Az anyává válás fizikai, érzelmi, szociális változások sorát indítja be a nők életében, mely óhatatlanul is hatást gyakorol a partnerek közötti intimitásra, szexuális életre. Az új test elfogadása, az új szerepekben való helytállás és a közöttük való egyensúlyteremtés, az új párkapcsolati szakasz mind-mind kihívás elé állítja a feleket. Mit várhatunk ilyenkor a szexuális életünktől? S hogyan őrizhetjük meg a párunkkal való közelséget? Illés Eszter szexuálpszichológus írása.

A szexuális és kapcsolati problémák bármikor felmerülhetnek az életünk során, a gyermekáldás az egyik ilyen kihívást jelentő szakasz. Az új családi életciklusba lépve, addig még nem ismert kapaszkodókat kell találunk mind egyéni, mind párkapcsolati szinten a sikeres alkalmazkodáshoz.

Szeretkezni hármasban

A várandósság első trimeszterében a kutatási eredmények szerint jellemzően csökken a behatolásos együttlétek száma, ezt követően beáll egy stabilitás, s a harmadik trimeszterben ismét jelentős csökkenés figyelhető meg. Bár a vaginális együttlétben találtak számottevő különbséget az egyes trimeszterek között, az egyéb szexuális aktivitásokban (orális, anális, petting) nem.

A várandósság idején számos hormonális változás megy végbe, melyek a szexuális izgathatóság csökkenéséhez vezethetnek.

A nő érdeklődését az is befolyásolja, hogy mennyire érzi kívánatosnak magát átalakuló testében.

A behatolásos együttlét sok nőben, de akár férfiban is aggodalmat kelt. Félnek attól, hogy veszélyeztetik a magzatot vagy a lökések akár koraszüléshez vezetnek. Bizonyos esetekben annak ellenére, hogy a szexuális vágy nem apadt el a nőben, ezek a szorongások megakadályozzák a szexuális együttléteket. A várandósság előrehaladtával a méh kezd érzékeny lenni az orgazmus közben termelődő oxitocinra, így az orgazmust követően összehúzódások érezhetőek, mely diszkomfortot okozhat. Ez azonban nem káros a babára, s nem vezet koraszüléshez. Nem beszélve arról, hogy ezek a mozgások a szülők intim érintkezéseiből származnak.

A magzat gyakorlatilag fürdik ilyenkor a szeretetben.

A várandósság alatti szex nem veszélyes ideálisan alakuló terhességet illetően. A gyakoriság változása azonban elkerülhetetlen. Érdemes az új, növekvő pocakhoz illeszkedő pózokat választani (például oldalról átölelő vagy a nő felül). Nem szabad elfelejteni, hogy a szexualitás nemcsak vaginális behatolásról szól, egyéb kényeztetési formákat is előtérbe helyezhet a pár, mellyel éppen akkor komfortosabbak és örömöt tudnak okozni egymásnak.

Vannak nők, akik kifejezetten a szexuális vágy növekedéséről számolnak be a várandósság alatt: érzékenyebbek a mellek, intenzívebben érzékelik az érintéseket.

Miért kerül a várólistára a szex a szülést követően?

Barett és társai szerint a szülést követő hatodik hónapra visszatér a szexuális élet a nők 90 százalékánál, de több mint 60 százaléknál vannak problémák (fájdalom, inkontinencia, vágy hiánya, rövidebb, gyengébb orgazmus). Mi okozhatja a változást a szexuális viselkedésben?

Amikor a 24 óra is kevés... – megváltozott életvitel

A gyermekkel való kapcsolat, noha az anyaság központi, egyik legcsodálatosabb élménye, veszteséget is hordoz magában. A szabadság, a nő önmagára, a kapcsolatra fordított idő, a spontaneitás csorbulása körüli érzések visszatérőek lehetnek a szülést követően. Sokszor felerősödnek a klasszikus nemi szerepelvárások még ott is, ahol korábban egyenlően osztották fel például a háztartás körüli feladatokat. Szülés után gyakran újraíródnak ezek a szerepek, s a nő fejét kapkodva próbál helyt állni a különböző területeken, mely könnyen fáradtsághoz és kimerültséghez vezet. Így nap végén, ha választani kell a szex és az alvás között, mindnyájan tudjuk melyiket fogja választani. A szülés utáni depresszió a megváltozott szexuális élet további rizikófaktora.

Létezik-e a szexi anyu?

Naná. A szülést követő első évben a nők többségének azonban minden eszébe jut magáról csak a szexiség nem. Éles határ húzódik az anyai és a női szerep között, s előbbi képes maga alá gyűrni az utóbbit. Ez jelentős összefüggést mutat a nő testével kapcsolatos érzéseivel, az elfogadás nehézségeivel. Sokan kétségbeesnek a mell, a has, a hüvely változásait észlelve, hiszen nincs felettük kontrolljuk. Adott esetben a plasztikai műtét ötlete is felbukkan, de minimum küzdelem indul a kilókkal, a megereszkedett bőrrel és a striákkal. S még ha a partnertől nem is kap negatív visszajelzést a testével kapcsolatban, az önmagáról alkotott kép megváltozik. Kevésbé érzi kívánatosnak a testét. Ha pedig szexuális tevékenységre kerül sor, a lámpaoltás a kötelező előjáték.

A férfiaknál is megjelenhet az ambivalens érzés: „Hogyan szeretkezhetnék olyan vadul és szenvedélyesen azzal, aki életet adott a gyermekemnek?"

A korábban szexuális jelentéssel bíró testrészekhez való viszony átkereteződhet, ambivalenssé válhat. Ez kifejezetten igaz a mellre, mely kevésbé érzékeny ekkor az erotikus ingerekre. A nő számára furcsa érzés, hogy a testrész, mellyel a nap nagy részében táplálja a babáját, a hálószobában elvileg a szexuális izgalom egyik domborulata. A test változásaihoz való viszony nem mindenkinél alakul a fentiek szerint.

Vannak olyan nők, akik egyfajta testi kiteljesedést tapasztalnak.

Tudatosabbá válnak testérzeteiket tekintve, mely a szexuális kielégülés elérésében is segíti őket. Spirituálisabb szempontból pedig a női test csodájaként élik meg a várandósság, a szülés körüli fizikai változásokat.

Mi történik a párkapcsolati intimitással?

Az új jövevény fogadása a férfi-nő kapcsolat megnyitásáról is szól (az első gyermek érkezésének pszichológiai sajátosságairól korábbi cikkünkben olvashatnak). Azonban az egymáshoz való visszatalálás a gyermek szempontjából is fontos, hiszen nemcsak egyre ügyesebb gondozókra, de egymáshoz vonzódó nőre és férfira is szüksége lesz érzelmi fejlődése során.

A szexuális együttében való megmártózást sokszor nehezíti, hogy a nő képtelen jelen lenni, s folytatni a szeretkezést, amint meghallja a baba hangját a szomszéd szobából.

A szülést követően nem ritka, hogy jelentős szexuális vágybeli különbségek mutatkoznak a partnerek között. Ennek egyik oka a fent említett fáradtság, hormonális változásokon túl az anya és a baba közötti „szerelem”. A nő intimitás iránti igénye a babával való egész napos érintkezés által kielégülést nyer, s kevésbé vágyódik további erotikus érintésekre a párjától. Sokszor kötelességnek éli meg a szexet. Bizonyos esetekben azért megy bele az együttlétbe, hogy ne bántsa meg a férfit, vagy pont hogy igyekszik elkerülni az intim helyzetet, hogy ne kelljen nemet mondania. Mivel a nő számára nem annyira fontos a szex ekkor, a szexuális elégedetlenség is kevésbé jelenik meg. A bűntudat, a „velem van a baj” érzése azonban annál inkább. Ha mindez a partner türelmetlenségével, kritikájával is párosul, igazán kilátástalan helyzetben tudják érezni magukat a felek. Összességében valahogy kevés dolog szexi a kapcsolatban, ami nem meglepő, ha csak „anya” és „apa” létezik, és a párként együtt töltött idő sem feltétlenül prioritás.

Mi segíthet fenntartani a párkapcsolati erotikát?

Párként funkcionálni csapatmunka. A megváltozott élethelyzettel is csapatként kell megküzdeni. Érdemes osztozni a feladatokban. Az anyának nem kell ragaszkodni a szupernő szerephez, s a férfinek is jó érzés, ha fontosnak érezheti magát a szülést követően.

A minőségi idő elengedhetetlen a kapcsolat számára.

Nem hiába vannak ilyenkor a nagyszülők és a barátok, akik általában nagy örömmel asszisztálnak ahhoz, hogy a pár kettesben tölthessen egy kis időt. Nem feltétlenül kell mindig a szexre koncentrálni. Egy-egy összebújós este, közös program kettesben is segíthet, hogy ne idegenedjenek el egymástól a felek sem testileg, sem érzelmileg. Vannak párok, akik az intimitás új formáit fedezik fel, s nem feltétlenül a szexben keresik azt. Másoknál épp a szex képes fenntartani ezt a közelséget.

A nők igénylik, hogy több információt kapjanak nőgyógyászuktól,védőnőjüktől a szülést követően a testükkel kapcsolatos változásokról, s a szexuális életükhöz kötődő kétségeiket is megosztanák szakemberrel. Forrás: https://vagifirm.com/questions-to-ask-your-gynecologist/

Az sem biztos, hogy mindig van kedv a szexuális együttlétekhez, de amikor elkezdődik, mégis élvezzük, s ez jutalmazó. Érdemes kísérletezgetni új érintésekkel, hiszen nem feltétlenül ugyanaz okoz örömöt, mint a szülést megelőzően. Ha hosszasan nem foglalkozunk kapcsolatunk erotikus oldalával, nehéz visszarázódni. Ne várjuk, hogy a szex csak úgy vissza fog térni. Érdemes beszélgetni a szexualitással kapcsolatos igényeinkről, érzéseinkről úgy, hogy egyik fél se érezze elítélve szükségleteit, s forduljon bűntudatba az interakció. Amíg a nő és a férfi képesek kapcsolatban maradni egymással, megosztani szülőtársi és szexuális partneri igényeiket egyaránt, nagyobb az esély az intimitás és a jóllét fenntartására.