Magyarország számos kiváló elmét adott a tudománynak. Olyan szakembereket, akik munkásságukkal nemcsak saját nevüket, hanem az általuk képviselt diszciplínát is értékesebbé és híresebbé tették. Fizikusok, írók és nem utolsósorban pszichológusok. Bár sokukat külföldre sodorta a sors, de mi jó szívvel és büszkeséggel őrizzük emléküket. Cikkünkben olyan magyar vagy magyar származású szaktekintélyekkel ismertetjük meg az olvasókat, akik nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is maradandót alkottak a pszichológia területén.

A Magyarországgal, illetve a magyarsággal kapcsolatos pszichológia történetének van egy meghatározó vonása. Vannak, akik Magyarországon kezdték pályájukat és innen érték el sikereiket, vannak, akiknek főként politikai okokból el kellett hagyniuk az országot, és vannak olyanok is, akik magyar származásúak ugyan, de sosem voltak munkakapcsolatban egyetlen magyar felsőoktatási intézménnyel sem.

Ranschburg Pál

Ranschburg Pál a magyar kísérleti pszichológia tekintélyét illetően kétségkívül kulcsszereplő. Elsőként ő alapított pszichológiai kutatóintézetet hazánkban, valamint az ő nevéhez fűződik a Magyar Pszichológiai Társaság 1928-as megalapítása is, melynek három évig elnöke is volt. Orvosi végzettsége miatt kezdeti munkássága klinikai területen zajlott. Miután nem volt képes arra, hogy ott megvesse a lábát, inkább a pszichológia felé fordult, s ő hozta be hazánkba a kísérleti lélektant a gyógypedagógiai életbe. Ranschburg kezdetben hipnózissal foglalkozott, ám 1902-ben közölt egy dolgozatot a hasonló vagy homogén elemek felidézésének nehézségéről. Az emlékezet kutatása akkorra már klasszikussá vált módszereit (pl. emlékezeti párok tanulása) használta, ki is terjesztette őket, valamint kialakította saját emlékezetmérő eljárását is. Munkássága során felfigyelt egy jelenségre, amit homogén gátlásnak nevezett el. Ez általános érvényűnek bizonyult, s ma már Ranschburg-jelenségként utalnak rá. Két intézmény, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Pszichológiai Laboratóriuma, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézete egyaránt saját megalapítóját látja Ranschburgban. Tevékenységüket az ő gyógypedagógiai laboratóriumára vezetik vissza. Ez azt a tényt tükrözi, hogy Magyarországon a klinikai célokra alkalmazott pszichológia és a kísérleti pszichológia két területe tényleg egymást átfedve bontakozott ki.

 

Révész Géza

Ranschburg mellett ő volt a másik magyar kísérletező, aki a „nemzetközi élvonalba" tartozott. Révész már magyarországi, illetve németországi egyetemi évei alatt megalapozta szakmai tekintélyét. Miután doktori fokozatot szerzett, a hallás területén kezdett kutatni, és ennek köszönhetően vált híressé. Monográfiája biztosította számára, hogy bekerüljön a tankönyvekbe, sőt Edwin Boring híres érzékelés-pszichológiatörténeti könyvébe is. Hamar kialakította másik visszatérő̋ témáját is: a különleges és korai tehetség vizsgálatát. Nyíregyházi Ervinről írt dolgozata az egyik első részletes tehetségkutató tanulmány volt. Mindezeken túl, Révésznek sikerült betörnie a filozófiai kar világába, s az első világháborút követő̋ forradalmak során nemzetközi elismertségének, valamint gazdag társadalmi kapcsolatainak köszönhetően megalapíthatott Budapesten egy pszichológiai tanszéket. Nagy áttörés volt ez, ám nem hosszú életű, hisz 1920-ban Révésznek el kellett hagynia az országot. Hollandiában telepedett le, s itt vált igazán híressé, különösen a pszichológia első̋ nemzetközi folyóirata, az Acta Psychologica kiadása révén. Révész azonban nem feledkezett meg itthon maradt barátairól, tanítványairól, ugyanis rendszeresen hazalátogatott Budapestre.

 

Ferenczi Sándor

Ferenczi Sándor a pszichoanalízis legtehetségesebb úttörőinek egyike volt. Pályafutása elején több kórházban is megfordult, többek között a Szent Rókus Kórház prostituáltosztályán és az Erzsébet szegényház elme- és idegosztályán. A pszichoanalízisre a bleuleri-jungi asszociációs kísérletek hívták fel először figyelmét. Elolvasta Freud Álomfejtés című művét, de csak második olvasatra lett rá hatással a mű. Később, több szerencsés véletlennek köszönhetően, Freud és Ferenczi között érzelmi és tudományos barátság bontakozott ki. Több mint 2000 levelet váltottak, és sokszor szabadságukat is együtt töltötték. Ha csak részben is, de ekkor kapott választ azokra a kérdésekre, amelyek jó ideje foglalkoztatták. Ilyen kérdéskör volt például a tudattalan jelentősége az emberi motivációban és lelki betegségekben. Freudot gyorsan megejtette lelkesedése és élénk, spekulatív észjárása. 1913-ban Ferenczinek köszönhetően ugyan mindössze öt taggal, de megalakult a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület. Az első világháború alatt csapatorvos volt, és fontos szerepe volt abban, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének traumatizált, lelkileg sérült katonáin humánusabb gyógymódokat kezdtek alkalmazni. A világháborút követően, 1919-ben kinevezték a világon elsőként létrejött „psychoanalytikai tanszék” élére. Ferenczi kinevezése nemzetközileg is fontos történés volt, hiszen ő volt a világon az első rendes egyetemi tanárrá kinevezett analitikus, aki ebben a minőségben dolgozhatott nemcsak az újonnan létrejött tanszék, hanem az egyetemhez tartozó klinika élén is.

 

Szondi Lipót

Szondi Lipót pszichiáter, valamint a párizsi Sorbonne egyetem díszdoktora. Tanulmányait Budapesten végezte, majd pályakezdőként megfordult többek között a Ranschburg Pál által vezetett pszichológiai laboratóriumban is. 1927-től a Gyógypedagógiai Főiskolán pszichopatológiát oktatott és a kutatólaboratórium vezetője lett. Itt értelmi fogyatékosok, majd fiatal bűnözők pszichológiai és örökléstani vizsgálatával foglalkozott. Nevét a mai magyar klinikai pszichológiában és pszichiátriában az általa kidolgozott, és végül a világ minden táján alkalmazott tesztje őrzi. Családi tapasztalatai alapján azt tételezte, hogy minden mentálisan sérült ember vonzódik ahhoz a típushoz, amelyben ő maga is szenved. A teszt a következőképpen néz ki: Szondi összegyűjtött negyvennyolc, a lehető legkülönfélébb elmebajokban szenvedő embereket ábrázoló fényképet, majd ezek közül páciensének választania kellett. Attól függően állapította meg a páciens kórképét, hogy az milyen típusú embereket talált rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek. Annak ellenére, hogy milyen sikeres és termékeny volt a munkássága, a kormányzat 1941-ben indoklás nélkül, de köztudottan a zsidótörvények miatt felmentette állásából. Bergen-Belsenbe történő deportálásáig a ciszterci rend védelme alatt folytatta munkáját. Ekkora már mindenki a tanítványa volt, aki később számított a magyar pszichológiában, így például Kardos Lajos, Hermann Imre és Mérei Ferenc is. 1944 végén, öt hónapnyi szenvedés után, családjával együtt Svájcban kapott menedékjogot, s itt is telepedett le. Több kutatóintézetet alapított, köztük a Szondi Intézetet is, amelyben haláláig dolgozott.

 

Felhasznált szakirodalom:

Boross, O. & Pléh, Cs. (2004). Bevezetés a pszichológiába. Osiris Kiadó: Budapest.

Czigler, I. (2013). Ranschburg Pál kísérleti pszichológiai munkássága és nemzetközi hatása. In: Ranschburg Pál és a magyar pszichológia: Ranschburg Pál (1870-1945). ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 59-66.

Erőss, F. (2016). Három pályakép a magyar szociálpszichológia történetéből. Politikatörténeti folyóirat, 11(4), 57-71.

Linczényi, A. (2004). Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében. Válogatás Ferenczi Sándor tanulmányaiból. Neumann Kht: Budapest.–

Pléh, Cs. (2003). A korai magyar akadémikus pszichológia. A modern pszichológia bevezetésének különböző modelljei Magyarországon. Iskolakultúra, 13 (10), 38-42.

 

A képek a wikipedia, a lelkizóna.blog.hu, a plehcsaba.eu, a psychoanalysis.hu, valamint a manda.blog.hu oldalról származnak.