Susan Forward szerint a mérgező szülők a bűntudat, a félelem, a kényszer és a szégyen magvait ültetik el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megtettek, amit tudtak”, a mérgező szülők megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől. Cikksorozatunk harmadik részében a rivalizáló, a maximalista, a szenvedélybeteg, valamint a fizikai és a szexuális erőszaktevő szülőket ismertetjük.
Négy részes cikksorozatunk első részében tisztáztuk a mérgező szülők fogalmát, feltártuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat. Második cikkünkben az elvált, az alkalmatlan, az istenszerű, valamint az irányító szülőket mutattuk be.
A 3. cikkben ismertetett típusok:
A rivalizáló szülők » A maximalista szülők » A szenvedélybeteg szülők » A fizikai erőszaktevők » A szexuális erőszaktevők »
Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (vö. Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.
A kegyetlen szavak hatalma
Sok mérgező szülő sértegeti gyermekeit „nevelő célzattal”, és racionalizálásokkal igazolja mindezt:
„Csak azt akarom, hogy jobb ember légy!”
Ők általában a saját alkalmatlanságuk (karrierjük meghiúsulása, egy félresiklott házasság stb.) érzésével küszködnek. Mindig találnak ürügyet a gyermekük kritizálására, hiszen ezzel próbálják leplezni a problémáikat. A gyermek külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres verbális támadás túlérzékenységet és az emberekkel szembeni bizalmatlanságot szül.
A rivalizáló szülők – „Nem lehetsz sikeresebb / vonzóbb / boldogabb, mint én!”
A rivalizáló szülőket úgy érinti gyermekük tehetségének kibontakozása, mintha ők veszítenének valamit. Gyakran éreznek szorongást, és sokszor ugyanazt a versengést élik át újra gyermekükkel, amelyet saját szüleikkel vagy testvéreikkel megéltek. A legtöbb rivalizáló szülő nincs tudatában annak, hogy mi táplálja a negatív érzéseit, csak annyit tud, hogy a gyermeke felkavarja.
Ezek az üzenetek annyira mélyen beivódnak a lélekbe, hogy ha a rivalizáló szülők gyermekeinek sikerül is valamiben kitűnniük, azt iszonyú bűntudattal élik meg. Ez gyakran oda vezet, hogy szabotálják saját sikerüket, így bizonyos értelemben beteljesítik szüleik negatív jóslatait.
A maximalista szülők
Az az irreális elvárás, hogy a gyermek legyen tökéletes, szintén gyakori kiváltója a verbális támadásoknak. Nem ritka, hogy sikeres emberekről van szó, akik a munkahelyi stresszt otthon vezetik le; de az alkoholista szülőkre is jellemző, hogy lehetetlen követelményeket támasztanak gyermekükkel szemben, majd a gyermek kudarcával igazolják alkoholizmusukat (projekció).
A maximalista szülők felnőtt gyermekei általában kíméletlenül hajszolják magukat, hogy elnyerjék szüleik elismerését. A ház sosem lehet elég tiszta, vagy épp sohasem élvezhetik a siker örömét, mivel meggyőződésük, hogy jobban is csinálhatták volna. A legkisebb hiba is pánikot válthat ki bennük. Kudarcok közepette élnek, mert nem tudnak mit kezdeni a sikerrel. A kudarctól való félelem pedig arra készteti őket, hogy halogassák feladataik elvégzését.
A szenvedélybeteg szülők – „Ebben a családban nincsenek alkoholisták.”
Az alkoholizmus (más szenvedélybetegségekhez hasonlóan) olyan, mint egy elefánt a szoba közepén: egy kívülálló számára lehetetlen nem észrevenni, de a vele együtt élőket az eltávolítás kilátástalansága arra kényszeríti, hogy úgy tegyenek, mintha nem is létezne. Emellett gyakran felüti a fejét a szabotázs is: a problémákkal küzdő szülő mellett a többi családtag magára ölti a megmentő, gondoskodó szerepét.
Az alkoholista szülők felnőtt gyermekei közül minden negyedik alkoholista lesz, de még az absztinens személyek is gyakran házasodnak alkoholistákkal. Él ugyanis bennük egy olyan hajtóerő, amely a patológiás érzelmi minták megismétlésére ösztönzi őket: rekonstruálni akarják a korábbi konfliktusaikat, azt remélve, hogy ezúttal más lesz a kimenetelük.
A múlt helyrehozásának mítosza eredményezi az ismétlési kényszert,
amely sokkal erősebb, mint bármilyen tudatos fogadalom. Klasszikus tüneteik az önbizalomhiány, az érzelmi láthatatlanság, a kritikátlan hűség, a túlzott felelősségérzet, a szülők megmentésére irányuló szükséglet, a bizonytalanság, az elfojtott harag és a társfüggőség.
A fizikai erőszaktevők A testi erőszakot elkövető szülők gyakran maguk is olyan családban nőttek fel, ahol az erőszak volt a minta. Sok szülő még mindig azt vallja, hogy a testi fenyítés az egyetlen módja az erkölcsi és viselkedésbeli szabályok tanításának.
„Én is fakanálon nevelkedtem, ettől lettem ilyen jó ember!”
A fizikai bántalmazás katalizátora nem ritkán a munkahelyi stressz, egy családtaggal való konfliktus vagy az élettel való általános elégedetlenség. A testi erőszaktevők mindezek mellett a gyermekeiket gyakran saját pótszüleiknek tekintik, akiktől elvárják, hogy kielégítsék érzelmi szükségleteiket (ahogyan a valódi szüleik sosem tették meg). Ha a gyermek nem tud megfelelni az igényeknek, az erőszakos szülő feldühödik, s noha tulajdonképpen a régen elszenvedett sérelmek elevenednek fel újra, mindez az „itt és most”-ban, a gyermeken csattan.
A bántalmazást elszenvedett gyermekek elhiszik, hogy rosszak, hogy megérdemlik a verést.
Általában a legrosszabbra számítanak másoktól, ezért érzelmi páncélba burkolóznak, amely azonban inkább bizonyul emocionális börtönnek, mint védelemnek.
A szexuális erőszaktevők – a végső árulás
A legkegyetlenebb emberi magatartás a szexuális erőszak (incesztus). A legtöbb incesztustól terhelt család „normálisnak” tűnik a külvilág számára. A szülők gyakran még társadalmi vagy egyházi funkciókat is ellátnak. Zárt ajtók mögött azonban minden megváltozik. Az incesztusáldozatok mintegy 90%-a soha nem mondja el, hogy mi történt vagy történik vele.
„Megértem, hogy az apám molesztált. Az anyám nem feküdt le vele, én pedig túlságosan kihívó lehettem…
A férfiak nem tudnak meglenni szex nélkül.” Az áldozatok internalizálják az őket ért vádakat, s esetükben az önutálathoz szégyenérzet társul. Mindezek mellett attól tartanak, ha az egyik szülőt bajba sodorják, szétesik a család. A szülők alapvetően a hatalom és a szavahihetőség szempontjából is monopolhelyzetben vannak.
„A halottakról vagy jót, vagy semmit!”
A mérgező szülők még a haláluk után is az uralmuk alatt tartják felnőtt gyermekeiket, ugyanis a halottak bírálása óriási erejű tabu.
A halott szülők istenítése szinte automatikus, s ez gyakran megakadályozza a konfliktus tényleges feloldását.
Az élet visszanyerése
El lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat.
Nem vagy felelős azért, amit védtelen gyermekként veled tettek!
Felelős vagy azért, hogy most kezdj valamit ezek hatásával! Első lépésként azt vizsgáltuk meg, hogy milyen mértékben formálta érzéseidet, gondolkodásodat, életmódodat az a családi rendszer, melyben éltél. Ha rosszul bántak veled, most dolgozz azon, hogy belásd: megfosztottak a gyermekkorodtól, jogtalanul kényszerítettek arra, hogy túl korán nőj fel, és rengeteg energiád ment veszendőbe a méltatlanul rád ruházott felelősség miatt.
Cikksorozatunk utolsó részében konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat ismerhetsz majd meg, amelyek segíthetnek abban, hogy megváltoztasd destruktív sémáidat. Segítünk azzá az emberré válni, akivé akarsz!
Felhasznált irodalom:
Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.
