítenek, mik akadályoznak bennünket? 

4. A haladás megfigyelése

Fontos, hogy nevelésünkben kísérjük figyelemmel a haladásunkat, viselkedésünket, annak hatásait és következményeit. Ebben segíthet az, ha egy-egy nevelési helyzet közben megállunk, és feltérképezzük:

  • Gondolataink, érzéseink és viselkedésünk vajon összhangban vannak-e egymással?
  • Aszerint a minta szerint viselkedünk, melyet kitűztünk célul magunk elé?
  • Milyen helyzetben fordult elő, hogy sikeresnek mondtunk egy nevelési helyzetet? Mit alkalmaztunk ekkor?


5. A tanításra alkalmas pillanatok

felismerése

Érdemes kihasználnunk minden alkalmat gyermekünk tanítására, vannak azonban olyan helyzetek, melyekben a gyermekek különösen fogékonyak.

  • Konkrét tapasztalatok, nem elvont fogalmak: Sokkal hatásosabb, ha gyermekünket élő helyzetben tanítjuk, nem csak a szavak szintjén. Például azt, hogy minden úton való átkelés előtt mindig körbe kell néznünk, megtaníthatjuk az utcasarkon állva is, vagy a kanapén ülve is, melyek közül az előbbi hatásosabb lesz.

  • Példamutatás: Szülői sikereink és kudarcaink remek lehetőséget adnak a tanításra. Siker esetén magyarázzuk el, hogy mit tettünk és milyen céllal, kudarc esetén pedig tudjunk bocsánatot kérni, ismerjük el, hogy nem volt helyes, amit tettünk, és mit csinálnánk legközelebb.

6. A szeretet fontossága

Szülői szerepünkhöz mindig a szeretet felől közelítsünk.

Ha elfogadjuk, hogy életünk lehetőségek és kihívások sorozata, melyek előnyökkel és terhekkel járnak, próbáljuk meg a szeretet szemüvegén keresztül szemlélni a világot, szeretteink életét és saját magunkat, így a nehezebb helyzetekben is könnyebb lesz együttérzően, kedvesen, türelmesen, megbocsátásra készen viszonyulnunk gyermekünkhöz.

Ez a fajta szeretet adakozó, közösséget teremtő, illetve azon a szemléleten alapszik, hogy saját hasznunk helyett mások életének gazdagítását tűzzük ki célul. Hogy ezt életünkben alkalmazni tudjuk, ahhoz a Bibliában is olvashatunk iránymutatást:

  • Olvassuk el a Szeretet himnuszát, hogy át tudjuk gondolni a szeretet igazi jelentését!

  • Ne legyünk kritikusak magunkhoz, ne legyenek irreális elvárásaink magunkhoz, hanem mindig fokozatosan törekedjünk a fejlődésre!

  • A múltat nem változtathatjuk meg, de tanulhatunk belőle, elismerhetjük, ha kudarcot vallottunk, bocsánatot kérhetünk a hibáinkért, megbocsáthatunk másoknak .

Meleg, elfogadó, de kereteket adó szeretetkapcsolat kialakítására törekedjünk gyermekünkkel!


7. Jövőképünk

Könnyebben és jobb eséllyel érünk célba akkor, ha meg tudjuk fogalmazni szülői küldetésnyilatkozatunkat és jövőképünket, amit szeretnénk megvalósítani. Így konkrét gyakorlati lépésekben tudunk gondolkodni, illetve tágabb perspektíváink nyílnak a jövőre nézve. Mindezt megfogalmazhatjuk pozitívan is, például: "Szülőként arra törekszünk, hogy szavaink, tetteink bátorítóak, megbocsátóak, türelmesek legyenek."

 Ezekben segítségünkre lehetnek az alábbi kérdések:

  • Mi az, amit el szeretnék érni és honnan tudom majd, hogy elértem?

  • Milyen lépések vezetnek a cél eléréséhez?

  • Mik segítenek, mik gátolnak majd a folyamatban?

Felhasznált irodalom:

Carver, C. S., Scheier, M. F. (2006). Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó Bp.

Chapman, G. (2017). Things I Wish I'd Known Before We Became Parents Northfield Publishing.

https://www.facebook.com/eppelpasztoradrienn/

Pálhegyi, F., & Gaál, É. (2015). Keresztyén házasság. Kálvin János Kiadó.