Lehet egészséges a nárcizmus?

„Micsoda egy nárcisztikus alak!” Az utóbbi években a nárcisztikus szó bekerült a szókincsünkbe a negatív jelzők közé, mint a pökhendi és az öntelt szinonimája. Rettegünk, mint valami kegyetlen kórságtól, nehogy ránk süssék a bélyeget: „nárcisztikus”. De vajon tényleg ennyire negatív a nárcizmus?

A nárcisztikus személyiségzavar diagnózisa valóban meglehetősen negatív: jellemzi az arrogancia, a folyamatos csodálat iránti igény, önmaguk előtérbe helyezése, és ami a legfontosabb, az empátia hiánya mások iránt. Mindemellett a nárcizmus nem egy negatív pszichológiai terminus, hanem 

egy spektrum mentén értelmezhető.

Az egészséges személyiségfejlődésben a nárcizmusnak fontos szerepe van. Már 1914-ben Sigmund Freud azt állította, hogy minden csecsemő átmegy az „elsődleges nárcizmus” szakaszán, egy primitív, énközpontú gondolkodásmódon. Ez a szakasz csak egy állomás a normális, egészséges felnőttkor felé vezető úton. 

Lássuk, hogyan gondolkodtak erről régen, illetve napjainkban

Az, hogy ma milyen képünk van a nárcizmus fogalmáról az elmúlt 100 év pszichológusainak a munkásságán múlik. Nekem kicsit az az érzésem, hogy mint az indiai mesében, a tudósok az elefántnak, hol az egyik, hol a másik lábát fogták meg, és abból következtettek az egészre. Emiatt ki komorabb, ki színesebb képet festett róla.  

Heinz Kohut inkább pozitívabban szemlélte a nárcizmust, szerinte, ahhoz, hogy valami nagyot alkossunk, szükségünk van nagy álmokra, és azt kell éreznünk, hogy nagyszerű dolgokra vagyunk képesek. Ez mélységet és energiát kölcsönöz a megéléseinknek, és a megvalósítás felé hajt bennünket, szárnyakat ad a kreativitásunknak. 

Otto Kernberg egyetértett Kohuttal abban, hogy az egészséges nárcizmus biztosítja számunkra az önbecsülést, az ambíciót és a kreativitást, de az egészségtelen megnyilvánulását jóval sötétebben látta. Kernberg szerint a nárcisztikusok legrosszabb formájukban pusztító haragot sugároznak, veszélyesek és károsak. Sértettségük esetén sokkal erősebb az irigységre, támadásra, rombolásra való késztetésük, mint embertársaiknak.

A mai felfogás szerint a nárcisztikusok és a többiek közötti

különbség nem minőségi, hanem mennyiségi.

Ennek alaposabb megértéséhez vegyük szemügyre a nárcizmus spektrumát bemutató skálát. Bár szeretünk duálisan, ellentétekben gondolkodni, de ez a skála segít abban, hogy megértsük a nárcizmus árnyalatait, és ne csak fekete-fehérben lássuk a valóságát.  

A nárcizmus fokozatai

Craig Malkin skáláján (Narcissism Spectrum Scale, NSS) nullától tízig vehet fel értéket a nárcizmus szintje. A nulla azt jelenti, hogy egyáltalán nincs jelen, az öt, hogy mérsékelten, a tíz pedig a függőséget mutatja. Egyik véglet sem igazán egészséges, akár nulláról, akár tízesről legyen szó. 

A nullánál az emberek soha nem élvezik azt az érzést, hogy különlegesek. Meglehet, hogy ilyenben soha nem is volt részük. Első ránézésre még egészségesnek is tűnhet, hiszen számos kultúrában, vallásban szerte a világon a legnagyobb erény az önzetlenség. Emiatt azokat kell nagyra tartanunk, akikben soha nem jelentkezik a különlegesség érzése.  

De mit is jelent ez a háttérben maradás valójában? Egy merev gondolkodásmódot, hogy a körülményektől függetlenül senkinek sem jár több dicséret, törődés vagy szeretet, mint bárki másnak. Nem nehéz felismerni, hogy ez rengeteg problémához vezet. Nem fogadnak el segítséget, és valójában nagyon nehéz a kedvükben járni, mert még a dicséretet is rossz néven vehetik. 

Míg a nulla közelében lévő emberek fáradtságot nem kímélve kerülik a reflektorfényt, addig a skála másik végén lévők épp azért küzdenek, hogy oda kerüljenek,

vagy csendben sóvárognak utána. Azt gondolják, nem is léteznek, ha mások nem ismerik el fontosságukat. Emiatt függőségbe kerülnek mások figyelmétől, és más addikciókhoz hasonlóan, mindent megtesznek a tudatmódosítás érdekében - akár a valódi szeretet háttérbe szorítása árán is. Életüket kitölti az üres pózolás és az arrogancia.  

A nullára és tízesre jellemző merevséget már a 2-es és 3-as, illetve a 7-es és 8-as értékűek nem mutatják. Ezekben a tartományokban rugalmasabb érzésekkel találkozunk, színesebb gondolkodásmóddal, emiatt több lehetőségük van a változtatásra. Mivel a spektrum alapvetően a gyakoriságról szól, a mennyiségi változásról ’soha’ és ’mindig’ között, ezért a köztes értékek már nem mutatják ezeket a szélsőségeket. Például 2-es értéket kapó emberek már képesek ritkán élvezni saját különlegességüket, mondjuk egy szülinap alkalmával. A 8-as értékűek pedig időnként hajlandóak félretenni nagyratörő álmaikat és másokra is gondolni. Az ezekben a tartományokban mozgók képesek felismerni viselkedésük hiányosságait, de nem mindig tudnak ellenállni szokásaiknak. 

A legjobb az arany középút

Talán már egyértelmű, hogy a legegészségesebb tartomány a 4-es és 6-os közé esik. Ez maga az önmérséklet világa. Itt még fellelhetjük a nagyravágyást, néha még az arroganciát is, de már egyáltalán nincs meg a kényszeres vágy a különlegesség érzése után. Szimplán jól esik különbözni. Azok, akik itt tartózkodnak, élvezik az élénk álmodozást sikerről és nagyságról, de nem minden idejüket töltik ebben lubickolva. Az egészséges nárcizmus tehát nem más, mint 

folyamatos egyensúlyozás az énközpontúság és a gondoskodó figyelem között. 

De mi a helyzet ezzel a skálaértékkel: egy életen át ugyanaz marad? A mentális egészség csalhatatlan jele a rugalmasság, tehát a körülményeinkhez igazítjuk érzéseiket és viselkedésünket. A nárcizmus esetében is csak a legszélső értékeket felvevő emberek ragadnak le a skála végein merev gondolkodásuk következtében. Az egészséges embereknek van némi mozgásterük, életük során, helyzetüktől függően néhány pontot felfelé, illetve lefelé lépkedhetnek. Egocentrikusabb a viselkedésünk fiatal, kamasz korunkban, hisz azt hihetjük, hogy miénk a világ. Magasabb pontszámot érhetünk el válás, bizonytalanság, akár betegség során – ilyenkor az ember igyekszik fenntartani saját értékességének tudatát.  

Milyen az egészséges nárcisztikus élete? 

A szenvedélyes élet az egészséges nárcizmus legnagyobb ajándéka. 

Elmerülni igazán csak az képes, aki befelé is tud figyelni.

Aki mindig másokra összpontosít, akár a gondoskodás, akár a visszajelzés miatt, nem képes elmerülni a pillanatban, a szenvedélyében. Pedig ezekben a percekben, órákban, mintha megállna az idő és mások a horizontunkon kívülre kerülnek. De fontos, hogy miközben izgalmasabbá akarjuk tenni az életünket, szenvedélyünket másokkal megosszuk vagy törődéssel egyenlítsük ki. Enélkül a szenvedély üressé, akár rombolóvá torzulhat. Még a legmélyebb vágyaink is súlytalanná válnak, ha elveszítjük a kapcsolatot szeretteinkkel. 

Az egészséges nárcizmussal rendelkező emberek szabadon követik a vágyaikat, de ezt épp amiatt tudják megtenni, mert különlegesek a szeretteiknek – ez pedig felvillanyozza és kreatív energiával tölti el őket. A skála végén álló nárcisztikusokkal összehasonlítva ez a szenvedély biztos alapokon nyugszik: bátran álmodhatnak nagyot, nem kell aggódniuk, hogy valakinek a szeretete az útjukban áll majd, hisz ők másokkal együtt szeretnek izgalmas életet felépíteni.

Ez a szenvedély szeretetben gyökerezik. 

Amikor elég fontosnak érezzük magunkat ahhoz, hogy odafigyeljünk a legmélyebb vágyainkra és szükségleteinkre, és ezeket meg is osztjuk másokkal, akkor azok, akiknek számítunk, valami újat tudhatnak meg rólunk. Igazán megismerni szeretteinket, az összes érintett számára nagyon izgalmas dolog. Ez az, ami közel hoz minket egymáshoz, és segíti összetartozásunk, mélyíti kapcsolatunk. 

Az életünk akkor igazán boldog, ha sikerül megtalálnunk az egyensúlyt a saját érdekeink és mások szükségletei között. Itt van a kaland, a felfedezés, a játék, a kreativitás és az öröm. Az egészséges nárcizmus, ahol a szenvedély és az együttérzés találkozik, ami egy nagyszerű élet lehetőségét kínálja.