A gyermekek felnevelése minden szülő életének egyik legnagyobb kihívása. Ezért is keresi a pszichológia tudománya (is) – a szülőkkel vállvetve – az újabb lehetséges és sikerre vezető megoldásokat. Tanulmányozzuk különböző népek módszereit, hogy gyermekeink jólneveltek, de ami még fontosabb, boldogok legyenek, ehhez pedig az egészséges önbecsülésen keresztül vezet az út, ami megadja gyermekeink számára azt az alapot, amelyről elrugaszkodhatnak. Dr. Boglarka Hadinger arra vállalkozik Bátorság az élethez című könyvében, hogy bemutassa azt az öt tartóoszlopot, amely segít felépítenünk ezt a stabil alapot. Cikksorozatunk könyve alapján vázolja ezeket a tartóoszlopokat és azok kialakításának lehetséges módjait.
Viktor Frankl – a harmadik bécsi pszichoterápiás iskola az egzisztenciaanalízis és a logoterápia megalapítója – Orvosi lélekgondozás című kötetében kifejti, hogy az ember alapvető motivációja az értelem keresése. Azonban az élet értelme emberről emberre, helyzetről helyzetre, óráról órára változik és háromféle módon mutatkozhat meg. Az alkotói értékek első sorban a cselekvés, a teremtés értékét jelentik. Ez ad értéket a munkának és a művészetnek is. Az élményértékek képviselik a tapasztalatszerzést mint értéket. Ilyenek például a szépség vagy a jóság megtapasztalása. A harmadik értéktípus a beállítódási érték, mely olyan helyzetekben élhető meg, melyeket megváltoztatni nem tudunk, tehát cselekvésünk tartományán kívül esnek, de lehetőséget teremtenek a fejlődésre, az önmeghaladásra. Ez adhat értelmet például a szenvedésnek is.
Hadinger arra ad számos tippet olvasóinak, hogyan segíthetik hozzá gyermekeiket ahhoz, hogy képesek legyenek megtapasztalni ezeket az értékeket és ezáltal önmagukat, így pedig a világot elfogadó, cselekvőképes és kiegyensúlyozott felnőttekké válhassanak. Hangsúlyozza, hogy irreális cél arra törekedni, hogy gyermekeink az élet minden pillanatában sugárzóan boldogok legyenek, és felesleges is őket minden nehéz érzéstől védeni – ehelyett azt javasolja, törekedjünk kialakítani gyermekeinkben a megküzdés képességét, melyből önbecsülésünk is fakad. Ehhez öt úgynevezett tartóoszlopot nevez meg. Ezek a következők: pozitív kapcsolatok, hozzáértés, tájékozódási képesség (célok és értékek), a jó emberré válás igénye valamint az életöröm és életkedv.
- Pozitív kapcsolatok
Az első tartóoszlopot a támogatóként és oltalmazóként megélt társas kapcsolatok jelentik, s bár az élet kezdetén a szülők jelentette biztonságos és megtartó közeg az elsődleges, ahogy a gyermekek cseperednek, egyre fontosabbá válnak a családon kívül eső kapcsolatok. Fontos tehát, hogy kifejlesszük gyermekeinkben a képességet arra, hogy szeretetteljes kapcsolatot alakítsanak ki másokkal is, ennek pedig egyik legfőbb eszköze a kommunikáció.
Gyermekeink kommunikációs képességének egyik legnyilvánvalóbb fejlesztési módja az, ahogyan mi kommunikálunk velük. Saját kommunikációs stílusunk ugyanis átragad a gyermekre, ezrét fontos, hogy rendszeresen felülvizsgáljuk azt. Ugyanilyen fontos, hogy folytassunk gyermekeinkkel nem nevelő célzatú, bensőséges beszélgetéseket is, melyek során igyekszünk figyelembe venni, miről és hogyan beszél szívesen gyermekünk. Hadinger három kommunikációs stílust különböztet meg. A kapcsolatteremtő típushoz tartozó gyerekek szívesen és sokat mesélnek érzéseikről és kapcsolataikról. A cselekvő típushoz tartozó gyermekek inkább aktuális tevékenységeikről beszélnek szívesen, ilyenkor azonban részletekbe menőkig megnyílnak. Végül a gondolkodó típusú gyermekek legkönnyebben terveikről és álmaikról beszélnek, de felélénkülnek akkor is, ha valamiről kikérjük a véleményüket.
Beszélgessünk gyermekeinkkel saját terveinkről, érzéseinkről
és szövögessünk közös terveket, szervezzünk programokat gyermekeinkkel és beszélgessünk ezekről.
Végezetül pedig fontos, hogy együtt gondolkodjunk arról, mi állhat egy-egy helytelen cselekedet hátterében, akár mások követték el ellenük, akár ők mások ellen. Nem szabad elfojtanunk gyermekeink nehéz érzéseit, viszont megragadhatjuk az alkalmat, hogy elbeszélgessünk velük arról, mi állhat mások negatív cselekedeteinek hátterében, ezáltal fejlesztve bennük a mások iránti megértés képességét. Ugyanilyen fontos azonban megtanítanunk nekik azt is, hogy ha hibát követnek el, jobbat tesznek a kapcsolatnak, ha felvállalják azt, és megtanulják konstruktívan orvosolni tettüket, akár egy egyszerű bocsánatkéréssel vagy adott esetben jóvátétellel.
- Hozzáértés
Minden embernek szüksége van arra, hogy kompetensnek érezhesse magát valamely területen, megtapasztalhassa: képes elvégezni feladatokat. Ehhez arra van szükség, hogy olyan helyzeteket teremtsünk gyermekeink számára, amelyek révén megtapasztalhatják képességeiket. Bár kézenfekvő azt gondolni, hogy az iskola maga egy olyan hely, ahol a gyermekek folyamatosan megtapasztalhatják képességeiket, azonban nem minden gyermek egyforma, s attól függetlenül, hogy gyermekünk nem kitűnő tanuló, még lehet kiemelkedő a sportban vagy a szociális kapcsolatok terén. A szerző óva inti a szülőket az általános dicséretektől is. Ezek helyett inkább a konkrétumokban való elismerést javasolja. A „Fantasztikus ez a rajz, valóságos művész vagy!” helyett tehát célravezetőbb például a „Milyen szép színekkel festetted meg ezeket a fákat!”
Arra biztatja a szülőket, hogy ismerjék meg gyermekeik munkavégzési stílusát – és lehetőség szerint ahhoz válasszák meg a megfelelő iskolát. Négy munkavégző típust ismertet. A gondolkodót, aki alaposan végig gondolva, precízen végzi munkáját, és szeret eltöprengeni a felmerülő problémákon egy csendes helyen. A végrehajtót, akit a gyakorlatias cselekvés vezérel, és jól körülhatárolt célokat tűz ki maga elé, melyeket önállóan, energikusan valósít meg. Az együttműködőt, aki csapatban végzi igazán jól a dolgát, kiváltképp akkor, ha másokért dolgozhat, és az ábrázolót, aki szeret kitűnni a tömegből és kimagasló teljesítményt nyújtani, amivel kivívhatja mások elismerő figyelmét.
Felhívja a figyelmet arra is, hogy a megoldás megtalálására irányuló gondolkodásmódot fejlesszük gyermekeinkben a problémaorientált gondolkodásmód helyett. Vagyis ahelyett, hogy a családi kommunikáció folyamán arra fókuszálnánk, hogy miért nem lehet valamit megcsinálni, helyezzük a hangsúlyt arra, miként lehet mégis megvalósítani azt. Jó módszer erre például, ha feltalálósdit játszunk gyermekeinkkel, melyek során adott problémára keresünk egyedi megoldásokat, például arra, hogyan lehetne megoldani azt, hogy az idős embereknek ne kelljen annyit cipekedniük?
A hozzáértés fejlesztésének további módja az, ha gyermekeinket bevonjuk a felelősségvállalásba
az életkoruknak megfelelő szinten azáltal, hogy bevonjuk őket a családi élet mindennapi velejáróiba, mint amilyen a házimunka, a családi kapcsolatok ápolása vagy a közös programok, célok megvalósításának tervezése.
Végezetül arra hívja fel a szerző a figyelmet, hogy igen fontos elismernünk és fejlesztenünk gyermekeink azon képességét, mely életfeladatuk teljesítéséhez segítő hozzá őket: a kudarcok elviselését. Kezdetben ez jelentheti csupán azt, ha a gyermek képes lemondani valamilyen igényéről vagy legyőzni lustaságát, később azonban azt is, ha egy-egy tanulmányi kudarc vagy a gyenge sportteljesítménye ellenére is kitartóan tanul, sportol tovább, mivel a kitartás és a kudarc feldolgozásának képessége elengedhetetlen az eredmények eléréséhez. Azonban ne tekintsük gyermekeink kitartását magától értetődőnk, támogassuk őket ezen nehéz élmények elviselésében, ismerjük el erőfeszítéseiket.
A további három tartóoszlopról következő cikkünkben olvashattok.
Felhasznált irodalom: Frank. V. E. (1997). Orvosi lélekgondozás : a logoterápia és az egzisztencia-analízis alapjai. Budapest: UR Könyvkiadó és Multimédia Stúdió Kft. Hadinger, B. (2006). Bátorság az élethez. Budapest: JEL Könyvkiadó.
