Kétezertizenötben egy megdöbbentő gyilkosság sokkolta az amerikai közvéleményt, az internet segítségével pedig az eset világszerte ismertté vált. Clauddine „Dee Dee” Blanchard tizenhét éven keresztül betegnek tettette – és számos szükségtelen műtétnek vetette alá – teljesen egészséges lányát, Gypsyt, aki barátjával később megölette anyját. A megrázó történetet dokumentumfilmben, nemrég pedig egy nyolc részes minisorozat formájában is feldolgozták.
Dee Dee egyedül nevelte, ápolta lányát, ő maga adta be neki a számtalan gyógyszert, még a Facebook-profiljuk is közös volt. Miután a Katrina hurrikánban elpusztult a házuk, Gypsy állapotára való tekintettel közösségi finanszírozásból új otthont kaptak. A költözés nemcsak azért fontos, mert ezen a ponton kapcsolódunk be a sorozat révén az életükbe. A Missouri államot Louisianától elválasztó közel ezer kilométer biztosította az anya számára, hogy az esetleg gyanakvó ismerősöktől, ex-férjétől és az orvosoktól elszakadjon. Az új környezetben hamar tiszteletbeli tagjaivá váltak a közösségnek.
A külvilág számára tökéletes tündérmesében élt anya és lánya,
leszámítva persze a betegségeket. A szomszédok tisztelték Dee Dee-ben, hogy mindent feláldozott a gyerekéért, Gypsy-ben pedig az örökös jókedvét és kitartását. A lány ekkor már tolószékben közlekedett, csövön keresztül táplálkozott és többek között leukémiával, izomsorvadással, epilepsziával, súlyos látás-, valamint hallásproblémákkal diagnosztizálták.
Ezen kívül anyja állította, hogy huszonéves korára is egy hétéves értelmi szintjén maradt, ráadásul a születési dátumával kapcsolatban öt évet elhazudott. Arról, hogy miként tudta kivitelezni mindezt, részletes képet fest az Anya gyilkos kincse című dokumentumfilm (a hiányzó papírokat sokszor a Katrina számlájára írta, orvostól orvosig jártak, míg a kívánt diagnózist megkapták és még nagyon sok megdöbbentő részlet derül ki). Pszichológiai szempontból azonban izgalmasabb kérdés, hogy miként alakulhatott így egy anya-lánya kapcsolat?
„Mindent, amit teszek, érte teszem”
Hogy képes egy anya beteggé tenni saját gyerekét? Aki látta a szintén viszonylag friss Éles tárgyak sorozatot, annak talán kevésbé meglepő a válasz. Münchhausen by proxy, vagyis más által előidézett Münchhausen-szindróma. A saját magáról hihetetlen kalandokat összehazudó báróról elnevezett diagnózis „sima” változatánál az érintettek szándékosan produkálnak tüneteket – akár eredményeik meghamisításával, akár saját maguknak ténylegesen ártva – annak érdekében, hogy megkapják a kívánt figyelmet. Akinél azonban helyettesítő Münchhausen szindrómáról beszélünk, az
nem saját magát, hanem egy neki kiszolgáltatott másik személyt betegít meg.
A hetvenes évek óta használt diagnózis esettanulmányai nyomán legtöbbször anyák az érintettetek, akik a saját gyerekükből csinálnak beteget, de leírtak már apát, nevelőszülőt, babysittert is mint elkövetőt. A kórkép egyszerre pszichés zavar és gyermekbántalmazási forma, súlyosságát fokozza, hogy nehezen felismerhető. Mivel a szülő a gyermekéért aggódó, végtelenül odaadó, saját életét háttérbe szorító ápoló szerepében tetszeleg, és az így kapott elismerésre vágyik,
a külvilág számára a tökéletes anya prototípusának tűnik.
Enyhébb esetben nem direkt módon okoznak kárt, hanem közvetetten –folyamatos, túlzásba vitt aggódásukkal felesleges és fájdalmas orvosi beavatkozásnak teszik ki a gyereket. Súlyosabb esetekben azonban meglévő betegségek tüneteit túlozzák el (például úgy, hogy a gyerek vizeletmintájába vért cseppentenek) vagy az anya saját maga okozza a tüneteket (például hasmenés, hányás kiprovokálásával, fojtogatással). Bár valóban nehéz felismerni a tüneteket – részben abból kifolyólag, mert annyira hihetetlen a kórkép, hogy még a szakemberek sem gondolnak rá –, vannak árulkodó jelek. A leggyanúsabb, ha a tünetek mindig az anya jelenlétében vagy közelségében észlelhetők, távollétében megszűnnek vagy csak az anya elbeszéléséből lehet rájuk következtetni. Figyelmeztető jel lehet a megmagyarázhatatlan vagy visszatérő betegségek sokasága, az egymásnak ellentmondó kórképek és leletek, illetve a nagyon ritka diagnózis, amit esetleg maga az anya fedez fel.
Egyszerre izolálják el magukat és gyermeküket a közösségtől, és keresik a figyelmet. Dee Dee a válás után szépen lassan teljesen kizárta életükből gyermeke apját, majd az újabb és újabb műtétek és beavatkozások hatására szinte szimbiotikus kapcsolatban létezett Gypsyvel.
A gyógyszerektől kezdve a táplálkozáson át a közlekedésig, minden percét kontrolállta.
Annak ellenére, hogy a hétköznapjaik nagy részét kettesben töltötték a négy fal között, Dee Dee számára fontosak voltak a nyilvános szereplések is, akár a sajtóban, akár tévéműsorokban. Ráadásul előszeretettel élt a jótékonysági adományokkal és ingyenes programokkal – tehát a személyes haszon mellett konkrét anyagi hasznot is húzott ebből az „életformából”.
„Azért születtem a világra, hogy az anyukája lehessek”
A történetet sorozatként feldolgozó A tett minden része végén ki van írva, hogy amit láttunk, megtörtént eseményeken alapul, azonban több helyen változtattak a sztorin. A sorozat készítőit bevallottan nem az érdekelte, hogy történt a gyilkosság pontosan, hanem az, hogyan jutottak el odáig. Hiába hús-vér emberek a karakterek alapjai, nem lehet egy személyt tökéletes hűséggel ábrázolni egy játékfilmben, így az alkotók célja sokkal inkább a történet érzelmi dinamikájának hiteles visszaadása volt. Ettől egyébként kissé nehezen fogyasztható a sorozat, mert a hátborzongatóan erős színészi alakításoknak (Patricia Arquette Dee Dee és Joey King Gypsy szerepében) köszönhetően kényelmetlenül emberiek a szereplők. Ugyanis
nem kapunk megnyugtató választ, hogy ki az igazi áldozat,
annyiszor váltakozik a szeretet és a manipuláció kettejük komplex kapcsolatában. A sorozat vitathatatlan érdeme, hogy beemelte a közbeszédbe a kivetített Münchhausen-szindrómát, ezáltal hozzájárulva, hogy jobban megértsük ezt a ritka, de annál súlyosabb pszichés zavart. Mindkét oldalról. A történetben a csavar a gyilkosság ténye, amiért később el is ítélték Gypsyt, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti. A sorozatot nézve felmerül a nézőben a kérdés, hogy ilyen körülmények között, egy ennyire beteges kapcsolat után mennyire vonható felelősségre bárki a tetteiért? Hogyan lehet egészségesen reagálni arra, ha szépen lassan rájön valaki, hogy minden szenvedése egy olyan hazugság miatt volt, ami csak a hozzá legközelebb álló személy fejében létezett? Gypsy hozott egy döntést, elmenekült, de ettől nem lett szabad. Függetlenül a jogi ítélettől vagy bármilyen erkölcsi tanulságtól, a történet végén ott marad a kérdés, hogy vajon túl tud-e valaha lépni a múltján, és azon, akivé az anyja tette?
Felhasznált szakirodalom:
Palaczky M., Vereby B., Páli E., Révész Gy. (2008). A gyermekbántalmazás. In Vetró Á. (Szerk.), Gyermek- és ifjúságpszichiátria. Budapest: Medicina, 351-371.
Pászthy, B. (2003). A bántalmazott gyermek. In Békefi D. (Szerk.) Gyermekgyógyászati Vademecum, Melinda Kiadó.
Révész Gy.(2010). Gyermekekkel szemben elkövetett erőszak. In Kiss E. Cs., Sz. Makó H. (Szerk.), Mentálhigiéné és segítő hivatás. Pécs
