A gyermek temperamentumának erejét legtöbbször a második gyermek születése után realizálják a szülők. Ekkor döbbennek rá, hogy gyermekük viselkedése nem csak az addigi nevelési gyakorlatuktól függ, sőt, előfordulhat, hogy ami korábban jól bevált módszernek bizonyult, az később egyáltalán nem működik. Vagy éppen ellenkezőleg, ami eddig kínkeservesen sikerült, az most gond nélkül letudható. Egy biztos: a velünk született személyiségvonások gyakran már a kezdetekben borsot törnek szüleink orra alá.
Állandóan izgő-mozgó kisgyerek az étteremben, játék mögé félénken rejtőző óvodás a játszóházban, kiskockákkal szöszölő kisiskolás a vendégségben. Van, akit az egyik, van, akit a másik viselkedés bosszant, és sokan nagyon hamar ez alapján ítélik meg a gyermekek szüleit: „Nem képes a következetes nevelésre.” „Nem foglalkozik eleget a saját kölykével.” „Nem tanítottak neki jó modort.” Holott, lehetséges, hogy a lehető legjobban jártak el a kérdéses szülők. Egy ingerekre, aktivitásra éhes kisgyermeknek kínzás volna a nyugalomban ülés, és negatívan hatna a személyiségfejlődésére az erőszakos kordában tartás. Egy félénk gyermekben pedig mély szégyenérzetet hagyhat, ha nagy társaság előtt számára kényelmetlen megnyilvánulásokra erőltetik. Egy tevékenységébe mélyedő gyereknek az önbecsülését csökkentheti, ha viselkedését környezete idegesítőnek vagy furcsának bélyegzi meg.
Nem egy üres fehér lappal születünk
A gyerekek egy adott temperamentummal jönnek a világra. A vérmérséklet biológiailag meghatározott és meglehetősen stabil jellemzőket takar. Meghatározza, hogy valaki milyen gyorsan és intenzitással reagál az őt érő ingerekre, illetve, hogy miképpen képes azokat szabályozni.
A temperamentum befolyásolja, hogy az egyénnek milyen az aktivitási szintje, a szociabilitása, az alkalmazkodóképessége, az érzelmi válaszainak erőssége, a kitartása és a hangulata.
Ez pedig komoly hatással van arra, hogy hogyan reagálnak rájuk szüleik és tágabb környezetük, valamint, hogy milyen kapcsolatot és kötődést képesek kialakítani.
A szülőkkel és más gondozókkal való kapcsolat legalább akkora személyiségformáló erővel bír, mint a velünk született vonások. Mivel az első év kritikus fontosságú az agy fejlődése szempontjából, az ebben az időszakban a gyermeket érő hatásoknak is kiemelt jelentősége van. A szülők és gyermekek közti érzelmi kapcsolat jó minősége, az agyban az idegsejtek közti kapcsolatok számának növekedését idézi elő, ami nagyban hozzájárul a gyermek egészséges lelki fejlődéséhez.
Csecsemőkorban kezd kialakulni az ún. önszabályozó képesség. Ez az egyénnek arra vonatkozó kapacitása, hogy mennyire képes szándékosan kontrollálni érzéseit és viselkedését. Megfelelő működéséért szüleink felelősek, akiknek első életéveinkben reakciókésznek és érzékenynek kell lenniük igényeink felé.
Amennyiben a kisbaba szükségleteire képesek ráhangolódni, biztonságos kötődés jön létre a gondozó és a gyermek között.
Ez a korai biztonságos kötődés egy olyan kritikus védőfaktor, amely képes tompítani még a genetikai eredetű fejlődési kockázatokat is.
Az összhang számít
Ha egy változásokat nehezebben tűrő, nyugalmat és rutinokat preferáló gyermek nagyon élénk, határozott kereteket elutasító, folyton új élményeket kereső szülővel nő fel, vagy egy állandó aktivitásra vágyó, ingerlékeny csöppség meglehetősen szabálykövető, otthoni pihenést választó gondozó mellett cseperedik, számos konfliktus merülhet fel mind az érintettekben, mind a köztük lévő kapcsolatban.
A gyermek társas és érzelmi fejlődése szempontjából
a gyermek alapvető személyisége, valamint a szülők értékei és elvárásai közötti illeszkedés az, ami a legmeghatározóbb.
Ez az illeszkedés befolyásolja azt, hogy mennyire könnyű vagy nehéz feladat a biztonságos kötődést létrehozni és fenntartani. A megfelelő illeszkedés Ostergren (Wisconsin Egyetem professzora) szerint azt jelenti, hogy a szülők igényei találkoznak azzal, amire a gyermekük természeténél, koránál és készségeinél fogva képes.
Ugyanakkor ez nem determinált adottság, hanem egy tudatos hozzáállással alakítható rendszer,
ahol a gyermek és a család szempontjait egyaránt figyelembe kell venni. Ha az esetek többségében sikerül megtalálni az összhangot, erősödik a kötődés is a gondozó és gyermeke között.
Landy (klinikai pszichológus és kutató) bemutat néhány tipikus példát arra, hogyan vezethetnek a szülők egyes vonásai a gyermek félreértéséhez. Egy introvertált felnőtt lehet, hogy kevésbé teszi ki gyermekét a szükséges társas tapasztalatoknak, egy kritikákra érzékeny szülő pedig hajlamos lehet túlreagálnia gyereke negatív megjegyzéseit és dührohamait. Egy szorongó gondozó túlóvó lehet, és meggátolhatja ezzel gyermekének szárnypróbálgatásait, egy perfekcionista szülő pedig túl magas elvárásokat állíthat gyermeke viselkedése és eredményei elé, amivel letörheti önbizalmát, csökkentheti motivációját és lefékezheti saját identitásának kibontakozásában.
Mit tehetünk, ha nem vagyunk elégedettek az illeszkedéssel
Amennyiben azt észleli, hogy valami nincs rendben gyermeke vérmérséklete és az Ön elvárásai kapcsán:
- Próbálja meg beazonosítani, melyek lehetnek a konfliktusos pontok, amelyek nehézséget okoznak a szülő-gyermek kapcsolatban.
- Igyekezzen elsajátítani vagy kialakítani olyan stratégiákat, amelyek segítenek alkalmazkodni gyermeke temperamentumának sajátosságaihoz.
- Legyen proaktív, és tervezze meg előre, hogy gyermeke szükségleteire vagy nehézségeire hogyan tudna megfelelően reagálni.
Ehhez néhány praktikus tanács:
- ha a gyermek nagyon aktív, vigye ki gyakrabban a szabadba játszani, válasszon a számára energiáit lekötő tevékenységeket,
- ha nehezen alkalmazkodik a változásokhoz, mindig tájékoztassa előzetesen egy új vendég érkezéséről, kínálja meg előzetesen többször egy új étellel, mielőtt azt bevezetné a család rendszeres étkezésébe,
- ha nem szeret befejezetlenül hagyni dolgokat, szóljon neki 10 perccel lefekvés előtt, hogy hamarosan abba kell hagynia a legózást,
- ha nagyon félénk új emberek társaságában, az oviba való beszoktatás előtt többször látogassa meg vele az új ovónénit, az óvodát, a játszóterét stb.
Szükség esetén pedig bátran kérjen segítséget, és ne féljen problémájáról szakemberrel konzultálni.
A szerző Kovács Orsolya, tanácsadó- és iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja, humánerőforrás szakértő.
