„Ha a pénz nem boldogít, akkor valószínűleg rosszul költöd el” – írja Elisabeth W. Dunn, a University of British Columbia kutatója. Boldogabbá tesz-e a másokra, mint a saját magunkra költött pénz? És ha igen, miért okoz ekkora örömet, ha másoknak segítünk? Hogyan költsük úgy a pénzt, hogy az boldogítson? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Számtalan kutató, köztük a Nobel-díjas Daniel Kahneman és munkatársai is kimutatták már, hogy a kapcsolat a jövedelem és a boldogság (a jólét és jóllét) között, habár konzisztens, de nagyon gyenge. Ha az alapvető szükségleteink miatt nem kell aggódnunk, a pénz alig-alig boldogít, állítják ezek a kutatások.
Ezek a tanulmányok azonban nem vizsgálták, mire költik a pénzüket az emberek. Holott ez jelentősen befolyásolhatja a gazdagság jóllétre való hatását. Elisabeth W. Dunn, a University of British Columbia kutatója és munkatársai azt vizsgálták, hogy hogyan hat a boldogságunkra, ha magunkra, illetve ha másokra költjük a pénzünket.
Az eredmények magukért beszélnek: a másokra, illetve jótékonyságra költött pénz mennyisége sokkal erősebb kapcsolatban állt a boldogsággal, mint ha saját magunkra költjük ugyanezt az összeget. Sőt mi több, pusztán
visszaemlékezni egy korábbi jótékonyságunkra is alkalmas a hangulat javítására.
Érdekes módon azonban az emberek ennek nincsenek tudatában: a megkérdezettek többsége azt tippelte, hogy az önmagára fordított pénz okoz majd nagyobb örömet, s általánosságban meglehetősen kis összeget költünk ajándékra, jótékonyságra.
Mi lehet hát az oka mégis ennek az intuícióellenes eredménynek? Az embertársainkkal való önzetlenség akár a saját kárunkra is (azaz a proszociális viselkedés) általánosságban is egy paradox jelenségnek számít az evolúciós pszichológiában. Vajon miért maradt fenn egy olyan viselkedés az évezredek során, melyben az egyed a saját esélyeit csorbítja a túlélésre és szaporodásra a versenytársakéval szemben? Erre a magyarázatot az úgynevezett csoportszelekció jelentheti. Talán az adott egyed rátermettsége átmenetileg csökken, azonban azok a csoportok, melyekben jelen van a proszociális viselkedés, együttesen jobb eséllyel győzik le az akadályokat, s génjeik nagyobb eséllyel jutnak át a természetes szelekció rostáján. Az evolúciós szemléletet támogatja az is, hogy a jelenség világszerte megfigyelhető, illetve gyerekkortól kezdve boldoggá tesz minket másoknak adni.
Azonban talán nekünk is vannak olyan élményeink, mikor az adakozás inkább frusztrációt okozott, mint örömet: bosszúsan átnyújtani egy kisebb összeget hosszas unszolás után, vagy kelletlenül megvenni egy ajándékot egy kevésbé kedvelt rokonnak nem látszik növelni a jóllétünket. Mik azok a tényezők, melyek olyan örömtelivé teszik az adás élményét?
Az önmeghatározás-elmélet választ adhat erre a kérdésre. Eszerint ugyanis az emberi jóllétet három faktor befolyásolja, ezek a kapcsolódás, a kompetencia és az önállóság. A proszociális költekezés képes teljesíteni mindhármat.
Másokra költeni segíthet érezni, hogy a szociális háló részesei vagyunk.
Egy kutatásban ennek megfelelően azt találták, hogy ha egy kávékupont egy barátunknak ajándékozunk, az nagyobb boldogságot okoz, mint ha mi magunk isszuk meg a kávét – de csak akkor, ha mi magunk is a barátunkkal tartunk a kávézóba. A proszociális viselkedéssel okozott változás kompetenciaérzésünket is növelheti. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért adakozik a legtöbb ember szívesebben olyan dologra, ahol az eredmény látható. Szívesebben jótékonykodunk például egy bizonyos, hátrányos körülmények közt élő gyermek javára, mint egy szervezetére, mely nagy általánosságban harcol a szegénység ellen. Az autonómia fontossága az adományozásban egyértelmű: ha nem mi magunk határozzuk meg, kinek és mennyit szeretnénk adni, az elveszi a nagylelkűség örömét.
Adni nemcsak jobb tehát, mint kapni (illetve, mint saját magunknak adni), de egyike azon kevés módszereknek, mellyel tartósan boldoggá tehetjük magunkat. A legtöbb pozitív életesemény, mely velünk történik, rövid időn belül semmiféle hatást nem gyakorol a jóllétünkre. Ennek oka az, hogy egyszerűen adaptálódunk, „átállítjuk” annak a mércéjét, hogy mi elvárható és szokványos az életünkben és mi nem. Azonban a kedvesség apró gesztusai hosszú távon is hozzájárulhatnak a boldog, örömteli élethez.
Felhasznált szakirodalom:
Aknin, L. B., Norton, M. I. & Dunn, E. W. (2012). Happiness Runs in a Circular Motion: Evidence for a Positive Feedback Loop between Prosocial Spending and Happiness. Journal of Happiness Studies, 13(2), 347–355.
Dunn, E. W., Aknin, L. B. & Norton, M. I. (2008). Spending money on others promotes happiness. Science, 319(5870), 1687-1688.
Dunn, E. W., Aknin, L. B. & Norton, M. I. (2014). Prosocial Spending and Happiness: Using Money to Benefit Others Pays Off. Current Directions in Psychological Science, 23(1), 41–47.
Dunn, E. W., Gilbert, D. T. & Wilson, T. D. (2011). Journal of Consumer Psychology, 21, 115–125.
Kahneman, D., Krueger, A. B., Schkade, D., Schwarz, N. & Stone, A. A. (2006). Would you be happier if you were richer? A focusing illusion. Science, 312(5782), 1908-1910.
Smith, J. M. (1964). Group Selection and Kin Selection. Nature, 201, 1145–1147.
Wilson, T. D., Gilbert, D. T. (2005). Affective forecasting: Knowing what to want.
Current Directions in Psychological Science, 14(3), 131-134.
Felhasznált szakirodalom„Ha a pénz nem boldogít, akkor valószínűleg rosszul költöd el” – írja Elisabeth W. Dunn, a University of British Columbia kutatója. Boldogabbá tesz-e a másokra, mint a saját magunkra költött pénz? És ha igen, miért okoz ekkora örömet, ha másoknak segítünk? Hogyan költsük úgy a pénzt, hogy az boldogítson? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Számtalan kutató, köztük a Nobel-díjas Daniel Kahneman és munkatársai is kimutatták már, hogy a kapcsolat a jövedelem és a boldogság (a jólét és jóllét) között, habár konzisztens, de nagyon gyenge. Ha az alapvető szükségleteink miatt nem kell aggódnunk, a pénz alig-alig boldogít, állítják ezek a kutatások.
Ezek a tanulmányok azonban nem vizsgálták, mire költik a pénzüket az emberek. Holott ez jelentősen befolyásolhatja a gazdagság jóllétre való hatását. Elisabeth W. Dunn, a University of British Columbia kutatója és munkatársai azt vizsgálták, hogy hogyan hat a boldogságunkra, ha magunkra, illetve ha másokra költjük a pénzünket.
Az eredmények magukért beszélnek: a másokra, illetve jótékonyságra költött pénz mennyisége sokkal erősebb kapcsolatban állt a boldogsággal, mint ha saját magunkra költjük ugyanezt az összeget. Sőt mi több, pusztán
Felhasznált szakirodalom:visszaemlékezni egy korábbi jótékonyságunkra is alkalmas a hangulat javítására.
Érdekes módon azonban az emberek ennek nincsenek tudatában: a megkérdezettek többsége azt tippelte, hogy az önmagára fordított pénz okoz majd nagyobb örömet, s általánosságban meglehetősen kis összeget költünk ajándékra, jótékonyságra.
[caption id="attachment_36105" align="aligncenter" width="4368"] Az emberek többsége nincs tisztában vele, mennyire jó hatással van a jóllétre a másokra költött pénz[/caption]
Mi lehet hát az oka mégis ennek az intuícióellenes eredménynek? Az embertársainkkal való önzetlenség akár a saját kárunkra is (azaz a proszociális viselkedés) általánosságban is egy paradox jelenségnek számít az evolúciós pszichológiában. Vajon miért maradt fenn egy olyan viselkedés az évezredek során, melyben az egyed a saját esélyeit csorbítja a túlélésre és szaporodásra a versenytársakéval szemben? Erre a magyarázatot az úgynevezett csoportszelekció jelentheti. Talán az adott egyed rátermettsége átmenetileg csökken, azonban azok a csoportok, melyekben jelen van a proszociális viselkedés, együttesen jobb eséllyel győzik le az akadályokat, s génjeik nagyobb eséllyel jutnak át a természetes szelekció rostáján. Az evolúciós szemléletet támogatja az is, hogy a jelenség világszerte megfigyelhető, illetve gyerekkortól kezdve boldoggá tesz minket másoknak adni.
[caption id="attachment_36106" align="aligncenter" width="3327"] Adni jobb, mint kapni – ha szabadon választhatjuk meg, kinek és mit.[/caption]
Azonban talán nekünk is vannak olyan élményeink, mikor az adakozás inkább frusztrációt okozott, mint örömet: bosszúsan átnyújtani egy kisebb összeget hosszas unszolás után, vagy kelletlenül megvenni egy ajándékot egy kevésbé kedvelt rokonnak nem látszik növelni a jóllétünket. Mik azok a tényezők, melyek olyan örömtelivé teszik az adás élményét?
Az önmeghatározás-elmélet választ adhat erre a kérdésre. Eszerint ugyanis az emberi jóllétet három faktor befolyásolja, ezek a kapcsolódás, a kompetencia és az önállóság. A proszociális költekezés képes teljesíteni mindhármat.
Másokra költeni segíthet érezni, hogy a szociális háló részesei vagyunk.
Egy kutatásban ennek megfelelően azt találták, hogy ha egy kávékupont egy barátunknak ajándékozunk, az nagyobb boldogságot okoz, mint ha mi magunk isszuk meg a kávét – de csak akkor, ha mi magunk is a barátunkkal tartunk a kávézóba. A proszociális viselkedéssel okozott változás kompetenciaérzésünket is növelheti. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért adakozik a legtöbb ember szívesebben olyan dologra, ahol az eredmény látható. Szívesebben jótékonykodunk például egy bizonyos, hátrányos körülmények közt élő gyermek javára, mint egy szervezetére, mely nagy általánosságban harcol a szegénység ellen. Az autonómia fontossága az adományozásban egyértelmű: ha nem mi magunk határozzuk meg, kinek és mennyit szeretnénk adni, az elveszi a nagylelkűség örömét.
Adni nemcsak jobb tehát, mint kapni (illetve, mint saját magunknak adni), de egyike azon kevés módszereknek, mellyel tartósan boldoggá tehetjük magunkat. A legtöbb pozitív életesemény, mely velünk történik, rövid időn belül semmiféle hatást nem gyakorol a jóllétünkre. Ennek oka az, hogy egyszerűen adaptálódunk, „átállítjuk” annak a mércéjét, hogy mi elvárható és szokványos az életünkben és mi nem. Azonban a kedvesség apró gesztusai hosszú távon is hozzájárulhatnak a boldog, örömteli élethez.
