Ki volt Ady Endre? Mindenki tudja! Góg és Magóg fia, a Halál rokona, a Hortobágy poétája, a vad vágyak vad kalandora, az új idők új dalosa, az eltévedt lovas és még sorolhatnánk. A magyar irodalom egyik legnagyobb költőjét nárcisztikus küldetéstudata tette halhatatlanná. Ady azonban nem csak kulturális lázongásai miatt vált közismertté. Könnyed szerelmi kalandjai és mély emberi kapcsolatai a magyar művészet klasszikus szimbólumaivá váltak. Ráadásul pszichológiai szempontból is roppant érdekesek! Patterman Péter véleménycikke.
Ady Endre a Nyugat igazi „rosszfiúja” és a századfordulós Magyarország egyfajta „kultúrdiktátora” volt. Egy pimasz újságíró, akinek kritikus hangját még a cenzúra sem tudta elnémítani. Egy tehetséges költő, aki szemrehányást tett a hazának, kérdőre vonta a Mindenhatót, nyíltan vállalta az erotikát, és büszkén hirdette a pénz hatalmát. Végül, de nem utolsósorban pedig egy rossz hírű csábító, aki után bomlottak a nők, akit férjes asszonyok tartottak el, akitől az apák kétségbeesetten tiltották lányaikat, s aki mesterien tudott udvarolni.
Ady szerelmi világa azonban korántsem volt irigylésre méltó!
„Ezért minden: önkínzás, ének: / Szeretném, hogyha szeretnének”
Aki ismeri Ady életét, költészetét, kapcsolatait és kalandjait, az érzi, hogy jóval több volt a férfiban holmi feltűnési viszketegségnél vagy nagyzolási vágynál. A jelenből visszatekintve hiba lenne ugyan nárcisztikus személyiségzavarral diagnosztizálni a 20. század egyik legnagyobb költőjét, azt azonban el kell ismerni, hogy a nárcizmus igencsak meghatározó eleme volt Ady Endre világának. A költő ugyanis már kortársai szerint is egy domináns, társaságkedvelő, magamutogató és elbűvölő megjelenésű férfinak bizonyult, aki imádott az emberek figyelmének reflektorfényében fürdeni. Akárcsak a vérbeli nárcisztikusok!
A szóban forgó személyiségvonás legfontosabb ismertetőjegye nem a túlzásba vitt önszeretet vagy mások arrogáns lenézése, hanem sokkal inkább az emberek kitüntetett figyelme iránti vágy. Ez a sóvárgás azért is lényeges, mert magyarázatot ad Ady gyakori öniróniájára és önkritikájára is. Mások figyelme és/vagy csodálata ugyanis nemcsak azáltal érhető el, ha tökéletessé és kívánatossá válunk, hanem azáltal is, ha viselkedésünk gátlástalan és polgárpukkasztó. Lehetünk szentek, lehetünk szörnyetegek – mások figyelni fognak ránk, mi pedig különlegesnek fogjuk érezni magunkat. Ez a kettősség minduntalan megjelent Adynál:
„A te szivedet serte védi, Az én belsőm fekély, galád. Az én szivem mégis az áldott: Az Élet marta fel, a Vágy.
Költőnk tehát egyszerre látta magát „muszáj Herkulesnek”, aki új korszakot nyitott meg a magyar történelemben, valamint egy „két életet élő halottnak”, aki javíthatatlan korhelyként tékozolta el egészségét. A „szent” és a „szörnyeteg” képe azonban jól megfért egymás mellett Ady önmítosz-teremtésében – nem úgy az olvasók körében! Az első magyar szimbolista költő lírája a mai napig heves érzéseket vált ki az emberekből: egyesek őszintén rajonganak érte, míg mások mélyen megvetik őt miatta. Akárhogy is, Adyt senki sem hagyja szó nélkül.
Schöpflin Aladár magyar műkritikus és irodalomtörténész így emlékszik vissza a költőre: „Ady (…) kezdettől fogva büszkén, nagy öntudatossággal lépett fel s önmagát állította mindennek a közepébe. Abszolút személyes lírát csinált, nem a mindenki poézisét, hanem egyetlen emberét, Ady Endréét. A hangját nem temperálta, fennhangon szólt, igenis, nem várta meg szerényen és jólnevelten, erőszakkal is magára vonta a figyelmet. Nyilván hirdette magáról, hogy újító forradalmár, hogy rombolni akar, támadni minden ellen (…), szembeállani a polgári világgal, – az ellenkezőjét csinálni annak, amit addig csináltak.”
Miért vált nárcisztikussá Ady Endre? Erre a kérdésre talán csak egy erősen spekulatív, pszichoanalitikus kutatás adhatna kielégítő magyarázatot. Annyi azonban bizonyos, hogy szerepet játszott benne egy becsvágyó, ám csalódott apa, aki elsőszülött fiával kívánta volna helyreállítani elszegényedett családja nemesi rangját, egy gondoskodó anya, aki elkényeztette fiait túláradó szeretetével, s talán még az az érdekesség is, hogy a kis Endre mindkét kezén hat ujjal született. Feltehetően az örök meg nem felelés és a másoktól való, kitüntetett különbözőség érzéseinek kettőse miatt jött létre egy vulnerábilis és egy grandiózus énrész a költőben,
amelyek miatt örökké mások figyelme után sóvárgott.
„Míg csókolsz, nincsen szavunk, / Ha megszólalsz zuhanunk.”
Diósy Ödönné Brüll Adél a végzet asszonya volt. Legalábbis Ady Endre számára. Egy gazdag zsidó családból származó, eszes és művelt asszony, aki egy külföldön dolgozó, sikeres üzletember feleségeként igazi párizsi dámává vált. Adél leánykorában elbűvölő megjelenéséről, felnőttkorában pedig önfeledt társasági életéről volt közismert. A modern nők egyfajta prototípusának számított tehát, aki azonnal elnyerte költőnk tetszését. Miért? Valószínűleg azért, mert Ady önmagára ismert az asszonyban. Ugyanazt a nárcisztikus önérvényesítést vélte benne felfedezni, amelyet saját magában is megsejtett már.
„A hasonló a hasonlónak örül” – tartja a mondás, s ugyanez igaz a párválasztás pszichológiájára is. Legtöbbször abba a személybe szeretünk bele, aki valamiért nagyon hasonlít ránk, akiben ösztönösen felismerjük lényünk egy részét vagy egészét. A múzsává avanzsált Adélnak köszönhetően talált rá önmagára Ady, az ő ihletésére vált Új versek című kötetével sikeres művésszé. Csakhogy Léda volt a költő életének megrontója is. Ahogy két dudás nem fér meg egy csárdában, úgy két ennyire hasonló személyiség sem sokáig bírja ki egymás mellett. Ha nem jó az illeszkedés,
a hasonlóság egyenlő felek küzdelmévé, héják nászává fajul.
Ady és Léda kapcsolata ennek megfelelően maga volt a színtiszta ambivalencia. A ragaszkodás és a gyűlölet váltakozása, amely mindkettejüket felemésztette. Léda örökké féltékeny volt Adyra a női körökben való népszerűsége miatt, Ady pedig megfojtva érezte magát a párjától való függés miatt. Kettejük viszonya Hatfield szavaival élve úgynevezett szenvedélyszerelem volt: egy élvezetes, mégis fájdalmas tűzörvény, amelyben „százegyszer tört százszor tört varázs”.
„Tarts meg engem, míg szögek vernek”
Amíg Adél a görög mitológia egyik legkülönösebb nőalakjáról, a hattyúvá változott Zeusszal háló és tojásokat tojó Léda királynőről kapta becenevét, addig Boncza Berta fedőneve már sokkal intimebb természetű volt. Berta ugyanis puszta tréfából adta a Csacsinszky nevet Adynak, amire ő válaszul Csacsinszkának kezdte hívni feleségét. Ennek rövidített változata volt a Csinszka, amely találóan jelképezte kettejük viszonyát. A poétikus szerelemről álmodozó, csucsai lány és a bohém életvitelbe belefáradt, pesti költő között ugyanis már nem a hedonikus vágyak testisége, hanem a Hatfield-féle társszerelem dominált.
Ady és Csinszka kapcsolata a férfi korábbi afférjainál sokkal nyugodtabbnak és csendesebbnek bizonyult. Hiányozott belőle az érzelmi csapongás és a túlfűtött, sokszor ellentmondásos vágyódás. Ezt a fajta szerelmet már sokkal inkább az egymás lénye iránti, bensőséges ragaszkodás, valamint az ennek alárendelt bizalom és tolerancia jellemezte. Ady szíve igaz nem lángolt már úgy, mint korábban tette, de azért korántsem hűlt még ki. Mást kapott Bertától, mint Adéltól, s éppen ezért mást is adott Bertának, mint Adélnak. Csinszka kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá tette a költőt.
A kérdés csak az, hogy miként?
A népi bölcsesség válasza erre a talányra az, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”. A párkapcsolatok pszichológiája hosszú távon nem sok jót jósol ugyan a merőben különböző szerelmeseknek, a kiegészítő szükségletek elmélete azonban más véleményen van. Ezen elképzelés szerint ugyanis az emberi személyiség mélyén gyökerező, kielégítetlenül maradt szükségletek olyannyira szorongáskeltőek lehetnek, hogy csakis akkor tudnak enyhülni, ha birtokosaik olyan partnerekre találnak, akik eltérő egyéniségükkel hatékonyan képesek ellensúlyozni az említett igényeket.
Csinszka hasonló kompenzációt jelenthetett Ady számára. A nőt ugyanis nagyravágyó önérvényesítése mellett már altruista odaadása is mozgatta. Szépen mutatkozott ez meg abban, hogy levelezéseik során mindvégig ő udvarolt Adynak, ő hódította meg a férfi szívét. Ez a szubmisszív viszonyulás kielégítette volna a költő figyeleméhségét? Ezért jelentette Berta a végső menedéket a betegeskedő költő számára? Talán. Csinszka mindenesetre több volt holmi ambiciózus lánynál, aki költőfeleség szeretett volna lenni. Ő Ady Endre múzsája lett, aki megszelídítette, szerette, ápolta, s ameddig csak tudta, életben tartotta férjét.
•••
A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az író álláspontját tükrözi.
•••
Kíváncsi vagy egy-egy művész lelki világára? Kőváry Zoltán "A kreatív én nyomában" című nagysikerű előadássorozatát idén tavasszal ismételjük! Gyere el, ha érdekel a művészek és műalkotások pszichológiája!
