Jobb párkapcsolatra vágysz? – Ezt az 5 vesztes stratégiát kerüld el!

Vajon miért nehéz megadni a párunknak azt, amire vágyik és cserébe megkapni azt, amire nekünk van szükségünk? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, mivel sok tényezőtől függhet az elakadás a kapcsolatban. Vannak azonban olyan vesztes stratégiák, amiket követve biztosan rossz úton járunk. Ha sikerül felismernünk ezeket és tudatosan más lehetőséget választunk egy probléma megoldására, nagyobb eséllyel tudunk olyan kapcsolatot kialakítani a párunkkal, amiben jól érezzük magunkat. Cikkünkben ezeket az elkerülendő stratégiákat mutatjuk be. Farkas Vera pszichológus írása. 

Ha úgy érezzük, hogy nem sikerül megoldanunk egy problémát a kapcsolatban, annak egyetlen oka van: nem igyekszünk eléggé. Sokszor úgy teszünk, mintha keresnénk a megoldást, de valójában csak becsapjuk magunkat. Elhisszük, hogy tettünk valamit, hogy elmondhassuk: „én megpróbáltam”. Mindeközben a másiktól várjuk a csodát.

Az alábbi stratégiákat érdemes elkerülni, ha valódi változást szeretnénk elérni a kapcsolatunkban.

1. A párunk irányítása

 Sokszor abban reménykedünk a párkereséskor, hogy olyan partnert találunk majd, aki begyógyítja a sebeinket. De leginkább pont olyat választunk, aki feltépi azokat, akinek a sérelmei és problémái valamilyen módon passzolnak a mieinkhez, így újra és újra ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat. A megoldás erre a leginkább az, hogy a párkapcsolatunkban nézünk szembe ezekkel. Nem úgy, hogy a másiktól várjuk a megfejtést.

Mert a kapcsolat képes a gyógyításra, nem a partnerünk.

Sokkal inkább együtt kell gyógyulnunk és fejlődnünk. Amikor nagy a különbség a valóság és aközött, amire vágyunk, csábító megoldásnak tűnhet, hogy a másikat rávegyük arra, hogy a mi akaratunk szerint cselekedjen. Valahol érthető, hogy meg akarjuk kapni tőle azt, amiben a gyerekkorunkban hiányt szenvedtünk, mert felnőttként a legjobban arra vágyunk. Ha mondjuk elérhetetlen volt a szülőnk, akkor egy érzelmileg nyitott társat szeretnénk. Amikor tehát irányítani akarjuk a másikat, azt nem feltétlenül tudatosan tesszük, ez persze nem ment fel minket a vesztes stratégiánk okozta károk alól. Mindegy, hogy direkt, indirekt, rosszindulatú vagy jószándékú irányítást alkalmazunk: az elnyomás eredménye lehet engedelmesség (egy ideig), de szeretetteljes és egészséges párkapcsolat biztos nem lesz belőle.

 2. Az igazság hajszolása

 Ismerős az a helyzet, amikor azért nem juttok egyről a kettőre, mert mind a ketten meg vagytok győződve a saját igazatokról, és nem értitek, hogy a másik miért nem hajlandó belátni, hogy ő téved? Ilyen az, amikor nem a kapcsolatért dolgoztok, hanem azért, hogy kiderüljön, kinek van igaza. Ezzel csak az a gond, hogy

egy párkapcsolatban egyszerűen az objektív igazságnak nincs helye.

Előfordulhat, hogy az igazságért folytatott harc személyeskedésbe, öntudatos méltatlankodásba csap át: „Nagyon haragszom rád, mert annyira ostoba vagy!” Az ilyen kommunikáció kifejezetten mérgező, minden esetben kerülni kell az agressziót.

Ha valakinek érett a személyisége, akkor is képes túllépni azon, ha neki van igaza, de nem sikerül azt érvényesíteni a másikkal szemben. Meg kell tanulnunk levetkőzni a megbántott viselkedést, a másikra irányuló agresszív megnyilvánulásokat, mert ezzel megmérgezzük a kapcsolatunkat és saját magunkat is. Amellett, hogy becsüljük a saját megéléseinket, tartsuk tiszteletben a partnerünk érzéseit is, fogadjuk el, hogy nem ugyanazt gondoljuk és tegyük túl magunkat ezen. Inkább törekedjünk a kompromisszumra. 

3. Gátlástalan önkifejezés

Mindenki egy olyan kapcsolatra vágyik, ahol őszintén kimondhatja a másiknak, amit érez. Vagy mégsem?

Nem a legjobb stratégia, ha mindent is ráborítunk a párunkra, hogy könnyítsünk a lelkünkön és aztán elvárjuk, hogy ő mindezzel kezdjen valamit. Nem attól lesz meghitt és igazi a kapcsolatunk, hogy szűrő nélkül kiadunk magunkból mindent, nem törődve a következményekkel.

A párunk nem a pszichológusunk.

Vannak olyan gondolatok, érzések, amiket magunkban kell megfejtenünk és ezután olyan formában beszélni erről a másiknak, ami számára is befogadható és releváns. Csakis a konstruktív önkifejezésnek van helye a kapcsolatban.

4. Megtorlás

 Általában akkor folyamodunk a megtorláshoz, ha az előző három stratégia nem vált be.

„Nem hagyod, hogy irányítsalak? Nem ismered el, hogy igazam van? Nem érdekelnek az érzéseim? Akkor tessék!”

A legtöbbször az áldozat szerepéből támadunk bosszúval. Ebben az az abszurd, hogy a támadó szerepében is képesek vagyunk áldozatnak érezni magunkat, holott agresszor válik belőlünk. A bosszú az életünk része. Sokszor úgy is élünk vele, hogy észre sem vesszük. Indirekt megtorlás például a passzív-agresszió. Amikor valamit nem teszünk meg vagy nem mondunk, amit egyébként kellene.

Alapszabály, hogy ha dühösek vagyunk a másikra, akkor azt inkább mondjuk ki és ne kiéljük rajta! Gondoljunk arra, hogy a megtorlás mögött is a gyógyulás iránti vágyunk motivál minket, amire viszont semmi esély nincs, ha közben a másikat bántjuk.

 5. Bezárkózás

Ez az egyik legveszélyesebb stratégia, amit alkalmazhatunk. Bezárkózásnak számít, ha hirtelen kilépünk egy kapcsolatból, vagy amikor fokozatosan csökkent a szeretkezések száma. Ha pedig a büntetés a célunk vele, az egy passzív-agresszív megtorlásnak számít.

A bezárkózás hátterében állhat például a konfliktustól való félelem, a megtorlás elutasítása, a bizalmatlanság, az értéktelenség érzése, a sebezhetőségtől való félelem, vagy a kapcsolatba fásultság érzése. A következménye általában az elhidegülés. Ez lehet részleges, amikor a párkapcsolat egyik területétől zárkózunk el, mondjuk az intimitástól, a beszélgetéstől, a közös programoktól. De irányulhat az egész kapcsolatra, vagy a partnerünkre is.

Néha valóban szükségünk lehet a távolságtartásra a kapcsolatban. A bezárkózás a távolságtartás felelőtlen formája, míg a felelősségteljes távolságtartás nem egyoldalú és nem provokatív. Nélkülözhetetlen eleme a visszatérés igénye és a magyarázat. Lehetőséget ad arra, hogy magunkkal törődjünk, de ez nem jelenti azt, hogy a kapcsolatunkban nem veszünk részt arra az időre. A párunk ugyanúgy számíthat ránk és nem vágjuk el a hozzá fűződő köteléket, bizonytalanságot okozva ezzel.

Ha bezárkózunk, biztosan nem kapjuk meg, amire vágyunk, hiszen szó szerint nem is próbálkozunk, hanem kiszállunk.

A fenti vesztes stratégiák helyett tehát a kapcsolaterősítésre kell törekednünk. Foglalkozzunk magunkkal és foglalkozzunk a kapcsolatunkkal is. Nem számít, hogy mennyire nehéz nekünk, vagy mennyire haragszunk a másikra, ezek nem írhatják felül azt a szövetséget, ami a közös gyógyulás alapját adja. Legyünk önreflektívek, értsük meg a saját működésünket és a kapcsolati dinamikáinkat, mert ez az első lépés a fejlődés útján. 

Ha úgy érzed, hogy a pároddal közösen készen állsz megváltoztatni a múltbeli dinamikát, és a fejlődés új szintjére lépnél, jelentkezz be párterápiára!