Kismama-elbutulás: Az ideiglenes memóriazavar evolúciós előnyei

Az elmúlt évtizedben számos kutatást végeztek annak témájában, hogy miért szenvednek feledékenységtől, memóriazavartól a kismamák. Korábban a legkézenfekvőbb oknak, a szülést követő elszigetelődést tulajdonították, ma viszont már tudjuk, hogy egy sokkal komolyabb agyi folyamat áll ennek hátterében, nem is olyan véletlenül.

A várandósság és a szülés utáni első két év között a legtöbb anya átesik az ún. kismama-elbutuláson. Egyszer csak nem tudja kifejezni magát, a szavak mintha kiesnének a fejéből. A boltban újra és újra rá kell néznie a bevásárlólistára, még akkor is, ha csak 5 termék van rajta, és talán még így sem emlékszik, hogy mit is tervezett egyébként vacsorára. Nem jutnak eszébe nevek, fogalmak, és ha valami eltereli a figyelmét, nem tud visszakapcsolódni. Akár ismerjük a jelenséget, akár nem, elsőre ijesztő, rendkívül kínos és bosszantó lehet, habár ha az embernek van egy kis öniróniája, roppant szórakoztató is egyben. A memóriánk egyszerűen kihagy, nem tehetünk róla. De miért is történik mindez?

Az elmúlt évtizedben számos kutatást végeztek a témában, igazolva ennek a jelenségnek az evolúciós aspektusát. Nem véletlen a memóriazavar, és nem is az egyetlen hozadéka a momnesiának (a „mom”, mint az angol anya és az „amnesia”, azaz amnézia szavakból), hiszen számos pozitív változással is társul a jelenség. Minden változás annak érdekében történik,

hogy az újdonsült anya minél jobban gondoskodhasson a kisbabája egészséges fejlődéséről, ösztönösen.

A kismama-elbutulás sajátossága, hogy előfordulásának időtartama és tünetegyüttesei rendkívül változatosak lehetnek, ez pedig a tudományos kutatásokat is nehezíti. A jelenség általában a terhesség 2. vagy 3. trimeszterében válik látványosan érzékelhetővé, és szülés után akár két évig is fennállhat, de ez egyénenként változó lehet. Vannak, akik csak a terhesség alatt érzik, vannak, akik kizárólag szülés után, de olyanok is, akik mindvégig, vagy akár egyáltalán nem. A kismama-elbutulás elnevezése abból adódik, hogy a memóriazavar mutatkozik a leglátványosabb tünetnek, ugyanakkor a kutatók összefüggésbe hozták már más negatív jelenségekkel is, mint például a kimerültség, az aluszékonyság, a figyelemvesztés, vagy a megszokottnál lassabb felfogóképesség. Ez azért is figyelemre méltó, mert az újdonsült édesanyák értelmi képességeinek romlását általában a szülést követő szociális elszigetelődéssel szokták magyarázni, ennél viszont valójában jóval többről van szó. Bár a szülés utáni izoláció csakugyan rásegít az ideiglenes memóriazavarunkra, a fő kiváltó ok mégsem ez, hanem az agyi kapcsolatok átrendeződése a jobb gondozási készségek és képességek érdekében.

Mi történik az agyban?

Ahogy a testünknek fel kell készülnie a gyermekünk ellátására, úgy az agyunknak is. A terhesség során az édesanyák agyi kapcsolatainak hálója átrendeződik, mert változik a dolgok fontossági sorrendje. A kismama elbutulással járó memóriazavar különlegessége, hogy csak bizonyos fajta emlékezés akadályozott. Azokat az információkat nem tudjuk a fejünkben tartani, amiket aktívan próbálunk memorizálni (szabad visszahívás, késleltetett visszahívás): egy bevásárló lista, a barátunk neve, vagy mondjuk a kedvenc filmidézetünk. De ide tartoznak azok az emlékek is, amiket a jövőben terveznénk megtenni (prospektív emlékezet): munkából hazamenet megállni tankolni, üzenetet átadni a párunknak, vagy bekapcsolni a platnit, miután rátettük a lábost.

A kutatók azt gyanítják, hogy ez a fajta változás a terhesség okozta hormonváltozásoknak köszönhető, amelyek közvetett következtében a nők szürkeállománya – ahol az idegek kapcsolódnak, beszélnek egymással – veszít azon részeinek területéből (kapcsolatok számából), amelyek összefüggésben állnak az emlékezettel.

Bár a memóriánk ilyenkor eltompul, ezzel együtt a stresszválaszunk is csökken,

ami viszont elősegíti, hogy kevesebbet aggódjunk feleslegesen, és hatékonyabban tudjunk reagálni a valódi veszélyekre. A kisbabánknak – szülés előtt és után is – nagyon fontos a mi lelki kiegyensúlyozottságunk, a momnesia okozta változások tehát ehhez is hozzájárulnak. És ez csak az egyik pozitív hatása.

Miközben a szürkeállomány egyes részei csökkent mértékben működnek, addig az agy más központjai éppen bővítik idegi kapcsolataikat. A kiszolgáltatott csecsemő megfelelő ellátása érdekében

az édesanyáknak megnő a szociális érzékenysége: együttérzőbbek, intuitívabbak, figyelmesebbek lesznek, érzékszerveik pedig kiélesednek a gyermek dolgai körül.

Csökken a külvilág iránti érdeklődés és koncentráció, hogy a gyerek megkaphassa azt a figyelmet, törődést és védelmet, amire neki van szüksége az életben maradáshoz és az egészséges fejlődéshez.

Egyénenként eltérő, hogy ki mennyi ideig és milyen mértékben szenved a momnesia okozta memóriazavartól, így jelenleg a kutatásokból sem derülhet ki pontosan, hogy milyen a regenerálódás ideje és mértéke. Laura Glynn, amerikai kutató egyik vizsgálatából azonban annyi bizonyos, hogy a szülések számának előrehaladásával a nők emlékezetének verbális visszahívási képessége csökken. Ez rendkívül nyomasztóan hangzik, de pánikra azért nincs okunk, hiszen általában kevés valóban demens többgyerekes anyukával találkozunk. A helyzet tehát nem olyan ijesztő, mint ahogy mi elsőre elképzeljük. Előfordulhat ugyan, hogy a harmadik gyerekünk születése után már ritkán nevezzük meg őket saját nevükön egymáséi helyett, vagy hogy rendszerint nem találjuk a mobilunkat, amikor éppen beszélünk rajta, de ezekkel általában együtt tudunk élni. A negatív hatások helyett tehát nézzük a dolog jó oldalát, amit hajlamosak vagyunk alulbecsülni.

A bennünk végbemenő változások célja, hogy a lehető legrátermettebb, leghatékonyabb és legérzékenyebb anyák lehessünk a gyerekeink számára. Lehet, hogy olykor elfelejtjük, amit ígértünk a párunknak, a főnökünknek, vagy ne adj isten magunknak,

de a gyerekkel kapcsolatos kérdésekben ritka, hogy ne lennénk toppon.

Egy kórházi kísérletben például azt tapasztalták, hogy hiába van két emelet különbség az anya és az újszülött között, egyszerre ébrednek. Az érzékeink tehát jóval pontosabbak, ki vannak hegyezve a gyermeket érintő érzelmekre, veszélyforrásokra és teendőkre. Ezeket persze természetesnek vesszük, hiszen egy szülő hogyan is viselkedhetne másképpen, de ne felejtsük el, hogy ez egy komoly agyi újraszerveződés következménye. Valami veszít a jelentőségéből, valami pedig figyelmet nyer, hogy a nőkből ekképpen édesanyák legyenek.