Jessica Logan, Tyler Clementi, Abraham Biggs és Amanda Todd. Csak négy név a több százezer interneten zaklatottak közül. Egy közös van a négy fiatalban: csak azután kaptak figyelmet, miután öngyilkosságot követtek el. Cikkünkben a cyberbullying jelentőségére hívjuk fel a figyelmet!
Amanda Todd története talán a legismertebb, nem hiába ért el búcsúvideója több mint másfél milliós nézettséget. Mindenki felkapta a fejét, lépéseket akart tenni, és nem értette, hogyan fajulhatott el ennyire egy helyzet. Pedig ezen eseteknek elejét lehetne venni, ha nem teremtenénk meg nekik azt az úgymond „elfogadó környezetet”, amely elnéző ezekkel a súlyos veszélyeket hordozó jelenséggel szemben.
A mélyvíz helyett azonban induljunk el finoman a parttól, és először tisztázzuk: mit is értünk a cyberbullying jelentése alatt. A nálunk online zaklatásként elnevezett cyberbullyingot úgy definiálhatjuk, mint az elektronikus kommunikáció olyan felhasználását, ahol egyének vagy egy csoport ismétlődően olyan tartalmakat küld vagy oszt meg, amit egy másik személy kegyetlennek, fenyegetőnek, megalázónak vagy bántónak gondol. Logikusan felvetődik a kérdés, hogy egy olyan elektronikus világban, ahol mindenki túlreprezentálva van jelen a nap jelentős részében, hogy létezhet az, hogy efféle zaklatások büntetlenül végbemehetnek?
Bystanderek
A legszomorúbb része az egész folyamatnak az, hogy a személyek, akik közvetlen kapcsolatban állnak a zaklatóval és a zaklatottal, pontosan tudják mi folyik a két fél között, mégsem tesznek ellene semmit. Őket hívja a szakirodalom bystandereknek, akik inkább a kulisszák mögül figyelik, mi történik, és nem is áll szándékukban beleavatkozni.
De hogy lehetnek ilyen antipatikusak az emberek, ha látják, hogy társuk érzelmi szenvedésen és megalázottságon megy át? Weiner attribúciós elmélete szerint, egy negatív eseményt követően a megfigyelők kevésbé akarják megérteni, miért történt az adott esemény. Az alkalmi következtetésük befolyásolja az érzelmi reakciójukat. Majd ez a kognitív, affektív reakció vezet újabb vagy későbbi viselkedéshez. Például ha cyberbullyingban nem avatkoznak közbe, azzal magyarázzák a helyzetet, hogy az illető valószínűleg magának köszönheti, hogy ez történik vele. Minél jobban hibáztatják az áldozatot, annál kevesebb empátiát éreznek és annál kevésbé hajlandóak segíteni.
Mit tehetünk?
A zaklatott személyek így egy olyan ismétlődő, egyre súlyosbodó cselekvéssorozattal kerülnek szembe, ahol nem várhatják azt, hogy a környezetük bármiféle segítséget vagy megerősítő bázist nyújt számukra. Az emocionális nyomás napról-napra erősödik, amely mellé a kirekesztettség és az a rémisztő érzés társul, hogy a folyamatnak nem vethetnek véget. Így jutnak az áldozatok erre a végzetes döntésre, és ezért nem mehetünk el szó nélkül a bystanderek jelentősége mellett. Ők azok a bázis ugyanis, akiket ha kellőképpen felvilágosítunk vagy motiválunk, a zaklatott személy oldalára állhatnak, és ezzel óriási lépéseket tehetnek azért, hogy egy elfogadóbb és élhető világban érezhessék magukat.
