Másokra és magamra is tekintettel lenni – Önérvényesítés a gyakorlatban

Egyik legalapvetőbb emberi szükségletünk teremtettségünknél fogva a társas szükséglet: kapcsolatban lenni egymással, részt venni az interakciókban, valahová tartozni és ezáltal átélni a biztonságot, elfogadottságot. Mivel életünknek sok területén olykor különböző szerepekben is helyt kell állnunk, hogyan lehetséges az, hogy emberi kapcsolataink minőségét megőrizve másokra és magunkra is tekintettel tudjunk lenni? Erre segít választ adni az asszertív kommunikáció.

Az asszertív kommunikáció egy olyan önérvényesítési forma, amely lehetővé teszi, hogy a saját magunk által jónak gondolt értékeink alapján cselekedjünk, ki tudjunk állni szükségleteinkért, ugyanakkor mások igényeit is próbáljuk őszintén megérteni és tisztelni. Ha ilyen formán kommunikálunk egymással, őszintébb, mélyebb és intimebb kapcsolatok birtokosaivá válhatunk, illetve magasabb élettel való elégedettségről számolhatunk be.

Az asszertív kommunikáció lépései

A hatékony önérvényesítés tehát nem csak egy kommunikációs forma, hanem a tiszta, őszinte és hatékony önkifejezésnek, a másik ember meghallgatásának és embertársainkhoz való kapcsolódásunknak a művészete. Nézzük meg, milyen lépései vannak!

1. A másik ember megértése és meghallgatása

Ennek részei közé tartozik a másik ítélkezésmentes értő figyelemmel való meghallgatása, melyben az igényekre és szükségletekre próbálunk figyelni. Ha ebben a folyamatban osztozunk a másik fél érzéseiben, érdeklődő testtartással, szemkontaktussal visszajelzést is adunk, majd összefoglaljuk az elmondottakat és visszakérdezünk, hogy jól értettük-e, amit a másik fél mond, már egy lépést tettünk az asszertív kommunikáció irányába. Ehhez tartozik az is, hogy legyünk valójában is elkötelezettek egymás meghallgatására: „Legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a haragra...” (Jak. 1:19). Meghallgatni ugyanis lehet rosszul is: ha kifejezzük, hogy nem érdekel bennünket, amit a másik mond, ha szelektíven figyelünk rá, ha felszínesen hallgatjuk meg őt, vagy ha védekezünk, és már előre készülünk egy válasszal anélkül, hogy tudnánk, mit fog mondani a másik. Ezzel szemben

a jó meghallgatás ismérvei közé tartozik, hogy az, amit a másik ember mond, prioritást élvez, és tartalmától függetlenül is fontos nekünk,

mert ő maga mondja. Éppen ezért ahhoz, hogy tisztán megértsük azt, amit szeretne kifejezni, érdemes arra figyelnünk, hogy mit tartalmaznak, mit jelentenek a szavai, és nem arra, hogy milyen az előadásmódja, milyen szavakat használ, vagy arra, hogy hogyan védjük ki az esetlegesen bennünket ért vádakat.

2. Asszertív jogok szerint való gondolkodás

A következő lépés az, ha tisztában vagyunk a másik fél és saját magunk jogaival. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

fel tudjuk sorakoztatni mind a másik, mind pedig a saját életünkre nézve a pozitív tulajdonságokat, képességeket, és értékeket, melyekkel rendelkezünk,

emellett pedig azzal a szemüveggel tekintünk a fejlesztendő területeinkre, miszerint az emberi élet negatívnak tűnő oldalai is átalakíthatóak, átkeretezhetőek valamilyen pozitív irányba attól függően, hogy milyen tartással, viszonyulással, beállítódással bánunk velük, hiszen ez belső szabadságérzéséhez, az élet felértékelődéséhez, új célok körvonalazódásához, és az önismeret fejlődéséhez vezet.

3. Önmagunk kifejezése

„Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését, a megbántó beszéd pedig támaszt haragot!” (Péld. 15:1). Önmagunk kifejezésének alapja az énüzenetekben rejlik. Ez azt jelenti, hogy

minden helyzetben őszintén, érzelmeinket megfogalmazva saját magunk nevében felvállalhatjuk, hogy mit váltott ki belőlünk egy adott szituáció:

szerintünk mi volt a probléma, ránk ez hogyan hatott, illetve mi lehetne a megoldás. Így egy konfliktushelyzetben ahelyett, hogy a másik megalázása, vagy a győzelem lenne a célunk, törekedjünk arra, hogy a figyelmünk a problémára irányuljon, konkrétumokról beszéljünk, tényekre utaljunk, legyünk őszinték megállapításainkban és kérdéseinkben is egyaránt.

4. Önismeret

Ahhoz, hogy a másikat igazán megérthessük, saját magunk ismeretére is szükségünk van. Ez abban áll, hogy helyes énképpel rendelkezünk, tisztában vagyunk képességeinkkel, és meg tudjuk fogalmazni határainkat. E különböző területek ismeretéhez segítségünkre lehetnek az alábbi gondolkodást serkentő kérdések:

• Milyennek látod magad?
• Mi az az 5 szó, ami először eszedbe jut magadról?
• Mi az a 3 dolog (legyen az külső, vagy belső), amit szeretsz magadban?
• Mi az az 1 dolog, amiben szívesen fejlődnél?
• Mennyire ismered saját érzéseidet, vágyaidat, félelmeidet, szükségleteidet, képességeidet, gyengeségeidet, viselkedésedet, gondolataidat?
• Mik azok a talentumok, képességek, amik Téged egyedivé és különlegessé tesznek?
• Mik azok, amikre úgy érzed, hogy képes vagy?
• Meg tudod húzni a személyes énhatáraidat?
• Képes vagy határozottan igent, vagy nemet mondani?
• Milyennek gondolod a saját határaidat az alábbi területeken: fizikai, mentális, anyagi, érzelmi, spirituális?

Az asszertív kommunikáció egy gyakorlata

Ha asszertíven kommunikálunk, kéréseinket megfogalmazhatjuk a KÉRSZ képlet segítségével. E mozaikszóban minden betű egy adott lépés rövidített formája, mely az alábbiakat jelenti:

• K, mint a konkrét élethelyzet leírása semleges, tárgyilagos hangnemben
• É, mint érzéseink megfogalmazása röviden és pontosan
• R, mint reakcióink, amelyeket a helyzet vált ki belőlünk
• SZ, mint szükségleteink megfogalmazása

Nézzünk erre egy példát! Ha tehát azért nem tudunk tanulni, mert az alsószomszédunk hangosan hallgatja a zenét, kérésünket megfogalmazhatjuk a fentiek alapján így: „Kérlek, megtennéd, hogy lehalkítod a zenét? Úgy érzem, hogy így nagyon nehezen tudok koncentrálni a tanulásra, és holnap egy fontos vizsgám lesz.”

Miért éri meg elsajátítani az asszertív kommunikációt?

Összességében azt mondhatjuk, hogy boldog, őszinte, elégedett és kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokért, melyekben minden helyzetet nagyobb eséllyel tudunk jól és építően megoldani. Ezen túl pedig képesek leszünk saját igényeinket és szükségleteinket kifejezni úgy, hogy mindeközben a másik fél érzéseit és gondolatait is tiszteljük, elfogadjuk.