Könyvajánló: Örökölt sors – családi sebek és a gyógyulás útjai

Hiánypótló könyvvel jelentkezett Orvos-Tóth Noémi, melyben áttekinthetjük a tágabb családi rendszer hatását mindennapi működésünkre. Hogyan befolyásol minket a mai napig, hogy hányadik gyereknek születtünk a családba, vagy hogy milyen elvárásaik voltak a szüleinknek? Milyen családi mintázatok jelennek meg ismétlődően az életünkben? Hogyan ismerhetjük meg a sorsunk öröklött jellemzőit? Könyvajánlónk.

„Múltunk feltárása nélkül csak halvány sejtéseink lehetnek arról, kik vagyunk, és miért pont ezt az életet éljük” – írja a szerző, aki terapeutaként számtalan olyan esettel találkozott már, amikor a kliens problémája akár több generációval korábbi történésekben gyökerezett, vagy szorosan összefüggött a családjából örökölt viselkedésmintákkal. Ezek megértése és feltárása hozzásegíthet minket önmagunk megértéséhez, és a sorsunk átírásához, elakadásaink feloldásához.

A könyv nagy előnye, hogy átfogóan mutat be nagyon sok olyan elméleti tudást és gyakorlati megfigyelést, amellyel fontos akár pszichológusként, de magánemberként is tisztában lennünk – és teszi mindezt közérthető, olvasmányos stílusban. Nemcsak az egyes pszichológiai jelenségek szakmai hátterét ismerhetjük meg, hanem a szerző eseteinek bemutatásán keresztül abba is betekintést nyerhetünk, hogyan működnek ezek a folyamatok a mindennapokban. Sok esetben láthatjuk például, hogy egy párkapcsolati elakadás mögött a tágabb családhoz köthető folyamatok húzódnak meg: őseink traumái, hiedelmei vagy átörökített viselkedésmintái irányítanak minket, nem a valós helyzet.

A születésünket megelőző történéseknek ugyanolyan nagy szerepe lehet az életünkben, mint aztán a gyerekkori és későbbi tapasztalatainknak.

Nem mindegy, hogy hányadiknak születünk, terveztek-e minket, fiút vagy lányt akartak-e, sőt, természetesen az sem, hogy valaki milyen előélettel, családi örökséggel válik szülővé, hogyan tekint a gyermekére és saját szerepére. A testvérsorrenddel kapcsolatos kutatások szerint például az elsőszülött testvérek általában sokkal hagyománykövetőbbek, jobban átveszik a családi mintákat, illetve gyakran magasabb végzettséget és jobban fizető állást szereznek. Ezzel szemben minél inkább sokadik testvér valaki, annál lázadóbb, formabontóbb lehet – sokszor az ilyen testvérek teszik az új tudományos felfedezéseket, vagy ők emelkednek ki egyedi művészeti alkotásaikkal. A középső testvérekre pedig jellemző lehet, hogy gyakran igénylik a figyelmet, és nehezen alakítják ki saját egyéniségüket, de mivel sokszor kerülnek közvetítő helyzetbe, jók lesznek a diplomáciai képességeik. Ezek persze nem kötelező szabályok, ha már háromnál több év van a testvérek között, akkor például kevésbé érvényesülnek.

A  könyv nem kerüli ki az olyan, sokszor családi tabunak számító témákat sem, hogy milyen forgatókönyvek játszódhatnak le olyankor, amikor a család elveszít egy gyermeket, vagy valaki tartósan beteg testvér mellett nő fel. Az utóbbi esetben az egészséges testvér gyakran háttérbe szorul, vagy pont fordítva, ő lesz a szülők reménysége, akire az összes elvárásukat rávetítik – mindkét út olyan teher, ami lenyomatot hagy a gyermek későbbi életében is: megtanul állandóan lemondani saját igényeiről, vagy azért nem éli a saját életét felnőttként sem, mert még mindig a szülei elvárásait akarja teljesíteni.

Sokszor azonban nem a saját életünkben, hanem a generációkkal korábban történt traumák hatnak ránk még mindig, és ezek jelennek meg megmagyarázhatatlan tünetek, indokolatlan szorongás formájában. Mára a kutatások is kimutatták, hogy a veszély jelzései biológiai formában is továbböröklődnek: egy kísérletben cseresznyevirág-illatot permeteztek az egerek ketrecébe, és közben kellemetlen áramütéseknek tették ki őket, így hamar megtanulták a kettőt társítani egymáshoz, és félelmet átélni az egyébként kellemes illattól. Az érdekes az volt, hogy az utódaiknál ez ugyanúgy megjelent, és még a harmadik generáció is félelmi reakciót adott az illatra, pedig ők soha nem kaptak áramütést. Ezt figyelték meg a holokauszt-túlélők utódainál is: generációkkal később is sok szorongás, félelem jelentkezett náluk, habár a háború régen elmúlt, és sokszor nem is tudtak az őseik történetéről, de tudattalanul hordozták azt a fokozott érzékenységet a külvilág ingereire, ami az életveszély idején a túlélést szolgálta, békében azonban teherré vált.

Ami közös ezekben a helyzetekben, az az, hogy

a feldolgozatlan traumák és elfojtott érzelmek, ha nem tudatosítjuk őket, akár generációkon át romboló hatással lehetnek az egész családi rendszerre, így a benne nevelkedő gyerekekre is.

Ahogy a szerző írja, sokan pont azért ódzkodnak attól, hogy szakemberhez forduljanak, mert ettől a tudatosítástól félnek, hogy aztán mihez kezdenek majd a szekrényben talált csontvázakkal. Ilyen szempontból a könyv sem egy könnyű olvasmány, mert a fejezetek végén önismereti kérdésekkel arra készteti az olvasót, hogy jobban elmélyüljön saját múltjának megismerésében ahhoz, hogy megértse a jelenben meglévő problémáinak gyökerét. És bár ez fájdalmas szembesülésekhez vezethet, ugyanakkor felszabadító is, hiszen ez az első lépés az elengedéshez, és sokszor csak ezeknek a felismeréseknek az árán tudjuk megszakítani a családi mintát, és az életünket egy új, jobb vágányra terelni.

„A dolgok nem attól léteznek, hogy beszélünk róluk, hanem azért kell róluk beszélnünk, mert léteznek. A tabuk ledöntése lehet a kulcsa annak, hogy a következő generációkat meg tudjuk védeni számos fájdalmas életeseménytől.”