Klónok nélkül – karantén-munka szülőként

A jelenlegi rendkívüli állapot mindannyiunkat kihívások elé állít. A korlátozások – a veszélyhelyzet pszichés hatásait leszámítva is – mindenkire kisebb-nagyobb terhet rónak. A védelmünkben hozott intézkedések részeként az óvodák és iskolák is bezárásra kerültek, így az otthoni munkavégzésre alkalmas státuszok esetében a felügyelet a szülőre marad. Sokan érezhetjük most úgy, hogy összeegyeztethetetlen szerepekben kell helytállnunk, a szituációk talán egyenesen kezelhetetlennek tűnnek. Bár a következő néhány ajánlás nem oldja meg problémáinkat, mégis „mankót” jelenthet, melyekkel egy-két lépéssel előrébb juthatunk a bénító kétségbeesésből a reziliencia felé vezető úton.

Nem kell különösen hegyezni digitális antennáinkat, hogy regisztráljuk az utóbbi hetek kétségbeesett szülői sikolyait, melyek a virtuális éterben feloldódva végül mégis nyugtató hatásúak: nem vagyunk egyedül. Van egy kétévesed, aki liszttel szórta tele a lakást, miközben az online konferenciamegbeszélésen próbáltál helytállni? Mással is megtörtént. Egy fontos megbeszélés közepén sikítva rohant be hozzád ovis korú lányod, mert rajtad kívül senki más nem törölheti ki a fenekét? Büszke lehetsz, hogy ilyen kvalitásokkal is rendelkezel, de közben fogadd el: ezzel sem vagy egyedül. Ahogy az egy időpontra tervezett virtuális matekóra és a hétindító online megbeszélés naptáradból kikacsintó időpontjaival sem magányosan nézel farkasszemet. Ahogy azon sem egyedül töröd a fejedet, hogy a sok tennivaló mellett hogyan biztosítsd kamaszgyerekeidnek a napi megélhetéshez szükséges nyolcezer kalóriát, úgy, hogy közben a feladataidat is ellásd és nem mellesleg (hogy kamaszodat ne frusztráld túl) lehetőleg láthatatlan maradj.

Miközben (remélhetőleg) utólag könnyesre nevethetjük majd magunkat az ilyen és hasonló bohózatokon, az itt-és-mostban

sok szülőben nehezen kezelhető feszültségeket kelthet a több frontról követelt teljes munkaidőben való helytállás:

próbálunk szülőként, dajkaként, óvodapedagógusként, pedagógusként, felelősségteljes alkalmazottként vagy éppen a munkatársakért felelős vezetőként helytállni. Ez a kétszülős családokban sokszor lehetetlennek tűnik, míg az egyedülálló szülők, a speciális nevelési igényű gyerekekkel élő családok esetében vagy éppen azok számára, akiknek az otthoni munka nem opció, a kihívás mértéke exponenciálisan nő. Hogyha ehhez hozzáadjuk az anyagiak miatti egzisztenciális szorongást, az aktuális helyzetben nélkülözhetetlen digitális technológia materiális feltételeinek financiális vonzatát, a logisztikai kihívásokat, melyeket most a bevásárlások jelentenek vagy a gyermekekre is vonatkozó társaktól való távolságtartás szabályait, nem csodálkozunk, hogyha a leginkább hátrányosan érintett csoportok tagjainak a korlátozások a valódi bénultság állapotát jelentik. A külső feltételek a veszélyhelyzet miatt azonban átmenetileg adottak, ezeken változtatni nem tudunk, összeszedtük hát, hogy szülőként melyek azok a tényezők, melyeket továbbra is kontrollálhatunk annak érdekében, hogy a körülményekhez képest épeszűek maradhassunk.

Munkavállalóként: lazítsunk az elvárásainkon, kommunikáljunk és legyünk rugalmasak

David Anderson klinikai pszichológus ajánlása szerint készítsünk egy tennivaló listát. Majd vágjuk félbe. Aztán megint félbe.

Irreális elvárás, hogy ugyanolyan produktívak legyünk, mint ahogy azt normál körülmények között megszokták tőlünk,

ennek jelen helyzetben nem tudunk megfelelni. Nagyon fontos az ezzel kapcsolatos kommunikáció és az elvárás-menedzsment: beszéljünk kollégáinkkal, alkalmazottainkkal, mondjuk el nekik őszintén, mit várhatnak most tőlünk.

Alkalmazottként gondoljuk végig, hogy milyen órákban leszünk leginkább elérhetőek és milyen terhelést bírunk el, milyen messze juthatunk el egyes feladatainkkal és vázoljunk fel több olyan lehetőséget, melyekben szeretnénk engedményt elérni: kérjünk rugalmasan beosztható, blokkosított munkaórákat, esetleg az online megbeszélések időpontjának átszervezését. Hogyha több lehetőséget is felkínálunk, az a vezetőnk kezébe is kontrollt ad ebben a számára sem egyszerű döntési helyzetben. A kommunikációs helyzeteket – ha erre van lehetőségünk – ajánlott videóhíváson keresztül lebonyolítani, hiszen a nonverbális jegyek észlelésének lehetősége sok későbbi félreértéstől kímélhet meg minket.

Hogyha munkánkat otthonról is tudjuk végezni, valószínűleg elkerülhetetlen, hogy munkaóráinkat rugalmasan alakítsuk ki. Ha szokatlannak és fárasztónak tűnik is az esti időpontokban vagy éppen az alvásidőben a gép vagy irományok előtt görnyedni, annak a tudata, hogy ekkor gyermekeink tényleg hagynak minket koncentrálni, sok felesleges energiagyilkos feszültségtől kímél meg bennünket.

Azoknál a családoknál, ahol két szülő dolgozik otthonról, nagy nyereség lehet, hogyha a szülők két-négy órás blokkokra felosztva váltják egymást a gyerekek felügyelete és a munkavégzés feladatköreiben, így mindenki számára lehetőség nyílik a fókuszált munkára. Sokat jelenthet, ha a partnerek minden este átbeszélik a következő nap előre várható kihívásait és előre megtervezik saját szerepüket a következő napi teendők vonatkozásában.

Szülőként: lazítsunk az elvárásainkon, kommunikáljunk és legyünk rugalmasak

Szülőként az első és legfontosabb célunk lehet, hogy gyermekünk mentális és fizikai jóllétét biztosítsuk. Fontos, hogy kisebb gyermekeinkkel is beszélgessünk őszintén, de tömören a kialakult helyzetről, az ő nyelvezetükhöz igazodva, oszlassuk el esetleges félelmeiket és kételyeiket. Mondjuk el nekik azt is, hogy bár a következő időszakban sok időt töltünk majd együtt, a munkánkban továbbra is helyt kell állnunk, így néha önálló játékra kérjük majd őket.

Számolnunk kell vele, hogy gyerekeink saját szorongásaikon kívül a belőlünk szivárgó feszültség lenyomatát is magukban hordozhatják – akár olyan viselkedéses megnyilvánulásokban, melyeket nehezen fogadunk el (előfordulhatnak most a stresszre adott reakcióként szokatlan agresszív megnyilvánulások, gyakori hisztik, dühkitörések vagy korábban sikeresen túlhaladott viselkedési formákhoz való visszatérés, például ujjszopás, a szobatisztaság problémái is).

Ilyenkor legyünk megértőbbek és türelmesek, hiszen ez a helyzet őket is próbára teszi.

Nekik is szükségük van a gyerektársaságra, a produktivitásra és a sikerélményekre, melyekhez most nem a megszokott formában jutnak hozzá. Nekünk is az az érdekünk, hogy családunk fiatalabb tagjai a lehetőségekhez képest jól érezzék magukat: egy nyűgös kisgyerek vagy egy dühös kamasz további nehéz pillanatokat okozhat. A korlátok tűréshatáron kívüli feszegetését próbáljuk továbbra is drámamentesen, de következetesen kezelni, ugyanakkor a következményekkel kapcsolatban érdemes új szempontokat is megfontolni: például realizáljuk, hogy amikor szájaló serdülőnket a szülői tekintély megőrzésének jegyében megfosztjuk kütyüjétől és ezzel együtt bezárjuk a virtuális világba vezető kaput, az izoláció szorongató hatását többszörösére duzzasztjuk. Lehetőleg ne éljünk most ezzel a nevelési eszközzel.

Egy új „rutin” segíthet minket a családi rendszer finomhangolásában. Alakítsunk ki napirendet gyerekeink számára (nagyobbak esetében velük együtt). Kisebbeknél a felkelés, reggeli készülődés, az étkezések és a lefekvéshez készülődés jelenthetik a vezérfonalat, míg nagyobbaknál az iskolai feladatok strukturálhatják a napot. Az alvásidő megszokott kereteinek megőrzése minden korosztály vonatkozásában lényeges, hiszen ez az immunrendszer hatékony működése szempontjából is alapvető.

A munkaórákat és a gyerekekkel eltöltött időt próbáljuk blokkokba rendezni: alakítsunk ki olyan intervallumokat, amikor az egyedüllétre kevésbé fogékony kisebbekkel teljes lényünkkel jelen tudunk lenni és ezeket váltogassuk olyan időszakokkal, amikor gyermekünket az önálló játék felé terelve próbálunk dolgozni.

Legyünk megengedőbbek a képernyőidővel kapcsolatban: még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy korosztályonként hogyan alakul az ajánlott maximum. Ha ebben a nehéz időszakban nem tudjuk tartani a megszokott korlátokat és kereteket, ne legyen bűntudatunk. Valószínűleg nem az egy-egy sürgősen elvégzendő feladat alatti Netflix meseidő vagy videójáték fogja mellékvágányra terelni gyermekünk életét. Ugyanakkor hogyha az online térbe is beengedjük a kisebbeket, fontos, hogy ezt kontrolláljuk, például állítsunk össze egy listát azokról az oldalakról, melyeket gyerekeink biztonsággal látogathatnak (ilyenek lehetnek például fejlesztő játékokat tartalmazó oldalak, de a Szélforgó gyermekprogramajánló oldalán is kiváló ötleteket találunk, például élő közvetítésekről).

Nagyobb gyerekünk valószínűleg ebben az időszakban elkerülhetetlenül több időt fog eltölteni különböző képernyők előtt és az internetet is többet fogja használni, mint eddig bármikor. Ezzel kapcsolatban legyünk elfogadóak, bátorítsuk az online térben való szociális interakciókat,

tekintsünk úgy a virtuális térben töltött időre, mint a társas támogatás jelen helyzetben nagyon is üdvözlendő megküzdési stratégiájára.

Az unalom sem mindig ördögtől való: a kreativitás melegágya, a nagyobbaknál pedig az önmagunkkal való találkozás fontos önismereti leckéje lehet. Kisebb gyerekeinknek még segítenünk kell abban, hogy a semmittevés pillanataiban meglássák a lehetőséget. Bátorítsuk őket az önálló tevékenységre, melyhez biztosíthatunk nekik kreatív munkához szükséges alapanyagokat: kartonpapír, faanyag vagy éppen gyöngyök és fonál, mind lehetnek az inspiráció forrásai. Hagyjunk gyermekeinknek teret és legyünk megengedőbbek az esetleges rendetlenségért. Adhatunk minimális keretet azzal, hogy a játszósarok felé tereljük őket, vagy éppen – ha erre lehetőségünk van a jelenlegi korlátozások között is – ki a szabadba.

A lakás vagy ház körüli teendőkbe aktívan vonjuk be a gyerekeket: takarítsunk, főzzünk velük együtt, engedjük, hogy segítsenek. Ez nekik is sikerélményt adhat, illetve produktívnak érezhetik magukat a családi rendszer működtetéséhez való hozzájárulásuk okán, nem utolsó sorban pedig hasznos készségeket sajátítanak el.

Tanulást támogató „pedagógus asszisztensként” vagy az óvópedagógus pótszerepében

Sokat segítünk saját magunknak és szülői segítségre szoruló gyermekünknek is, hogyha az iskolai feladatokat azok sürgősségi és fontossági sorrendjében végezzük el. Hogyha úgy érezzük így is túl nagy a terhelés, a feladatok végrehajtása megterhelővé válik gyermekünk számára, lépjünk kapcsolatba a pedagógusokkal. Nekik is rengeteg kihívással kell megküzdeniük, felkészülési idő nélkül alakítottak ki és működtetnek egy számukra is teljesen új rendszert, ezért most hangsúlyozott szerepe van az interakciónak, sokat segíthetünk konstruktív javaslatainkkal és a megerősítés is sokat számít.

Használhatunk alapvető motivációs eszközöket is. A hétévesnél idősebb gyerekek számára hasznos lehet, hogyha feladatblokkokban gondolkozunk és egy-egy blokk teljesítését offline szabad tevékenységgel jutalmazzunk, a feladatok teljesítése után pedig egy nagyobb jutalmazó értékkel bíró aktivitás jöhet, akár egy kedvenc videójáték formájában.

Ugyanakkor a legfontosabb, hogy amennyire csak tudjuk, engedjük most el gyermekeink iskolai teljesítményével kapcsolatos aggodalmainkat: tudatosítsuk, hogy nem ezen az átmeneti időszakon múlik majd gyerekünk jövője, míg hogyha – a lehetőségekhez képest – igyekszünk a lehető legjobban kezelni ezt a nem mindennapi krízishelyzetet, életre szóló pozitív mintát adhatunk, ezzel pedig lelki erőt a jövőbeli stresszhelyzetekkel való megküzdéshez.

Amikor végre magunk lehetünk: csökkentsük a szerepzavar okozta stresszt és adjunk hálát

A hála gyakorlása a stresszel való megküzdés hatékony eszköze is lehet, csökkenthetjük szorongásunkat, ha az itt-és-mostban észrevesszük azokat a pillanatokat, amikor valami jó dolog történik, amiért hálásak lehetünk. Mielőtt könnybe lábadna szemünk a „hogyan használd ki a rád szakadt tengernyi időt” címekkel keringő virtuális ötletek láttán, vegyük észre, hogy süt a nap, hogy gyermekünk ránk mosolyog, hogy (a nehéz pillanatok ellenére is) több időt tölthetünk együtt. Adjunk hálát azért, ha egészségesek vagyunk, ha van mellettünk valaki, akire ebben a nehéz helyzetben is támaszkodhatunk, ha van kivel osztoznunk szorongásainkon (bár ugyanezekkel a problémákkal most a világon tengernyi ember szembesül, ez nem adatik meg mindenkinek): ezek lehetnek most a legfontosabb erőforrásaink. Ezeket mozgósítva a munka okozta feszültségeket is csökkenthetjük. Tudatosítsuk, hogy ez egy átmeneti állapot: bármilyen nehéz pillanatokat élünk meg, ez sem tart örökké.

Ha azonban úgy érezzük, a hullámok összecsapnak a fejünk fölött, kérjünk segítséget. A jelenlegi helyzetben is lehetőségünk van mentális egészségünk védelmében pszichológiai szolgáltatásokat igénybe venni akár online formában is, több segélyvonal pedig ingyenesen is elérhető és krízishelyzetben hívható. A Mindset Pszichológia csapata is fontosnak tartja, hogy a segítség bárki számára elérhető legyen, így elindítottuk eseti pszichológiai tanácsadásunkat, mely díjmentesen igénybe vehető.

Cikkünk a Mindset Pszichológia csapata által kidolgozott MENTÁLIS AKCIÓTERV keretén belül született meg, melynek célja, hogy pánikkeltés helyett hiteles, higgadt tájékoztatást nyújtsunk, tanácsokkal lássunk el benneteket és könnyebbé tegyük koronavírus árnyékában töltött mindennapokat.